Nemzeti Sport, 2002. április (13. évfolyam, 88-116. szám)

2002-04-15 / 101. szám

[Labdarúgás Pintér Attila, a Celldömölk edzője boldog lehet, mert csapata idegenben 3-0-ra nyert a Marcali ellen, és első helyen áll az NB I B Nyugati csoportjában 5. oldal Munkatársainktól A Haladás ötgólos kiütése és a szerdai lendületes játék alapján kevesen gon­dolták volna, hogy hazai pályán a Deb­recen ellen pont nélkül marad a Fe­rencváros. A váratlan vereség ráadásul több szempontból is fájó volt a bajnok­csapat számára: a ZTE meglepő­ sop­roni veresége miatt egy soványka győ­­zelem már a dobogó második fokát je­lentette volna a zöld-fehéreknek, rá­adásul egy gyengén futballozó DVSC öngóllal tudott három pontot elvinni az Üllői útról. - Egy kicsit megviselt az öngólom, de egy játékos életében előfordul, hogy így hibázik, ezért nem élem meg túl drámaian a dolgot - mondta Balog Zol­tán, aki a saját hálójába küldte a labdát, s ezzel győzelemre „vezette” a DVSC- t. - Persze, bosszant a dolog, de túl­te­szem magam rajta, mert nem engedhe­tem meg magamnak, hogy ezzel fogalkozzam, ahelyett hogy a követke­ző meccsekre koncentrálnék. - A csapattársak mit mondtak az öltö­zőben? - Mindenki vigasztalt, ami termé­szetes is, hiszen nyilvánvaló, hogy nem szándékosan vágtam a saját kapunkba a labdát. A legtöbben azt mondták, hogy kiszolgáltatott helyzetben voltam, és nem tehettem a gólról. Igaz, voltak, akik azt kérdezték tőlem, miért nem próbálkoztam inkább becsúszással... - És nekik mit felelt? - Azt, hogy túl gyors volt a labda ah­hoz, hogy ezt megkísérelhessem. Nem tudom, hogy Kerekes Zsombor beadás­nak vagy lövésnek szánta ezt a labdát, de olyan gyorsan jött, hogy nem tud­tam mást tenni, mint megpróbálni be­lepiszkálni. A mögöttem érkező Jozef Majoros biztosan elérte volna a labdát, ha nem nyúlok közbe, sőt már a lába is lendült a lövésre. Megtehettem volna, hogy úgy teszek, mintha kétségbeeset­ten bevetődnék, s közben arra játszom, hátha Majoros hibázik. Ehelyett meg­próbáltam menteni - nem sikerült. A lelkiismeretem tiszta, remélem, a Va­sas ellen én is és a csapat is javít azon a gyenge teljesítményen, amit szomba­ton nyújtottunk. „Jelenlegi helyzetünkben minden pont számít, é­ppen ezért azt mondom, egy dön­tetlennel már elégedett lennék" - nyilat­kozta Dajka László, a DVSC vezető­edzője az Üllői úti meccs előtt. A deb­receni szakvezető nem véletlenül fo­galmazott roppant óvatosan: a Loki ugyanis az első hét tavaszi meccsen mindössze hat pontot kasszírozott, s a sorozatos bukdácsolás következmé­nyeként a szombati játéknap előtt mindössze egy ponttal előzte meg a már kiesőhelyen szerénykedő Hala­dást. S a szerdai, Kispest elleni hazai gól nélküli döntetlen után a DVSC- tábor egy része újfent Garamvölgyi La­jost követelte a kispadra. - Nem vitás, a ZTE-től otthon el­szenvedett hat-egyes vereséggel alapo­san magunkra haragítottuk a szurkoló­inkat - mondta Dajka László a Fradi legyőzését követően. - A drukker pe­dig olyan Debrecenben is, hogy bárki is ront gólhelyzetben a futballisták kö­zül, a mérgét elsősorban az edzőre zú­dítja, s a tréner fejét követeli. Ez ben­ne van a pakliban, ezen nem kell fen­nakadni, meg aztán azt mindenki elis­merte, hogy jó néhány helyzetet kidol­gozunk a meccseinken, csak éppen a döntő pillanatokban gyakorta rossz döntést hoznak a játékosain.