Nemzeti Sport, 2001. április (12. évfolyam, 89-117. szám)

2001-04-08 / 96. szám

Nemzetközi labdarúgás Bukrán Gábor és a Walsall az eső miatt nem tudott pályára lépni a Port Vale elleni összecsapáson A Coventry küzd az életéért IZSÁNYI SZABOLCS Mindössze négy mérkőzést rendeztek az angol Premier League 32. forduló­jának szombati játéknapján, amelyen a Chelsea és a Coventry City idegen­ben, a Leeds United hazai pályán ara­tott magabiztos győzelmet, míg az Aston Villa és a West Ham United nem bírt egymással Birminghamben. A játéknap legnagyobb meglepeté­sének a kiesés ellen harcoló Coventry City Leicesterben aratott diadala szá­mít, a nemrég még dobogóért csatázó hazaiak ezzel a vereségükkel képtele­nek voltak elmozdulni a 10. helyről. A Ligakupa tavalyi győztesei három na­pon belül a második vereségüket szen­vedték el, szerdán az Aston Villától kaptak ki 2-1-re. A szombati találkozón fantasztikus rajtot vett a vendégcsapat, Craig Bel­­lamy a második percben kapáslövéssel vette be a hazaiak kapuját. A Filbert Street-iek Ade Akinbiyi révén nyolc percen belül egyenlítettek, ám Lee Carlisle egy fejes góllal ismét előnyhöz juttatta a Coventryt. A vendéggyőzel­met a negyedik mérkőzésén ötödik gólját szerző John Harison biztosította be. Gordon Strachan együttese még így is kiesőhelyen áll, de hátránya már csak egy pont a 17. Middlesbrough­­val szemben. A Boro a forduló hétfői mérkőzésén, a Sunderlanddel szem­ben javíthat, majd a jövő szombaton mindkét veszélyeztetett csapatra rop­pant nehéz kilencven perc vár: a Midd­­lesbrough az Arsenal, a Coventry City a Manchester United vendégeként lép pályára. A két csapattal szemben növelhette volna az előnyét a Derby County, ám a Chelsea utolsó fél órában nyújtott ellenállhatatlan produkciója négy gólt hozott, és a „kékek” megszerezték idei második idegenbeli győzelmüket. A mérkőzés előtt Frank Leboeuf, a Stam­­ford Bridge-iek sérült francia védője elmondta, nem fogja elhagyni a Chelsea-t. A kopasz játékos az elmúlt napokban megfordult Lyonban, ám elmondta, csak az ágyéksérülését ke­zelő orvoshoz utazott el, nem az Olympique-kal tárgyalt.­­ Az Aston Villa és a West Ham United igen pazar második félidővel szórakoztatta a Villa Parkba kilátogató szurkolósereget: Frederic Kanoute a kezdő sípszó után azonnal vezetést szerzett a „kalapácsosoknak”, ám a Villa a félidő derekán túljutva hét perc alatt fordított (David Ginola egyenlítő gólja kiválóan elvégzett szabadrúgás­ból született). Három perccel a vége előtt a válogatott Frank Lampard le­csapott a labdára, amely Igor Stimac fejese után vágódott le a keresztlécről, és a West Ham egyenlített. A nap negyedik találkozóján a Baj­nokok Ligája negyeddöntőinek angol hőse, a Leeds United könnyed játék­kal 2-0-ra legyőzte a Glenn Hoddle Tottenhamhez távozása miatt gyen­gélkedő Southamptont. A találkozón - amely lényegesen könnyebb volt a 32. forduló: Aston Villa-West Ham 2-2 [Ginola 71L. Hendrie 78., ill. Kanoute 46., Lam­­pard 87), Derby County-Chelsea 0-4 (Zo­la 64., Hasselbaink 85., Poyet 89., 90), Leeds United-Southampton 2-0 (Kewell 10., Rob. Keane 72), Leicester-Coventry 