Nemzeti Sport, 2000. február (11. évfolyam, 31-59. szám)

2000-02-22 / 52. szám

­ NEMZETI SPORT CSAPATSPORTOK XI. 52. • 2000. február 22. Európai kupák Megműtötték Décsi Kar­ét Kézilabda Négy csapat - három győzelem, egy vereség, így zárták az európai kupa­hétvégét a magyar klubcsapatok. Kovács László csapata, a Fotex KCV a férfi BEK-negyeddöntő első mérkőzésén csak két góllal győzte le a Badel Zagrebet, amelynek az otthonában közel tízezer ember szurkol majd kedvenceinek a vasár­napi visszavágón. A Dunaferr SE férficsapata a KEK-negyeddöntőben csupán három góllal kapott ki a német TBV Lemgótól, ezért a vasárnapi, duna­újvárosi visszavágón nagy esélye lesz a továbbju­tásra. Ugyanakkor érzékeny veszteség érte Stea­­liczki László mester gárdáját, mert a válogatott Décsi kéztörést szenvedett. A játékost a dunaújvá­rosi kórházban megműtötték. Csontjait két fémle­mezzel és 16 csavarral rögzítették. Orvosai szerint leghamarabb egy hónap múlva kezdheti újra az edzéseket. A női BL-ben a magyarok csoportjaiban a hétvégi forduló dönt a negyeddöntőbe jutásról. Ehhez a cím­védő Dunaferrnek a Koprivnica, a Herz-FTC-nek a Viborg ellen hazai pályán kell - illik - győznie. Kiss Szilárd újvárosi csapatának „csak” meg kell ismé­telnie a Montex Lublin elleni parádés játékát. Né­meth András edző zöld „saslányai” már csak a má­sodik helyre pályázhatnak, pedig tartalékosan is re­mekeltek a Metz ellen. A negyeddöntőben a Hypo NÖ lenne a Ferencváros vetélytársa. A még nem közölt eredmények: Férfiak: EHF-ku­­pa, negyeddöntő, első mérkőzés: Viking Stavanger (norvég)-Slovenj Gradec (szlovén) 24-31, GOG Gud­­me (dán)-Flensburg-Handewitt (német) 22-24, Met­­kovics Jambo (horvát)-Ciudad Real (spanyol) 22-20, Braga (portugál)-Cetinje (jugoszláv) 26-21 FOTÓ: FARKAS JÓZSEF Décsi Gábor (11), a Dunaferr SE válogatott sztárja súlyos sérülést szenve­dett Lemgóban, és legalább egy hónapos kihagyás vár rá Aki megtalálta a helyét a világban Él, mini Méla Metzben Szabó Melinda játékára nem lehetett panasza edzőjének, bár csapata vereséget szenvedett a Herz-FTC elleni BL-mérkőzé­­sen. A kézilabdás körökben „Méla” becenéven emlegetett átlövő a Vasasból szerződött Franciaországba, ahol a máso­dik idényét tölti. - Új a frizurája, az arca csupa mosoly. Ez a hölgyeknél általá­ban azt jelenti, jól megy soruk. - Tényleg nincs sok gondom - nevetett Szabó Melinda. - Meg­találtam a helyem a világban. Amikor a francia csapathoz iga­zoltam, úgy gondoltam, levezet­ni megyek oda. Most meg új cé­lok foglalkoztatnak. - Mi változott az elmúlt más­fél évben? - Sok minden. A magánéle­temben is, de erről nem szeret­nék beszélni. Franciaországban nagyon kedves emberek közé kerültem, akik minden kívánsá­gomat lesik. Ez sokat segített. Csak a kézilabdával kell foglal­koznom, és rendkívül jólesik, hogy nem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy meg ne állítsanak a járókelők egy kis beszélgetésre vagy autogramért. - Az sem árthatott a