Nemzeti Sport, 2002. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

2002-02-04 / 34. szám

6 FRANCIAORSZÁG: Bohózatba illő büntetőket ítélt meg a játékvezető a Bordeaux-Lorient mérkőzésen A Lens a Monacót sem kímélte KORMANIK ZSOLT A Bajnokok Ligája már alakul, ugyanezt a bajnoki címről még nem merem állíta­ni” - foglalta össze a lensi álláspontot Guillaume Warmuz, a Racing csapatka­pitánya, miután a hét végén a „vér és arany” újabb diadalt aratott, s ezáltal megtartotta tekintélyes, nyolcpontos előnyét a tabella élén. Győzött az első számú üldöző, a Lyon is, amely megerősítette ezüstérmes pozícióját az ezúttal csak döntetlenező Paris Saint- Germain és Auxerre előtt. „Való igaz, fogyatkoznak a bajnoki címre esélyes csapatok ” - jelentette ki Joel Muller, a lensiak edzője, aki azonban ennél mélyebb, esélylatolgatásra nem volt hajlandó. Óvatossága érthető, hi­szen több mint tucatnyi éve edzősködik, de még egyszer sem került ilyen közel a bajnoki cím elhódításához - érdekesség, hogy amikor már-már karnyújtásnyira volt (1997-98), csapa­ta, a Metz végül csupán gólkülönbség­gel szorult mostani klubja mögé... Nos, az aranysárga és vérvörös színben pompázó északiak ezúttal nem foglal­koztak a gólkülönbségükkel, megelé­gedtek azzal, hogy egyetlen rúgott gól­lal begyűjtötték a három pontot a Mo­naco ellen - amivel mellesleg két vere­ségért (bajnoki, Ligakupa) is visszavág­tak a hercegségbelieknek. A mindent eldöntő akció a monacói Marquez lab­davesztéséből indult, a jobb oldalon meglépő Coridon középre emelt, s Sibierski higgadtan a bal alsó sarokba helyezte az eléje pattanó labdát. A hátralévő több mint nyolcvan percben a vendégeknek is volt helyzetük, a leg­­nagyobbnál Warmuz bravúrral tolta a léc fölé Gallardo közeli ollózását. „ Ta­lálkoztunk már erősebb ellenféllel, de hely­zetkihasználásban és kiegyensúlyozottság­ban nincs párja a Lensnak” - mérte fel a vetélytársat Stéphane Porato, a Monaco kapusa. Viszont szó sem lehet kiegyensúlyo­zottságról, ha a Lyonról beszélünk. A piros-fehér-kékek az utóbbi egy hét­ben 4-0-ra megverték a Marseille-t, 3-0-ra leégtek Nantes-ban, most pe­dig 4-1 -re okították a Metzet. „Szeren­csére itthon mindig visszatér az önbizal­munk” - nyugtázta a sikert Eric Car­­riére, aki nagyon fontos gólt lőtt a meccs elején. Fontos bomba volt, hi­szen akkor már a vendégek vezettek az egyik védelmi hibát remek átemeléssel büntető Gérald Baticle révén... Az első félidő még kiegyensúlyozott játékot hozott (bár Vidleau kapufás szabadrú­gásánál a Lyon jelezte, nem elégszik meg az egy ponttal), aztán a szünet után beindult a hazai henger: Sidney Govou pazar kapáslövéssel, Sonny Anderson és Pegguy Luyindula remek előkészítés után talált a lotaringiai ka­puba. „A Lens egyelőre nem ingott meg, de előbb-utóbb annak is eljön az ideje. A lényeg az, hogy az utolsó forduló előtt fel­jöjjünk mögé három pontra. Akkor aztán jöhet a ki-ki meccs itt, Lyonban ” - fogal­mazta meg a tavaszi hadjárat tervét J­ean-Michel Aulas, a Lyon elnöke. Az aranyéremtől messze van, de a BL-ről még nem mondott le a Girondins Bordeaux sem - bár most majdnem elúszott a hajó... A tenger­kékek olyan mérkőzésen győzték le a