Nemzeti Sport, 2000. augusztus (11. évfolyam, 209-238. szám)
2000-08-01 / 209. szám
4 NEMZETI SPORT HAZAI LABDARÚGÁS 2000. augusztus 1., kedd Az MTK-tól egy éve elköszönt Somodi László filmet készít és könyvet ír Focisuli Ajax-módszerekkel Amilyen csendben érkezett Somodi László 1996-ban a Hungária körútra, épp olyan feltűnés nélkül távozott onnan 1999 nyarán. Korábban, a Megyeri úton három évet dolgozott Garami József pályaedzőjeként, s emellett a suniercsapat felkészülését irányította, sőt, a fiatalokkal bajnokságot is nyert. A kék-fehéreknél eltöltött három év alatt két bajnoki címnek és két Magyar Kupa-elsőségnek volt részese a 43 éves szakember. - Nem igazán foglalkoztatta a szakmai közvéleményt tavalyi távozása a Hungária körútról, hiszen előtte sem volt igazán reflektorfényben, de egy éve aztán meg végképp semmit sem hallani önről. - Szeretek csendben dolgozni, de tudom, erre nem vevők a klubvezetők. Inkább azok kapnak szerepet, akik szóban jól el tudják adni magukat. Tavaly nyáron azonban nem ezért maradtam kispad nélkül, hanem azért, mert perforálódott a vakbelem, amit aztán háromszor is műteni kellett, mert annyira elgennyesedett a környéke. Csaknem egy fél évem ráment a betegségre, de most már meggyógyultam, és tele vagyok energiával, tettvággyal. - Mivel telnek a napjai? - Megalakítottam a Baráti Bőrlabda Football Clubot, amelynek célja: a budai kerületekben az óvodás- és kisiskoláskorú gyerekekkel megszerettetni a labdarúgást. Természetesen a képzés során a játéké lesz a főszerep, az életkori sajátosságoknak megfelelő mozgástanítás zajlik majd. Szerencsére óriási az érdeklődés, így szeptemberben negyven-ötven csoportban kezdünk foglalkozni a kicsikkel. A feladat most a megfelelő számú és képzettségű edzők felkutatása. - Vagyis ön edzői stábokban gondolkodik? - A nagy nyugat-európai klubokban már felismerték, hogy a futball összetett játék, egy edző nem mozoghat minden területen otthonosan. Ezért szükséges a szakemberek specializációja. Az erőnléti edző feladata a kondicionális képességek fejlesztése mellett a sérülések utáni rehabilitáció is. Az MTK-nál kialakítottunk egy minden igényt kielégítő konditermet, erőfejlesztő gépekkel, fotocellával, ahol a klub játékosai személyre szóló edzéstervükkel dolgozhattak. Bevezettük a pulzusmérő órák használatát is, ami nélkül az európai élcsapatok játékosai nem is nagyon edzenek. Többek között ezen óra hiányával is magyarázható, hogy a külföldről érkező edzők nem tudnak igazán eredményesek lenni nálunk, ugyanis minden képességet más-más intenzitási zónában kell fejleszteni. Ám ami esetleg odakint még csak a második intenzitási zónához tartozik, az nálunk lehet, hogy már a negyedikben van, a magyar játékosok alacsonyabb savasodási határértéke miatt. Vagyis a külföldi edzők a felkészítés során éppen az ellenkező hatást érik el, mint amit