Nemzeti Sport, 2001. január (12. évfolyam, 1-30. szám)

2001-01-02 / 1. szám

2001. január 2., kedd l Ciprus a legkedveltebb célállomása az élvonalbeli bajnokság folytatására készülő együtteseknek Az újpestieknek véget ér a pihenő A legfrissebbek az Újpest FC játékosai lesznek. Kisteleki István ugyanis már kedden megtartja az új évezred első­ tréningjét a Megyeri úton, másnap pedig a Ferencvárosnál is elkezdődik a munka. S nem véletlenül, hiszen a hét végén indul az Arany Ászok nemzeti terembajnokság, az első tornának szombat-vasárnap Nyíregyháza ad otthont, s a nyitányon pályára lép a Fradi és a Debrecen is. Ös­­­szeállításunkban azt gyűjtöttük egybe, hogy az élvonal szereplői miként töltik az NB I folytatásáig hátralévő időszakot, és olvasóink így azt is megtudhatják, hogy mely csapatoknál kezd újonnan iga­zolt labdarúgó, illetve azt, hogy kik távoztak az együttesektől. A profiknál ugyanis január elsejétől február 15-éig tart az átigazolási időszak, s ennek minden rezdülését nyomon követjük. Azt már ko­rábban is tudtuk, hogy az edzőtáborozások helyszínéül sok csapatnál a korábbi években bevált Cip­rust részesítik előnyben, s ez most újfent megerősítést nyer... Az alábbi összeállításunkban a csa­patokat a tabellán elfoglalt pozíciójuk szerint soroljuk fel. FERENCVÁROS: A terem­bajnokság miatt korán, január 3-án kezdi a felkészülést a csa­pat, hiszen január 7-én már be­kapcsolódik a nyíregyházi tor­na küzdelmeibe. Az első héten Gödön, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium oktatási központjában találha­tó műfüves csarnokban gyako­rolnak a zöld-fehérek. A terem­bajnokság után a Népligetben lesz a főhadiszállás és a tervek szerint napközis rendszerben folyik majd a gyakorlás. A lis­tavezető több külföldi meghí­vást kapott, de mivel még egyik túrát sem kötötték le, változhat a felkészülési program. Az egé­szen bizonyos, hogy január vé­gén, február elején külföldre utazik a Ferencváros. A csapatból hiányzik majd a Videotonnak kölcsönadott Rob Kornél, s valószínűleg Csoknay Norbert sem lesz ott a szerdai találkozón. A védőt Kínába és Dél-Koreába hívják, és kedden tudja meg, mikor kell utaznia. MTK HUNGÁRIA: Január nyolcadikán kezdődik a felké­szülés, a négy jugoszláv futbal­lista viszont egy héttel később érkezik, mert Szerbiában janu­ár közepére esik a karácsonyi ünnep (éppen ezért a légiósok a terembajnokság első fordulójá­ban sem vesznek részt). A gár­da két hétig készül a Hungária körúton, majd egy hétre a tatai edzőtáborba költözik. A hétna­pos összetartás után az együt­tes visszatér Budapestre és leg­közelebb február hatodikén hagyja el a fővárost, ekkor tíz napra Ciprusra teszi át a szék­helyét. A bajnokság kezdete előtti héten már újra a Hungá­ria körúton készülnek a kék-fe­hérek. A felkészülési időszak alatt tervezik több külföldi já­tékos tesztelését. Pölöskei Gá­bor vezetőedző elmondta, nem bánná, ha együtt maradna a je­lenlegi keret, ám különböző okok miatt elképzelhető, hogy lesznek távozók. ÚJPEST FC: A lila-fehérek már kedden elkezdik a munkát. A sietség oka az, hogy január 5- én repülőre ül a csapat, és 14 napra Törökországba utazik. A nemzeti terembajnokságot követően a Pesti úton, műfüves pályán gyakorol majd Kisteleki István együttese, aztán pedig megint repülőre szállnak a li­lák, és február 3-től 14 napot Cipruson töltenek. Új játékos az Ekerentől ha­zatért Kovács Ervin, távozik viszont Jenei Sándor, akinek játékára nem tart igényt a szakvezetés. Kovács Balázst és Tejnóra Zoltánt várhatóan köl­csönadják, míg Deme Imre a juniorokhoz kerül át. DUNAFERR SE: A bajnok­csapat játékosai január 8-án 13 órakor találkoznak, és 15-éig odahaza készülnek. Ezután öt napig Tatán lesznek az újváro­siak, majd 20-21-én jön a te­rembajnokság. Azután megint hazai környezetben folytatják egészen február 7-éig - az