népsze­rűségének, hogy a francia válo­gatott ezüstérmes lett a decem­beri világbajnokságon. - Az az eredmény váratlan volt. A csapatomból hatan tagjai a válogatottnak, de semmi vál­tozást nem hozott a viselkedé­sükben az ezüstérem. Mindegyi­kük ugyanolyan kedves és sze­rény, mint azelőtt. - Nem túl idilli ez a kép? - Nem. Nagyon jó kollektíva a miénk. A kilencvenes évek elejei Vasashoz tudnám hasonlítani. Minden hazai meccsünk előtt, ami este nyolckor kezdődik, már fél négykor találkozunk, uzson­názunk, sétálunk egyet. A mér­kőzések után is együtt mara­dunk, elmegyünk a diszkóba, ahol a kedvenc számainkat játssza a diszkós. - Mit csinálnak másképpen, mint Magyarországon? - Sok mindent. Például alapo­záskor nem futunk összeesésig, hanem biciklizünk, aerobiko­­zunk, lehetőleg mindent zenére. Igaz, azt tényleg összeesésig. - Mennnyit edzenek naponta? - A csapatban csak a négy lé­giós - Bubalo, Stecz, Cérna és én - él a kézilabdából. Myaro egye­temre jár, a többiek dolgoznak a klubban. Ezért nincs lehetőség arra, hogy napközben tréningez­zünk. Általában este edzünk. A lényeg, hogy mindenki egészsé­ges legyen. A múlt héten egy ki­csit fájt a térdem. Tudtam volna edzeni, de az orvosunk megtil­totta, mondván, egészségesen van rám szükség. Ez Magyaror­szágon éppen fordítva lenne. - Nem bántja, hogy nem tagja a magyar válogatottnak? - Rengeteget csalódtam már a válogatott miatt, pedig mindent, még a gyerekszülést is a keret programjához igazítottam. Még­is kimaradtam a csapatból az otthoni vébén, az atlantai olim­pián, és legutóbb sem miattam hiúsult meg a szereplésem a nemzeti csapatban. Ezzel én le is zártam ezt a kérdést. - Látjuk még magyar klubban szerepelni? - Nem tudom, még két évig a Metzhez köt a szerződésem. Lehet, hogy Franciaországban telepszem le. (molnár) FOTÓ: ÁRVAI KÁROLY Szabó Melinda Franciaor­szágban akar letelepedni NŐI JUNIOR-VB PÁPÁN. A jövő évi kor­­osztályos viadal szervezői a győri ülésükön megállapodtak Kovács Zoltán pápai polgár­­mesterrel, hogy a Győr melletti városban, Pá­pán is rendeznek mérkőzéseket. Sinka László MKSZ-főtitkár tájékoztatása szerint a no­vember 24. és 26. közötti teszttornán a ma­gyar, a horvát, a lengyel, a román, a dán és a svéd juniorválogatott vesz részt. SITI BEÁTÁRA, a Dunaferr SE válogatott irányítójára is lehet szavazni a nemzetközi szövetségben az 1999-es év legjobb játékosa voksoláson. „Már azt is nagy eredménynek tartom, hogy a jelöltek közé felvettek” - nyi­latkozott Siti, aki 1998-ban az 5. volt a kézi­labdázónők világranglistáján. A jelöltlista to­vábbi hat játékosa: Camilla Andersen (dán), Carmen Amariei (román), Ausra Fridrikas (osztrák), Zsong Ho Hong (dél-koreai), Cecilie Leganger (norvég), Valerie Nicolas (francia). Férfiak: Ahmed el-Attar (egyiptomi), Rafael Guijosa (spanyol), Nedelko Jovanovics (jugo­szláv), Andrej Lavrov (orosz), Stefan Lövgren (svéd), Rolando Urios (kubai), Kjung Sin Jun (dél-koreai). A szavazatokat április végéig várja az IHF (cím: