Nemzeti Sport, 2001. április (12. évfolyam, 89-117. szám)
2001-04-08 / 96. szám
4 A fekete bárány Nem volt túl népszerű ember szombat délután Szombathelyen Walke Károly. A vasi megyeszékhelyen ugyanis sokan neki tulajdonítják Kálmán László sérülését, ami miatt a Falco lelkének számító játékmester még csak ki sem tudott jönni a mérkőzésre. Az egykor a sárgafeketéknél is megforduló, 35 esztendős bedobó kapott a szombathelyi szurkolóktól is, játékosoktól is, de a maga módján azért válaszolt az őt szapulóknak: bevágott 24 pontot, amivel csapata legeredményesebbje lett. Más kérdés, hogy ez sem segített sokat a gyengén játszó Szolnokon... KOSÁRLABDA, NB I, férfiak, rájátszás, negyeddöntő, harmadik mérkőzés - az ifjú Dénes Gábor remekelt Kálmán nélkül is győzött a Falco MIHÁLYI ANDRÁS „Hogyan tudja pótolni a Falcó a sérült Kálmán Lászlót?” - hangzott az össznépi körkérdés Szombathelyen, a párharc harmadik mérkőzése előtt. Való igaz, ez a kulcsmomentum a továbbiakban a szombathelyiek és a Szolnok csatájában, elvégre a válogatott irányító személyében talán az egész bajnokság legjobb játékosát veszítette el - az orvosok szerint legalább három hétre - az alapszakasz harmadikja. A kezdő ötösbe a fiatal, mindössze 19 esztendős Dénes Gábor került helyette, de mint Szrecsko Szekulovicstól, a Falco edzőjétől megtudtuk, fontos szerep hárul Kálmán helyettesítésében Jávorszkira és Henrikre is. A Falcót féltők megnyugodhattak: Dénes és csapata is remekül kezdett. Előbbi egy óriási blokkal mutatkozott be az amerikai Elliottnak, és többek közt az ő remek védőmunkájának is köszönhetően villámgyorsan megugrott 11 ponttal a házigazda. Szélvészgyors volt Dzunics is, aki szemmel láthatóan mindent megtett, hogy hátvédés pontgyáros társának hiányát ellensúlyozza, és elképesztő sebességgel cikázott a pályán. Eleinte nem is tudták követni a vendégek, aztán amikor a kezdeti sikereken felbuzdulva a légiós túlpörgött és túlvállalta magát, a második összecsapást követően - legalábbis a vasiak szemében - fekete báránnyá vált Walke kosaraival feljött a Mól. A Tisza-partiak szerezték az első negyed utolsó nyolc pontját, és ezzel három egységnyire megközelítették ellenfelüket, ám a második játékrész eleje megint csak nem az ő szájuk íze szerint Szrecsko Szekulovics Heinrich Róbert Az eredmény alakulása. 2. p.: 4 -4 5. p.: 15-4 10. p.: 23-20 16. p.: 30-22.18. p.: 37-32 20. p.: 46-32.22. p.: 48-42 28. p.: 57-46.28. p. 59-54.35. p.: 76-64.36. p.: 76-71.40. p.: 87-75 Mezőnybeli dobószázalék: 31/58 53%. ill. 29/68 42%. Büntetők dobószázaléka: 23/31 74%. a. 15/18 83%. Lepattanók: 29, ill. 18. Legtöbb lepattanó: Tarle 12.1. Lapov 9. Legtöbb assziszt: Dzunics 4. Hl. Szarvas és Lapov 2-? alakult. Ismét elhúzott ugyanis a Falco, amelyben ezúttal már jobban működött a munkamegosztás, mert immár nem csak Dzunics dobálta el a labdákat, és társai jobbára éltek is a lehetőségeikkel. Egy 9-0-s hazai rohammal 14 pontosra nőtt a különbség az első félidő utolsó percére, ám Sitku egy váratlan triplával gondoskodott róla, hogy ne nyugodjanak meg túlságosan a hosszú pihenőre a vasiak. Ugyancsak az ő nevéhez fűződött a harmadik negyed első két pontja, miután értékesítette a Wiley ellen még a térfélcsere előtt megítélt technikai utáni két büntetőt, és az erőcsatár a folytatásban is lényegesen aktívabban játszott, mint tette azt a mérkőzés elején. Az ő kosarainak köszönhette a Szolnok, hogy többször is felkapaszkodott öt pontra, ám a második félidőben már igazi csapatmunkát bemutató és remekül védekező Falco nem engedte közelebb a piros-feketéket. Rohantak a vendégek az eredmény után, ám az utolsó felvonásban sem sok sikerrel, görcsös játékuk és rossz dobóteljesítményük megakadályozta