első edzőmeccset a tervek szerint 24-én a Szolnok ellen vívják -, majd pedig Ciprusra utazik a Dunaferr, és 17-éig Paphoszon edzőtáborozik. A keretben végleges változás még nincs, Éger László a Mac­­cabi Tel-Avivhoz kerülhet, Nagy Tamást a Sopron, a ZTE, a Lombard és a Videoton is szí­vesen látná. VIDEOTON FC: A remek őszt záró székesfehérváriak ja­nuár 8-án találkoznak először, és a terembajnokságig hazai környezetben készülnek. A na­pokban véglegesen eldől, rend­ben van-e a brazíliai túra. Ha minden a terveknek megfe­lelően alakul, akkor február el­seje és 21-e között a dél-ameri­kai országban táborozik a Vi­deoton, ahol várhatóan a Vasco da Gama edzőtábora lesz a pi­ros-kékek bázisa. A játékosok közül Korsós At­tila visszatért Ausztriába, Ud­vari Tamás Zalaegerszegre kö­telezte el magát. A nyolc sza­badlistára tett labdarúgó közül a legélénkebben Hosnyánszky Zsolt iránt érdeklődik a Siófok, míg új játékos Rob Kornél a Fradiból. GYŐRI ETO FC: Győrött egyelőre teljes a bizonytalanság, hiszen nem tudni, sikerül-e érté­kesíteni a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság üzletrészét. Az új tulajdonos be­lépése befolyásolhatja a felké­szülés programját is. Egyelőre csak annyi tény, hogy január 8- án 14 órakor kezdődik a munka, s várhatóan végig Győrött gya­korolnak a zöld-fehérek. A keretben ez idáig semmifé­le mozgás nem volt. . VASAS DANUBIUS HO­TELS: Korán kezdik a felké­szülést a Fáy utcában, hiszen Mezey György vezetőedző már január 4-én edzést vezényel. A futballistákra kemény munka vár az új esztendőben, hiszen február 8-áig napi két edzéssel készülnek a tavaszi idényre. A felkészülés második szakaszá­ban két hétig sorozatmérkő­zések várnak az angyalföldiek­re, feltehetőleg Porecsben, ahol már évek óta edzőtáboroz­nak a piros-kékek. A bajnoki rajt előtti utolsó tíz nap, az ala­pozás harmadik fázisa már a ráhangolódásról szól majd. Hogy kikkel vág neki a Vasas a tavaszi idénynek, még mindig nem tudni. A vezetők - a csa­pat edzőjével egyeztetve - ezen a héten kezdik meg a gárda alakítását. Ami biztosnak tű­nik: január nyolcadikán négy jugoszláv labdarúgó érkezik próbajátékra a Fáy utcába. LOMBARD FC: Az együttes felkészülése január 8-án, hét­főn kezdődik Tatabányán. A második héttől napközis rend­szerben zajlik az alapozás, csak este mennek haza a játékosok, akiknek a délelőtti edzés után a pálya melletti Sport szállóban nyílik alkalmuk rövid pihenés­re. A csapat a terembajnokság dunaújvárosi selejtezőjében ér­dekelt, s a továbbjutásától függ, mikor kezdődik a külföl­di edzőtáborozás, amelynek helyszíne vagy Ciprus vagy Olaszország lesz január végén, február elején. A tatabányaiakkal kezdi a felkészülést a Nyíregyházáról szerződtetett védő, Nagy Sán­dor, a távozásra pedig jelenleg a legnagyobb esélye Kovács At­tilának van, a középpályással a Videoton tárgyal. Hogy lesz-e újabb igazolás a Lombardnál, az attól is függ, ki távozik, s az eladott játékosokból befolyt pénzből milyen futballistákra futja. KISPEST-HONVÉD: Január harmadikán rögvest két edzést vezényel Tornyi Barnabás vezetőedző, másnap pedig kö­vetkezik a kötelező orvosi fel­mérés. A folytatásban szintén napi két tréning vár a játéko­sokra, majd a második és a har­madik hetet várhatóan az Epona-faluban töltik. A terem­bajnokság dunaújvárosi mécs­esei után egy hét bentlakásos edzőtábor jön a Bozsik-sta­­dionban, s ezután valahol Dél- Európában szeretne táborozni a Honvéd, de konkrét helyszín ez idáig nincs. A keretben egyetlen változás az, hogy Egressy Gábor Zala­egerszegre távozott. MATÁV COMPAQ SOP­RON: Az új év első edzését ja­nuár 8-án tartja meg Reszeli Soós István vezetőedző, s az első napokban a terembajnok­ság zalaegerszegi tornájára ké­szülnek a játékosok. Ha az időjárás megengedi, akkor 17- én már edzőmeccset vív a Matáv a fiókcsapat, az SVSE­­GYSEV