Nemzeti Sport, 2000. október (11. évfolyam, 269-298. szám)
2000-10-04 / 272. szám
2000. október 4., szerda Exkluzív interjú a Korzika-rali győztesével Gilles Panizzi szerint logikus, hogy ő nyert Rali A Panizzi testvérpár hat hónap kihagyás után Korzikán tért vissza a rali-világbajnoki sorozatba - méghozzá győzelemmel. Ezek után talán meglepőnek tűnik, hogy a Peugeot-csapat szinte egész évben pihentette a francia párost, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Panizziéknak ez a specialitásuk. Míg a többiek nem igazán kedvelik a szűk, kanyargós hegyi utakat, ők ezeken érzik igazán otthon magukat. Kettejük közül Gilles a vehemensebb, erről a legtöbbet talán a Szafari-rali egyik N-csoportos versenyzője tudna mesélni, akit Panizziék utolértek az egyik gyorsaságin, és mivel a nagy porban nem látott semmit, nem húzódott le, hogy a franciák előzni tudjanak. A célban aztán Gilles Panizzi kiugrott a kocsiból és behúzott egy jókorát a vetélytársának. Tette 50 ezer dolláros büntetést vont maga után, és ez a mellőzésének az egyik oka is lehetett. - Eleinte nehéz volt felvenni a ritmust, de örülök, hogy viszonylag hamar közel kerültem a kocsihoz, annak pedig még jobban, hogy fel tudtam venni a versenyt a nagyokkal - mondta a Peugeot 206 WRC-t kormányozó sofőr. • McRae hatalmasat esett az első napon. Mennyire zavarja ez meg a többi versenyzőt? - A rali olyan sportág, amelynek a futamait természetes környezetben tartják, tehát balesetek mindig előfordulhatnak. Amikor pénteken megtudtuk, hogy Colin lezuhant egy szakadékba, megkérdeztük, hogy megúszta-e súlyos sérülések nélkül, és amikor megtudtuk, hogy igen, nyugodtan mentünk tovább. Az élversenyzők közül mindenki az aktív hidraulikus differenciált választotta, ön és a második helyen végző Delecour azonban maradt a mechanikusnál. Lehet, hogy ez volt a sikerük titka? - Én jobban érzem az autó egyensúlyát a mechanikus differenciállal. A hidraulikus is jó, de nem tökéletes, még dolgozni kell rajta. - A verseny folyamán végig csapattársával, Delecourral volt versenyben, olykor csak tizedek választották el önöket egymástól. Aztán a csapat vezetője úgy döntött, ezt a futamot ön nyeri... Minek köszönheti a szerencséjét? - Szerintem szó sincs szerencséről. Végig vezettem, logikus döntés volt, hogy én nyerjek. Provera úr nem akart kockáztatni, nem akarta, hogy egymással harcoljunk és a végén valamelyikünk kiessen. Döntenie kellett és mellettem döntött. - Hogyan tovább? - Erről még korai lenne beszélni. Jó a Peugeot-csapattal dolgozni, remek a kocsi, mindig esélyes a győzelemre, viszont fél évet kihagyni meg nagyon rossz érzés. Egy biztos, a hét végi győzelem jó ajánlólevél lesz... (tóth a.) Hétfőn megműtik Colin McRae-t, aki a hét végi Korzika-ralin arccsonttörést és tüdőzúzódást szenvedett. A skót világbajnok ennek ellenére valószínűleg indul az október 20-án kezdődő San Remo-ralin. Rizmayer, az „esőmenő" Gyorsasági motor Jó ideje érett már ez az Eb-futamgyőzelem. Az utóbbi két-három évben Rizmayer Gábornak és Talmácsi Gábornak is többször volt esélye arra, hogy felállhasson a dobogó legfelső fokára, és ez most végre tényleg sikerült. A gyorsasági motoros Eb 250 köbcentis kategóriájának hét végi, portugáliai viadalát Rizmayer Gábor nyerte meg egy Honda nyergében. - A versenyen esett az eső, a rajt előtt közvetlenül is szakadt, de mire felálltunk a rajtrácsra, elállt - mondta Rizmayer. - Ennek ellenére vizes gumik mellett döntöttünk, és utóbb kiderült, jól tettük. Az időmérésen a hatodik legjobb időeredményt értem el, ennek ellenére nekem sikerült a legjobban a rajt. - Pedig ha őszinték akarunk lenni, az indulás nem tartozik éppen az erősségei közé. Külön gyakorolta a rajtot? - Szó