Nemzeti Sport, 2000. március (11. évfolyam, 60-89. szám)

2000-03-09 / 68. szám

XI. 68. , 2000. március 9. EGYÉNI SPORTOK A dél-afrikai edzőtábor előtt elmaradt a hajók szétszabdalása Farmon élnek, de nem gazdálkodnak Kajak-kenu Egy poharat ábrázoló matri­ca, és a „Vigyázat, törékeny!” felirat díszítette szerdán Bécs­­ben válogatott kenusaink négy, bebugyolált hajóját. A remekbe szabott kenuk ezúttal megúsz­ták a szétszabdalást, nem úgy 1994-ben, amikor a mostani dél­afrikai túrához hasonlóan uta­zott edzőtáborozni Ludasi Ró­bert szakosztály-igazgató a Cse­­pel-Pentaszerviz csapatával. Akkor nem volt pénzük a hajók külön kiszállíttatására, ezért há­rom kenut kettéfűrészeltek, a nagy bőröndnyi torzókra füleket szerkesztettek és feladandó pogy­­gyászként pakolták fel azokat - saját koffereik közé - a ferihegyi gumiszőnyegre. A fekete kontinensen aztán újra összecsirizelték mindet, igaz, azóta is ott várják a miein­ket az ideig-óráig invalidus ke­nuk - újabb szétszedésük, szállí­tásuk azóta nem ajánlatos... Most persze jó szolgálatot tehet majd az idegenben hagyott kész­let, mert minden egységnek most sem vihettek ki külön hajót. Há­rom egyes és egy új, szinte egye­dülálló francia páros kenu egészben került fel a Bécs-Jo­­hannesburg járatra, s remélhe­tően épségben érkezett meg a hajnali órákban. Miután szerdán csak délután bukkant fel a légikikötőben a ja­va­részt csepeli különítmény, Ludasi Róbert - aki közismerten nem csak menedzseli, edzi is versenyzőit - délelőtt még tré­ninget vezényelt a Dunán. „Ná­lunk ez így természetes - magya­rázta a felszállás előtt Ludasi. - Miért hagytunk volna ki holmi kényelmi szempontok miatt egy kellemes edzést?! A versenyzők többsége bőröndökkel érkezett a vízitelepre, miként magam is.” Egyébiránt azért is fontos volt az utazást megelőző tréningezés, mert kiérkezésük után nem lesz lehetőségük azonnal a kemény munka folytatására. „Félreértés ne essék, ideális körülmények között készülhetünk - oszlatta el kételyeinket a szakvezető. - Jo­hannesburgtól kétszáz kilomé­terre, egy farmon szállásol el minket Almási Nándor, a dél-af­rikai válogatott kapitánya. Ter­mészetesen nem gazdának sze­gődünk el oda, a közelben, egy három kilométer hosszú távon lankadatlanul lapátolni fogunk. Illetve az első napokban csak visszafogottan, ugyanis a ten­gerszint fölött kétezer méter ma­gasan készülünk, ezért időt kell hagyni arra, hogy alkalmazkod­jon a versenyzők szervezete. Va­lójában a visszaérkezés után le­szek kíváncsi arra, milyen ha­tást gyakorol az egyes emberek teljesítőképességére a magaslati edzőtábor. Dél-Afrikában még nem gyakoroltunk ilyen termé­szeti viszonyok között, ellenben 1994-ben, amikor Mexikóban voltunk egy hónapig, némiképp tapasztalhattuk, milyen is a megengedett vérdopping. ” Érdekesség, hogy ez év tava­szától a Honvéd-Westel 0660 három kajakos hölgye, Med­nyánszky Szilvia, Dékány Kin­ga és Laky Éva is a „szigetla­kókkal” együtt készül itthon, illetve március 31-ig - a tizen­három fős különítmény tagja­ként - a külhoni edzőtáborban. Ludasi elmondta, már tavaly ősszel megállapodtak abban, hogy az olimpia évében ő irá­nyítja Mednyánszkyék felké­szülését, a versenyzők végleges átigazolásáról azonban egye­lőre nincs szó. Mindamellett biztató, hogy nem csupán a vér oxigénfelvevő­képességének emelked­ése javít­hat a csepeli szakosztály mun­káján, hanem az új versenyzők fel-, pontosabban időleges átvé­tele is. A remek honvédos