­­ Bravúros győzelem az MTK ellen, ti­tokban sem remélt diadal a Fradi-pályán, ugyanakkor a már említett összeomlás a ZTE ellenében és egy semmire sem jó iksz a Honvéddal. Tulajdonképpen melyik a Debrecen igazi szakmai arca? - Ezek tényleg a végletek, de azt kell mondjam, e pillanatban valamennyi eredmény jellemző a csapatunkra. Ez egy fiatal, formálódó alakulat, amelyik képtelen állandósítani a formáját, egy­­egy jó produkciót kellemetlen botlások követnek. Fejben nem tudjuk mindig végigjátszani a kiélezett csatákat, a ki­hagyásokat, figyelmetlenségeket pedig az ellenfelek könyörtelenül büntetik, így vesztettünk például egy tisztesség­gel végigdolgozott párviadal végén a kilencvenkettedik percben kapott gól­lal a Haladás otthonában... - Akkor most a kiesés elkerülése a cél, vagy a középmezőnnyel hadakoznának? - Egyelőre az a feladat, hogy még véletlenül se kerüljünk kritikus hely­zetbe. Sőt, a csapat szakmai erejét fel­térképezve azt mondom, már ennek a mostani Debrecennek is valahol a ha­ todik-hetedik hely környékén van a helye. A gerinc ugyanis adott, ez egy alapvetően tehetséges társulat, s ha a jelenlegi keretet - elsősorban a csatár­posztokon - sikerült megerősítenünk, akkor a következő évadnak már na­gyobb tervekkel vághatnak neki. - A következő körben az Újpestet fo­gadják, de ennek szerdán még lesz egy kis dolga a válogatott pályaedzőjeként a fe­héroroszok elleni meccsen. Egyáltalán: tud ilyenkor a „másodállására" figyelni, vagy a fejben már a lilák elleni csatában jár?­­ - Természetesen a válogatott mér­­­kőzésére is odafigyelek, és ami rajtam­­ múlik, igyekszem majd megtenni a si­­­­ker érdekében. Biztos vagyok benne,­­ hogy a kapitánynak sikerül olyan takti­kát kidolgoznia, amivel ez a most for­málódó, új csapat nyerni tud, de azért senki se számítson izzadságmentes, könnyed diadalmenetre. A magyar vá­logatott sikere mindig mindenkinek fontos kell legyen, de számomra már csak azért is presztízskérdés a szerdai találkozó, mert a mérkőzésnek Debre­cen ad otthont... FERENCVÁROS-NETFÓRUM-DVSC 0-1. Balog Zoltán senkit nem akart becsapni, inkább rossz megoldást választott A nagyok ellen hajt jól a Loki ______________FTC Debrecen Házi gólkirály Gera 8 Nenadics 7 Forma (előző) 60% (80%) 33% (33%) a legutóbbi DVSC (o) 0-1 FTC (i) 1-0 öt bajnoki Haladás (o) 5-0 Kispest (o) 0-0 mérkőzés Dunaferr (i) 1-0 Haladás (0 0-1 alapján: Videoton (o) 4-1 ZTE (o) 1-6 Sopron (i) 1-2 Dunaferr (0 0-0 HIRDETÉS MAGYAR SPORTENCIKLOPÉDIA Egerszegi Krisztina, Ónodi Henrietta, Kőbán Rita, Albert Flórián, Puskás Ferenc, Faragó Tamás ... és még ki tudja, hány legendás név! A kétkötetes enciklopédia azért készült, hogy ne felejtsük el hőseinket, a nagyszerű gólokat, a célba érkezés előtti idegtépően hosszú másodperceket, az embert próbáló helytállásokat. ♦ a sportágak története ♦ szabályok ♦ szakkifejezések ♦ archív fotók ♦ hazai sport egyesületek ♦ kiemelkedő Az első kötet A-K-ig: Megjelenik 2002. áprilisban Ár: 6600 Ft eredményeket elért sportolóink A második kötet L-2-ig: Megjelenik 2002. októberben ♦ sportlétesítmények RENDKÍVÜLI KEDVEZMÉNY A NEMZETI SPORT OLVASÓINAK­ Most 25% árengedménnyel rendelheti meg a Magyar Sportenciklopédiát, azaz kötetenként 6600 Ft helyett 4950 Ft-ért. Az első kötetet átvételkor kell kifizetni, a másodikat októberben. Név:............................................................................................................ Cím:............................................................................................................ Telefon:....................................................................................................... Q megrendelem az I. kötetet Q megrendelem mindkét kötetet Q postai kézbesítéssel kérem (a postaköltség a megrendelőt terheli) □ személyesen veszem át a vevőszolgálatnál (1051 Budapest, Szent István tér 4.) Kossuth Kiadó Rt.. 1327 Budapest, Pf. 55. Telefon: 370-0609. Fax: 370-0602 E-mail: kassuthvexoszolg@matavnet.hu Honlap: www.kossuth.hu SOPRON-ZTE 2-0. Nem történt semmi különös: a hazai csapat tudott küzdeni a sikerért Alszanak