sincs róla. Csak rápihentem. Volt rá fél évem... - Gondolom, most sajnálja csak igazán, hogy Le Mans-ban volt az a nagy balesete. Ha az nincs, most talán az Eb-címért küzdhetne. - Semmivel sem bánom jobban azt az esést, mint akkor vagy azóta minden egyes verseny előtt. Próbálok nem gondolni arra, hogy ennek a kontinensbajnoki sorozatnak én voltam az egyik esélyese, hogy most igazán kijöhetett volna a lépés. Ehhez képest eltört a combcsontom és a csuklóm már az év elején. - A sérülései teljesen rendbe jöttek? - Nem fájt semmim, nyugodtan tudtam motorozni. - Hogy tetszett a bragai aszfaltcsík? - Van benne egy körülbelül másfél kilométer hosszú egyenes, amely nem kedvezett az én Hondámnak, hiszen az jóval gyengébb, mint a gyári csapatok gépei. Úgyhogy nekem igazán jól jött az eső, vizes pályán ugyanis nem jön ki a motorok közti teljesítménykülönbség. - Hogyan tovább? - Hét végén Spanyolországban állok rajthoz az Eb-sorozat zárófutamán, aztán jövőre újra nekivágok. Megint megpróbálok harcba szállni a dobogós helyezések valamelyikéért. (t. a.) Az elnök válogatottat építene Schmuck Andor, a Magyar Motorsportszövetség elnöke a szervezet rendkívüli közgyűlésén bejelentette lemondását, a helyére Dósa István lépett. - Sportszerető ember vagyok, és ami a legfontosabb, független a különböző szakágaktól - mondta az újdonsült elnök. - Technikai sportról lévén szó, borzalmas költségekkel jár a motorok fenntartása, karbantartása is. Ezért szeretném bevonni a sportba valamelyik nagy olajtársaságot, hogy ne okozzon gondot a nemzetközi szinten is kiemelkedő sportolók támogatása, esetleg a régi hagyományokra építve egy magyar válogatott létrehozása. A közgyűlésen a gyorsasági szakág élén is helycsere történt: Csikár Gusztáv utóda a versenyrendezésben is jelentős szerepet vállaló Bulcsú Rezső lett, míg az elnökségben megüresedett helyre Asbóth Lászlót választották. TECHNIKAI SPORTOK NEMZETI SPORT 15 Irvine szerint csak Schumi győzne Formula-1 • Ha az Egyesült — —•A Államok lakosság FORMULA1 Sának nagy részét WORLD nem is érdekelte a Formula-1-es CHAMPIONSHIP Egyesült Államok Nagydíja, létezik egy réteg, amely odavan a gyorsasági autósport európai királykategóriájáért (is). Ezt jelzi, hogy szombaton 200 ezer, vasárnap 250 ezer ember látogatott el az Indianapolis Motor Speedwayre, és mindnyájan elégedetten távoztak. Rajtuk kívül is vannak, akiket érdekel a sportág, ám késlekedésük miatt nem jutottak jegyhez, és távol kellett maradniuk. Tanulva hibájukból, már most elkezdték kapkodni a jövő szeptember 30-i viadalra szóló jegyeket, és a szervezők máris felszólították az autósport-rajongókat, minél hamarabb rendeljék meg a rohamosan fogyó tiketteket. Az amerikaiak lelkesedését jelzi, hogy a május végén rendezendő Indy 500-ra és az augusztusi NASCAR Brickyard 400-ra már az összes jegy elkelt. Akárcsak a vasárnapi Formula-1-es Japán Nagydíjra, amelyen talán bajnokot avatnak. Tavaly és egy évvel korábban is Mika Hakkinen örülhetett világbajnoki címének Szuzukában, ám az idén megszakad a sorozat. Az már biztos, hogy a finn nem távozhat vb-trófeával a kezében Japánból. Annál inkább Michael Schumacher, aki az indianapolisi viadalon kétpontos hátrányból nyolcpontos előnyt épített, köszönhetően győzelmének és a Häkkinent sújtó Mercedes-motorhibának. (A futam egyik legvitatottabb jelenete az volt, amelyben Schumi megelőzte David Coulthardot. A német mérges volt a verseny után, mert szerinte a skót nem volt sportszerű, ám egy héttel később változtatott a véleményén. „A verseny után nem válogattam meg a szavaimat, de miután többször is megnéztem videón a jelenetet, beláttam, nem történt semmi különös, tipikus versenyhelyzet volt” - ecsetelte Schumacher. A finn