sereghajtó Lorient-t, amelyen mind­három­ gól tizenegyesből született­­ és mindhármat játékvezetői túlkapás előzte meg. A 93. percben befújt, majd Pauleta által értékesített, döntő fontos­ságú büntető előtt éppenséggel a haza­iak portugál csatára kezezett... Koráb­ban volt ellenben egy jogosnak tűnő, meg nem adott tizenegyes a másik ol­dalon, amely után a bretonok gólvágó­ja, Jean-Claude Darcheville addig rekla­mált, amíg piros lapot kapott. A hajrá izgalmai leginkább Pascal Feindounót, a Lorient fiatal játékosát viselték meg, az éppen a Girondins-től kölcsönkapott guineai támadó rosszul lett, kórházban töltötte az éjszakát. Röviden a többi mérkőzésről: ugyan nem nyert, de immár hat fellépés óta őrzi idegenbeli veretlenségét a PSG, amely a legutóbbi három találkozóján gólképtelen Montpellier vendége volt; a Bretagne-ba látogató Auxerre hét mérkőzés óta nem kapott ki, s őrzi do­bogós reményeit; sorozatban ötödször maradt győzelem nélkül a Lille, amelynek sorsát a Bastia egyetlen kor­zikai játékosa, Patrick Beneforti pecsé­telte meg ballábas kapáslövéssel; 29 év után játszott első osztályú bajnokit a Sochaux Sedanban - sok öröme nem telt benne, egy büntetővel kikapott, a sok halasztás miatt egyhuzamban ne­gyedszer játszott hazai közönsége előtt a Troyes (ilyenre 1945-46 óta nem volt példa a bajnokságban!), de még- Division 1 24. forduló: Montpellier-Paris Saint-Germain 0-0, Lens-Monaco 1-0 (Sibierski 9), Bastia-Lille 1-0 (Beneforti 54 ), Bordeaux-Lorient 2-1 (Pauleta 16., 93. - mindkettőt 11-esből, ill. Darcheville 45. - 11-esből), Guingamp- Auxerre 0-0, Lyon-Metz 4-1 (Car­­riére 11., Govou. 60., S. Anderson 87, Luyindula 93., ill. Baticle 9.), Sedan-Sochaux 2-1 (Poueys 45., Asuar 56. - 11-esből, ill. Crucet 30.), Troyes-Rennes 1-1 (Loko 16., ill. Le Roux 36. - 11 -esből). A Nantes- Marseille mérkőzés lapzárta után ért véget. szakadt két jó sorozata, gólt is kapott, pontokat is vesztett. Végül a szokásos villámjelentés a második vonalból: Kovács Zoltán a 75. percig erősítette a Chateauroux-t, amely az utolsó 21 percben kapott két góllal 2-0-ra kikapott a kiesés ellen harcoló Istres vendégeként. A volt új­pesti csatár csapata 25 mérkőzésen szerzett 35 pontjával a hetedik helyen áll, lemaradása tíz pont a még feljutó pozícióban lévő Strasbourgtól. Az állás 1. Lens 23150 21Ö-Í551 2 Lyon 23 134 6 45-2443 3. Paris SG 249 123 31-1739 4 Amerre 22 109 3 29-2039 5 Troyes 22 105 7 28-2235 6. Lilié 23 .98 6 27-2335 7 Bordeaux 239 8 6 22-1835 8. Montpellier 237 106 21-1831 9. Sochaux 248 7 9 30-3031 10. Monaco 248 6 10 26-2830 11. Marseille 236 9 8 21-2527 12 Bastia 24 8-3 13 24-3427 13 Sedan 226 8 8 25-2526 14 Nantes 237 5 11 21-2826 fiuinnamn ív. uuiityaiHfi 246 7 11 22-3925 16 Rennes 246 6 12 23-3624 17. Metz 216 2 13 14-2920 18. Lorient 245 5 14 33-5120 Takahara hazatért JAPÁN. Visszatért hazájába Taka­hara Naohiro, az argentin Boca Juni­­ors japán válogatott csatára. A 22 éves futballista a Jubilo Ivata együttesében folytatja pályafutását. Pelé-kiállítás Sao Pátriában BRAZÍLIA. Sao Paulo egyik múze­umában két hónapig látható az a ki­állítás, amelyen az érdeklődők vé­gigkövethetik Pelé életútját. „A ki­rály művészete” elnevezésű