Nemzeti Sport, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)

2001-07-01 / 177. szám

Labdarúgás 4. oldal ZALAEGERSZEG: Molnár Balázs visszatérhet egykori klubjába Fél tucat játékost csábít a ZTE Munkatársunktól Az átigazolási időszak szenzációit ed­dig a Zalaegerszeg szolgáltatta. A kék­fehér klub előbb megszerezte az új­pestiek kedvencét, Urbán Flóriánt, majd a kispadra Glázer Róbert helyett a Vasas korábbi edzőjét, Bozsik Pétert ültették le. Nos, úgy tűnik, a meglepő szerződ­tetéseknek még nincs vége. A zalai klub felvette a kapcsolatot Molnár Ba­lázzsal, aki korábban a ZTE együttesé­ből igazolt Spanyolországba, ahol az Espanyol és az Elche labdarúgója volt. A játékos az utóbbi hónapokat Tatabá­­nyán töltötte, miután a spanyol együt­tes kölcsönadta az akkor még első osz­tályú Lombardnak. Láng József, a Zalahús ZTE elnöke lapunknak el­mondta, valóban tárgyaltak a középpá­lyással, de ennél több egyelőre nem történt. A napokban azonban eldől, hogy sikerül-e ismét Egerszegre csábí­tani a futballistát. Az egerszegi klub nemcsak Molnárt, hanem az MTK játékosait, Szamosi Tamást, Kuttor Attilát és Kenesei Krisz­tiánt, valamint a debreceni Siklósi Csa­bát is szívesen látná. A kívánságlista Juhár Tamás nevével válik teljessé, ám mivel a játékosnak 2003-ig élő szerző­dése van a Vasassal, a védő ára akár az egekig is szökhet. A legutóbb Tatabányán játszó Molnár Balázst (jobbra) visszahívná a Zalaegerszeg OSZTÁLYOZÓ: Idegenbeli sikerével az NBI B-ben folytathatja a Csongrád együttese Otthon bukott el a Nagykanizsa Vezette: Kassai (Répássy, Erős) így bíráskodott: Kassai Viktor játékvezető a döntő fontosságú találkozón nyilvánvaló kezezést nézett el, s emellett többször is tévedett a lesek és szabálytalanságok megítélésénél Hleba a 6. percben egy villámgyors ak­ció végén 16 méterről a bal alsó sarokba lőtte a labdát az állva maradt kapus mel­lett (0-1). Pongrácz a 49. percben Bog­nár belőtt labdáját 6 méterről vágta a ka­puba (1-1). Szarvas a 60. percben Hleba labdájával kilépett, majd a kapust elfektetve három lépésről helyezett a ka­puba (1-2). Kecskeméti a 88. percben jobb oldalról, húsz méterről lőtte a bal alsó sarokba a labdát (1-3) ✓ Major (Farkas J. visszahúzásáért) a 24., Zahorecz (reklamálásért) a 29., Farkas J. (felrúgta Hlebát) az 59., Pongrácz (Kecskeméti visszahúzásáért) a 80., Sza­bó B. (reklamálásért) a 85. percben. BBSPTI'VTM''..I"í"l..■— Rögtön a mérkőzés elején a házigazdák léptek fel támadólag, és már a második percben gólhelyzet alakult ki Nagy Zsolt kapujánál, de a vendégek kapusa bravúr­ral mentett. Nem meglepő tehát, ha va­lóságos hidegzuhanyként érte a nagyka­nizsaiakat, hogy a vendégek első táma­dásából a szemfüles Szergej Hleba a ka­puba talált. A csongrádi gól ezzel együtt nem vetette vissza a hazaiakat, akik ugyan támadgattak, más kérdés, hogy igencsak döcögött a csatárjátékuk. A 18. percben Gordian Ugochukwu egyenlíthe­tett volna, ám a nigériai játékos az öt és felesen lyukat rúgott, majd nem sokkal később Farkas József hibázott nagy hely­zetben. A 27. percben Szarvas Zsolt há­romméteres lesről lépett ki, elhúzta a labdát a hazai cserekapus, Kovács Zoltán mellett is, de az oldalhálóba lőtt. A fö­lényben játszó kanizsaiak közül a félidő hajrájában Gordian rontott ziccerben, a légiós még négy méterről sem tudott a hálóba lőni. Szünet után Mikler Lajos 16 méterről a csongrádi kapufát találta teli­be, majd Pongrácz László második nagy helyzetéből megszületett a megérde­melt kanizsai egyenlítő gól. A folytatás­ban is Bö­zsöny János együttese volt aktí­vabb, Mikler például újabb kapufát lőtt, ünnepelni viszont a vendégeknek volt okuk, hiszen Szarvas újfent vezetéshez juttatta a látogatókat. A kanizsaiak nem