szeretnének... - így van, ha szeretnénk előbbre lépni, a tudományos módszerek alkalmazásában is követnünk kell az európai mintákat. Most készítek egy filmet a térd és a boka rehabilitációjáról, erősítéséről. Azt hiszem, nem kell bizonygatnom, hogy szinte nincs olyan labdarúgó, akinek nem volt ilyen sérülése, és bizony sokszor nem megfelelő módon foglalkoznak a harcképtelenné vált játékosokkal. Előfordul, hogy többnapos vagy hetes pihenő után minden átmenet nélkül teljes terhelést kapnak. A filmben az anatómiai előzetes után a rehabilitációs szakaszok, majd az erősítő gyakorlatok, és a különböző kisegítő eszközök, gépek bemutatása következik. A másik vesszőparipám a mozgáskoordináció és a gyorsaságfejlesztés témája, amiről könyvet szeretnék írni. Rengeteg szakanyagot gyűjtöttem össze, többek között az Ajax összes utánpótlás-korosztályának a munkáját is tanulmányoztam. Náluk az edzők nem viszik végig a csapatukat, minden korcsoportnak különkülön edzője van, akik viszont az adott életkori sajátosságokat alaposan ismerik, és ennek természetesen a gyerekek látják a hasznát. - Tervezi még, hogy felnőtt csapatnál vállal edzői munkát? - Nem tettem le róla, de nem is akarok minden áron reflektorfénybe kerülni. A magam szakterületén a legjobb akarok lenni Magyarországon. Úgy érzem, gyakorlatban és elméletben sem vallok szégyent, de a legmeghatározóbbnak"azt tartom, hogy elvégezhettem egy ötéves, Garami-féle futballegyetemet. (temesvári) FOTÓ: NÉMETH FERENC A súlyos térdsérülést szenvedett újpesti Szlezák gyógyulásában is döntő lesz a rehabilitációs időszak Arany Ászok-kupa, csoportmérkőzések, második forduló Diósgyőrött játszik az Újpest csapata Kedden négy mérkőzéssel folytatódnak az Arany Ászokkupa csoportselejtezői. Az 5. csoportban előrehozták az augusztus 2 2-ára kiírt Borsod Volán-Újpest FC találkozót, s ezt a meccset augusztus elsején 17 órától a diósgyőri stadionban rendezik meg. Ismeretes, hogy a sporttelepet ugyan szeptember közepéig betiltotta az MLSZ, de a borsodiaknak sikerült egy meccsre szóló engedélyt kapniuk. A Borsod Volán azért játszik egy nappal korábban, hogy kitérjen az augusztus 2-ai, Nyékládháza-Ferencváros kupatalálkozó elől. A 8. csoportban a Balassagyarmat a Győri ETO-t, a 9. csoportban a Kistarcsa a Matáv Compaq Sopront, míg a 16. csoportban a Baja a Videotont fogadja. Előbbi két összecsapás 17 órakor, míg a bajai mérkőzés 16.30-kor kezdődik. Sátoraljaújhely-Kispest-HFC, 16.30 3. csoport Abaújszántó-Debreceni VSC 1-5 (0-4), Salgó Öblös-Faipar- BKV Előre 1-2 (1-0) A csoport állása 1. Debrecen 1 1 - - 5-13 2. BKV Előre 1 1 - - 2-13 3. Salgó Öblös 1 - - 1 1-2 0 4. Abaújszántó 1 - - 1 1-5 0 Augusztus 2.: Abaújszántó- BKV Előre, 16.30, Salgó Öblös- Faipar-Debrecen, 16.30 4. csoport Jobbágyi-Nyírség-Spartacus 0-5 (0-2) A csoport állása 1. Nyírség-Spartacus 1 — 5-0 3 2. Tápiószentmárton- - 