Nemzeti Sport, 2001. november (12. évfolyam, 298-326. szám)

2001-11-02 / 298. szám

2001. november 2., péntek nekccze sport FELJELENTÉS: Kispesten tagadják, hogy feketeszerződést kötöttek A zavaros Goncalves-ügy KUN ZOLTÁN És akkor megint a Goncalves-ügy. Mint korábban már többször beszámol­tunk arról, nincs minden rendben a kis­pesti Fabrizio Goncalves pénze körül, el­végre a Honvéd még mindig tartozik a jelenleg sérült játékosának hétezer dol­lárral és az autója lecserélése miatti egy­millió forintos különbözettel A Kispest azonban nem fizet, mondván, aggályok merültek fel Goncalvesszel kapcsolat­ban - a másik oldal azonban azt vallja, efféle probléma legfeljebb magával a szerződéssel lehet... A játékos az augusztus 15-ei fizetési határidő lejárta után Bíró Péter tatabányai klubelnöknek panaszolta el baját. Goncalves csak köl­csönben futballozik Kispesten, amúgy még mindig a Lombard játékosa. Bíró Péter pedig úgy véli, felelő­sséggel tar­tozik a brazilért, ezért segített neki. „ Háromszor is beszéltem Koncz Lászlóval, ám a kispesti elnök továbbra sem akart fi­zetni. Előbb Goncalves bankszámlájának hiányával magyarázta az átutalás elmara­dását, és mi ezt hiába oldottuk meg, a pénz csak nem futott be. Ám, mint azt az újság­jukban olvastam, most már az volt szerin­te a baj, hogy Kispesten nem beszélnek por­tugálul, így meg nehéz egyeztetni. Nos, er­re azt mondanám, hogy ezt a szerző­dést bi­zony magyarul fogalmazták... ” A több hónapja tartó hasztalan pénz­­követelést persze csak megunta Gon­calves, ezért a Lombard ügyvédjén ke­resztül panaszt tett a ligánál, valamint Demján Sándor ligaelnöknél. A két le­vélhez mellékelten elküldték a játékos szerződését, amely az alapfizetést és a prémiumot tartalmazta, valamint a hét­ezer dollárról és egymillió forintról szó­ló különmegállapodást. „Fabrizio prémi­umával sem volt minden rendben, hiszen a brazil fiúnak csak akkor jár külön pénz a pontszerzésért vagy győ­zelemért, ha leg­alább negyvenöt percet játszik. Egyrészt hi­ába játszott, mégsem kapott prémiumot, másrészt pedig volt olyan mérkőzés, ame­lyen kezdett, de a negyvennegyedik percben lecserélték. Valljuk be, azért ez meglehetősen furcsa” - érvelt a tatabányai klubelnök. Mindez július 28-án, a Vasas-Kispest meccsen valóban megtörtént, ám hogy nem egyedi esetről van szó, jelzi: leg­utóbb Babos Ádámnak a negyvenharma­dik percben kellett lemennie a pályáról - márpedig Glázer Róbert teljes joggal cserélt Győrben, hiszen Babos több hi­bát elkövetett. Bíró Péter mindezt így látja a Kispest esetében is, ám a legkényesebb rész még csak most jön. Információnk sze­rint az imént említett különmegállapo­­dásról csak a Kispest és Goncalves tud -a liga számára a feljelentés előtt még nem volt ismert a szerződés ezen pasz­­szusának megléte. Magyarán: ez bizony úgynevezett feketepénz. Érdeklődtünk Bírótól, ő hogyan látja a megállapodást. „Ez egy céges papíron aláírt, szabályosan lebélyegzett szerződés, amely egy példányát a szabályok szer­int három munkanapon be­lül be kell adni a ligához. Ha ez megtör­tént, az rendben, de ettől még a Kispest tel­jesítheti a szerződésben foglaltakat. Ha vi­szont nem adták le a szerző­dést, akkor még nagyobb a gond... A helyzet azért egyszerű, mert csak meg kell kérdezni a ligában, hogy megkapták-e ezt a papírt ” - mondta Bíró Péter. Jelentjük, megkérdeztük, ám az érin­tett felek hozzájárulása nélkül a liga nem adhat felvilágosítást. Legalábbis nekünk nem, de egy vizsgálat vélhetően sok mindent kideríthet... A honvédos vezetők persze azt mondják: nekik a legkevésbé sincs félni­valójuk. „Kezdjük azzal, hogy mi köze van Bíró Péternek a Kispesthez? Foglalkozzon Goncalvesszel akkor, ha majd megint az ő játékosa lesz - hallhattuk Koncz László kissé indulatosra sikeredett reagálását. - A Kispest-Honvéd semmilyen szabályta­lanságot nem követett el, Goncalves