Nemzeti Sport, 2001. június (12. évfolyam, 148-176. szám)
2001-06-01 / 148. szám
2001. június 1., péntek nemzetisport Labdarúgás 3 LABDARÚGÁS: Vasile Miriuta sérülésre hivatkozva lemondta a bukaresti túrát, és itthon maradt Az elszalasztott tehetőség Tényleg az élet a legjobb drámaíró. Egy román futballista pályafutása alkonyán egyszercsak megszereti Magyarországot, ahol profi játékosként a kenyerét keresi. Állampolgárságért folyamodik, amelyet meg is kap, majd - immár német klubjában - olyan formába lendül, hogy meghívják a magyar válogatottba. S amikor mármár alapemberré válik, elérkezik egy meccs Románia ellen. Pikáns helyzet, sőt, még annál is több. Mindezt persze másként élték meg Romániában és Magyarországon is. Világbajnoki selejtezőbeli ellenfelünknél már-már a nép ellenségének kiáltották ki őt. Bezzeg itthon: a szurkolók lelkesen fogadták a technikás középpályást, s a magyar emberek abban bíztak, hogy éppen az ő kiemelkedő játékával győzhetünk Bukarestben. Minden indulat, minden gyűlölködés és minden lelkesedés felesleges volt Vasile Miriuta nem utazik Bukarestbe. Most aztán gondolhat mindenki, amit akar. Hogy a népszerű Laci megsértődött, amiért csak tartalék lett volna, hogy megijedt, féltette a családját, talán még saját magát is. Ilyeneket mondhatnak most az emberek, és kevesen lesznek, akik elhiszik - a mi Lacunk megsérült. Mert ez a hivatalos verzió. Lehet, hogy valóban így van, ám bennünk, magyarokban, nemcsak a kétség marad, hanem az elkeseredettség is, hiszen Vasile Miriuta akár önhibájából, akár önhibáján kívül élete nagy meccsét szalasztotta el. Csütörtökön reggel értük utol. Rossz kedve volt, még annál is rosszabb. V Játszott Romániában, Magyarországon, Franciaországban, Németországban, megjárt számtalan csapatot, élt különböző városokban és még különbözőbb lakásokban, román származású magyar állampolgár, és most Németországban él. Van-e olyan helye a világnak, amelyet igazán az otthonának tekint, ahol azt mondja: ez az. Laci, ez a te igazi otthonod? - Nagyon szeretem Felsőbányát, a szülővárosomat és tulajdonképpen Cottbusban is jól érzem magam, talán ezért is maradtam ott. Ám az én igazi otthonom a Fradi-pálya. Biztos meglepő, amit mondok, de én az Üllői úti stadionban mindig jól érzem magam, nagyon szeretem a Ferencvárost, a szurkolókat és úgy érzem, ott engem is szeretnek. © Kit ábrázol a tetoválás a jobb vállán? ■ Timoteit (Szent Timóteust, a bibliai Szent :: Pál levél címzettjét - a szerző.] Budapesten tetováltattam a vállamra, mégpedig azért, mert Timotei az ortodox keresztény egyház fontos szentje. Számomra is nagy jelentősége van, ugyanúgy, mint a keresztnek a nyakamban.- Hisz Istenben? - igen. Mélyen vallásos vagyok, anyukám így nevelt. Rendszeresen járok templomba, csak sajnos Cottbusban nincs jelen a román egyház, úgy meg nem könnyű. Budapesten volt egy kápolnánk nekünk, ortodox románoknak, oda mindig elmentem, amikor csak tehettem. Most három hónapja Berlinben találtam egy román közösséget, úgyhogy ha ráérek, oda szoktam elmenni a családommal. Hogyan hangzott volna a reggeli imájam szombaton? Már úgy érzi, ha játszom? Istenem, add, hogy a meccs végén is egészséges legyek, és ha te is úgy akarod, nyerjen a magyar válogatott. © - Az Isten nem figyelt vagy nem akarta meghallgatni önt. - Szomorú vagyok, nem hittem