1 0-0 0 3. Jobbágyi 1 - - 1 0-5 0 Augusztus 2.: Jobbágyi-Tápiószentmárton, 16.30 5. csoport Volán-Sényő-Újpest FC 1-9 (0-5), Borsod Volán-Szolnoki MÁV 1-2 (1-0) A csoport állása 1. Újpest FC 1 1 - - 9-13 2. Szolnoki MÁV 1 1 - - 2-13 3. Borsod Volán 1 - - 1 1-2 0 4. Volán-Sényő 1 - - 1 1-9 0 Augusztus 1.: Borsod Volán- Újpest FC, 17. augusztus 2.: Volán-Sényő-Szolnoki MÁV, 16.30 6. csoport Kiskunhalas FC-BVSC 1-1 (0-1), Békési FC-Pécsi MFC 0-0 A csoport állása 1. Kiskunhalas FC 1 - 1 - 1-11 2. BVSC 1 - 1 - 1-11 3. Békési FC 1 - 1 - 0-0 1 4. Pécsi MFC 1 - 1 - 0-0 1 Augusztus 2.: Békési FCBVSC 16.30, Kiskunhalas-Pécsi MFC, 16.30 7. csoport Akasztó-Nagykanizsa 1-1 (0-0), Bonyhád Agraco FCMarcali 1-0 (0-0) A csoport állása 1. Bonyhád 1 1 - - 1-0 3 2. Akasztó 1 - 1 - 1-11 3. Nagykanizsa 1 - 1 - 1-11 4. Marcali 1 - - 1 0-10 Augusztus 2.: Akasztó-Marcali, 16.30, Bonyhád Agraco FC-Nagykanizsa, 16.30 8. csoport Balassagyarmat-Fót 3-0 (0-0) A csoport állása 1. Balassagyarmat 1 1 - - 3-0 3 2. Törekvés - - - 0-0 0 3. Győri ETO FC----------0-0 0 4. Fót 1 - - 1 0-3 0 Augusztus 1.: Balassagyarmat-Győri ETO FC, 17. augusztus 2.: Törekvés-Fót, 16.30 9. csoport Kistarcsa-Pápai ESC 1-2 (1-1), Iváncsa-Matáv Compaq Sopron 0-3 (0-1) A csoport állása 1. Matáv Sopron 1 1 - - 3-0 3 2. Pápai ELC 1 1 - - 2-1 3 3. Kistarcsa 1 - - 1 1-2 0 4. Iváncsa 1 - - 1 0-3 0 Augusztus 2.: Iváncsa-Pápai ELC, 16.30, Kistarcsa-Matáv Compaq Sopron, 16.30 10. csoport Lipót SE-Haladás FC 0-1 (0-0), Bodajk SE-Vác FC 4-3 (2-2) A csoport állása 1. Bodajk SE 1 1 - - 4-3 3 2. Haladás FC 1 1 - - 1-0 3 3. Vác FC 1 - - 1 3-4 0 4. Lipót SE 1 - - 1 0-1 0 Augusztus 2.: Lipót SE-Vác FC, 16.30, Bodajk SE-Haladás FC, 16.30 11. csoport Győri Dózsa-Siófoki FC 2-1 (1-0) A csoport állása 1. Győri Dózsa 1 1 - - 2-13 2. Balatonfüred - - - - 0-0 0 3. Siófoki FC 1 - - 1 1-2 0 Augusztus 2.: Győri Dózsa- Balatonfüred, 16.30 12. csoport Gyirmót SE-Veszprém LC 3-3 (0-1) A csoport állása 1. Gyirmót SE 1 - 1 - 3-3 1 2. Veszprém LC 1 - 1 - 3-3 1 3. Bük ----------0-0 0 Augusztus 2.: Gyirmót SEBük, 16.30 13. csoport Kemenesalja-Hévíz 0-8 (0-3) A csoport állása 1. Hévíz 1 1 - - 8-0 3 2. Beremend - - - - 0-0 0 3. Kemenesalja 1 - - 1 0-8 0 Augusztus 2.: Kemenesalja- Beremend, 16.30 14. csoport Püspökladány-Békéscsaba 1-6 (0-3) A csoport állása 1. Békéscsaba 1 1 - - 6-13 2. Kisvárda - - - 0-0 0 3. Püspökladány 1 - - 1 1-6 0 Következik: augusztus 2.: Püspökladány-Kisvárda, 16.30 15. csoport Örkényi SE-Zalahús ZTE FC 1-3 (0-0), Tatai HAC-Kaposvári Rákóczi 1-1 (0-1) A csoport állása 1. Zalahús ZTE FC 1 1 - - 3-13 2. Tatai HAC 1 - 1 - 1-11 3. K. Rákóczi 1 - 1 - 1-11 4. Örkényi SE 1 - - 1 1-3 0 Augusztus 2.: Örkényi SEKaposvári Rákóczi, 16.30, Tatai HAC-Zalahús ZTE FC, 16.30 16. csoport Kiszombor-Videoton FCF 1-1 (0-1), Bajai LSE-Csepel- Auto Trader 0-1 (0-0), Kiszombor-Csepel-Auto