minden szerződése megtalálható a ligában. A múlt héten már Muszbek Mihály is kikérte ál­láspontunkat az ügyben, és abban marad­tunk, hogy kedden tárgyalunk megint a brazil játékossal, utána tudunk majd többet mondani. Addig is nyugodtan nézünk szembe bármilyen vizsgálattal. ” Az érthetőség kedvéért: itt olyan esettel állhatunk szemben, amikor egy játékosnak két szerződése van. Az egyik tartalmazza az alapbér és a prémium összegét, a másik pedig az úgynevezett aláírási pénz nagyságrendjét foglalja magában. A gondot az utóbbi megálla­podás jelentheti, hiszen a feljelentők szerint nem biztos, hogy az meg­érkezett a ligához. A­ Goncalves-ügy egyelőre zavaros, és az illetékeseknek most az a feladatuk, hogy kiderítsék, va­lóban benyújtotta-e a Kispest a most vi­ta tárgyát képező különmegállapodást. Ha igen, akkor nincs miről beszélni, ha nem, akkor már nem beszélni kell... A pénzéért harcoló brazil játékos, Fabrizio Goncalves Kispesten nem rúghatott labdába VÁLOGATOTT. Rangos meccs Puskás Ferenc születésnapjára Úti cél: Kuvait, Ciprus, Dánia s. a. A futballvilág egyre inkább a közelgő világbajnokság lázában ég, s nálunk sincs ez másként, igaz, mi nem a csa­pat szereplése miatt izgulhatunk, ha­nem azért, lesz-e közvetítés, láthat­juk-e a meccseket... Ez van, és az a helyzet, hogy szép lassan megszoktuk, hogy az Európa-bajnokságokat és a vb-ket nélkülünk rendezik. Számunk­ra most is új fejezet kezdődik: immár Gellei Imre irányításával Macedónia ellen játszik a nemzeti csapat. A barát­ságos találkozóra november 14-én ke­rül sor az Újpest stadionjában, s hogy mi, magyarok senki ellen sem mehe­tünk biztosra, azt bizonyítja, hogy a Gellei-csapat alaposan rákészül e tét nélküli találkozóra. November 11-én vasárnap délelőtt 11 órakor találkoz­nak legjobbjaink a margitszigeti Thermál Szállóban, hogy ismerkedje­nek egymással s az új szövetségi kapi­tánnyal. Gellei Imre egyébként no­vember kilencedikén hirdet majd ke­retet, amely gyaníthatóan az olaszok ellen szerepelt csapatra épül, ám in­formációink szerint lehetőséghez jut­hat az újpesti Tokody Tibor, valamint az MTK-s Füzi Ákos. Amint arról már beszámoltunk, előfordulhat, hogy nemcsak a mace­dónok elleni meccs van hátra az évből. Kuvaitból is érkezett meghívó, ahol december 22-én lépne pályára válogatottunk a német Berti Vogtst ál­tal irányított kuvaitiakkal szemben - a meghívó már itt van, minden az MLSZ válaszán múlik. A logika azt diktálja, hogy ha nem is a legerősebb csapattal, de mindenképpen érdemes lenne elutazni, egyrészt mert pénz jár a szereplésért, másrészt pedig szá­munkra minden egyes fellépés tanul­ságokkal járhat. Ez lehet az évzáró, ám annál nehe­zebbnek tűnik az évkezdet , főleg, ha Csehország vár a mieinkre. Ugyancsak megérkezett az MLSZ címére egy Ciprusból küldött meghí­vó, amelyen az áll: február közepén négyes tornára várják Magyarorszá­got, Svájcot és a hazaiak mellett Cse­hországot, és az előzetes tervek sze­rint a mieink a csehekkel játszanának. S ha már a jövő évi program került szóba, csaknem biztosra vehető, hogy Dániában is vár a magyar együttesre egy barátságos mérkőzés, de a csúcs­pontot mindenképpen az áprilisban a Népstadionban megrendezendő Spa­nyolország elleni gálameccs jelenthe­ti. Raul, Hierro, Munitis, Mon diéta és a többi sztár Puskás Ferenc 75. születés­napja alkalmából vendégszerepelne Budapesten. A következő Eb-selejtező-sorozat előtt ez nem rossz bemelegítés... FUTSAL Sérült az egyik legjobb játékos Munkatársunktól Hogy valóban előny legyen a hazai pá­lya a Cső-Montage kispályás csapatának a november 6-8. között Budapesten megrendezésre kerülő BL-csoportselej­­tezőn, azért a magyar bajnok szinte minden nap edzést tart az FTC Kőbá­nyai úti sportcsarnokában. Emlékezte­tőül: Európa 27 bajnokcsapatát nyolc csoportba sorsolták, és a minitornák győztesei kerülnek a jövő