volna, hogy így alakulnak a dolgok. © - Tulajdonképpen mi történt, hogyan sérült meg? i . . _ m - A szerdai edzésen szúró fájdalmat éreztem a jobb combomban, sprinteltem a labda után, aztán a beadásnál éreztem, hogy rosszul találom el a labdát. Biztos vagyok benne, hogy a fáradtság okozta mindezt nem volt elég pihent az izomzatom. Nem tudom, mennyire komoly a baj. - - Tudja, hogy sokan nem hiszik majd el, hogy valóban sérült? Lesznek akik azt mondják majd, tessék, a Miriuta megüzente előre a kapitánynak, hogy ő nem akar leülni a kispadra, mások pedig azzal érvelhetnek, a Laci megijedt nem mer játszani Bukarestben. - Nem félek én senkitől, csak az Istentől! Mindenki azt gondol most, amit akar. Annyit tudok csak mondani erre, én játszani akartam, és nem tehetek róla, hogy ez végül is nem sikerült. *- Miért lett volna annyira fontos önnek hogy kezdőjátékos legyen Bukarestben? - Olyan alkatú futballista vagyok, akinek akkor megy jól a játék, ha az első perctől kezdve a pályán van. Tizenhárom éve profiskodom, és mindig mindenütt kezdőjátékos voltam. Ha sérüléssel vagy betegséggel küszködtem, akkor inkább a padra sem ültem le, viszont, ha játszottam, akkor azt kilencven percen át tettem. Tudom, kezdőként lennék képes a legjobb teljesítményre, ráadásul most jó formában vagyok. Persze azzal is tisztában voltam, hogy a döntés joga a szövetségi kapitányé, ráadásul Lisztes Krisztián és Illés Béla személyében kitűnő futballisták a vetélytársaim az irányító középpályás posztján. Ettől függetlenül, amikor hallottam, hogy várhatóan nem leszek tagja a kezdő tizenegynek, rosszul esett. Ezt nem is tagadom. Bizonyára sértődött és dacos, hiszen annyira, de annyira meg akarta mutatni a világnak elsősorban persze Romániának hogy milyen remek futballista, aztán tessék nem sikerült - Mégy egyszer mondom: én játszani akartam, és nem rajtam múlott, hogy ez nem sikerült. De nem vagyok sértődött vagy dacos, megbeszéltem mindent Bicskei Bertalannal. Ő is tisztában van vele, hogy sokat tudtam volna segíteni a magyar csapatnak a játékommal. MUI - Hogyan tudja ezt ilyen kategorikusan kijelenteni, amikor lehet, hogy kutyabaja, enyhe húzódás, és hétfőn már nyargalhat tovább. Ezek szerint nem akar játszani a grúzok ellen... Most miért hallgat? - Szeretném még egyszer és utoljára hangsúlyozni, hogy nem én hibáztam most. Fáj a szívem, hogy nem lehetek ott Bukarestben, valóban az életem meccsét szalasztom el. És hogy mi lesz a grúzok ellen? A kapitány majd eldönti, hogy kire számít, és kire nem. Mostanában folyton azt kérdezték öntől a román újságírók hogy mit csinál majd akkor, ha gólt lő Bukarestben. Ön meg rendszeresen azt válaszolta, hogy abban a pillanatban megcsókolja majd a magyar címert a mezén. Ezt akár cserejátékosként is megtehette volna. - Erről már felesleges beszélni. Budapesten leszek a román-magyar meccs időpontjában. A feleségem, Nicoleta, a nyolcéves Marco fiam és az édesanyám pedig Nagybányán nézi a találkozót. Tervezem, hogy barátom majd Magyarországra hozza őket. Milyen eredményre számít? - Biztos vagyok benne, hogy egy-egy lesz, és azt is tudom, idegesebb leszek a tévé előtt ülve, mintha ott hallgatnám Bukarestben piros-fehér-zöld szerelésben a román szurkolók gyűlölködő bekiabálásait. Szöveg: SINKOVICS GÁBOR Fotó: NÉMETH FERENC . A grúzok ellen sem játszik. ■ - Nem.