Nemzeti Sport, 2001. augusztus (12. évfolyam, 208-237. szám)

2001-08-01 / 208. szám

2001. augusztus 1., szerda nemzeti sport Hazai labdarúgás 3 BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ, VISSZAVÁGÓ: A wimbledoni győztes, Goran Ivanisevic szerda este nem játszik Mallorcai utazásért hajtanak A Bajnokok Ligája néven is futó, Le­gyen ön is milliomos című össznépi ve­télkedő az első selejtezőköréhez érke­zett. A tét nem kicsi: a párharc győztese 410 millió forintnyi svájci frankkal gaz­dagodik — no és természetesen tovább játszhat, méghozzá az ebben a forduló­ban „erőnyerő” Real Mallorca ellen. Persze hogy mind a horvát Hajduk Split, mind a magyar Ferencváros sze­retné felduzzasztani bankszámláját. Úgy hírlik, a spliti klubra ráférne a svájci frankkötegek formájában érkező apanázs, elvégre a nyáron csak úgy me­nekült meg az idén kilencvenesztendős, tehát patinásnak mondható egylet, hogy négy egykori, illetve jelenlegi futballis­tája saját zsebből támogatja kedvenc egyesületét. A vezetők persze eközben más megoldáson is törték a fejüket (egy­két hónapja még úgy volt, kiárusítják a csapatot), és mindenki maradt az amúgy roppant vonzó dalmát városban. Sőt, volt érkező játékos is. Olyasvalaki, akiről nemrég bebizo­nyosodott, hogy kiválóan megél a­ gye­pen, igaz nem a FIFA által előírt ötös méretű fűzős labda, hanem a jóval ki­sebb, sárga színű laszti „társaságában”. Kitalálták ugye, hogy a horvát nemzet egyik sportoló hőséről, Wimbledon leg­újabb bajnokáról, Goran Ivanisevicről van szó. Azóta, amióta Taróczy Balázs koráb­bi tanítványa a magasba emelhette az an­gol viadal legjobbját megillető salátástá­lat, jóformán azt csinál, amit akar. Bár­merre jár a borzalmas délszláv háború nyomait mostanság is sok helyen magán viselő (értsük ezalatt a még mindig tető nélküli házakat, az elnéptelenedett falva­kat, a hősi halált halt áldozatok tisztele­tére emelt útmenti emlékműveket) Hor­vátországban, az ő szava szent. Ha azt mondja, buli van, akkor országra szóló buli van. A rosszindulatú pletykák sze­rint (már ha Ivanisevic esetében beszél­hetünk errefelé rosszindulatról) a derék Gorán alaposan „beindult” az elmúlt he­tekben, s bizony a hírek nem arról szól­nak, hogy kifejezetten sportszerű élet­módot folytatott volna... Gyanítható, jó páran ki is ejtették kezükből a helyi sportnapilap, a Sportske Novosti keddi számát, midőn az utolsó oldalon megpil­lantották Ivanisevic totálkárosra tört Porsche 911 Carreráját. A cikkből aztán kiderült, a baleset pillanatában nem az „ászkirály” ült a volán mögött, mi több, a kocsiban sem kapott helyet, hanem egy barátja, aki kölcsönkérte tőle a félmillió márkát kóstáló csodajárgányt. Ami talán ennél is érdekesebb infor­máció: Ivanisevic nem lép pályára a Fe­rencváros ellen. Egyfelől azért nem, mert az elöljárókkal abban maradtak, hogy a BL-ben nem, csupán a bajnokságban ölti magára a spoti gárda szerelését, másfelől azért nem, mert - és itt újfent a pletykák­ra hagyatkozunk - szigorú édesapja megelégelte fia kimaradásait, s arra utasí­totta: végre kezdje már el a teniszedzése­ket, s lehetőleg ne, Horvátországban, ha­nem az Egyesült Államokban... És még mindig e témánál maradva... Hogy miért érdemes egy szállodai portással beszélgetni, azt az alábbiakból megtudhatják. Mario - ő amúgy a Ferencváros szál­láshelyéül szolgáló Hotel Split munka­társa - eleinte arról regélt, jól választot­tak a Fradi vezetői, majd később bele­lendült, s büszkén mesélte, ő bizony tag­ja a Torcida névre