Nemzeti Sport, 2001. január (12. évfolyam, 1-30. szám)

2001-01-17 / 16. szám

8 NEMZETI SPORT CSAPATSPORTOK Női Euroliga, H-csoport, 2. forduló Egész napos tortúra Szicíliába Kosárlabda gifi----------------------------------­ A GYSEV-Ringa megérke­zett Priolóba. Nem kéne, hogy ez a tény önmagában szenzációszámba menjen, ám a soproni vasuta­sok viszontagságait figyelem­be véve mindenképpen öröm­teli, roppant zaklatott útja volt ugyanis a csapatnak a szerda esti Euroliga-mérkőzés helyszínére. A kálvária azzal kezdődött, hogy már vasárnap este el kellett indulniuk Sop­ronból Baloghéknak a repülő­járatok miatt. Az éjszakát Bu­dapesten, az FTC népligeti edzőtáborában töltötték zöld-sárgák, mivel a gépük a hétfőn hajnalban indult Feri­hegyről, a délelőtt pedig már Brüsszelben érte az amúgy Olaszországba igyekvő együt­test. És itt következett a fekete­leves! Alena Kovácovát ugyanis a vámtisztek vissza akarták to­­loncolni Budapestre, mert nemrég vízumkényszert vezet­tek be a belgák északi szom­szédainkkal szemben azok után, hogy állítólag túl sok szlovák próbálkozott illegáli­san letelepedni az utóbbi hó­napokban a Benelux államok területén. A GYSEV másik felvidéki légiósa, Zuzana Zirková érdekes módon vala­hogy elkerülte a szigorú vá­mosok figyelmét, Kovácová azonban kénytelen volt Zü­richbe repülni, hogy aztán on­nan Róma érintésével jusson el a Priolóhoz viszonylag kö­zel fekvő Catania városának repülőterére. A huszonkét esz­tendős erőcsatár vidáman fog­ta fel a történteket: örült, hogy vagy háromezer pluszki­lométer került a törzs utaskár­­tyájára. Kedden aztán már teljes csapattal edzett a szicíliai kis­városban a GYSEV-Ringa, és a történtekhez képest kifeje­zetten jó hangulatban várja a szerdai összecsapást. Biztató, hogy az ellenfél, az olasz baj­nokság címvédője, az Isab Energy Priolo nincs a legjobb formában mostanában, talán azért, mert egyik legpont­­erősebb játékosa, a közön­ségkedvenc Susanna Bonfiglio hetek, sőt inkább hónapok óta küszködik fájós térdével. Hol játszik, hol nem, a soproniak ellen állítólag éppen igen, de az biztos, hogy nem teljes ér­tékű harcos. Ebből persze még tévedés lenne azt a következ­tetést levonni, hogy könnyű préda a Priolo, találni éppen elég jó játékost rajta kívül is az itáliaiak keretében, és azt sem szabad elfelejteni, hogy ősszel az Euroliga címvédője, a Ruzomberok is kénytelen volt fejet hajtani Szicíliában. De ha a GYSEV életben akarja tartani reményét a cso­port első helyére, mindenkép­pen győznie kell. (mihályi) Az állás 1. Como7 6 1 582-481 13 2. GYSEV7 5 2 575-482 12 3. Priolo7 2 5 477-6449 4. Szporting7 1 6 444-5768 FOTÓ: ÁRVAI KÁROLY Alena Kovácovával körbeutaztatták a belgák fél Európát JUGOSZLÁVIA. A Buducsnoszt feledtette hétközi nemzetközi kudarcát, Tomasevics (24), James (16) és Rakocsevics (15) vezérletével megőrizte hazai veret­lenségét. Jerome James egyébként ama négy külföldi kosaras egyike, akik első fecskékként bemutatkozhat­tak a Yuba Ligában. A hét végi fordulóban bizonyos­sá vált, hogy a pénzügyi gondokkal küszködő Crvena zvezdának (Vujanic 19) az idén a bentmaradásért kell harcolnia. A vörös csillagosok a két magyar szárma­zású fivér, Alekszandar Nagyfejű (23) és Stevan Nagy­­fejű (19) repítette Radnicskitől kaptak ki. Férfibajnokság, 12. forduló: Buducsnoszt-He­­mofarm 97—60, Radnicski Jugopetrol-Crvena zvezda 78-62, Vojvodina-Borac 86-72, Partizan-Beopetrol 105-95, Szloga-Zseleznik 77-73, Lovcsen-Zdravlje 72-62. Az élcsoport: 1. Buducsnoszt 24 pont, 2. Zdravlje 22, 3. Zseleznik 20 LITVÁNIA. Férfibajnokság, 13. játékhét: Pane­­vezys-Sakalai 79-87. Az élcsoport: 1. Lietuvos Rytas 100 százalék (16 mérk.), 2. Zalgiris 69 (13) és Sakalai 69 (13) Ha