ellen. Az első edző­­táborozás helyszíne Vonyarc­vashegy lesz. A tervek szerint február 3-án indul Törökor­szágba a Sopron delegációja, ahol két hét alatt hat meccset játszik az együttes. A felkészü­lést három hazai edzőmeccs zárja alacsonyabb osztályú csapatok ellen. A kerettagok közül Horváth Barna és Sifter Tibor a junio­rok között folytatja, új játékos a kapus Farkas Balázs a BVSC-ből, és Szőke Péter Za­laegerszegről. A Matáv Com­paq Sopron felügyelőbizottsá­gának döntésén múlik, hogy a klub megfizeti-e Nagy Tamá­sért a Dunaferr által kért árat. DEBRECENI VSC: A Loki január 4-én nyitja az évet, más­nap az Epona műfüves csarno­kában lesz gyakorlás, aztán 6- án következnek a terembajnok­ság nyíregyházi mérkőzései. A torna után a játékosok részt vesznek a kötelező orvosi fel­mérésen Budapesten, majd ja­nuár 15-ig pihenőt kapnak. A felkészülés Debrecenben foly­tatódik egy héten át, 22-től pe­dig két hétre Tiszaújvárosba költöznek a piros-fehérek, s ez idő alatt két edzőmeccset vív­nak (az elsőt február elsején a Bőccsel). A hazatérést követően jön három újabb gyakor­lómérkőzés, azután pedig Cip­rusra repül a delegáció, ahol 12 napig készül Komjáti András együttese. Új játékos a keretben egye­lőre nincs, a Stuttgarter Kick­­ers által csábított Siklósi Csaba keddre vagy szerdára végleges választ vár a német klubtól. ZALAHÚS ZTE: A kék-fe­hérek január 4-én találkoznak először, és az edzést meg a kö­zös ebédet követően Gödre bu­­szoznak. Pesten orvosi vizsgá­lat következik, a folytatásban pedig a terembajnokságra ké­szül a csapat. Január 15-25. között Dunavarsányban, feb­ruár 1-16. között pedig Episz­­kopiban edzőtáborozik Glázer Róbert együttese. Új ember Andrej Dobljansz­­ki és a szerződést hosszabbító Primoz Glika, a legutóbb Kis­pesten játszó Egressy Gábor, valamint Udvari Tamás a Vide­otontól. Szőke Péter Sopronba távozik, Bencze Pétert a Cell­­dömölk hívja, Szabó Csaba után pedig a Siófok érdeklődik. FOTÓ: FARKAS JÓZSEF Akárcsak a szezon előtt, a téli alapozáskor is kemény felkészülés vár az Újpest futballistáira Sallói István játékjoga az Oroszlányhoz került Hazatért a vándor Sallói István hét évi izraeli lé­gióskodás után decemberben végleg hazatért, s játékjogát az Oroszlányi Szabadidő Egyesület szerezte meg. Némileg furcsa ez a történet, ám a csapatválasztás mégsem meglepő, hiszen a Ko­­márom-Esztergom megyei baj­nokság első osztályában élen ál­ló gárda szakosztályvezetőjét is Sallói Istvánnak hívják. - Izraelben él az a szabály, amely szerint a klubok csak ak­kor igazolhatnak új idegenlégi­óst, ha a szabadlistára tett fut­ballisták játékjoga is elkel -magyarázta a fiatalabbik Sallói. - Mivel az édesapám az oroszlá­nyiak ügyvezetője, a rendhagyó átigazolásommal segíteni tud­tam a Hercliján. Az pedig, hogy az oroszlányi­aknak besegít-e a támadó, még kérdéses. A szükséges papírok elintézése után nem lenne aka­dálya annak, hogy az egykori Videoton-sztár pályára lépjen a megyei bajnokságban, ám a já­tékos még gondolkozik a folyta­táson, miután profi pályafutását a sérülései miatt hagyta abba. (a. t. p.) A törökök ellen folytatja Izraelben az ifiválogatott Döntetlennel kezdtek Döntetlennel kezdte szereplé­sét a hagyományos izraeli téli if­júsági tornán a magyar U-17-es válogatott. Sarlós András szö­vetségi edző csapata első mérkőzését szilveszterkor ját­szotta, mégpedig a házigazdák ellen. A magyar együttes vissza­fogottan kezdett, az első félidőben a hazaiak játszottak fölényben. A szünet után aktí­vabb lett a magyar csapat, és egy jól sikerült csere után megsze­rezte a vezetést - tudtuk meg Máhr Krisztinától, az MLSZ nemzetközi osztályának munka­társától. Mile Krisztiánt a 64. percben küldte pályára Sarlós András, és a Vác FC labdarúgó­ja a következő percben gólt lőtt, előnyhöz juttatva ezzel a ma­gyar ifjúsági válogatottat. A ha­zaiak azonban a 73. percben szé­pítettek, a vége így 1-1 lett a Nahariában lejátszott találko­zónak. A magyar ifiválogatott kö­vetkező ellenfele január 2-án, kedden Törökország, 3-án pedig Jugoszlávia tizenhét évesekből álló nemzeti válogatott együtte­se lesz. (sz. gy) HAZAI LABDARÚGÁS NEMZETI SPORT 3 CSANK >.