Trader 0-6 (0-0) A csoport állása 1. Csepel-Auto T. 2 2 - - 7-0 6 2. Videoton FC 1 - 1 - 1-11 3. Kiszombor 2-11 1-71 4. Bajai LSE 1 - - 1 0-10 Augusztus 1.: Bajai LSE-Videoton FCF, 16.30 1. csoport Az eddigi eredmények: Petneháza-Ferencváros 0-5 (0-5), Nyékládháza-FC Eger 3-4 (1-2), FC Eger-Ferencváros 0-6 (0-2) A csoport állása 1. Ferencváros 2 2 - - 1 1-0 6 2. FC Eger 2 1-1 4-9 3 3. Nyékládháza 1 - - 1 3-4 0 4. Petneháza 1 - - 1 0-5 0 Augusztus 2.: Petneháza-FC Eger, 16.30, Nyékládháza-Ferencváros, 16.30 2. csoport Nyíregyházi Kertváros- Kispest-HFC 0-2 (0-0), Sátoraljaújhely-Jászberény 2-1 (1-0) A csoport állása 1. Kispest-HFC 1 1 - - 2-0 3 2. Sátoraljaújhely 1 1 - - 2-13 3. Jászberény 1 - - 1 1-2 0 4. Kertváros 1 - - 1 0-2 0 Augusztus 2.: Nyíregyházi Kertváros-Jászberény, 16.30, A volt Vasas-csatár, Kiss László a Femina edzője A női futballnak még ma sincs igazán presztízse Öt éven át szerepelt a válogatottban, harminchárom meccsén tizenegyszer volt eredményes. Kiss László legmaradandóbb gólja az az emlékezetes átemelés volt, amikor is 1981. május 20- án az oslói vébéselejtezőn az Ullevaal-stadionban ívelte át a labdát Abrahamsen kapuson. A 44 éves sportember Kaposvárról lett ifi válogatott, majd 1974-ben került Pécsre, onnan pedig négy esztendővel később Angyalföldre. A piros-kékekkel kétszer volt bronzérmes, nyert egy-egy Magyar Kupát és Közép-európai Kupát. Játszott két évig Montpellier-ben, majd egy évet az MTK-nál is eltöltött. Mint mondotta, aktív játékosként még fogadkozott, hogy sosem ül majd le a kispadra. - Azt gondoltam, belőlem sosem lesz edző. Aztán az MTK- korszakban valaki hozott egy papírt, hogy a TF-en középfokú edzői képzés indul. A válogatottságom miatt automatikusan felvettek, ebből azonban még mindig nem következett volna, hogy edző leszek. Pályafutásom befejezése után egy évig nem mentem focipálya környékére, minek tagadjam, elegem lett a labdarúgásból. Egy idő után azonban már hiányzott a pályák légköre. A megyei első osztályú Lajosmizsét ezerkilencszázkilencvenhárom január ötödikén vettem át, a feladat az volt, hogy maradjon bent a csapat, így indult az edzői pályám. - Az utóbbi időben egy futballiskola megalapításával kapcsolatban emlegették a nevét. Miképp döntött úgy, hogy gyerekekkel foglalkozik? - Nem egészen újkeletű az ötlet. Az előzmények két évre nyúlnak vissza, amikor a REAC- nál dolgoztam. A mindennapi edzés mellett heti három alkalommal, délelőttönként, fakultatív foglalkozásokat is tartottam. Mérkőzésszituációkat gyakoroltunk, általában a támadás közvetlen előkészítése és befejezése volt a feladat. Ekkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy érdemes lenne egy csatáriskolát létrehozni. Amikor 1999 őszén lemondtam a REAC vezetőedzői posztjáról, el is kezdtem dolgozni a terv megvalósításán. Az magától értetődő volt, hogy gyerekekkel