Nemzeti Sport, 2001. június (12. évfolyam, 148-176. szám)

2001-06-01 / 148. szám

2001. június 1., péntek nemzetisport Labdarúgás 3 LABDARÚGÁS: Vasile Miriuta sérülésre hivatkozva lemondta a bukaresti túrát, és itthon maradt Az elszalasztott tehetőség Tényleg az élet a legjobb drámaíró. Egy román futballista pályafutása alkonyán egyszercsak megszereti Magyarországot, ahol profi játékosként a kenyerét keresi. Állampolgárságért folyamodik, amelyet meg is kap, majd - immár német klubjá­ban - olyan formába lendül, hogy meghívják a magyar válogatottba. S amikor már­­már alapemberré válik, elérkezik egy meccs­­ Románia ellen. Pikáns helyzet, sőt, még annál is több. Mindezt persze másként élték meg Romá­niában és Magyarországon is. Világbajnoki selejtezőbeli ellenfelünknél már-már a nép ellenségének kiáltották ki őt. Bezzeg itthon: a szurkolók lelkesen fogadták a technikás középpályást, s a magyar emberek abban bíztak, hogy éppen az ő ki­emelkedő játékával győzhetünk Bukarestben. Minden indulat, minden gyűlölködés és minden lelkesedés felesleges volt Vasile Miriuta nem utazik Bukarestbe. Most aztán gondolhat mindenki, amit akar. Hogy a népszerű Laci megsértődött, amiért csak tartalék lett volna, hogy megijedt, féltette a családját, talán még saját magát is. Ilyeneket mondhatnak most az emberek, és kevesen lesznek, akik elhi­szik - a mi Lacunk megsérült. Mert ez a hivatalos verzió. Lehet, hogy valóban így van, ám bennünk, magyarokban, nemcsak a kétség marad, hanem az elkesere­dettség is, hiszen Vasile Miriuta akár önhibájából, akár önhibáján kívül élete nagy meccsét szalasztotta el. Csütörtökön reggel értük utol. Rossz kedve volt, még annál is rosszabb. V­ Játszott Romániában, Magyarországon, Franciaországban, Németországban, megjárt számtalan csapatot, élt különböző városokban és még különbözőbb lakásokban, román szár­mazású magyar állampolgár, és most Németor­szágban él. Van-e olyan helye a világnak, ame­lyet igazán az otthonának tekint, ahol azt mond­ja: ez az. Laci, ez a te igazi otthonod? - Nagyon szeretem Felsőbányát, a szülővá­rosomat és tulajdonképpen Cottbusban is jól érzem magam, talán ezért is maradtam ott. Ám az én igazi otthonom a Fradi-pálya. Biztos meg­lepő, amit mondok, de én az Üllői úti stadion­ban mindig jól érzem magam, nagyon szeretem a Ferencvárost, a szurkolókat és úgy érzem, ott engem is szeretnek. ©­­ Kit ábrázol a tetoválás a jobb vállán? ■­­ Timoteit (Szent Timóteust, a bibliai Szent :: Pál levél címzettjét - a szerző.] Budapesten te­­továltattam a vállamra, mégpedig azért, mert Timotei az ortodox keresztény egyház fontos szentje. Számomra is nagy jelentősége van, ugyanúgy, mint a keresztnek a nyakamban.­­- Hisz Istenben? - igen. Mélyen vallásos vagyok, anyukám így nevelt. Rendszeresen járok templomba, csak sajnos Cottbusban nincs jelen a román egyház, úgy meg nem könnyű. Budapesten volt egy ká­polnánk nekünk, ortodox románoknak, oda mindig elmentem, amikor csak tehettem. Most három hónapja Berlinben találtam egy román közösséget, úgyhogy ha ráérek, oda szoktam elmenni a családommal. Hogyan hangzott volna a reggeli imája­m szombaton?