höl­gyek csatasorba állása ugyanis alighanem igazi vérátömlesztés­sel ér fel. (ganczer) FOTÓ: NL-ARCHÍV: HEGEDŰS GÁBOR Mednyánszky Szilvia Dél-Afrikában készülhet a csepeliekkel Feltörekvő vívók a Törekvésnél Ékszerdoboz Kőbányán Vívás Bátor emberek gyülekeztek szerdán délelőtt a Törekvés SE kőbányai sporttelepén... Bátrak, hiszen nagy vakmerőségre vall, ha va­laki mostanság szakosztályt alapít, márpedig ott bizony ez történt: megalakult a Törekvés SE vívó­szakosztálya. Persze nem csak úgy a semmiből, hiszen egy ilyen „vállalkozáshoz” háttér is szük­ségeltetik, s ezt napjainkban rendkívül nehéz összeszedni, de nekik sikerült. Nem csoda hát, ha Beliczay Sándor edző rendkívül büszkén kalau­zolta a vendégeket, a szövetség képviselőit a szak­osztály legújabb csecsemőjének bölcsője mellett. - Ebben a most felújított csodálatos vívóte­remben tartjuk majd az edzéseket, és reményeink szerint mind több rangos hazai versenynek is ott­hont adhatunk - mondta. - Most, hogy először kigyulladtak a vívólámpák, beindul a nagyüzem. Első lépésként bejárjuk a környék iskoláit, tobo­rozzuk a gyerekeket, a jövő nagy bajnokait, hogy aztán megkezdődhessen a komoly szakmai mun­ka. Terveink szerint alapvetően két fegyvernem­re a férfi tőrre és a női tőrre vagy párbajtőrre épülne a szakosztály, de a kerekesszékes vívók is készülhetnének nálunk. Sőt, reményeink szerint komoly parasportközpontot hozunk létre, nem­csak vívni, de pingpongozni, kosárlabdázni is jö­hetnek a mozgássérültek. A valóban káprázatosan felújított vívóterem­ben - amelyet Kovács Tamás, a szövetség techni­kai igazgatója nemes egyszerűséggel csak „ék­szerdoboznak” nevezett - kényelmesen öt, de szükség esetén akár nyolc páston gyakorolhatnak egyszerre a szakosztály tagjai, akiknek a felkész­ülését segíti majd a rövidesen elkészülő, s a tervek szerint minden igényt kielégítő konditerem is. S hogy mindezt miből sikerült megvalósítani? Amint arról Szabó Miklósné, a szakosztály el­nöke beszámolt, a MÁV komoly anyagi segítsége, az ISM-től kapott pályázati pénz, valamint né­hány szponzor támogatása nélkül nem készülhe­tett volna el az új vívóterem. És persze szükség volt a Törekvés SE vezetőségének a támogatásá­ra is, hiszen az idén a megalapításának századik évfordulóját ünneplő egyesület, a meglévő hat szakosztály mellé hetedikként befogadta a vívó­kat is. A közös összefogás eredménye a szerdán bemutatott „újszülött”, amelynek töretlen fejlő­dése az egész magyar vívósport hasznára válhat. Márpedig fejlődés lesz, garancia erre a szakosz­tály edzője, Beliczay Sándor, a szakosztály-igaz­gató Érsek Zsolt, no meg a kerekesszékes vívás két paralimpiai érmese, a már a szakosztályt erősítő Szekeres Pál és Pálffy Judit. (szűcs) NEMZETI SPORT 17 Sampras egy óra alatt végzett Rusedskivel Rafter megfagyott Tenisz_____________________________ • ATP-torna, Franklin Templeton , Tennis Classic, Scottsdale (350 000 dol- 9M­lár, kemény borítás) A vasárnap óta folyamatosan szaka- /­ dó eső miatt csak kedden kezdődhetett ATP a sc°tts­ sale-i ATP-torna. Eső ugyan Tour nem esett egy árva csepp sem, viszont olyan hideg volt, amilyet már jó néhány éve nem tapasztaltak az arizonai városban, ott ilyenkor a 25-30 fokos meleg a megszokott. Mindössze négy fokot mértek, midőn Pete Sampras és Greg Rusedski lépett a színre. Az el­ső forduló slágermérkőzése meglehetősen egyol­dalúra sikeredett, Pete 61 perc alatt leiskolázta a hatalmas szerváit