foglalkozzam, hiszen tanítok egy iskolában, labdarúgást oktatok. A csatáriskolát idén tavasszal indítottunk el, s ma már nyolcvan-száz gyerekkel foglalkozom hetente három alkalommal a Budai II Lászlóstadionban, valamint szerdánként Törökbálinton. - Mindebből azonban nem következik, hogy nőknél is edzős- A REAC-időben egymás mellett dolgoztunk a Feminával, hiszen a hölgyek visszatértek régi pályájukra, a tizenötödik kerületbe. Sokszor láttam a mérkőzésüket is, mert szombat délelőtt általában edzést tartottam, a lányok pedig akkor játszották a bajnoki mérkőzéseiket. Mégis, hosszasan töprengtem, mielőtt elvállaltam volna a Femina irányítását, hiszen a női labdarúgásnak Magyarországon nincs különösebb becsülete. Körülbelül annyi elismerésre számíthatnak a női futballban dolgozók, mint a gyerekekkel és, utánpótlással foglalkozó edzők. Vagyis a kutya sem törődik velük... Idén áprilisban a Feminával franciaországi túrán vettünk részt, ott még inkább nyilvánvalóvá vált, mennyire másként kezelik a női labdarúgást a nyugati országokban. Jómagam most megpróbálok valamit tenni a női futball itthoni elismertetése érdekében, hogy sikerrel járok-e, most még nem tudom megmondani. - Milyen szakmai célokat tűzött új csapata elé? - Tudni kell, hogy a Bajnokok Ligája-sorozatot a hölgyek számára is megrendezik majd. Ez óriási kihívás, egy újabb lehetőség, hogy a nemzetközi porondon megmutassuk magunkat. Márpedig úgy érzem, a nők könnyebben felzárkózhatnának az élmezőnyhöz, mint a férfiak. A feladat tehát az, hogy a Feminával megpróbáljunk bekerülni a legjobbak tornájára. Másfél évet adtam magamnak, hogy e célt megvalósítsuk. A feladat persze csöppet sem könnyű, hiszen a már említett túrán azt tapasztaltam, hogy a francia hölgyek ugyanazt a kemény, sok futáson alapuló futballt játsszák, mint a férfiak, ráadásul taktikailag is igen felkészültek. A magyar női meccseket nézve ebből egyelőre vajmi keveset lát az ember. Tudatos és alapos munkával hat-tíz év múlva felnőhet egy olyan generáció, amely versenyképes lehet a nyugat-európai csapatokkal. (ádám) Arany Ászok Kupa játék Ha szeretné barátait meglepni EGY HORDÓ (50 L) ARANY ÁSZOK SÖRREL ÉS MEGHÍVNI ŐKET A KEDVENC ARANY ÁSZOK KOCSMÁJÁBA, NINCS MÁS DOLGA, MINT AZ AUGUSZTUS 2.-i, SZERDAI LAPSZÁMUNKBAN MEGJELENŐ KÉRDÉSRE VÁLASZOLNI, ÉS AZ ÜVEGEKRŐL ÖSSZEGYŰJTENI 3 DB ARANY ÁSZOK CÍMKÉT. A HELYES VÁLASZT ÍRJA RÁ EGY BORÍTÉKRA, ÉS 3 DB ARANY ÁSZOK CÍMKÉVEL KÜLDJE BE SZERKESZTŐSÉGÜNKRE. Ha Önnek már van Nemzeti sport Futball Adatbankja, abban az esetben a szurkolói FÜZETBŐL KIVÁGOTT 3 DB ARANY ÁSZOK EMBLÉMÁT IS FELHASZNÁLHATJA A CÍMKE HELYETT. HA SZERETNÉ NÖVELNI AZ ESÉLYEIT, TÖBB PÁLYÁZATOT IS KÜLDHET. Címünk: Nemzeti Sport, 1141, Budapest SZUGLÓ U 83-85. A NYERTES NEVÉT AUGUSZTUS 8-ÁN KÖZÖLJÜK. A BORÍTÉKRA A HELYES VÁLASZON KÍVÜL ÍRJÁK RÁ: ARANY ÁSZOK KUPA JÁTÉK.