International Handball Fe­­deration, Postfact 312, CH-4020 Basel, Svájc). AZ OLIMPIÁN is vezet mérkőzéseket a Kincső Jenő, Lekrinszky Tivadar bírókettős, mert bekerült a nyári játékok keretébe. Szaracsevics nemes bosszúja Még áll a Fotex-zászló A horvát bajnokcsapat 39 éves sztárja, Zlatko Szaracse­vics a Fotex KCV elleni BEK- negyeddöntő előtt azt nyilat­kozta, hogy majd a pályán ad választ azoknak, akik az utóbbi időben elégedetlenked­tek a teljesítményével. A Ba­del 1862 Zagreb balkezes olimpiai bajnoka kilenc gólt lőtt Szathmári János hálójába, csattanós választ adva bírálói­nak. - Nekünk, öreg embereknek mindig bizonyítanunk kell, de ez viszi előbbre a csapatot - mondta Szaracsevics a veszpré­mi csata után. - Elképesztő hangulat volt a Fotex-csarnok­­ban, óriási nyomás nehezedett ránk. A veszprémi szurkolók minden segítséget megadtak el­lenfelünknek, de szerencsére a visszavágón Zágrábban hason­ló lesz a hangulat.­­ Lenyűgöző nyugalommal játszott, továbbra is káprázatos az a bal csuklója. Csapatában ön tartotta a lelket, pedig vol­tak nehéz pillanatai az együt­tesnek.­­ Változatos és fordulatos volt a játék. Benne volt a meccsben, hogy akár öt-hat góllal is kikaphatunk. Különö­sen a második félidő derekán volt veszélyes a helyzet, amikor a Veszprém többször is négy góllal vezetett.­­ A magyarok ismét nem tudták átlépni a saját árnyéku­kat. Ön szerint miért? - Mert nagyon hullámzó volt a mérkőzésen belüli teljesítmé­nyük. Nem folyamatos a játé­kuk intenzitása, ezért a döntő pillanatokban hibáznak. + A tavalyi vagy a mostani Fotex az erősebb? - Úgy érzem, az egy évvel ez­előtti Veszprém látványosab­ban, gördülékenyebben, gyor­sabban kézilabdázott. Amikor Élesnek több területe volt, veszélyesebbnek tűnt a csapat játéka. Azt hiszem, az új Fotex még nincs tökéletesen össze­rakva. - Akkor biztos, hogy egy hét múlva a Zágráb jut a BEK-elő­­döntőbe? - Ilyet még véletlenül se mondanék. Tavaly csak egy góllal tudtuk megverni a ma­gyar bajnokot. Biztos, hogy ná­lunk is nagy meccset játszunk vele, de egy kicsivel most mi ál­lunk közelebb a továbbjutás­hoz. (donát) ★ HORVÁTORSZÁG. A média a Babel veszprémi játékáról azt írta, hogy talán valamivel jobb volt, mint az utóbbi időben a bajnokikon, de még így is messze van a megszokottól és az elvárhatótól. Az eredmény viszont nem is olyan rossz. A horvát lapok közlik Kovács Lászlónak, a Fotex edzőjének nyilatkozatát: „Nem használ­tuk ki a zágrábiak nyitott véde­kezését. Pedig sok tér maradt Mezeinek, a beállásunknak, de ő kevés labdát kapott, keveset mozgott. Nem jelentős az elő­nyünk, ezért nagyon nehéz lesz bejutni az elődöntőbe. Nem tu­dom, hogy a visszavágón a cseh játékvezetők hogyan fognak sí­polni.” A zágrábi játékosok a korábbi videofelvételeken lá­tottak alapján azt várták, hogy a magyar csapat inkább az át­lövőire épít, ezért meglepő volt, hogy a beállós és szélsők sok gólt lőttek. Szaracsevics jó já­téka, valamint Lavrov kapus gyenge teljesítménye