csüggedtek, harcoltak az egyenlítésért, és a vendégek kapusa olykor csak bravú­rokkal mentette meg kapuját a góltól. A Csongrád bennmaradását Kecskeméti Jó­zsef a hajrában biztosította be egy újabb kapushibát követően. A tavaly még élvo­nalbeli Nagykanizsa kiesett az NB I B- ből, és ősztől az NB II-ben folytathatja. Jó: Pálfi, Szabó B., Bognár, ill. Nagy Zs. (mezőny legjobbja), Major, Szarvas, Hleba, Makszimics, Deli wwmwmmmmm Bőzsöny János: - Egy fejezet lezárult a kanizsai labdarúgásban. Nagyon sajnálom, hogy a sok kihagyott gólhelyzet miatt ez az eredmény alakult ki. Bármilyen furcsa, a ziccerek száma alapján a mérkőzést meg kellett volna nyernünk. Sándor István: - Az első­ mérkőzésen a Kanizsának volt szerencséje, most egy kicsit bennünket támogatott Fortuna. Ennek elle­nére úgy érzem, teljesen megérdemelt győ­zelmet arattunk. (Az első mérkőzés 0-0-ra végződött, így 3-1-es összesítéssel a Csongrád ma­radt az NBI B-ben.) Gelencsér - Agics, Nagy Zs. , Mán­ty, Pálfi, Zahorecz, Mik- Major, Kocsis M., Vi­­ler - Farkas Ja­dakovics - Deli, Mak- Popovics, Szabó Bo­szimics, Farkas T. - Pongrácz - Gordian, Farkas K. Szarvas, Bognár Hleba Vezetőedző: Szakmai igazgató: Bőzsöny János Sándor István Gelencsér helyett Farkas K. helyett Kovács Z. a 25., Gór- Kecskeméti a 72., dián helyett Lukács Z. Farkas T. helyett Zabó az 57., Mikler helyett a 86., Hleba helyett Papp a 77. percben Boros a 90. percben A mérkőzésről tudósított: BALOGH ANTAL SZOLNOK: Hónapokig tarthat a kapus Kiri Mihály felépülése Az aláírásokra még várni kell G. J. Az NB IB Keleti csoportjában negyedik helyen végzett Szolnoknál több megha­tározó játékossal szóban megegyezett a vezetőség, az aláírások azonban még hi­ányoznak a szerződésekről. Ezzel együtt sincs könnyű helyzetben Csábi József edző, hiszen a csapat első számú kapusa, Kirí Mihály nem fogadta el az új szerző­déstervezetet, majd két nappal később Achilles-ín-szakadást szenvedett. Az utolsó két fordulóban a kaput védő Ba­­lázsy Zoltán az Újpest játékosa, s köl­csönben szerepelt Szolnokon, csakúgy, mint a Videotontól érkezett Bány Ta­más, ám a hírek szerint mindketten ma­radhatnak. Némedi Norbert Székesfehér­várra igazolt, Pelles Andrást a BKV Elő­re és a Siófok csalogatja, míg Codru Gra­­dinariut Békéscsabán látnák szívesen. A lehetséges érkezők között van a Kunszentmárton tavaly őszi NB I B-s csapatában remeklő kapus, Rézsó Péter (korábban megfordult a teremváloga­tottban is), de Csábi szívesen látná ko­rábbi csapattársát, a BVSC-s Bócz Ta­mást (őt Sopronba is hívnák), a tatabá­nyai Schafranek Ádámot, az egerszegiek középső védőjét, Strasser Lászlót (akit a Honvéd is kiszemelt magának) és a nyír­egyháziak gólerős csatárát Novák Jánost, ám megegyezés egyikük esetében sincs. NYÍREGYHÁZA Novák János maradna B.T. Csalódást okozott Nyíregyházán, hogy a Nyírség-Spartacusnak nem sikerült ki­harcolni az élvonalba kerülést. Távozott a csapattól Garamvölgyi Lajos vezető­edző, akinek utódja Sándor István lett, ám nem a szakember az egyetlen vissza­térő. Mint Dajka László ügyvezető igaz­gató közölte, sikerült visszacsábítani a klub két, korábbi játékosát. Bíró Szabolcs eddig Újpesten védett, míg Ruszlan Csemijenko a Videoton labdarúgója volt. Ám ezzel nem zárult le a keret felfrissí­tése, a klubvezetés nem tett le a BKV Előre védője, Vincze Zoltán megszerzé­séről sem. Ugyanakkor Novák János je­lezte, szívesen maradna a Nyírségnél. Szalai Tibor, a Kispest középpályása már elkötelezte magát a Fradihoz, és az a nagy álma, hogy egyszer majd a válogatottban is pályára léphessen UEFA-M­I­­K­­­OTÓ-KUPA, 2. forduló, első mérkőzés, Tiraspol Új védelem a Lombardnál Tudósítónktól Úgy tűnik, Bíró Péter tatabányai klub­elnök valóban nem a levegőbe