ön január 31-ig előfizet a Blikkre vagy a Nemzeti Sportra, akkor ön is részt vesz az előfizetők közti sorsoláson, amelynek díjai: 1 db 100 OOO Ft értékű 3 db 30 OOO Ft értékű <^Colum­ió 10 db 10 OOO Ft értékű Columbia sportruházati termékekre szóló vásárlási utalvány. Előfizetési Díjak (Ft) 1 HETI 6 NAPRAm­­­«■ HETI 7 NAPRAm IdőtartamBlikkNemzeti SportIdőtartamBlikkNemzeti Sport 1 hónap 1 230 1 530 1 hónap 1 510 1 815 3 hónap 3 690 4 590 3 hónap 4 530 5 445 6 hónap 7 380 9 180 6 hónap 9 060 10 890 12 hónap 14 760 18 360 12 hónap 18 120 21 780 Ha szeretne előfizetni valamelyik lapra, akkor ezt január 31-ig megteheti személye­sen a hírlapkézbesítőknél, Budapesten a kerületi ügyfélszolgálati irodákban, a HELIR- ben és vidéken a postákon. HA MINDKÉT LAPNAK ELŐFIZETŐJE, DUPLA ESÉLYE VAN A SORSOLÁSON! A befizetési szelvényeket nem kell beküldeni, a sorsoláshoz szükséges adatokat a Magyar Posta a kiadónak átadja. A nyereménysorsolás 2001. február 15-én közjegyző jelenlétében történik, a nyerte­sek nevét a február 20-án megjelenő Blikk és Nemzeti Sport közli. További információ: az ingyenesen hívható 06 (80) 444-444-es és a 06 (80) 200-973-as telefonszámokon. iá : 2001. január 17., szerda Férfi Koracs-kupa, F-csoport, 6. forduló Sitku Ernő visszatérőben A csoportmérkőzések utolsó felvonásában szerda este az olasz Reggio Calabria együttesé­nek otthonában lép pályára a Mól Szolnok. A vendéglátók már biztos továbbjutónak szá­mítanak a kvartettből, a jelenleg a harmadik helyen tanyázó ma­gyarok viszont csak abban az esetben csatlakozhatnak hozzá­juk, ha nyernek, illetve ha a Trieste hazai pályán veszít a svájci Lausanne ellenében. Ke­vés az esély, már csak azért is, mert a Reggio Calabria biztosan győzött Szolnokon is. Egyébként annak ellenére, hogy a lilák veretlenek marad­tak a csoportküzdelmek során, közel sem remekelnek hazájuk bajnokságában, ahol csupán a tizenhetedik helyet foglalják el. Igaz, a legutóbbi, azaz a tizen­hatodik fordulóban bravúros­nak mondható 104-86-os győ­zelmet arattak az élcsoporthoz tartozó Roseto otthonában. A délolasz csapatból a francia Gadou volt a legeredményesebb, huszonkét pontot szórt. A Szolnok kedd délután re­pült el a csizma lábujjánál talál­ható városba. Heinrich Róbert edző jónak éppenséggel nem ne­vezhető hírekről számolt be a felszállás előtt. „A változatosság kedvéért most Takács Attila dőlt ki a sorból, az irányító ugyanis vírusos torokgyulladással küsz­ködve nyomja az ágyat, helyette Szarvas Gábor került az utazók közé - mondta a tréner. - A kö­vetkező maródi Walke Károly, akinek felvágták a jobb lábán a talpát, és kitisztították a csont­hártyáját. Remélhetőleg a ruti­nos játékos legalább a kispadra le tud ülni. Velünk tarthatott Borisz Maljkovics is, aki kisebb agyrázkódást szenvedett Nyír­egyházán, és tagja az utazó ke­retnek a sérüléssel bajlódó Sitku Ernő is. Elképzelhető, hogy né­hány percre beszáll a játékba a válogatott erőcsatár. Mivel a csoport legerősebb együttesével találkozunk, egyértelmű, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, remélhetőleg azonban jó mecs­cset tudunk majd játszani. Bí­zom benne, hogy az eredmény sem lesz lesújtó.” (varga) Az állás 1. Reggio Calabria 5 5 - 472-384 10 2. Trieste 5 2 3 435-406 7 3. Szolnok 5 2 3 438-462 7 4. Lausanne 5 1 4 409-502 6 Sporttevékenységtől eltiltva! Tizenkét hónapos eltiltást szabott ki az MKOSZ fegyel­mi és ügyrendi bizottsága a debreceni kupaügy főszerep­lőire, így Nagy Zoltán és Ök­rös Tamás edzőre (Debreceni Vadkakasok, illetve Hospnet- Vadkakasok), valamint a vá­rosi meccs két játékvezetőjére, Demjén Sándorra és Jobbágy Istvánra. Az ítéletet három hónap próbaidőre felfüggesz­tették. „A büntetés tétele