ezúttal mindhiába csapkodó britet, akinek talán csak akkor lett volna vala­mennyi esélye, ha az első szett elején értékesíti a bréklabdáit. A menők közül Marcelo Ríos is továbbjutott, nem úgy Pat Rafter, aki ráfizetett az óvatos játé­kára. „Tudom, hogy teljesen felépültem a sérülé­semből, mégis folyton az jár az eszemben, mi lesz, ha megint elszakad­ valamim. Aztán amikor végre erősebb ütésekkel operáltam, már vége volt a meccsnek - összegzett Rafter. - Nem is tudom, van-e értelme nekivágnom a két amerikai ke­mény pályás versenynek, hiszen ilyen játékkal nem számíthatok sok jóra. Ugyanakkor a meccs­rutinra mindenképpen szükségem van. ” 1. forduló: Sampras (amerikai, 2. kiemelt)-Ru­­sedski (brit) 6:3, 6:4; Ríos (chilei, 3.)-Spadea (ameri­kai) 6:4, 6:4; A. Costa (spanyol, 7.)-Goldstein (ameri­kai) 6:3, 6:1; Ferrero (spanyol)-Rafter (ausztrál, 8.) 6:4, 6:2; Corretja (spanyol)-J. Blake (amerikai) 6:3, 6:1; A. Martin (spanyol)-Grosjean (francia) 6:4, 7:5; Pavel (román)-Calatrava (spanyol) 6:3, 3:3-nál söté­tedés miatt félbeszakadt★ ATP-torna, Cervera Club Colombia Open, Bo­gotá (350 000 dollár, salak) Gustavo Kuerten ugyanolyan könnyedén győzte le Sergi Bruguerát most Bogotában, mint három éve Párizsban, a Roland Garros fináléjában. Akkor 6:3, 6:4, 6:2-re győzött, ezúttal pedig 6:4, 6:1-re. 1. forduló: Kuerten (brazi, 1.)-Bruguera (spanyol) 6:4, 6:1; Vicente (spanyol, 4.)-Tieleman (olasz) 6:3, 6:1; Di Pasquale (francia, 5.)-Díaz (spanyol) 6:4, 6:7, 6:4; Sanguinetti (olasz)-Gaudio (argentin, 6.) 6:2, 6:4; Gumy (argentin, 7.)-Massu (chilei) 6:4, 6:1; Portas (spanyol)-Canas (argentin, 8.) 6:1, 6:4; Rodríguez (ar­­gentin)-Marín (Costa Rica-i) 6:2, 7:6; Puerta (argen­­tin)-Cortes (kolumbiai) 6:1, 6:2; Hantschk (né­­met)-Hadad (kolumbiai) 4:6, 6:0, 6:4 ★ Muster a Formula-1-ben. Az osztrákok egyko­ri világelsője Thomas Muster is aktív részese lesz a Formula-1-es Ausztrál Nagydíjnak, amelyet a hét végén Melbourne-ben rendeznek. „Nem ti­tok, imádom a gyors autókat és a Formula-1-et” - mondta az Ausztráliában élő Muster, aki egy­­szer-kétszer végigdöngethet majd a melbourne-i pályán. (kamler) Marosi Katalin újra a válogatottban Kuhárszky csak tárgyalt Kuhárszky Zoltán, a tavaly három győzelmet arató Davis­­kupa-kapitány néhány napja le­mondott tisztségéről. Amint az várható volt, utódja - ugyanak­kor az elődje is - Machán Róbert lett a szövetség szakmai igazga­tója. Dr. Berényi János elnök egyébként továbbra sem fogadja el Kuhárszky indokait, amely szerint a szakmai vezetéssel tá­madt nézeteltérései miatt távo­zott. Machán is értetlenkedve fogadta Kuhárszky indokait. - Csodálkozom, hogy engem is a távozás egyik „okaként” neve­zett meg, ugyanis nagyon jó volt a kapcsolatunk. Természetesnek vettem, hogy a tavalyi első, sike­res meccse után továbbra is ő marad a kapitány, támogattam is ebben. Más témákban nem mindig értettünk egyet, de ezek nem hozhatók összefüggésbe a válogatottal - mondta Machán. Amit már több napja hallot­tunk teniszberkekben (miszerint Kuhárszky kapcsolatban áll, sőt, talán már szerződést is kötött a svájci szövetséggel), azt Berényi megerősítette. Kijelentette: a svájci lapokban megjelent, hogy Kuhárszky náluk dolgozik majd. Az érintett nem volt jelen a saj­tótájékoztatón, ám lapunknak elmondta, szó sincs svájci szer­ződtetéséről, ugyanakkor elis­merte, február közepe óta kap­csolatban áll a helvét vezetőkkel. Az elnök örömét fejezte ki, hogy Marosi