őket abban, hogy átlendüljenek a bűvös öt ponton. A kegyelemdöfést Dénes Gábor harmadik hárompontosa adta meg a szolnokiaknak, a Kálmán-helyettes lelkes és jó játékáért nagyon hálás volt a közönség. Persze, a többi szombathelyinek is, mert kevesen gondolták, hogy legjobbja nélkül is képes lesz győzni a Falco. A három nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 2-1 a Falco javára Szrecsko Szekulovics: - Ugye, már nem kérdés, miért Dénes Gábort jelöltem a kezdőötösbe? Jól védekeztünk, annak ellenére, hogy a legjobb irányítónk nem játszhatott. Nagyon fontos meccs volt, az egész csapat jól játszott, de még nincs vége a párharcnak. Heinrich Róbert: - Volt esélyünk, de már a mérkőzés elején mondtam, hogy egy ember kiesése nem akkora előny, mert a Falcó egész csapata szerezte meg az alapszakasz harmadik helyét. Majd legközelebb... | | iWSSWESS 4 Falco KC-Szombathely Mól Szolnok Szombathely, 1400 néző. V: Harsányi Király DZUNICS 38 Maljkovics 6/3 DÉNES 13/9 Elliott 11/3 PANKÁR 17/3 WALKE 24/9 WILEY 14/6 SITKU 20/3 Jávorszki - Orosz 4 Szarvas 2 Edző: Edző- Kipontozódott: Maljkovics (29. p., Lapov (39. p.) A szenzációs Dzunicsnak világos mezben ezúttal a sérülése miatt hiányzó Kálmán helyett is kellett termelnie. Megtette... |Mestermérieg Szolnoki válasz a vasi vádakra ! Szolnokon felháborítónak érzik, hogy a szombathelyiek őket okolják Kálmán László sérülése miatt. A Falco vezérkar vádjára a klub első embere, Nyerges j Zsolt válaszolt. „Mély felháborodással olvastam a Nemzeti Sport szombati számában a Falco vezetőségének nyilatkozatát. A bennünket ért vádakat visszautasítom, ugyanis játékosaink és edzőnk mindig sportszerűen, sportemberhez méltóan végzik tevékenységüket. Soha senkinek szándékosan nem okoztak sérülést. Ezért a feltételezés rágalmazó, és el nem tűrhető. Az effajta nyilatkozatokkal csak azt lehet elérni, hogy a játékosokat, az edzőket, a szurkolókat és a játékvezetőket megpróbálják befolyásolni, amely megengedhetetlen. Szerencsére a szombati meccsen a játékvezetők nem vették fel a kesztyűt, és korrekten tevékenykedtek, mint ahogy szerencse, hogy a játékosok kisebb atrocitások mellett, sportszerűen küzdöttek egymással. Gratulálok a Falcónak, de nem tűröm el, hogy a vezetőség ilyen szélsőséges, uszító nyilatkozatokat tegyen. Megfelelőbb lenne, ha a sport tiszteletére hívnák fel a figyelmet. A Szolnok nem mehet el szó nélkül a történtek mellett, megtesszük a szükséges lépéseket a szövetség felé, hogy hasonló uszítás büntetlenül ne hangozhassék el. Megjegyezném, ha a Falcó vezetősége a játékosaiért nagyobb felelősségtudattal rendelkezett volna, akkor nem kényszerítette volna Kálmán Lászlót a sérülést követő bajnoki mérkőzésen játékra, hanem, felismerve a sérülést, felelősen döntöttek volna arról, hogy egy válogatott játékos testi épségét, pályafutását ne kockáztassák pillanatnyi érdekeik miatt. A tetejében inkorrekt módon a másik csapatra próbálják meg rákenni a balhét. Saját buta döntésüket kellene először értékelni. A tisztánlátás kedvéért, a második szolnoki mérkőzésen Kálmán nem sérült meg, a sérülés az első, szombathelyi mérkőzésen következett be, szerencsétlen, véletlen szituációban. Videóról az események visszanézhetők. A szolnoki egyesület sohasem kereste a saját problémáit másokban, de azt nem tűri el, hogy más csapatok, illetve azok vezetői valótlan, nem sportemberhez méltó tevékenységgel próbálják csapatukat megengedhetetlen előnyhöz juttatni, illetve megfélemlítést próbálnak kelteni más csapatok játékosaiban. ” Nyerges Zsolt, a klubot működtető kft. felügyelő bizottságának elnöke KOSÁRLABDA NB I, férfiak, rájátszás a 9-16. helyért - meglepő különbséggel diadalmaskodott a SMAFC ellen a Dombóvár Meglódultak a B-csoportosok Dombóvári VMSE-SMAFC-Roto Etzett 95-59 (23-17, 25-16, 24-11,23-15) Dombóvár, 500 néző, V: Hartyáni, Nagy II L. DOMBÓVÁR: TURSICS (21/9, Lee (19/9}, BALOGH L. (7/3}, ECSERI (13}, POLSTER (16}. Cs: Kováts V. (-}, PANTA (16/3}, Trupp (-}, Szili (3/3}, Krasznai T. (-}. Edző: Meszlényi Róbert SMAFC: Palotai P. (5/3}, Szlávik J. (2}, Pojbics (14}, Vavra P. (13}, Rasic (4}. Cs: Kotlik (2}, Csátaljay (8/6}, Bausz (-}, Csontos-}, Szlávik B. (11. Edző: Sterbenz Tamás Az eredmény alakulása. 