keresztelt szurkolói csoportnak, majd előhúzott a zsebéből egy igazolást. Az okmányt 1996. november 16-án pecsételték le, és egy 1971. szeptember 13-án Splitben született fiatalember tu­lajdonát képezte - „természetesen” Goran Ivanisevicét, aki (és most figyel­jenek!) a Mario edzette és Torcida né­ven szereplő kispályás alakulat hivatásos futballistája lett ezáltal. A jól megter­mett szakvezető örömmel újságolta, hogy bár kedvence azóta a Hajduk nagypályás csapatához szerződött, ha­­­ csak teheti, a mai napig látogatja a ma­napság a második osztályban vitézkedő utódok fellépését. „Ha bármilyen gondom van, hívom Gorant, ő másnapra megoldja a problémá­mat, legutóbb például egy garnitúra mezzel lepett meg minket. Egyszerűen imádom a fickót, de nemcsak én vagyok ám ezzel így, hanem egész Split. Látták volna, milyen fo­gadtatásban volt része a wimbledoni viadalát követőe. Még azok az öregek is kibotorkál­tak a tiszteletére rendezett ünnepségre, akik évek óta nem jártak az utcán" - árulta el Mario, aki esküszik arra, hogy szerda es­te újabb fiestát ülnek a tengerparton, ez­úttal a helybéli focisták győzelme miatt. S akkor a fentebb enődített Torcidáról. A horvátok nem titkolják, alaposan mellre szívták, hogy egy hete Budapes­ten csúnyán kibabráltak velük az őket okkal, de inkább ok nélkül elpáholó „rendfenntartók”, valamint a ferencvá­rosi szurkolók. Véres bosszúra szerencsére nem ké­szülnek, már csak azért sem, mert példás rendőri biztosítás kíséri majd a meccset, ám a szerda délutáni induláskor aligha hagyjuk figyelmen kívül azt, amit szál­lásadónk keddi érkezésünkkor mondott. „ Uraim, higgyék el, szeretik errefelé a ma­gyarokat, de én személy szerint nem aján­lom, hogy a stadionba magyar rendszámú autóval mejmek ki. ” Nem titok, abban maradtunk, szer­dán este gyalog közlekedünk Splitben. Meglehet, mehet majd Nenad Gracan edző is abban az esetben, ha a Hajduk nem veszig sikerrel a Fradi támasztotta akadályt. Állítólag már az utódját is ki­szemelték a trénernek, mégpedig azt a Ciro Blazevicet, akit a minap a francia Olympique Marseille csapatával is hírbe hoztak. A spliti vezetők természetesen cáfolják, hogy mozog a kispad a szakem­ber alatt, egyelőre mi sem foglalkozha­tunk ezzel, többek között azért sem, mert az FTC még nem ütötte el a to­vábbjutástól riválisát. A Csank Jánost és csapatát szállító gép mellesleg kedden 14 óra 10 perckor lan­dolt Split repülőterén, majd a fiúk ha­marosan befutottak Mario „bázishelyé­re”. A szerény falatozás után rövid séta, majd csendes pihenő következett (a für­dést - mármint a szálló medencéjében, illetve a tengerben - megtiltották az elöljárók), majd este nyolckor buszra ült a társaság, hogy edzésre elguruljon a BL-selejtező-visszavágó színhelyére, a Poljud-stadionba. A csodálatos létesítmény szerda este teles-tele lesz, az itt élők szerint rég volt erre példa. 31 500 horvát és félezer ma­gyar drukker foglal majd helyet a lelá­tón. Mégpedig abban a reményben, hogy az imádott futballistákhoz hason­lóan a következő körben ők is eljuthat­nak Mallorcára... Kezd komolyra fordulni a játék. Kutaiszi (grúz), 19 (1-1), Inter (szlo­­vák)-Szlávia Mozir (fehérorosz), 19 (1-0), Crvena zvezda jugoszláv)-Omonia Nicosia (ciprusi), 20 (1-1), Szloga Jugomagnat (macedón)-Steaua Bucuresti (román), 20 (0-3), Vilaznia (albán)-Galatasaray (török), 20 (0-2), Barry Town (wales)-FC Porto (por­tugál), 20.30 (0-8), Brann Bergen (nor­­vég)-Levszki Szófia (bolgár), 20.45 (0-0), Rangers FC (skót)-Maribor (szlovén), 