februári, spa­nyolországi döntőbe. A Cső-Montage­­nak nehéz dolga lesz, hiszen a nagyon erős ukrán Inter KrAZ Kiev, valamint a lett Policijas FK Riga lesz az ellenfél. A magyarok nem legerősebb összeállítá­sukban léphetnek pályára, mert bár Tóth Miklós, Tóth Szabolcs, valamint Já­vor István már edzésbe állt, azonban a tavalyi idény legjobb futballistája, Bara­nyai Pál keresztszalag-szakadást szenve­dett, és kedden már megműtötték. A teremfutballal kapcsolatos az a hír is, hogy Hajdúszoboszlón - ahogyan 1996 óta mindig - idén is megrendezik a Rudolf-kupa elnevezésű nyílt teremfo­ci tornát, idén november 30-a és de­cember 2-a között kerül sor a viadalra, amelyre november 10-éig lehet jelent­kezni a következő telefonszámokon: 342-3165, 342-4405 vagy a 06-30-311- 7082 és a 06-20-982-6648-as mobilon. Hazai labdarúgás 3 UEFA: Tanultak is Európa utánpótlás-nevelő szakemberei A futball mesteri művészei Munkatársunktól Lennart Johansson részéről - lévén a világ egyik legnagyobb hatalmú sportvezetője - önmagában is komoly gesztus az, ha megjelenik valahol. Ilyen módon két szempontból igen fontos, hogy az UEFA elnöke részt vett az általa irányított szervezet buda­pesti ifjúsági konferenciáján. Gesztust gyakorolt ezzel a fiatalok nevelésének ügye és a százesztendős Magyar Lab­darúgó-szövetség felé. A betegségéből felépült sportvezető Bozóky Imre MLSZ-elnöknek emlékplakett átadá­sával köszönte meg, hogy az MLSZ házigazdája az eseménynek. Kedden este Lennart Johansson együtt vacso­rázott a konferencia résztvevőivel, az UEFA ötven tagállamából érkezett két-két szakemberrel, majd szerdai el­utazása előtt szűk körű megbeszélést folytatott Bozóky Imrével és Szilágyi Györggyel, az MLSZ tiszteletbeli elnö­kével. Az UEFA hatodik ifjúsági konferen­ciájának első napján a 2001-es ifjúsági Európa-bajnokságokat és a világbaj­nokságot elemezték a tornagyőztes edzők megszólaltatásával. Andy Rox­­burgh, az UEFA technikai igazgatójá­nak vezetésével. Másnap szó esett az UEFA-tornák jövőjéről, a lehetséges lebonyolítási módokról, és gyakorlati bemutatón is jegyzetelhetett a több mint száz résztvevő és vendég. Ezt a Népstadionban rendezték a magyar if­júsági válogatott részvételével, amely­nek Mezey György, Both József, Ubran­­kovics Mihály és Máhr Károly adott uta­sításokat, a gyakorlatokat Mezey kom­mentálta angolul a hallgatóság számá­ra. Délután folytatódtak az előadások, este parlamenti látogatás és az MLSZ által adott vacsora zárta a szerdai prog­ramot, majd csütörtökön a tapasztala­tok összegzésével és a záróelőadásokkal véget ért a konferencia. A budapesti lá­togatás azonban Andy Roxburgh szá­mára még nem fejeződött be, a jó hu­morú és óriási tiszteletben álló skót technikai igazgató ugyanis egyúttal az MLSZ szervezésében zajló pro-szintű edzőképző tanfolyamra is ellátogatott. Ő az egyik kitalálója és vezetője ugyan­is az UEFA edzőképzési programjának, amely Magyarországon igen jó ütem­ben halad, és hamarosan a legmagasabb szintű elismerésben részesülhet, amint az európai szövetség saját pro-diplomá­­jával hitelesíti a magyar pro-kurzust. A gyakorlati vizsgán, kötelező külföl­di tanulmányútukon, az azt összegző dolgozaton és az elméleti anyag zömén túljutottak csütörtökig a hallgatók - Gellei Imre, Verebes József, Egervári Sán­dor, Garami József, Csank János, Kiprich József, Róth Antal, Komjáti András, Daj­ka László és a többiek -, s tulajdonkép­pen a nagynevű vendég előadó, Andy Roxburgh előadásai zárták a tanfolya­mot. Az elméleti vizsga, valamint az angol tanfolyam és záróvizsga van már csak hátra a pro­kurzusból, így hónapok óta zajló munkájuk fontos szakaszának le­zárásaként az edzőket, tanáraikat és Roxburgh urat Bozóky Imre fogadáson látta vendégül. A volt skót szövetségi kapitány egyik előadása A futball művészete címet viselte, s a nagy egyé­niségek, a művészek fontosságáról be­szélt a