az egerszegi csatárok Munkatársunktól Arra nem panaszkodhatott senki szom­bat délután Sopronban, hogy nem küzdöttek a csapatok. A hazaiak és a vendégségbe érkező zalaiak is hajtottak becsülettel, az más kérdés, hogy csak a vendéglátók örülhettek gólnak. A sop­roniak úgy győztek, hogy semmi külö­nöset nem tettek. Tekintsük azt mini­málisan elvárhatónak, hogy egy együt­tes tagjai mindent megtesznek a sike­rért, e tekintetben nem érheti kritika a ZTE labdarúgóit sem, de még ez az akarás is kevés volt ahhoz, hogy Sop­ronban sikeresek legyenek. A Matáv vendégeként továbbra sem megy a kék-fehéreknek, akiknek eddig három fellépésen mindössze egy pontot sike­rült szerezniük a Káposztás utcában. Érthetően boldog volt tehát a hazaiak vezetőedzője, Simon Tibor, aki viszont valóban kalapot emelhetett labdarúgói akarata előtt. A soproniak saját kezük­be vették a sorsukat, szorgosan gyűjtik a pontokat, a következő fordulóban a Kispest vendégeként még inkább el­léphetnek a közvetlen kiesőzónától. Bozsik Péter - Simon Tiborral ellen­tétben - bosszús volt a lefújást követő­en. A szakvezetőt a soproni kudarc mellett más is mérgesítette, jelesül a rapszodikusság. Csapata három fordu­lóval ezelőtt idegenben kiütötte a Debrecent, ám a 6-1-es siker nem adott akkora lendületet az együttes­nek, hogy a következő mérkőzéseket is megnyerje. Ez pedig egy igazán jó együttessel nem fordulhatna elő. Bánt­ja a szakembert, hogy több csapat is kí­méletlen futballt játszik, de mint mondta, éppen ez alól üdítő kivétel a keményen, de sportszerűen küzdő sop­roni alakulat. Ami gond még: a Walt­­ner Róbert, Kenesei Krisztián, Egressy Gábor hármas korábban szorgalmasan lőtte a gólokat, de a trió már hetek óta adós a találatokkal, s ez lehet a gyen­gébb produktum egyik oka. Sopron ZTE Házi gólkirály Tóth M. 13 Kenesei15 Forma (előző) 53% (40%) 46% (46%) a legutóbbi ZTE (o) 2-0 Sopron (i) 0-2 öt bajnoki MTK (i) 0-1 Újpest (o) 1-1 mérkőzés Győr (o)2-2 Kispest (i) 0-1 alapján: Vasas (i) 2-2 FTC (o)2-1 DVSC (i) 6-1 MTK (o)2-0 DUNAFERR-GYŐRI ETO FC 2-1. Th­omas Sowunmi szerint a sérült Kiss György aggódhat Jó balhátvéd lett a támadóból­ ­. L Egervári Sándor, a Dunaferr vezető­edzője nem kertelt. Néhány perccel a győriek ellen sikeresen megvívott bajnoki találkozót követően arra a kérdésre válaszolva, hogy véleménye szerint ki nyújtotta a legjobb - s elő­re elárulhatjuk, egyben a legmegle­pőbb - teljesítményt csapatából, a mesteredző Thomas Sowunmi nevét említette. Tény, hogy a magyar szinten sem kiemelkedő színvonalú mérkőzést Tö­köli Attila két góljával abszolválta a ha­zai gárda, azaz a szakvezető megnevez­hette volna a válogatottnál jelenleg csak biztonsági tartalékként számításba vett támadót, ám Egervári Sándor a szokatlan szerepkörben (balhátvédet) játszó Sowunmit emelte ki. ,­A Győr ellen már rutinos balhátvéd­ként léptem pályára, hiszen az előző for­­dulóban a Vasas ellen már ezen a poszton játszottam - viccelődött a mérkőzést követően a játékos. - Nem nyújthattam rossz teljesítményt, mivel ezúttal is nekem jutott a balbekk szerepköre. Persze, abban, hogy ez így alakult, szerepet játszik az, hogy Kiss György sérülése még nem jött rendbe, s idég az eddigi két, hátvédként megélt meccsünkön nyertünk, úgyhogy a társam kezdhet aggódni. Remélem azon­ban, hogy hamarosan u­jra csatán játszha­tok, és szokatlan, ám kellemes kirándulás­ként tekintek vissza a balbekk helyén töl­tött percekre. ” Dunaferr Győr Házi gólkirály Tököli 24 Szanyó 12 Forma (előző) 46% (46%) 53% (53%) a legutóbbi Győr (o) 2-1 Dunaferr (i) 1-2 öt bajnoki Vasas (i) 4-2 Videoton (o) 1-1 mérkőzés FTC (o) 0-1 Sopron (i) 2-2 alapján: Haladás (i) 1-3 Újpest (o) 3-2 DVSC (o) 0-0 Kispest (i) 4-1

Next