tárlatra egy játékoskijáróhoz hasonló folyo­són keresztül juthatnak be a látoga­tók, s az izgalmas hangulatot csak fokozza, hogy a háttérből a nézők „biztatása” hallható. A Pelé-show-n a most 61 éves legendás brazil fut­ballista pályafutásának összesen 547 tárgyi emléke tekinthető meg: trófe­ák, zászlók, fényképek, mezek és há­lódarabok. A személyes relikviák kö­zül talán az a „labda” a legkülönle­gesebb, amellyel a fényes karrier kezdődött. Ez nem más, mint egy újságpapírral kitömött zokni. IZRAEL. 20. forduló: Hapoel Beer Seva-Maccabi Netanya 1-0, Maccabi Petah Tikva-Maccabi Kirjat Gat 2-0, Ironi Rison Lecijón-Maccabi Haifa 1-3, Maccabi Tel-Aviv-Hapoel Tel Aviv 0-1, Asdod-Hapoel Petah Tikva 2-1. A Hapoel Haifa-Behtar Jerusalem mérkőzést hétfőn játsszák. Az élcsoport: 1. Maccabi Haifa 45 pont, 2. Hapoel Tel-Aviv 43, 3. Maccabi Tel-Aviv 35 (19 mérk.) SKÓCIA. A 27. forduló záró mérkőzésén: Hibernian-Celtic 1-1 (O'Connor 22., ill. Harison 50.) Az élcsoport: 1. Celtic 74 pont, 2. Rangers 61,3. Livingston 46 (26 mérk.) HIR­FTFS— Westel-Staféta SZAVAZZON A HÓNAP SPORTOLÓJÁRA! A Nemzeti Sport vonalán 00-00-30-30-102 es TeleWestel telefonszámon* SZAVAZZON JANUÁR HÓNAP legjobb női és férfisportolójára, és nyerjen egy ERICSSON MOBILTELEFONT DOMINO CSOMAGBAN! A szavazás eredményét, így a hónap női és férfisportolójának kilétét megtudhatja a tv2 pénteki „Jó reggelt, Magyarország!”című műsorából. A játék és a sorsolás nyerteseinek nevét a Nemzeti Sport február 8-ai száma közli. a Nemzeti Sport médiapartnere ________ *a hívás nem emelt díjas!­­ dB m­unna \ Nemzetközi labdarúgás 2002. február 4., hétfő nemzeti sport BELGIUM Az FC Antwerpet kiütő FC Bruges ugrott a tabella élére Gödörbe került a Standard Vege MONCZ ATTILA Az FC Bruges remekül kihasználta, hogy a Genk-Anderlecht mérkőzést el­halasztották, és átvette a vezetést a ta­bellán. Trond Sollied gárdája az FC Antwerpet intézte el, méghozzá meglepően könnyedén. Az első félidőben Verheyen kétszer, Englebert egyszer talált be a hálóba, így a trónkövetelőnek még az is belefért, hogy a második játékrészt csak 1-1-re „hozza” vetélytársával szemben. Mindeközben a Standard Liege távo­lodik nagy álmától, az első helytől. A „vörösök” sorozatban a második bajno­kijukat is elbukták, és vesztett pontok tekintetében immár hárommal vannak leszakadva az éllovastól. Michel Preud'homme együttese ráadásul az előtt a St. Truiden előtt hajtott fejet, amely 14 év után nyert ismét a Selessinben! Danny Boffin az első félidőben két gyors kontra végén is főszereplő volt, egy gól­lal és egy assziszttal már ekkor megfor­gatta a kést a hazaiakban. Egy szabadrú­gás után Goossens ugyan szépített, ezt követően azonban a Standard ötlettelen támadójátékát könnyedén ártalmatlaní­­tották a látogatók, mi több, még arra is volt erejük, hogy Vajam révén a kegye­lemdöfést is megadják riválisuknak. A St. Truidenhez hasonlóan három gólra volt hitelesítve a Lommel is, amely a Westerlót múlta felül. A győztes csapatban ezúttal nem kapott helyet Bárányos Zsolt, aki így legfeljebb megtapsolhatta, amint Scheepers és­ Cidek fejjel, Waligora pedig lábbal kö­szönt be a vendégeknek. A Charleroi a sérült Lendvai Miklós nélkül kapott ki otthon a Mouscrontól, míg a Bodor Bol­dizsárral felálló Germinal Beerschot ha­zai pályán szórakozott el kétgólos veze­tést a Molenbeekkel szemben. 