4. p.: 11 -28. p.: 16-13 15. p.: 36-23. 26. p.: 59-35. 31. p.: 74-44.36. p.: 89-47 Remekül kezdtek a hazaiak a megilletődött soproniak ellen, akik az összecsapás első perceiben csak futottak az eredmény után. Bár szorosan zárult az első negyed, érezhető volt, hogy a Dombóvár minden tekintetben felülmúlja A-csoportos ellenfelét. A jobbára csak távolról kísérletező vendégek ellen a remekül védekező hazaiak fokozatosan növelték előnyüket, és közönségszórakoztató játékkal súlyos vereséget mértek a SMAFC-ra. A Dombóvár ezzel a lista élére került, s jó esélye van rá, hogy kiharcolja a feljutást. ■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]mié—! Meszlényi Róbert: - Nehezebb mérkőzésre számítottunk. Örülök, hogy a második félidőben nagyobb különbség mellett is megmaradt a motiváció, és kiszolgáltuk a lelkes közönségünket. Sterbenz Tamás: - Nem sok maradt a csapatunkból. A legjobb soproni ma Meszlényi Robi volt. Natuptex-Szedeák-Soproni ászok KC 87-82 (19-30, 30-15, 17-21, 21-16) ) Szeged, 800 néző. V: Ádám, Hegedűs o SZEGED: Balogh (6}, Tanács (2}, Green 2 (21/9}, PÁVLICZ (15}, DEÁK (20/3}. Cs: Drahos (11}, BÚZÁS (7}, Nyilas (5}. Edző: Bonifert Domonkos ÁSZOK: BOSZNICS (22/6}, Mérész Cs. (7}, BAKONYI (19/9}, SAJNI (14}, Stan (8}. Cs: Lakatos P. (4}, Körtélyesi (8}, Kocsis (}. Edző: Kmézics Zorán Az eredmény alakulása. 5. p.: 14-10. 7. p.: 15-19.14. p.: 26-35.17. p.: 41-39.25. p.: 58-50 28. p.: 61-62 33. p.: 68-71.36. p.: 70-76. 38. p.: 82-80 Kipontozódott: Deák (31. p.}, Bosznics (37. p.}, Búzás (38. p.}, Bakonyi (40. p.} A mérkőzésre összegyűlt csaknem ezer néző legnagyobb bánatára, az első negyedben úgy tűnt, esélye sincs a Szegednek. Az A-csoportos, a bentmaradást minden körülmények közt kiharcolni igyekvő Aszok Sajni és Stan révén uralta a palánkok alatti területet, támadás befejezése pedig pontos volt. A szlovák Durcek helyett a bosnyák Bosznicsnak szavazott bizalmat Kmézics Zorán, a látogató szakvezetője, s az irányító nem is játszott rosszul. A hazaiak vették a lapot, és a második negyedben fergeteges játékkal fordítottak. Köszönhetően a csereként pályára lépett Drahosnak és a vajkezű Deáknak. Aztán következett egy 12-13-as részeredményt hozó Ászok-roham, ami után 66-66-os állásnál kezdődött az utolsó felvonás. Bakonyi tripláival elhúzott a vendégcsapat, ám a nagy szívvel küzdő hazaiak a befejezés előtt másfél perccel Balogh kosarával ismét előnyt szereztek. A rendkívül ideges hangulatú végjátékban a Szegednek helyén volt a szíve. Mestermérleg Bonifert Domonkos: - Az első negyedben gyengén védekeztünk, a folytatásban felvettük az ellenfelünk diktálta tempót, és jó dobóteljesítményünknek köszönhetően kiharcoltuk a győzelmet. Kmézics Zorán: - A tragikus második negyed, továbbá Bosznics kipontozódása miatt vesztettünk. Tudósítók: GAÁL ISTVÁN (Dombóvár), THÉKES ISTVÁN (Szeged) Ilyen fölényes rajtra Meszlényi Róbert, a Dombóvár edzője sem számított 1 Az állás 9. Dombóvár7 6 1 618-548 0.929 10. Debrecen 6 5 1 496-434 .917 11 MAFC7 5 2 593-544 .857 12 Soproni Ászok7 4 3 595-554 .786 13.Szedeák7 4 3 622-591 .786 14 8p. Honvéd7 2 5 583-617 .643 15. SMAFC7 1 6 536-661 .571 16. Univer KSE6 -6 441-535 .500 M t