tehát kibújik eddigi szuzukai szerepéből, ám mégis hasonlít egy kicsit a helyzet az előző két évben tapasztalthoz, hiszen 1998-ban hat-, tavaly pedig négypontos hátránnyal érkezett a „részeg” nyolcas alakú aszfaltcsíkra. Mégis felállt, és legyőzte előbb Schumachert, majd Eddie Irvine-t. A nyolc pont ugyan nagyobb hátrány, ám a Japán Nagydíj után is lesz még egy verseny, tehát semmi sem dőlt el. Irvine, aki Schumacher csapattársaként tavaly nyerhetett volna Szuzukában, elmondta, a ferraris érdemli meg a legjobban, hogy 2000 bajnoka legyen. „Csak Michael nyerhet, mert a csapata minden szinten fantasztikus munkát végzett. Hatalmas nyomás nehezedik rá, de ha valakik tudják, hogyan kell így dolgozni, azok a maranellói fiúk. Michaelnél van a pontelőny, és meg is tudja nyerni a szuzukai futamot, ez pedig jót tesz a Ferrarinak is. Nagyon merésznek kell lennie annak, aki Michael ellen fogad” - nyilatkozta az ír. Óriási csata várható Szuzukában, és bizony nemcsak a világbajnoki címért folyik majd öldöklő küzdelem, hanem a Coulthard-Barrichello „bronzmeccsen” és a további helyosztókon is. ★ Belga jelentések szerint harminc naptól öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik Jos Verstappent, az Arrows-istálló holland pilótáját. A Főnök becenévre hallgató versenyző még egy-két évvel ezelőtti gokartversenyen édesapjával együtt verekedésbe keveredett, és súlyos koponyasérülést okozott egy 45 éves férfinak. A balhé, amelynek következtében a sértett hónapokig kórházban feküdt, amiatt tört ki, hogy a Verstappen által lefoglalt pályára néhány fiatal felhajtott saját járgányával, és megelőzte a sztárt. A tárgyaláson a holland mellett szólhat, hogy a szemtanúk közül senki sem állítja biztosan, hogy Verstappen okozta a sérülést. Akármi lesz a tongresi bíróság döntése, az egykori Benetton-pilótának rosszkor jött ez az ügy, hiszen még nincsen szerződése a jövő évre. Könynyen derékba törhet a pályafutása, akárcsak a belga Bertrand Gachot-nak, aki 1991-ben amiatt került hűvösre, mert gázspray-vel arcon fújt egy taxisofőrt. (izsányi) FOTÓ: AMBER PR Az ír Eddie Irvine szerint az idén csak Michael Schumacher (képünkön) nyerheti meg a világbajnoki pontversenyt, mert csapata, a Ferrari minden szinten fantasztikus munkát végzett Hosszú- és füvespályás-vb Brit duplázás füvön Pályamotorsport Október első hétvégéjén gazdára lelt az idei utolsó, harmadik pályamotorkerékpáros egyéni világbajnoki aranyérem, miután a hosszú- és füvespályás-vb-n is lefutották a mindent eldöntő, végső viadalt. A jégmotorozás és a salakmotorozás közeli rokonának számító pályamotoros szakágban - a versenyek a salakmotortól annyiban térnek el, hogy hosszabb, homokos és füves pályán (400-2000 méteresek) bonyolítják le azokat, egy futamban hat pilóta rajtol el, és a motoroknak két sebességi fokozatuk van - idén harmincadik jubileumát ünnepli. A jeles évadban öt megmérettetésen döntötték el a versenyzők a vb-cím sorsát, amelynek a végeredménye a salakmotoros-vb izgalmait idézve csak a legutolsó csatározásban dőlt el. A két szakág más szempontból is nagyon hasonlított egymásra, hiszen a salakos világelső Mark Loram után a hosszú pályákon is egy brit diadalmaskodott Kevin Tatum személyében, aki az idei győzelmével már harmadik vb-aranyának örülhetett 1995-öt és 1998-at követően. A hosszú- és füvespályás világbajnokság végeredménye: 1. Tatum (brit) 102 pont, 2. Barth (német) 98, 3. Kroger (német) 90, 4. Harry (brit) 77, 5. Diener (német) 60, 6. Scheiderwind (cseh) 51 (hegyi a.) Michael Schumacher világbajnok lesz Szuzukában október 8-án, ha... ...megnyeri a Japán Nagydíjat; ...második lesz, és Mika Hakkinen mögötte végez; ...harmadik, negyedik vagy ötödik lesz, és a finn két hellyel mögötte végez. Minden más esetben a Malajziai Nagydíjra (október 22.) marad a döntés. 