Nemzeti Sport, 2001. május (12. évfolyam, 118-147. szám)

2001-05-02 / 118. szám

2001. május 2., szerda nemzetisport MTK HUNGÁRIA: A vezetőedzővel elégedettek a klub elöljárói, ezért szakmai igazgatóként dolgozhat tovább Bognár lett Pölöskei utódja RADNAI BALÁZS A bajnokság alapszakasza végén csak rosszabb gólkülönbséggel szorult a második helyre, az UEFA-kupában pedig két fordulón is túljutott a főtáblán az MTK Hungária. Tavasszal azonban már nem a klubvezetés remé­nyei szerint szerepel az együttes. Már hetek óta gyanítani lehetett, hogy edzőváltásra kerülhet sor a Hungária körúton, hiszen a kék-fehér csapat a tavasszal kilenc mérkőzésen négyszer szenvedett vereséget, ráadásul az Arany Ászok-kupából is kiesett a Lom­­bard FC-vel szemben. Márpedig a nemzetközi kupaszereplésre jogosító helyezést tervező MTK-nál ez a sze­replés elfogadhatatlan. _ Már a ZTE elleni kudarc, majd az Újpest elleni Megyeri úti vereség után hallani lehetett arról, hogy Pölöskei Gá­bor vezetőedzőnek távoznia kell poszt­járól. Ám Fülöp Ferenc klubigazgató ak­kor még határozottan cáfolta a híreket, s azt állította, hogy „az MTK-nál nem téma az edzőváltás’". Ám a folytatásban a csapat gól nélküli döntetlent ért el a Hungária körúton a Sopronnal, és a meccs lefújása után már a lelátón ülő szurkolók is Pölöskei menesztését kö­vetelték, az MTK ugyanis sorra hagyta ki az éllovas Ferencváros által felkínált ziccereket, nem tudott az élre állni, mi több, nemcsak a Fraditól kezdett lema­radni, de szép lassan a többi rivális is beérte. Sejteni lehetett tehát, hogy kulcs­­fontosságú mérkőzés vár a kékekre a Bozsik-stadionban, de Kispesten sem történt érdemi változás, az együttes ez alkalommal is krónikus gólínségben szenvedett. Az MTK futballistái ismét több biztos helyzetet hagytak kihasz­nálatlanul, így a Kispest egyetlen talá­lata a kék-fehérek újabb, immár negye­dik tavaszi vereségét eredményezte. A találkozót követően már Fülöp Ferenc is jelezte, hogy a rossz szereplés miatt elképzelhetőek bizonyos változások a Hungária körúton. „Mindenképpen ele­meznünk kell a gyenge szereplés okait” - jelentette ki a klubigazgató. Május első napján aztán Fülöp Fe­renc hivatalosan is bejelentette a vál­tást.­­ Május elsejei hatállyal a klubnál szakmai igazgatóként dolgozó Bognár György és Pölöskei Gábor vezetőedző munkakört cserél, tehát a jövőben Bognár György az MTK vezetőedzőjeként, míg Pölöskei Gábor a klub szakmai igazgató­jaként tevékenykedik. Pölöskei Gábor munkájára hosszú távon számítunk a klubnál, de úgy éreztük, a csapat pillanat­nyi érdekei miatt váltanunk kell. A bejelentés után Pölöskei Gábor el­búcsúzott a csapattól, és a keddi foglal­kozást már Bognár György vezette. Az új szakvezető a tréning végeztével még jó félórát beszélgetett a játékosokkal, az új edzőt a pálya közepén ülték körül a labdarúgók, aki ismertette a futballis­tákkal szakmai elképzeléseit. (Az MTK újdonsült vezetőedzőjével ké­szített interjút lapunk 24. oldalán olvas­hatják.) Pölöskei Gábor (balra) a tavasz kezdetekor még bizakodó volt, ám a vártnál gyengébb szereplés a vezetőedzői állásába került Kispest MTK Házi gólkirály Faragó 9 Illés 15 Forma (előző) 86% (73%) 26% (46%) A legutóbbi MTK (o)1-0 Kispest (i) 0-1 öt bajnoki lomban) (i) 1-0 Sopron (o) 0-0 mérkőzésének Győr (o) 0-0 Dunaferr (i) 2-1 eredménye Videoton (o) 1-0 Újpest (i) 1-2 DVSC (04-2 ZTE (o)0-1 A kék-fehérek tavaszi kilenc meccse ­ KISPEST: Szurgent Lajos boldogsága: öt év után ismét rangadókat játszhat a Honvéd A külföldi kollégák nyomában PIETSCH TIBOR Szurgent Lajos húsz napja, Tornyi Barna­bás menesztése óta irányítja a Kispest- Honvéd együttesét. A piros-feketék az­óta négy mérkőzésen vannak túl, a megszerezhető tizenkét pontból tízet gyűjtöttek be. És amíg négy körrel ezelőtt a tabella hetedik helyén állt a IX. kerületi társulat, mostanra a képzeletbe­li dobogó második fokáig jutott - más szóval UEFA-kupa-szereplést garantáló pozíciót foglal el! - Emlékszik még arra, mikor állt leg­utóbb dobogón a Kispest? - kérdeztük a klubhoz köztudottan ezer szállal kötődő Szurgent Lajost. - Utoljára, ugyebár, akkor lettünk bajnokok, amikor Martti Kuusela edzet­te a csapatot, vagyis az ezerkilencszázki­lencvenhármas idény végén ünnepelhet­tünk. A finn szakember távozása után a jugoszláv Dimitrije Davidovics vette át a gárdát, vele második lett a csapat. Saj­nos, öt éve nincs miről beszélni, egy szem