20.45 (3-0) A BL-selejtező második fordulója visszavágóinak további párosítása Kedden játszották: Lugano (sváj­­ci)-Sahtar Doneck (ukrán) 2-1 (Gasper 54., Rossi 67, ill. Aghahowa 12), továbbjutott: a Sahtar, 4-2-es összesítéssel A szerdai további program (zárójelben az első mérkőzés eredménye): Serif (moldáv)-Anderlecht (belga), 16.30 óra (0-4), Wisla Kraków (lengyel)-Skonto (lett), 17.30 (2-1), Maccabi Haifa (izrael)-FC Haka (finn), 18 (1-0), Halmstad (svéd)-Bohemians (ír), 19 (2-1), FC Köbenhavn (dán)-Torpedo PIETSCH TIBOR, VAJDA GYÖRGY jelenti Splitből Fotók NÉMETH FERENC Vén Gábor, Lipcsei Péter, Hrutka János és Szűcs Lajos (balról jobbra) a pálmafák ár­nyékában még bizakodott - szerda este a Poljud-stadionban már a pokol vár rájuk A nagy kincs: Goran Ivanisevic igazolása HAJDÚK SPLIT FERENCVÁROS ................................................................................................................­ ­ Pinte . J W j RpnriiiMr 1 tw ,j I Deranja fiera Caremc % I -mjí (Ásanovic) Byepra Pletifcesa gttnac Bosnjak Dragonét- SaíraL &im j i Jk | yl w ^ totói, y Sauc | BBc Amida Cberegl *00 I Butorouic Szkakatax ' yl a'"'yú --í S &HHRÍÍ WwmÁ/A mm i...............................................................................................................................é Vezetőedző: Nenad Gracan Vezetőedző: Csánk János Sérült: Nagy N. (ülőideg-gyulladés), Földvári Sérült:­­ (bokazúzódás), Horváth P. (térdszalaghúzódás), Eltiltva:­­ Hámori (combizomhúzódás), Zombori (húzódás) Eltiltva: - Vezeti: Orbán (Gücü, Tékár - mindhárman törökök) ^0 ®*% Szűcs Lajos: Kellő koncentrá­lt T.i­dóval és odafigyeléssel elér­­­­hetjük a célunkat. A továbbjutá­­­­­sért szenvednünk kell, de én bízom a csapatban. Dragóner Attila: A mérkő­­­­zés már a játékoskijáróban el­dőlhet, akkor, amikor farkas­­­­ szemet nézünk az ellenfél játé­kosaival. Ha álljuk a szúrós tekinteteket, akkor van esé­lyünk a továbbjutásra, ha vi­­­­­­szont félrenézünk, akkor nem ____________ sok esélyt adok magunknak ígérem, mi bátrak és elszántak leszünk. jTSSgyl Szabó Tibor Hallottam, hogy telt ház lesz a Poljud-stadionban. » „Jm A pokoli hangulat azonban nem 2**. ff lesz ismeretlen számunkra, és­­ V~Vl nem hiszem, hogy a több ezer horvát szurkoló megrémítene­kmii bennünket. Pinte Attila: A találkozón az első húsz perc lesz a legnehe­zebb. Ha ezt az időszakot kihúz­ fel,­­*sm zuk kapott gól nélkül, akkor múr reális esélyünk lehet a tovább­jutásra. U )> TAKTIKÁZÁS: Csank János szerint ingatag a spliti védelem A győzelemhez támadni kell Splitben össznépi találgatás folyik ar­ról, mi lenne a jobb, ha Aljosa Asanovic szerdán este pályára lép a Fradi ellen, vagy inkább az lenne az üdvözítő, ha az Európa-hírű labdarúgó nem vállalja a játékot. Egyesek nagyobb összegben fogadnak arra, hogy a milliomos játé­kos „beteteti” magát a csapatba, mások arra fogadnak, hogy Nenad Gracan csak akkor állítja be, ha már eldőlt a meccs, s a Hajduk vezet legalább két góllal. Nos, Csank Jánost, a Ferencváros mesterét nem zavarják a találgatások. Az edző úgy véli: Aljosa Asanoviccal, vagy nélküle is legyőzhető a Hajduk, pontosabban fegyelmezett játékkal van esélye a Fradinak a továbbjutásra. - Minek örülne jobban: annak, ha ját­szik Asanovic, vagy annak, ha nem? - Nagyon jó labdarúgónak tartom Asanovicot. Neki, úgymond, nagyon nagy a mozgásterülete, kiválóan indít, remekül rúgja a szabadrúgásokat és a szögletei is életveszélyesek - mondta a mérkőzés előtti napon a magyar