tizenket­tőtől tizennyolc hónapig terjed, a döntésnél figyelembe vettük, hogy a feleket nem a sportsze­rűtlenség vezérelte, és jóhisze­műen jártak el - indokolta a döntést dr. Aradszky András, a testület elnöke. - Ezzel együtt a két játékvezető és a két edző vétett a szabályok ellen. ” Mint ismert, a november ele­ji mérkőzés óta történt egy s más. A továbbjutó Debreceni Vadkakasok mellé rendelt el­lenfél, a Körmend figyelmezte­tett a szabálytalanságokra, a szövetség azonban figyelmen kívül hagyta a vasiak reklamá­cióját, és hogy itt nem zárult le a történet, a hajdúságiaknak tudható be, akik visszaléptek a kupaszerepléstől. (s. t. r.) Néhány napon belül döntés születik A Ferencváros jégkorongozói bíznak a talpon maradásban Jégkorong Még néhány nap, és eldől a Ferencváros-Whirlpool jégko­rongcsapatának sorsa, ponto­sabban az, hogy a jövőben egy­általán lesz-e ilyen együttes a honi hokipalettán. Mint isme­retes, a zöld-fehérek már hóna­pok óta igen nehéz anyagi kö­rülmények közepette léteznek, ott spórolnak, ahol tudnak: a játékosok november óta szerző­dés és így fizetés nélkül játsza­nak, ráadásul a hazai mérkőzé­seket a Kisstadion helyett a jó­val olcsóbb Megyeri úton játs­­­szák. Mindezek ellenére még mindig tart a bizonytalanság, ám információink szerint a kö­zeljövőben végleges döntés szü­letik a hokisok sorsáról. Amint azt Mihók Bélától, a szakosz­tály elnökétől megtudtuk, biza­kodva várják a határozatot, már csak azért is, mert bár a klubvezetés által meghatáro­zott pénzügyi keretet túllépték, ám ez az összeg nem olyan nagyságrendű, hogy ezért a hu­­szonnégyszeres magyar bajnoki címmel büszkélkedő ferencvá­rosi jégkorongsportot véglege­sen felszámolják. Optimizmu­sukat mi sem támasztja jobban alá, mint hogy a játékosok a bi­zonytalanság ellenére továbbra is vállalják a játékot, sőt az utóbbi néhány mérkőzésen a legendás zöld-fehér szív a lel­kesedésen túl már az eredmé­nyekben is megmutatkozott. (szűcs) A sérült kapus saját felelősségére hazautazott Az Alba Volán-FeVita együttese különösebb gond nélkül győzött a hétfő esti Interliga-mérkőzésen a szlovén Slavija Optima ellen. A találkozó „legizgalmasabb” pillanata az volt, amikor a fehérváriak negyedik góljánál Petrinojevic, a vendé­gek kapusa megsérült, hosszú percekig ápolták a jégen, majd mentővel kórházba szállították. Az első diagnózist - agyrázkó­dás és nyakcsigolya-sérülés - a kórházi vizsgálat is megerősí­tette, ám szerencsére nem volt olyan nagy a baj, hogy - igaz, saját felelősségére - ne utazhatott volna a csapattal még hétfő este haza a kiváló kapus. Ettől függetlenül a további vizsgála­tok döntik majd el, hogy Petrinojevic mikor léphet ismét jégre a Slavija Optima színeiben. JÁRMŰ ..............— AZONNALI készpénzfizetéssel vásárolnék bármilyen típusú és állapotú személygépkocsit. Tel.: 06 (1) 264-3991, 06 (30) 943-3574, 06 (20) 926-2808. DACIÁT, Favoritot vennék. Tel.: 06 (30) 238-7412. SUZUKI Swiftet vásárolnék. Tel.: 06 (30) 940-4709, 06 (1) 284- 1355. VEGYES.............. MATCHBOXOT, játék vas­utat, Star Wars-figurákat, autós prospektusokat vennék. Tel.: 06 (1) 218-0419, 06 (20) 416- 2712. ALOE csodás gyógymasszáz­­­zsal. Tel.: 06 (1) 212-9076. LEGGYENGÉDEBB szeretet­­masszázs. Tel.: 06 (1) 339-4788. HA KERESI A TÁRSÁT, ko­molyan gondolja, és megtisztel bizalmával, együtt megtaláljuk azt, aki Önre vár! Tel.: 06 (1) 318- 2401. FIATAL LÁNY masszírozást vállal. Tel.: 06 (20) 996-9209. PIHENTETŐ svédmasszázs hangulatos környezetben! Tel.: 06 (20) 378-9191. ARANY ÁSZOK Futballaréná­­ban teremlabdarúgó-bajnokság indul január 27-28-án. Tel.: 06 (1) 206-1269. HIBÁS SZÍNES TV -t vennék Budapesten. Tel.: 06 (30) 944-6758. MBIP­ R­OHIRD EfIESII

Next