kupagyőzelmet leszámítva a Hon­véd jobbára a kiesés ellen harcolt. Egé­szen mostanáig... - Remélte volna, hogy az ön vezetése alatt térnek vissza a boldog, szép napok a Bozsik-stadionba? - Azt szokás mondani, a remény hal meg utoljára. Ha ebből indulok ki, ak­kor igen, volt okunk arra, hogy bizakod­junk a sikeres szereplésben. Hozzá kell tennem, az, hogy jelenleg másodikok vagyunk, a szerencsének is betudható, ha egy-egy pillanatban Fortuna isten­­asszony nem állt volna mellénk, most aligha beszélgethetnénk arról, hogyan lett ismét dobogós a Kispest. - Mégis hallani olyan véleményeket, hogy ennek a Honvédnak nem a dobogón lenne a helye. - Tisztában vagyunk azzal, hogy pa­píron akadnak erősebb egyletek nálunk, de az MTK-meccs is bizonyította: a na­gyobb tudást lelkesedéssel, töretlen győzni akarással ellensúlyozni lehet. Mondhatni, a fiúk tiszteletben tartják a szurkolótábor óhaját, hiszen amikor a B-közép a mérkőzés elején belekezd a „Harcoljatok, harcoljatok!” rigmusba, látni rajtuk, hogy most aztán apait-anya­­it beleadnak, úgy küzdenek, ahogy az egy Honvéd-dresszt viselő labdarúgó­hoz illik. Ez már kétségkívül előrelépést jelent. Ugyanakkor arról sem feledkez­hetünk meg, hogy a játékunk koránt sem tökéletes, még nem vagyunk képe­sek folyamatosan jól futballozni. Nos, ilyenkor örülök, hogy néha Fortunát is a csapatomban tudhatom... - Korábbi nyilatkozataiban rendre azt emlegette, a kieséstől talán már nem kell tartaniuk, ellenben arról alig-alig ejtett szót, hogy a Kispest szép lassan visszavere­­kedte magát az élmezőnybe. A kocka vasár­nap, a Hungária körúti együttes legyőzését követően fordult, amikor is kijelentette: most már a dobogóért küzd a csapata. - Huszonnyolc ponttal rendelkezünk, nem hiszem, hogy a szezon végén bú­csúra kényszerülnénk... Komolyra for­dítva a szót, van arra esélyünk, hogy az első hatban fejezzük be a bajnokságot, de ehhez az kell, hogy a hibáinkat időben kijavítsuk. - A vasárnapi meccsen is felfedezett hiá­nyosságokat? - Bizony akadtak hibák, de ezeket időben korrigáltuk. Főleg az elején kat­togott a játékunk, ám a folytatásban fel­javultunk, és szerencsére az oly fontos első, s mint később kiderült, utolsó gólt mi szereztük. Nagy szó ám, hogy a kék­fehéreket is felülmúltuk, bevallom, a to­tón előbb írtam volna be a kettest, majd az ikszet, mint az egyest.­­ Ilyen pesszimista volt a mérkőzés előtt? - Én mindig az vagyok. - Pénteken mennek Újpestre, azt követően a Dumferrt fogadják, majd a szép lassan belelendülő Sopron vendégei lesznek. Vagyis három, meglehetősen nehéznek ígérkező találkozó vár a Kispestre. - Csak a­­Megyeri úti derbire kon­centrálunk! Én különben is azt tartom, hogy sok bába közt elvész a gyerek, azaz nem járnánk jól, ha már most a dunaúj­városi vagy a soproni meccsel foglalkoz­nánk. - Az Újpest-Kispest összecsapást mire venné a totóban? - Három esélyre, hiszen rangadó lesz. Istenem, de jó azt kimondani, hogy a Honvéd újra rangadókat játszhat. - Tegyük fel, még a pénteki találkozó előtt valaki felkeresné, és azt mondaná, együttese az ötödik helyen fut be a bajnokság végén, csak az ön beleegyezése kell ehhez. A kezébe csapna? - Igen. - Nocsak, érmes helyezésről nem is álmo­dik? - Nekünk egyetlen célunk volt a ti­zenkét csapatos bajnokság rajtja előtt, mégpedig az, hogy az idény végén ne es­sünk ki. Nos, úgy tűnik, hét fordulóval a vége előtt már elértük azt, hogy a Bozsik-stadionban jövőre is rendezhet­nek élvonalbeli meccseket, vagyis az el­várásoknak megfeleltünk, elégedettek lehetünk. Ezért is mondtam az imént, hogy elfogadnám az ötödik helyet. De ha adj isten, egy-két hellyel előrébb vég­zünk, úgy még nagyobb lesz az örö­münk. t iS?' SPORT Sportcsatorna focirajongóknak (is) ^ ________________06-40-333-872 SPORT 1 előfizetéshez Arany Ászok ajándékba! Ászok a SPORT 1 -en, Arany Ászok a hűtőben Hazai labdarúgás 14. forduló válogatottja A­ csapat: Túri (ZTE) 7 - Balassa (Videoton) 6, Zováth (Vasas) 7, Salagean (Sopron) 7 - Szabó II Zs. (DVSC) 6, Jakl (Dunaferr) 6, Molnár B. (Lombard) 7, Somogyi (So­pron) 6, Penksa (Dunaferr) 7 - Kabát (Vasas) 6, Sasu (Kispest) 6 Szűcs L (FTC) 7 - Vincze G. (Sopron) 6, Galaschek (Újpest) 6, Kiss Gy. (Duna­ferr) 6 - Lipták (Kispest) 6, Lipcsei (FTC) 6, Zabos (Vasas) 6, Jezdimirovics (MTK) 6, Győri (Győr) 6 - Kerekes (DVSC) 6, Egressy (ZTE) 6 A forduló játékvezetői hármasa: Kiss Béla (Koch, Mező) 9 (Sopron-Újpest)

Next