­­ Már úgy érzi, ha játszom? Istenem, add, hogy a meccs végén is egészséges legyek, és ha te is úgy akarod, nyerjen a magyar váloga­tott. © - Az Isten nem figyelt vagy nem akarta meg­hallgatni önt. - Szomorú vagyok, nem hittem volna, hogy így alakulnak a dolgok. © - Tulajdonképpen mi történt, hogyan sérült meg? i . . _ m - A szerdai edzésen szúró fájdalmat éreztem a jobb combomban, sprinteltem a labda után, aztán a beadásnál éreztem, hogy rosszul talá­lom el a labdát. Biztos vagyok benne, hogy a fá­radtság okozta mindezt nem volt elég pihent az izomzatom. Nem tudom, mennyire komoly a­­ baj. -­­ - Tudja, hogy sokan nem hiszik majd el, hogy valóban sérült? Lesznek akik azt mondják majd, tessék, a Miriuta megüzente előre a kapitány­nak, hogy ő nem akar leülni a kispadra, mások­­ pedig azzal érvelhetnek, a Laci megijedt nem­­ mer játszani Bukarestben. - Nem félek én senkitől, csak az Istentől! Mindenki azt gondol most, amit akar. Annyit tu­dok csak mondani erre, én játszani akartam, és nem tehetek róla, hogy ez végül is nem sikerült. *- Miért lett volna annyira fontos önnek hogy kezdőjátékos legyen Bukarestben? - Olyan alkatú futballista vagyok, akinek ak­kor megy jól a játék, ha az első perctől kezdve a pályán van. Tizenhárom éve profiskodom, és mindig mindenütt kezdőjátékos voltam. Ha sé­rüléssel vagy betegséggel küszködtem, akkor inkább a padra sem ültem le, viszont, ha játszot­tam, akkor azt kilencven percen át tettem. Tu­dom, kezdőként lennék képes a legjobb teljesít­ményre, ráadásul most jó formában vagyok. Persze azzal is tisztában voltam, hogy a döntés joga a szövetségi kapitányé, ráadásul Lisztes Krisztián és Illés Béla személyében kitűnő fut­ballisták a vetélytársaim az irányító középpályás posztján. Ettől függetlenül, amikor hallottam, hogy várhatóan nem leszek tagja a kezdő tizen­egynek, rosszul esett. Ezt nem is tagadom. Bizonyára sértődött és dacos, hiszen annyi­ra, de annyira meg akarta mutatni a világnak el­sősorban persze Romániának hogy milyen re­mek futballista, aztán tessék nem sikerült - Mégy egyszer mondom: én játszani akar­tam, és nem rajtam múlott, hogy ez nem sike­rült. De nem vagyok sértődött vagy dacos, megbeszéltem mindent Bicskei Bertalannal. Ő is tisztában van vele, hogy sokat tudtam volna se­gíteni a magyar csapatnak a játékommal. MUI - Hogyan tudja ezt ilyen kategorikusan kijelenteni, amikor lehet, hogy kutyabaja, enyhe húzódás, és hétfőn már nyargalhat tovább. Ezek szerint nem akar játszani a grúzok ellen... Most miért hallgat? - Szeretném még egyszer és utoljára hangsúlyozni, hogy nem én hibáztam most. Fáj a szívem, hogy nem lehetek ott Bukarestben, va­lóban az életem meccsét szalasztom el. És hogy mi lesz a grúzok el­len? A kapitány majd eldönti, hogy kire számít, és kire nem.­­ Mostanában folyton azt kérdezték öntől a román újságírók hogy mit csinál majd akkor, ha gólt lő Bukarestben. Ön meg rendszeresen azt válaszolta, hogy abban a pillanatban megcsókolja majd a magyar címert a mezén. Ezt akár cserejátékosként is megtehette volna. - Erről már felesleges beszélni. Budapesten leszek a román-magyar meccs időpontjában. A feleségem, Nicoleta, a nyolcéves Marco fiam és az édesanyám pedig Nagybányán nézi a találkozót. Tervezem, hogy ba­rátom majd Magyarországra hozza őket. Milyen eredményre számít? - Biztos vagyok benne, hogy egy-egy lesz, és azt is tudom, idege­sebb leszek a tévé előtt ülve, mintha ott hallgatnám Bukarestben pi­­ros-fehér-zöld szerelésben a román szurkolók gyűlölködő bekiabálá­sait. Szöveg: SINKOVICS GÁBOR Fotó: NÉMETH FERENC­­ . A grúzok ellen sem játszik. ■ - Nem.

Next