­­*jS ^ f(l) A sikerhez és egy erős csapathoz pénz is kell „Mit gondol, a következő­ tíz évben milyen esélyei lehetnek egy, a magyar bajnokságban edződő csapatnak a nemzetközi tornákon? És mi kell ahhoz, hogy egy hazai klub külföldön is eredményes legyen?” - kérdezte sorozatunkban Huszár István, az MLSZ nemzetközi osztályának vezetője Csank Jánostól, a Fe­rencváros edzőjétől. - Sok tőkeerős szponzor kell - adta meg tömören a Huszár István által feltett kérdés má­sodik felvetésére a választ Csank János, akit amúgy az óév és új év „találkozásakor” egy igen rossz pillanatban, a számára oly kedves vadászbu­li közepén sikerült utolér­nünk. A Ferencváros mestere persze azért bővebben is kifej­tette, hogy ő miben is látja a magyar foci fellendülését.­­ Az ugyanis a támogatóktól függ, sikerül-e a nemzetközileg is jegyzett együttest összehozni. Szerintem az a követendő megoldás, ha az anyagi meg­erősödés után az élcsapatok igazolnak négy-öt külföldi sztárjátékost. Természetesen nem a legnagyobbak közül, mert őket aligha lehetne meg­fizetni, de mégis olyan neveket kellene Magyarországra csábí­tani, amely nevek hallatán az ellenfelek edzői is felkapják a fejüket. Ilyen játékos egyéb­ként például a már nálunk fut­ballozó Pinte Attila, aki szlo­vák válogatott, az év játékosa volt, és ő már külhonban is is­mert. Azonban kellene még né­hány hasonló kvalitású lab­darúgó, aki a hazai futballis­tákkal kiegészülve erős csapa­tot alkothat. Csank Jánostól eztán arról érdeklődtünk, hogy vajon a magyar klubok előretörése tényleg csak pénzkérdés, vagy egyéb akadályok is felmerül­hetnek. - Minden a pénzen múlik. Szakmailag nem lenne problé­ma, hiszen a magyar fiatalok is tudnak focizni, a külföldi erősítés azonban elengedhetet­len - vallja Csank. A sok-sok bankó persze nemcsak a légiósok megvásár­lására kell, hanem a körülmé­nyek javítására is. Ugyanis a ferencvárosi tréner azért azt is nagyon szomorúnak tartja, hogy mostanság alig hetven­ezer igazolt futballista van, holott az ideális létszám ennek a négy-ötszöröse lenne. A feltételek megvalósulása esetén már realitás lenne a nemzetközi siker. Na, de ezügyben aktuális a kérdés: mi is számunkra a nemzetközi siker? - A Bajnokok Ligájába ke­rülés, vagy az UEFA-kupában a tavaszt megérni már min­denképpen az - felelte erre a mesteredző. - Persze, egy-két fordulót megtenni a BL- selejtezőben is komoly feladat, mert már ott is nagyon ke­mény ellenfelekkel szemben kell bizonyítani. Ha egy ran­gos klub üti el a magyar bajno­kot a továbbjutástól, az meg­magyarázható, de azt semmi­képpen sem szabad engedni, hogy egy középcsapat tegye ugyanezt. Az a cél, hogy a kon­tinens második vonala ellen reális sanszunk legyen. Nos, kérdés, hogy a magyar bajnokság színvonala elég-e ennek az esélynek a megte­remtésére. Mert a létszám­­csökkentés ugyan izgalmasab­bá teszi a sorozatot, de nem biztos, hogy ettől még eget verő lesz a nívó - mint aho­gyan az ősszel sem volt az. Felvetésünk szerint a ma­gyar élcsapatok olyan sok lan­gyos meccset játszanak, hogy egyszerűen képtelenek össze­szedni magukat egy BL- fellépésre. - Most, hogy egyre több jó mérkőzés akad, azért bízom abban, hogy ez nem lesz olyan nagy probléma - mondta végül Csank János. - Az viszont két­ségtelen, nem hátrány, ha egy klub minden héten világszín­vonalú ellenfelekkel mérkőz­het... (kun) Csank János volt játékosát, Aranyos Imrét kérdezte: „Arról faggatnám a Vasas játékosát, a futballban kí­ván-e dolgozni a pályafutása befejezését követően is?”

Next