1-3 (Akin­biyi 10., ill. Bellamy 2., Carsley 19., Hartson 51) A következő napok menetrendje. Április 8.: Everton-Manchester City; április 9.: Middles­­brough-Sunderland; április 10.: Ipswich-Liver­­pool, Manchester United- Charta Athletic, Tot­­tenham-Bradford City; április 11.: Manchester City-Arsenal; április 13.: Bradford City-Charl­­ton Athletic, Uverpool-Leeds United; április 14.: Arsenal-Middlesbrough, Aston Villa-Everton, Chefeea-Southampton, Ipswich-Newcastle Uni­ted, Leicester City-Manchester City, Manches­ter United-Coventry City, Sunderland-Totten­­ham, West Ham United-Derby County Leeds számára, mint a Deportivo La Coruna elleni­­ Harry Kewell egy 25 méteres bombával egy év után ismét eredményes volt, a végeredményt pe­dig egy pimasz emeléssel Robbie Keane állította be. (A Leeds Unitedben ját­szó Jonathan Woodgate és Lee Bowyer buk­i perében a jövő hét elején hoz döntést a bíróság.) A harmadosztályban Bukrán Gá­borék mérkőzése elmaradt, a Port Vale-Walsall összecsapást a szétázott talaj miatt törölték a hét végi prog­ramból. Az alias Lee Hendrie szerezte az Aston Villa második gólját Birminghamben 1. Manchester United 3121 7368-2170 2. Arsenal 3116 9649-2957 3. Leeds United 32158 948-3853 4. Ipswich Town 3116 41147-3652 5. Liverpool 29147 850-3149 6. Chelsea 3113 9958-3848 7. Sunderland 3113 9937-3248 8. Aston Villa 321112938-3445 9 Charlton Athletic 3112 91041-4245 10. Leicester City 3213 61333-3845 11. Southamplon 3112 81134-3944 12. Tottenham Hotspur 3110 91236-4039 13. Newcastle United 3011 61336-4339 14. West Ham United 32 8121237-4236 15. Everton 319 81433-4435 16. Derby County 32 8111331-5135 17. Middlesbrough 31 6131234-3831 18. Coventry City 327 91631-5230 19. Manchester City 316 91634-5227 20. Bradford City 303 91822-5718 Mesterhármasra tör Martin O’Neill csapata A Celtic megnyerte a bajnokságot GYENGE BALÁZS A Celtic nyerte meg az idei bajnoksá­got Skóciában - története során har­minchetedszer -, miután hazai pályán 1-0-ra legyőzte az alsóházhoz tartozó St. Mirren csapatát, és behozhatatlan előnyre tett szert az örök rivális Rangersszel szemben, amely az idén mély hullámvölgybe került. A Park­­head-stadionba kilátogató több mint hatvanezer szurkoló örömmámoráról Tom­my Johnson gondoskodott, amikor a 38. percben Henrik Larsson passzát követően, tíz méterről helyezte a lab­dát a kapuba. „Ez egy fantasztikus nap, megérte vár­ni rá. Elmondhatatlan érzés a saját szur­kolóink elő­tt elhódítani a bajnoki címet” - áradozott a Celticnél az első évét töltő Martin O'Neill edző. A tréner igazán sikeres munkát végzett, hiszen tavaly a Rangers huszonkét pont előnnyel zár­ta a bajnoki évet a kelták előtt, akik most 1969 után először ünnepelhetnek klasszikus mesterhármast, ha a koráb­ban begyűjtött Ligakupa és a most el­hódított bajnoki cím mellé a kupát is - amelyben elődöntősek - a saját vit­rinükbe tudják tenni. Pillanatnyilag er­re minden esélyük megvan, hiszen leg­utóbb tavaly novemberben szenvedtek vereséget: az Old Finnen a Rangers páholta el őket 5-1-re. 33. forduló: Aberdeen-Dundee 0-2 (Nemcsadze 53., Caballero 63), Celtic-St Mirren 