meglepte a horvát szurkolókat. A talál­kozó után a legboldogabb játé­kos Kelentrics kapus volt, aki a második félidőben állt be a ka­puba és igen jól védett. „Bebi­zonyítottuk, hogy az első perc­től az utolsóig tudunk küzdeni” - mondta Kelentrics, aki a két nagy öreg, Basics és Lavrov mögött harmadik kapus. „Sza­­racsevicsnek a legjobb pillanat­ban tért vissza a formája. Ugyanezt várom a visszavágón Jovics csapatkapitánytól is, va­lamint Bilicstől, aki Veszprém­ben elég gyengén szerepelt” - mondta a horvátok edzője, Zdravko Zovko. (deka) OB I Fehérvár Farkas-teremben Palkovics négy gólja is kevés volt Ferencváros-Whirlpool-Alba Volán-FeVita 5-5 (2-1, 2-4,1-0) Kisstadion, 2500 néző. V: Árkovics, Halassy, Stadler FERENCVÁROS: Reres - Ancsin L. (1), Svasznek, ORES­­KIN (2), SVENK 1, SEDLAK 1 (1), Salamon, Hajdú, Jánosi 1, DOBOS 1 (1), PINDÁK (2), Nagy Z. Tolnai, Csiki, Antal (1), FARKAS G. 1, Hidasi, Bán (kapus). Edző: Farkas András ALBA VOLÁN: Marin - Horváth B., Medvegyev, F. KOVÁCS (3), OCSKAY (2), PALKOVICS 4, KANGYAL (1), Horváth Cs. Csibi (1), Lvov (1), SÁNDOR 1, Gebei, Dunai, Rajz A., Fekete Sz., Szuna R. Edző: Kóger István Kiállítások: 8, ill. 10 perc+10 perc fegyelmi (Marin) Jégkorong Egy pont. Ennyi hiányzott a Ferencvárosnak ahhoz, hogy el­érje célját, vagyis­ bekerüljön a bajnoki döntőbe. Híveik is tud­ták ezt, két és félezren buzdí­tották Dobosékat. A második percben majd „felrobbant” a Kisstadion, hi­szen az agilisan kezdő hazaiak góllal köszönték meg szurko­lóik érdeklődését. A ragyogó támadás során Ancsin korcso­lyázott el a kapu mögött, oko­san tette vissza a pakkot Ores­­kinnek, aki még prímábban hozta helyzetbe Sedlákot. Sakk-matt, Marin tehetetlen volt. Az Alba orosz portása még fel sem ocsúdott, máris 2-0-át mutatott az eredmény­­jelző.­ Pindák passzát Dobos lőtte meg váratlanul, a korong nagy sebességgel vágódott a hálóba, majd ki onnan. Marin úgy vélte, a kapuvasat érte a lövés, de a gólbíró egyértelmű­en jelezte, hogy gól volt. Marin nehezen viselte, hogy nem neki adtak igazat, dühöngött, a botjával hadonászott, a plexi­vel vívott közelharcot. Látvá­nyos jelenetét kiállítással díjazta a játékvezető... A Volán vette át a kezdemé­nyezést, Remesnek többször is akadt munkája. Csibi és Ocskay is ziccerben nézett ve­le farkasszemet, de nem sike­rült kapuját bevenniük, ám Sándor okos emelésével szem­ben már tehetetlen volt. Góllá érett tehát a kékek mezőnyfö­lénye. És ha már a góloknál tar­tunk. A második harmadban csak kapkodtuk a fejünket. Hatszor rezdült meg a háló! És ebből a brillírozó fehérvári csa­­tárfenomén, Palkovics Krisz­tián négyszer (!) örülhetett. Igaz, előtte Jánosi gondosko­dott az FTC táborának boldog­ságáról, ám azt követően elkez­dődött Palkovics show-ja. El­őször a rövid saroknál lepte meg az elmélázó Bemeit, majd csapata második sorába keve­redve (nem volt alkalma lekor­csolyázni a jégről...) ütött gólt, ezután egy lecsorgó korongot értékesített, majd jó