3. Por Las Pampas-rali, a FIA Vk 8. futama A Mitsubishi idei első sikere Tereprali________ Idén csak nagyon nehezen csiszolódott tökéletesre a japán Mitsubishi három gyémántja a tereprali Világkupában, hiszen az Argentínában megtartott nyolcadik versenyig egyetlenegy viadalon sem sikerült győzelmet aratnia a távol-keleti márka képviselőinek. A Dakar-rali, az Olasz Baja, a Tunéziarali, a Marokkó-rali, a Portugál és a Spanyol Baja, valamint a Master-rali sikertelenségei után azonban a délamerikai megmérettetésen tarolt, hiszen az első három hely mindegyikét mitsubishis pilóta kaparintotta meg. Az öt szakaszból álló harmadik Por Las Pampas-ralin, amelyre 41 autó és 15 motorkerékpár nevezett be, a Mitsubishinek szinte kötelező volt a győzelem, hiszen a legnagyobb riválisának számító Schlesser-csapat nem vett részt a versenyen.A kétszeres Dakargyőztes francia Jean-Louis Schlesser még a Master-ralin szenvedett súlyos deréksérülést, ami miatt három hónap szigorú kényszerpihenőt kell tartania. A pilóta sérülése miatt még az is könynyen elképzelhető, hogy a novemberi Dubai-ralin sem áll rajthoz.) A japán terepjárók különversenyében az 1997- es Dakaron első helyet szerző japán Sinozuka Kendzsiro volt a leggyorsabb, 23 perccel megelőzve német kolléganőjét, Jutta Kleinschmidtet. A Dakar egyetlen női szakaszgyőztese Argentínában csak az első etapig bírta tartani a lépést márkatársával, aki miután átvette a vezetést, utolérhetetlen iramot kezdett el diktálni, amellyel megszerezte a Mitsubishi második Por Las Pampas-dicsőségét. A japán gyár az igazi szenzációt azonban nem a diadalával, hanem egy technikai újításával érte el. A harmadik helyezett francia Jean-Pierre Fontenay - aki korábban szintén nyert a Dakaron - ugyanis egy vadonatúj fejlesztésű turbódízel motorral ellátott autóval lett harmadik. A kétkerekűek versengésében, amely nem számított bele a motorosok Világkupájába, a chilei Carlos De Gavardo hatalmas előnnyel nyert KTM-jével. (hegyi a.) Főszerkesztő: Szekeres Tamás Főszerkesztő-helyettes: Őri B. Péter Szerkesztők: L. Pap István, Pajor-Gyulai László Művészeti vezető: Uhrin Tibor Rovatvezetők: Kormanik Zsolt (nemzetközi), Németh Ferenc (fotó), Simon József (csapat), Szűcs Miklós (egyéni), Vincze András (labdarúgó) Fax: 460-2601 E-mail: szerkesztoseg@nemzetisport.hu Internet: www.nemzetisport.hu Kiadó: Nemzeti Sport Kft. (1) 460-2500 kiado@ringier.hu Felelős kiadó: Pető Endre ügyvezető igazgató Hirdetési igazgató: Csifári Tibor Terjesztési igazgató: Paulik Zsuzsa Kiadó és szerkesztőség: 1141 Budapest, Szugló u. 83-85. Levélcím: 1385 Budapest, Pf. 802. Központi hirdetésfelvétel: (1) 460-2555 Előfizetés: (1) 460-2577 (80) 200-973 (9-16 óráig) Árusításban terjeszti a Lapker Rt. és alternatív terjesztők. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Levél- és Hírlapüzletági Igazgatóság (LHI). Előfizethető Budapesten a LHI kerületi ügyfélszolgálat irodáinál, a hírlapkézbesítőknél, a Hírlapelőfizetési Irodában (HELIR) Budapest Vill., Orczy tér 1. levélcím: HELIR 1900 Budapest, és a kiadóban (80) 200-973. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. OOOTt' tr Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató www.lang.hu/szikra.nyomda A Nemzeti Sport példányszámát a MATESZ hitelesíti HU ISSN 0866-2517 bUlgier W HLlj (1)460-2600 előfizetési díjak Postai Kiadói 6 napos 7 napos Vasárnap Hétfőtől szombatig Hétfőtől vasárnapig Egyhavi díj 1 530 Ft 1815 Ft 285 Ft 1 300 1 500 Negyedéves díj 4 590 Ft 5 445 Ft 855 Ft 3 900 4 500 Féléves díj 9180 Ft 10 890 Ft 1 710 Ft 7 800 9 000 Éves díj 18 360 Ft 21 780 Ft 3 420 Ft 15 600 18 000