beszélt, amikor az Intertotó-kupa első forduló­jának első mérkőzését követően új csa­pat kialakítását ígérte Tatabányán. A szurkolók sem bíztak a sikerben az ör­mény Shiraktól elszenvedett kínos ha­zai vereséget követően, ám a Lombard idegenben kiharcolta a továbbjutást. Vasárnap kora este újabb nehéz kupa­feladat vár Ebedli Ferenc együttesére, hiszen Moldáviában kellene megnyug­tató eredményt elérniük. Az újabb, vi­haros előzményekkel teli utazást (a Lombard gépe sokáig nem kapott be­repülési engedélyt Moldáviába) csak Sándor Imre várhatta a legnagyobb ru­tinnal, a hatvannyolc éves szakember a kilencvenedik országba utazott gyúró­ként. Noha egyelőre nem sokat tudni a Tiligul együtteséről, a Lombard veze­tése okkal bizakodhat, hiszen a csapat leggyengébbnek vélt pontja, a védelem megerősödni látszik. A tatabányaiak a héten szerződtették a BKV Előréből érkezett Farkas Attilát és Far­kas Viktort, és az ősfradista Szűcs Mihályt. A doro­gi kölcsönből visszatért Varga László pedig a teljesen felújított védelem bal oldalán kaphat szerepet. A változás ter­mészetesen távozókkal is járt. A Lom­bard vezetése úgy döntött, hogy a to­vábbiakban nem tart igényt a hátsó alakzatban többször gyenge produkci­ót mutatott játékosokra, így Gelbmann Csaba, Vámosi Csaba és Nagy II Sándor a héten már nem edzett a tatabányaiak­kal. Mindhárom labdarúgót a meg­nyert alapszakaszt követően igazolták erősítésként... A Lombard keretéből Moldáviában hiányzik majd a héten betegeskedő Potemkin Károly, aki információink szerint egyszerűen nem látogatja a ta­tabányai edzéseket, és az Örményor­szágban renitens módon viselkedő Alen Bajkusa, valamint a másik szerb, Nebojsza Vignjevics sem tart a csapattal. Könnyen lehet, hogy a Lombard veze­tői lemondtak a három játékosról. Nincs mellőzve azonban Vincze István, aki sérülése miatt nem utazott el, de úgy tűnik, a jövőben Tatabányán ma­rad. A Lombard csapatában korábban a visszavonulás gondolatával foglalko­zó Árki Gábor is vállalta a játékot, és el is utazott Moldáviába. A játékos tervei szerint a repülőgépen egyeztet a foly­tatásról Bíró Péterrel. A Lombard különgépe szombaton 13 órakor szállt fel és vette az irányt a moldáv főváros, Kisinyov felé, amely­től negyven kilométerre fekszik Tiraspol. A városról és a csapatról egy­előre semmit sem tud Ebedli Ferenc, akinek egyetlen támpontja, hogy a Tiligul az első fordulóban hosszabbítás után az északír Cliftonville csapatán lé­pett túl. - Gyaníthatóan kellemetlen ellenfél vár bennünket majd odakint, hiszen a moldáv futball csapatai köztudomású­an az ukrán és a román focihoz állnak közelebb - vélekedett az utazás előtt Ebedli Ferenc. - Sokat jelent, hogy a Tiligul legyőzte az északíreket, ám nem szeretnénk könnyű zsákmánya lenni a válogatottakat is soraiban tudó moldávoknak. Teljesen új védelmünk­nek épp egy idegenbeli tétmérkőzésen kell bizonyítania, ám bízom abban, hogy Szűcs Misiék nem vallanak szé­gyent odakint. Szerencsére a középpá­lyánk is megerősödött, és a csatársor is kezd magára találni. Elindulunk az is­meretlenségbe, ám remélhetőleg a jö­vő héten, a tatabányai visszavágón nem kell majd görcsösen rohannunk az eredmény után. A tatabányai csapat vasárnap helyi idő szerint 18 órakor (magyar idő sze­rint délután ötkor) a portugál Almeido Costa sípjelére kezdi a mérkőzést. A Lombard várható kezdőcsapata: B T. - Szűcs M., Farkas V., Fark Varga L. - Kiss B., Véber, Je­n Schaff­anek - Tüske, Pekovics. A Vlagyimir Vuszatij edző vezeti hazaiak tervezett összeállítása: Derenov - Sztrojcsenko, Priganyuk, Grossu, Kovalenko - Glavcsov, Belousz, Parhomenko, Kovalcsuk - Pogreban, Kiribov. A Lombard kapusára, Balogh Tamásra vélhetően főszerep vár majd Tiraspolban is FOTÓ: MEGGYESI BÁLINT

Next