barátjától, a fekve passzoló Ocskaytól ér­kezett átadást vágta be. Szenzációs négyes! Mivel közben Svenk megsze­rezte a Ferencváros negyedik találatát, így egygólos vendég­vezetéssel kezdődött az utolsó játékrész. Jó iramú, nagyszerű küzde­lem folyt jégen, a játékveze­tőknek sem volt nehéz dolguk, hiszen a pályán lévő hokisok­nak ezúttal a korongra szege­­ződött a figyelmük, nem iga­zán foglalkoztak egymással. A Fradi mindent megtett az egyenlítésért, de Marin a leg­nagyobb ziccerekben is bizto­san hárított, miközben mindig benne volt a gól lehetősége az Alba Volán kontráiban. Kóger István együttesének leginkább az első sora villogott, még a sokak által kritizált, eleddig főként a keménységéről, dur­vaságáról megismert Frank Kovács is bizonyította, megér­demelten állította edzője az Alba legjobb sorába. Az 50. percben aztán Farkas András, a hazaiak trénere majd beesett a palánkról a jégre. Örömében! Történt ugyanis, hogy egy belőtt korongot Marin hálójába ütött a hazaiak egyik játékosa. Nem más, mint a mes­ter fia, Gábor. Elkeseredetten támadott a vendégcsapat, de a Bemeit váltó Bán lehúzta a rolót. A végén Kóger a kapusát is le­hozta, ám ez sem segített. Sőt, nem sok hiányzott ahhoz, hogy a győzelmet is megszerezze a Ferencváros, mert Pindák az üres kapu helyett csak a vasat találta el. De a zöldek nem bánkódtak emiatt, az 5-5-tel teljesítették a tervet, bekerültek a döntőbe. Farkas András: - Nagyon iz­galmas, változatos mérkőzést vívtunk. Megérdemeltük a döntetlent, amellyel megvaló­sult az álmunk: bekerültünk a döntőbe. Kóger István: - Egy Duna­­ferrt simán legyőző Ferencvá­rossal játszottunk döntetlent idegenben... • - minősíthetetlen •• - gyenge ••• - közepes •••• - színvonalas ••••• - szuper Az állás 1. Dunaferr SE 6 3 141-23 15 2. Ferencváros 4 2 4 34-36 10 3. Alba Volán­­ 5 5 29-45 5 (amler, vass) A meccs... ...ELŐZMÉNYE. Néhány napja még úgy festett, hogy Kóger István, az Alba Vo­lán edzője is beszáll a meccsbe. No, ez alatt nem azt kell érteni, hogy a tré­ner a jégre korcsolyázna (pedig lehet, hogy ez lenne a jó megoldás). Más tervei voltak. Pluszprémiumot kí­vánt kiharcolni játékosai­nak erre a találkozóra, a harci kedv növelése érdeké­ben, de azóta történt egy s más. A Fradi meglepe­tésszerű győzelmet aratott Újvárosban, vasárnap pe­dig pont a Fehérvár ottho­nában korrigált az „acélbi­kák” együttese. Azaz igen távol került a döntőtől a bajnoki címvédő. „Plusz­prémium nincs, a becsüle­tünkért játszunk” - mondta Kóger a kezdés előtt. Nos, tanítványai ezúttal nem vallottak szégyent, bár va­lószínűleg ez cseppet sem vigasztalja őket a most már biztosan elszalasztott finá­lé miatt. ...HANGJAI. A ferencvá­rosi nézők módfelett érdekes szituációkba hajszolták bele nemcsak a vendégjátékoso­kat, hanem saját kedvencei­ket is. Több esetben a meg­tévesztés céljából fújtak bele saját sípjaikba, és ezzel a manőverrel jó néhányszor megzavarták a játékosokat. Persze, azért a bírók sípsza­va döntött.

Next