mes­teredző. - Azt azonban bevallom, az utóbbi időben nem láttam Asanovicot játszani, hiszen majd egy éve alig-alig futballozik. Ám, hogy a kérdésre is vá­laszoljak, azt kell mondanom: az nem mindegy, hogy a remek adottságú fut­ballista a pálya közepén, vagy a vonalak mellett játszik. Ha kívül, akkor nem igényel különösebb figyelmet, hiszen a szélső középpályásainknak az a felada­ta, hogy a velük szemben felbukkanó ellenfelet megakadályozzák az akció szervezésében, vezetésében. Ha a pálya közepén szerepeltetik Asanovicst, ak­kor az más helyzetet teremt. No, de megoldjuk a feladatot, mint ahogyan legutóbb szerdán az Üllői úton is sike­rült a kiváló irányító hírében álló Igor Musa semlegesítése. Akkor Szabó Tibor oldotta meg nagyszerűen a feladatot, mert nemcsak megakadályozta a szer­vezésben, hanem védekezésre is kényszerítette Musát. Tehát, ha­ külön nem is készülünk Asanovicból, azért lesz olyan ember, aki figyel a játékosra. - Sokan védekező­ csapatnak tartják a mostani Ferencvárost. A kérdés az: vajon védekezik-e a csapata akkor, amikor a to­vábbjutáshoz gólt kellene rúgni? - A tavaszi, MTK elleni öt-kettes vereséggel végződő találkozó után sü­tötték rá a Fradira, hogy védekező stí­lust vett fel, pedig szó sincs erről. Ter­mészetesen, ha nem nálunk van a lab­da, akkor védekeznünk kell, ha viszont mi birtokoljuk, akkor támadunk. Ez ilyen egyszerű. Azt viszont döntőnek tartom, hogy milyen gyakran tudjuk megszerezni a labdát ellenfelünktől, és az is fontos, hogy mindezt a kapunktól milyen távolságban tesszük. Továbbá számít majd az is, hogy milyen gyorsan tudunk váltani a labdaszerzés után a védekezésből támadásba. Egy biztos: azzal számolhatunk, hogy a mérkőzés során, de leginkább a meccs elején fel­pörgeti a játékot a Hajduk. Azt nem szabad elhinni, hogy nem nehezedik nagy nyomás a kapunkra. Át kell vé­szelni ezt a periódust, amihez persze nagy odafigyelés, és megfelelő kon­centráció kell. Meggyőződésem, hogy a hazaiak közül öt-hat játékos is tá­madja majd a kapunkat, és a védelem közepéről Igor Stimac is előre merész­kedik. Felkészültünk, és tudjuk, van­nak sebezhető pontjaik a splitieknek is. - Elárulná, melyek ezek a pontok? - Ni már bebizonyosodott, hogy Gorán Sablic bizonytalan a földön, és az is a mi javunkra szólhat, hogy ha mély­ségből indítjuk a támadást, akkor za­varba hozható az ingatag spliti véde­lem. - Feltűnt, hogy Szkukalek Igor egyre jobban beilleszkedik az együttesbe, és Zombori Zalán is új színt hozott a Fradi játékába. Láthatunk-e majd valamit az aktívabb futballból a spliti stadionban? - Szkukalek Igornál a beadások erős­ségén, ívén kellene változtatni, akkor sokkal veszélyesebb is lehetne. Zombori Zalán valóban erősítést jelentene, hi­szen kreatív, jól képzett, nagyszerű já­tékintelligenciával rendelkező labda­rúgó. Sajnos, az utolsó pillanatban ki­újult a korábbi sérülése, így rá nem számíthatok szerda este. -Akár gól nélküli döntetlennel is to­vább lehetne jutni a selejtezőből, ehhez persze az kell, hogy berúgják a tizenegye­seket. Gyakorolták-e a büntetőrúgásokat? - Természetesen mindig gyakorol­juk a tizenegyesek elvégzését, de gyor­san hozzáteszem, ezen a meccsen nem a gól nélküli döntetlen a cél, hanem az, hogy betaláljunk a spliti kapuba. Ne­künk gólt, gólokat kell rúgni a tovább­jutáshoz. MOST NAGY KEDVEZMÉNNYEL VÁSÁROLHAT UMBRO SALAKCIPŐT, PÓLÓT, SORTOT ÉS FUTBALLFELSZERELÉST AMÍG A KÉSZLET TART! Csak kiskereskedőknek! UMBRO HUNGARY Tel.: 250-6969, 1033 Bp., Szőlőkert u. 9.

Next