21. forduló: Charleroi-Mouscron 0-2 (Grégoire 18., Bán 84.), Germinal Beerschot-Molenbeek 2-2 (Degryse 55., Van Mieghem 74., ill. Magra 82., 87), Standard Liege-St. Truiden 1-3 (Goossens 45., ill. Boffin 29., Perreira 44., Verjans 80), Lommel-Westerlo 3-0 (Scheepers 4., Culek 9. Waligora 60.), Gent-Lokeren 1-1 (Kaklamanosz 76., ill. Zoundi 59.), Aalst-Beveren 0-1 (Wostijn 87), Lierse-La Louviere 0-1 (Tilmant 48 ), FC Bruges-FC Antwerp 4-1 (Verheyen 16., 40., Englebert 30., J. Simic 55., ill. Sergeant 51.). A Genk-Anderlecht mérkőzést elhalasz­tották. Az élcsoport: 1. FC Bruges 46 pont, 2. Genk 43 (20 mérk.), 3. Anderlecht 42 (20), 4. Gént 41, 5. Standard Liege 40 (20), 6. Lokeren 39 Jupiler League ARGENTÍNA: A szövetség elnöke szerint a riválisok kitérnek a válogatott elől Zajlik a harc a huligánok ellen HEGYI ANDRÁS Az elmúlt napokban jelentős erőszak­­hullám söpört végig az argentin stadio­nokban és azok környékén. A külön­böző szurkolótáborok összetűzéseiben több százan sérültek meg és sajnos ha­lálos áldozata is volt a huligánok rom­bolásának. A jelenségre azonnal vála­szolt az új kormány, amelynek sportmi­nisztere, Daniel Scioli minden eddiginél keményebb törvényjavaslatot alkotott meg, amelyet már csak a parlament felső házának kell elfogadnia. Az elképzelések szerint a legna­gyobb büntetést természetesen azok a drukkerek kapják, akik merő utálatból megölik az ellenfél csapatának híveit: ezen szurkolóknak életük végéig bör­tönben kell ülniük. Az új kormány azonban elsősorban a tragikus összetűzések megelőzésére összponto­sított, a legnagyobb hangsúlyt arra fektette, hogy lefegyverezze a huligá­nokat: akinél egy mérkőzésen kézi-, il­letve lőfegyvert találnak, azt akár há­rom évre is elítélhetik; akinél piro­technikai eszközt fedeznek fel, az egy­éves börtönbüntetésre számíthat; azok a játékosok, valamint klubvezetők, akik a saját szurkolótáborukat felbuj­tják, egyéves fogházbüntetésben ré­szesülhetnek. Az új kormány a szigorú rendelkezések mellett egy hosszútávú programot is elfogadott, amely angol mintán alapul. A stadionokban csak ülőhelyek lennének, csak az úgyneve­zett beléptető rendszerrel lehetne be­jutni az arénákba, ráadásul a klubok legveszélyesebb drukkereit számítógé­pes nyilvántartásba vennék. Daniel Scioli reformtervezete mellett Jidio Grondonának, az Argentin Labda­rúgó-szövetség (AFA) elnökének a nyi­latkozata okozta a legnagyobb feltűnést. A sportvezető élesen támadta a legtöbb nemzeti tizenegyet, amiért folyamato­san kitérnek az argentin válogatott elől. Argentínával ellentétben a vébére kijutott válogatottak legalább három felkészülési mérkőzést játszanak a vb előtt. Argentíná­nak viszont egyelőr­e csak Németországgal van lekötött találkozója, még a többi ország élhetetlen és sportszenttlen módon rendre visszautasítja az ajánlatunkat. Legutóbb Brazília és Costa Rica mondott nemet pénz­hiányra hivatkozva. Ez pedig nagyon fu­r­­csa, hiszen más csapatok ellen tudnak ját­szani. .. ” - fogalmazott Grondona.

Next