1-0 (Johnson 38). Kilmarnock- Dunfermline 2-1 (McCoist 43.. MacPher­­son 69., ill. Bulién 60), Motherwell-St John­­stone 1-0 (Elliott 23) A Hibernian-Rangers találkozót vasárnap rendezik. Az élcsoport: 1. Celtic 88 pont (már bajnok), 2. Rangers 66 (31 mérk), 2. Hibernian 60 (32), 4. Kilmarnock 49 (32) Létszámemelés várható PÁRIZS: Michel Platini, a francia szövetség alelnöke ugyan az ellentá­bort erősíti, mégis elképzelhető, hogy a 2002-2003-as idénytől tizen­nyolc helyett húsz csapat szerepel majd a francia élvonalban. A profi­klubok többsége (20 csapat) a remélt magasabb televíziós és jegybevételek miatt támogatja a létszámemelés ter­vét, míg a hét ellenszavazó és a há­rom tartózkodó nem biztos abban, hogy a bevételek egyáltalán fedezik-e a plusz utazási költséget. Az ügyben júniusban várható döntés, az viszont már a nemzeti liga pénteki ülésén ki­derült, hogy a következő, még min­denképpen 18 csapatos idény július 28-án rajtol majd. K FRANCIAORSZÁG. 30. forduló: Lille-Bordeaux 2-2 (Peyrelade 51., 58., ill. Pauleta 16., 71), Lyon-Monaco 2-1 A többi találkozó lapzártánk után ért véget. Az élcsoport: 1. Lilié 54,2. Nantes 53 (29 mérk), 3. Lyon 52 ÍRORSZÁG. 28. forduló: Bray Wande­­rers-UCD 1-0, Galway United-Shamrock Rovers 1 -1, St Patrick's Athletic-Longford Town 2-1, Shelboume-Bohemians 2-4 Az élcsoport: 1. Shelbourne 52 pont, 2. St Patrick’s Athletic 48,3. Bohemians 47 WALES. 28. forduló: Cwmbran Town-Os­­wetry Town 3-0, Haverfordwest County-Ban­­gor City 0-1, Rhyl-Port Talbot Athletic 4-3, Car­­marthen Town-Newtown 1 -2 Az élcsoport: 1. Barry Town 65 pont (68-23), 2. Cwmbran Town 65 (63-25), 3. Newtown 52 # 2001. április 8., vasárnap meammiisport Vasárnap az FA-kupa döntőjéért játszanak Vasárnap igazi angol kupadélutánt él­vezhet végig Anglia, kora délután Man­chesterben az Arsenal és a Tottenham Hotspur nehézsúlyú párviadala, estefe­lé Birminghamben a Liverpool és a harmadosztályú Wycombe Wanderers Da­vid-Gólia­t ütközete dönti el a két, FA-kupa-döntőbe jutó csapat kilétét. A londoni nagycsapatok Old Traf­­ford-i mérkőzésének pikantériáját Glenn Hoddle Tottenhamhez szerző­dése adja, a Spurs egykori játékoscsil­laga először ül kispadra régi-új klubja menedzsereként. A két klub egy héttel ezelőtt találkozott egymással, a múlt szombaton a Highburyben 2-0-ra nyert az Arsenal a félig-meddig B-csapattal kiálló Tottenham ellen. Hoddle számára azért is lehet élmény a vasárnapi találkozó, mert egykori monacói mesterével, Arséne Wengerrel csap össze. A másik találkozón a Liverpool vár­hatóan csütörtöki, barcelonai önma­gával találkozik, ezúttal talán a Wycombe Wandererstől várhatjuk, hogy az ellenfél megbénításával pró­bál jó eredményt elérni. 