Katalin, legjobb páros játékosunk az idén ismét a Federation-kupa-csapat tagja lesz. Ez persze érthető, hiszen Marosi és a szövetség is szeretné, ha a játékos szerepelne a sydne­yi olimpián. Ehhez pedig felté­tel, hogy az olimpiai ciklus alatt legalább kétszer játsszon a válo­gatottban. Marosinak eddig egy részvétele volt. (vális) ★ ATP-futuretorna, Santiago de Chile (10 000 dollár, salak) Páros. Nyolcaddöntő: Carbeille, Cortez (chilei)-Kisgyörgy Gergely, Schefrer (magyar, brazil) 6:2, 6:2 Női szatellittorna, Ortisei (25 000 dollár, fedett, kemény borítás) Selejtező. A főtáblára jutásért: M. P. Zavagli (olasz)-Guöacsi Zsófia 6:0, 6:0. Főtábla, 1. forduló: Casoni (olasz)-Mandula Petra 6:3, 6:4★ Kuti Kis Rita első kiemeltként remek sorsolást kapott az Indian Wells-i szupertorna selejtezőjé­ben, a szabadkártyával induló amerikai Taylor ellen kezd. FOTÓ: NL-ARCHÍV, KULCSÁR GYÖRGYI Előttem az utódom - ezt mindkét fél, Kuhárszky (balra) és Ma­chán is elmondhatja magáról Olimpia_______________ Keba Mbaye, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) etikai bizottságának szenegáli elnöke közleményt adott ki a testület legutóbbi ülése után, amely na­pirendjére tűzte a NOB egyik ausztrál tagjának, Kevan Gos­­pernek az ügyét. Ismeretes, hogy a NOB első alelnöke, a saj­tóbizottság elnöke, az etikai bi­zottság (azóta lemondott) tagja belekeveredett a Salt Lake City-i megvesztegetési botrány­ba. Egyes újságcikkek szerint Gosper 1993 és ’95 között több alkalommal is családostól ven­dégeskedett a 2002-es téli játé­koknak otthont adó amerikai városban, s a költségeket a szer­vezőbizottság állta, sőt még ajándékokkal is kedveskedett a magas rangú vendég családtag­jainak. Gosper ugyanakkor azt állítja, hogy a költségeit saját maga fedezte, s ezt a bizottság rendelkezésére bocsátott doku­mentumokkal bizonyítani is tudja. Mbaye a közleményében le­szögezte, hogy a különleges ügy kivizsgálásával bizottsága egyik tagját, Javier Pérez de Cuéllart, az ENSZ volt főtitkárát bízta meg, aki ezt elfogadta. A testület abban is egyetértett, hogy ugyanerre a feladatra a közeljö­vőben felkérnek még egy kívül­álló szaktekintélyt is, akinek a személyére a testület két másik tagja, a volt amerikai szenátor, Howard Baker és a francia Ro­bert Badinter tesz hamarosan javaslatot.­ Egyes vélemények szerint nemcsak a sydneyi olimpia uszodai eseményeinek otthont adó vízicentrum balesetveszé­lyes, hanem a kosárlabda- és tornaversenyek leendő helyszí­ne, a Super Dome is. Az uszodával kapcsolatban elsősorban a bővítésén (4 ezer férőhelyesről 17 500-asra) dol­gozó munkások fogalmazták meg aggályaikat, mondván: egyes elemek túlságosan nehe­zek, így elképzelhető, hogy az il­lesztéseknél megmozdulnak. Egy szakszervezeti szóvivő sze­rint a lehető leggyorsabban dön­teni kellene azzal kapcsolatban, hogy megerősítik-e a szerkeze­tet, vagy lebontják az épületet. A 200 millió ausztrál dollár­ból épült, 20 ezer férőhelyes Su­per Dome állagáról - részleteket nem közölve - a The Eye című helyi lapban jelent meg figye­lemfelkeltő cikk. Annak ellenére, hogy az uszo­da bővítése során észlelt gondok kivizsgálására független szakér­tőket kért fel az Olimpiai Koor­dinációs Iroda, annak igazgató­ja, David Richmond egyáltalán nem aggódik. „Elégedett vagyok az építési program megvalósításával. Az egymilliárd-kilencszázmillió dolláros beruházás során na­gyon kevés vitás kérdés vetődött föl” - fogalmazott Richmond.

Next