csúcsfutballban, olyan játéko­sokról, akik valóban művészeti élményt képesek nyújtani a közönségnek. LÉGIÓSSORS. Taktikai és nyelvi hiányosságok Kijevben Bodnár Lászlót kritizálják G. G. A nagy tekintélyű angol labdarúgó­magazin, a World Soccer hosszú idő után ismét egy magyar válogatott játé­kossal foglalkozik, ám ennek ne örül­jünk felhőtlenül. A lap novemberi szá­mában Valerij Lobanovszkij vezetőedző nyilatkozik a Kijev gyenge Bajnokok Ligája-szerepléséről, s a nem túl frap­páns, mégis a lényegre hagyatkozó „Nyelvi nehézségek miatt szenved a Dinamó” című interjúban külön kitér Bodnár Lászlóval kapcsolatos gondjaira. Bodnár a BL első csoportkörének záró fordulójában, az egyetlen - immár hiábavaló - győzelmet hozó, Boavista elleni mérkőzésen már a kispadra sem ülhetett le, miként hiányzott a másik, a tréner által szintúgy név szerint bírált légiós is ,Alexander Filimonov, az orosz kapus. A mester máskülönben nem csupán velük, a B-csoport utolsó he­lyén végzett ukrán gárda java részével nincs kibékülve. „A csapatunk teljesség­gel kiegyensúlyozattan - kesergett a pá­lyafutása során már jobb állománnyal is munkálkodó Lobanovszkij.­­ Sok idő szükségeltetik ahhoz, hogy az új generáció tagjaiból nemzetközi szinten versenyképes futballistákat faragjunk. Még nekem is ki kell ismernem a játékosaimat, de nincs könnyű dolgom. Hogyan kommunikáljak például olyan labdarúgókkal, akik nem tudnak sem ukránul, sem oroszul? Miként készítsem fel őket pszichikailag, ha nem értik a saját edzőjüket?!7’ A vizes lepedőt eztán legnagyobb sajnálatunkra épp emberünkre húzza rá: „Itt van például magyar védőjátéko­som, Bodnár László, akinek hiányos a tak­tikai képzettsége. Sokat kellene beszélget­nem vele, csakhogy milyen nyelven disku­­ráljunk? Bodnár egészen jól kezdeményez, ha támadásba lendülünk, ám védőmunká­ja elmarad a várakozásaimtól. ” Azért ne keseregjünk: az elhanyagolt nyelvleckéktől függetlenül a Lobanovszkij-iskolában Bodnár László így is sokat fejlődött az elmúlt egy esz­tendőben­­ az olaszok elleni vb-selej­tezőn erről szemlátomást is meg­győződhettünk. TÁMOGATÁS: Sokat segített a Bordeaux elleni kupasiker Új név a debreceniek mezén Tudósítónktól A zalaegerszegi bajnokin már új néven szerepel a Borsodi Ligában szereplő Debrecen. A klub vezetősége szerda délután egy sajtótájékoztató keretében írt alá azt a névhasználatról szóló szerződést, amelynek értelmében 2003 nyaráig Netfórum-DVSC lesz a proficsapat hivatalos neve. A név­szponzor a budapesti székhelyű Net­­fórum Kft. igazgatója, Toldi Lajos töb­bek között elmondta, hogy mintegy negyvenmillió forinttal támogatják a Lokit, s az üzletkötésben sokat számí­tott, hogy a DVSC jó játékkal az UEFA-kupa-visszavágón legyőzte nagy hírű ellenfelét, a francia Gi­­rondins Bordeaux-t. Makray Balázs, a futballszervező rt. igazgatója kiemelte, hogy a világon ta­lán a két legdinamikusabban fejlődő iparág az internet és a labdarúgás, ezért is szerencsés a két ágazat mosta­ni egymásra találása. A tájékoztatón részt vett a Loki két játékosa, Kuttor Attila és Böő­r Zoltán is, akik bemutatták azokat a mezeket, amelyen már a név­szponzor is szerepel, az elvárásokat, s a csapat nem tud az első hat között végezni. A klub vezetői másnap tárgyaltak Dalnoki Lászlóval, a PESC utánpótlás-szakágvezetőjével, aki igent mondott a felkérésre, és meg­bízott szakvezetőként az év hátralévő mérkőzésein irányítja a csapatot. Ta­vasztól új szakember ülhet majd az együttes kispadján, és a vezetőség tag­jai hamarosan tárgyalásba is kezdenek a kiszemeltekkel. Megbízott edző Pápán PÁPA. Megtalálták az NB I B-ben szereplő Pápai ESC labdarúgócsapatá­nak vezetői a távozó Verebes József utódját. Mint megírtuk, a mester­edzővel kedden közös megegyezéssel bontottak szerződést a vezetők. A sza­kításra azért került sor, mert a mesteredző belátta, képtelen teljesíteni

Next