1 Tv: a Sport 1 va- CostJa­sárnap az Arsenal­­------­ Tottenham mérkő­zést 14.30-tól, a Wycombe Wande­­rers-Liverpool találkozót pedig 17.00-tól élőben közvetíti MISUR TAMÁS A listavezető Románál visszatér a felépült Marco Delvecchio Montella a kispadra szorulhat Fernando Couto (Lazio) doppingügye továbbra is erőteljesen foglalkoztatja az olasz sportközvéleményt. Az ügy­ben szombaton megszólalt a Juventus és a Roma trénere is. Carlo Ancelotti szerint a labdarúgás­ban nem jellemző a tiltott teljesít­ménynövelő szerek használata. „Sze­rintem olyan szigorúak a büntetések, hogy senkinek sem éri meg kockáztatni - jelen­tette ki a bajnoki táblázaton 2. helye­zett Juventus edzője. - Egyébként úgy vélem, hogy a játékosoknak különösen a magánéletben kell nagyon óvatosnak len­­­­niü­k. Mondok egy példát: ha valaki el­­é megy a fogorvoshoz, akkor meg kell kér­­­­deznie, hogy a doki milyen fájdalomcsilla­pítót használ, különben könnyen fenna­kadhat a doppingellenőrzésen. ” Fabio Capello, az éllovas Roma veze­tőedzője viszont a kétségeinek adott hangot: „Én hiszek a játékosoknak, nem tudom, hogy egy Fernando Couto szintű klasszis miért nyúlt volna tiltott szerhez. Szerintem valami nem stimmel az ellen­őrzések körül. ” Capello ezt követően kitért arra is, hogy nem érti, miért csinált mindenki úgy, mintha meglepődött volna az út­levélügy kipattanásakor: „Évek óta min­denki pontosan tudta, hogy miről van szó, legfeljebb azon lepődhettünk meg, hogy egyszer csak, kissé váratlanul lekerült a fedő­ a lábosról. ” Capello egyébként a Fiorentina el­leni hétfő délutáni összecsapáson (Tv: Sports, 15.00, élő) újra számít­hat Batistuta mellett a felépült Marco Delvecchióra is, így elképzelhető, hogy Vincenzo Montella csak a kispadra ül­het le. „Nem lepődnék meg, ha nem kapnék helyet a kezdőben, bár az edzőnk csak hét­főn reggel fogja közölni velünk a kezdő­ csapatot - nyilatkozta erről a kérdésről egy szombati sajtótájékoztatón a csa­tár. - Tudomásul kell vennem, hogy Capello fejében én nem vagyok benne a legjobb tizenegyben, és ha mindenki egész­séges, akkor ő a saját legjobb tizenegyét küldi a pályára. ” A Roma egyébként hétfőn természe­tesen már úgy léphet pályára, hogy tudja üldözője, a Juventus bajnokijának az eredményét is. A Lazio szombaton­ lépett pályára, ám a a Parma elleni rangadója eső miatt a hatodik percben félbeszakadt. Az olasz szövetség fellebbviteli bi­zottsága csütörtökön tárgyalja Napoli fellebbezését a Stadio San a Paolo betiltása miatt. Amennyiben másodfokon is helybenhagyják az íté­letet, a nápolyi gárda Palermóban játssza le a Brescia elleni bajnokiját. Érdekes, hogy a kékek ebben az idény­ben egyszer már kénytelenek voltak Nápolytól távol játszani az egyik hazai meccsüket, és akkor - szintén Paler­móban - 1-0-ra legyőzték a Fio­­rentinát. Végül egy hír az Interről. A Vicen­­za elleni hazai mérkőzésen Marco Tardelli, a kék-feketék mestere újra csatába dobhatja a Recoba, Vieri táma­dókettőst, amelynek végre mindkét tagja egészséges. Szombatra az is el­dőlt, hogy a védelemben az eltiltott Blanc-t és a sérült Cordobát Simics és Ferrari helyettesíti majd. A Tv: a Sports vasár­­naoí?-­nap 20.30-tól az In­­ternazionale-Vicenza bajnokit közvetíti élőben B-liga 30. forduló. Előrehozott mérkőzés: Tori­­no-Chievo 0-0 A Serie B első és második helyezettjének a csúcstalálkozóján - 28 000 néző előtt! - nem született gól. A forduló többi mérkőzését vasárnap illetve hét­főn rendezik meg. Marco Delvecchio (elöl) kiszoríthatja a Roma kezdő csapatából Vincenzo Montellát « X

Next