Nemzeti Sport, 2002. április (13. évfolyam, 88-116. szám)
2002-04-16 / 102. szám
2002. április 16., kedd nemzeti sport VÍZILABDA: „Ebben a csapatban az a jó, hogy a játékosok őrülten hisznek önmagukban és egymásban” Ezt tényleg megérdemelték CSURKA GERGELY Hogy Somossy József valami hasonlóra gondolt-e, mint ami végül a hosszabbításba torkollott zágrábi KEK-visszavágóból kikerekedett - nos, erre a kérdésre az angyalföldieket hét év után ismét diadalra vezető tréner csak megrázta a fejét: „Pesszimista beállítottságú ember vagyok, így ha nem jön be valami, kevésbé eszem magam, ha viszont sikerül, utána jobban tudok örülni neki. Na most ami a meccs elején történt, az a legrémesebb álmaimat is alulmúlta... Nem igazán tudom megfejteni, mi volt az ok. Holott éppen azt kértem, hogy mivel ők akarnak lerohanni bennünket, ezért kell nekik esnünk, döbbenjenek meg a hozzáállásunkon, hogy mi nyerni akarunk. Ismerem a horvátokat, elütnek a szerbektől, náluk érvényesül a visszahatás, a nagyobb agresszivitással szemben hajlamosak elgyengülni. Ez egyébként a mérkőzés vége felé beigazolódott - az elején viszont semmit sem valósítottunk meg az elképzeléseinkből. Talán a bemelegítéssel volt a gond, talán arra gondoltak a játékosok, kétszer már megvertük őket, majd eltelik csendben ez a meccs is. Ehhez képest két sokk is érte a csapatot: Csomakidze gyors centergóljai, amelyek elkerülésére pedig külön készültünk. Aztán azt terveztük, hogy emberelőnyben a kapu elé adjuk be a labdát, ehhez képest olyan zártan védekeztek, hogy nem lehetett a belsőket megjátszani, és amíg azon gondolkoztak, pillanatban engedték el a labdát. Én mitévők legyenek, rosszul álltak bele csak azért rimánkodtam egy idő a lövésbe, rossz technikával, rossz után, valahogy szülessen meg az első gól, mert lassan komolyan adódott a kérdés, ki tud itt gólt lőni?” A tréner őszintén örült annak, hogy Varga Dániel törte meg a jeget: a honi utánpótlás legtehetségesebbjének tartott ifjút Somossy elég sokat piszkálgatta a múltban, túlságosan cizellált attitűdje miatt - ehhez képest a tinédzser egy pillanatig sem gondolkozott, felismerte, milyen jellegű lövésre van szükség a labda irányába hármasával vetődő védőik között. „Ekkor hirtelen megláttam a nyugalmat a csapaton, és tudtam, nagy baj már nem lehet, hiszen fizikálisan rendben voltunk, vagyis az idő nekünk dolgozott. Csak a nagy iramot kellett tartani, elvégre Budapesten is fokozatosan tikkadtak ki a zágrábiak: miután a centerproblémán sikerült úrrá lennünk, kívülről kellett lőniük, ám egyre fáradtabban. A hatodik perctől voltaképpen összeállt a játékunk, különösen a védekezés, jók voltak a blokkok, a horvátok kénytelenek voltak túlpasszolni a támadásaikat, emberelőnyben is. Elöl sem ment rosszul, szereztünk kiállítást, a dupla centeres taktikával sikerült utat nyitni az átlövéseknek, ezekből is értünk el gólokat. Nem állítom, hogy a játékosok csúcsformát hoztak, viszont jó értelemben szolgáltak. Székely Csúcsa űzte-hajtotta a többieket, ha a lövései nem is jöttek be, Madaras Norbi sem hasonlított egy héttel ezelőtti önmagára - mégis, a nagy egész működött. ” Egyébként visszakereshető: a finálét megelőzően az edző köHIRDETÉS ————zölte, ha kevés gól esik, az nekik kedvez; amennyiben hét gólnál nem szerez többet a Mladost, nyernek. Az 5-7-es eredményt ezek után aligha kell „tönkreelemezni”. Ugyanakkor nem igazolódtak az olasz-görög bírópárossal kapcsolatos félelmek: a Mladost-uszodában a megszokotthoz képest egészen kivételes korrektséggel fújtak, Somossy szerint ugyan megadták a sanszot a hazaiaknak, azonban „nem döngöltek bele a betonba. A hosszabbításban adtak oda egy fórt, aztán nekünk is, aztán ők kaptak még egyet, de mivel azt is kihagyták, a második három percben semleges pályán érezhettünk magunkat. Az, hogy Varga Tomi szerelését elengedték az utolsó támadásnál, egyfajta jelkép volt: az egyórás küzdés értékelése, hogy csak szerencsével harcolta ki az ellenfél a hosszabbítást, amelyben mi egyből egyet lőttünk be, ők kettőből semmit, épp ezért hiába adták be a labdát a centernek az időkérés után rögtön, a bírók úgy ítélték meg, ez a fór már nem jár csak azért, mert itthon vagytok. Ha csak ennyivel akarjátok megoldani ezt a támadást, akkor nem érdemlitek meg az újabb hosszabbítást. ” Azt egyébként már kint is jelezte a szakvezető, nem szívesen elemzi mélyebben a dudaszóra lőtt horvát gólt, mert nem nagyon szeretné még egyszer átélni a szörnyű pillanatokat ,fitfutott rajtam, ez a magyar átok: éppen megcsinálták a hosszabbítást, éppen hazai pályán, és mi éppen ezért nem fogunk nyerni. Láttam az arcokat, s ttultam, most óriási a felelősségem. Azt próbáltam beléjük szuggerálni, hogy azonnal zárják ki az önsajnálatot, mert az megbénítja a játékunkat. A Mladostnak nincs mit folytatnia, találta ezt a gólt, fizikálisan már nincs nagyon jelen, nekünk viszont ugyanazt kell csinálnunk, mint addig. Ebben a csapatban pedig az a jó, hogy a játékosok őrülten hisznek önmagukban és egymásban. Sosem cseszegetik a társat, őrölnek tovább, szombaton például 1-5-nél sem szólt senki a másiknak, nem lett úrrá az apátia az együttesen. ” Ebből következőleg a harmadik kupadöntőjét is hosszabbításban nyerte meg a Vasas (Szuperkupa, Magyar Kupa, KEK), ami Somossy szerint abszolúte nem véletlen ,„a sport a legigazságosabb. Ugyan ott sem automatikus a visszacsatolás, a döntőkben előfordulhat, hogy semmi sem jön össze, mert olyan napod van, és az idézőjeles gyengébbik diadalmaskodik. Mert a döntő külön világ, mindentől független, annak külön pszichológiája van, jó, ha a taktika, a forma ötven százalékát visszakapod. Épp ezért nagy dolog, amit csináltunk, hiszen nem érdemtelenül, nem külső segítséggel, nem szerencsével, nem egy gyenge csapat ellen kerekedtünk felül. Épp ezért éreztem azt, hogy a kupát átadó spanyol delegátus, továbbá a horvátok képviselői sem csupán hivatalból gratuláltak, hanem éreztették: ezt tényleg megérdemeltük. ” Somossy - kissé kitikkadtan - a drukkerek gyűrűjében VÍZILABDA Varga Tamás a győztes gól előtt pontosan tudta, hova fog lőni Megtört a Koszt sújtó átok Volt már efféle drámában része a Vasasnak. Igaz, abból a piros-kékek jöttek ki jobban: amikor 1995-ben megnyerték a KEK-et, az elődöntő visszavágóján mármár reménytelen helyzetbe kerültek a Jug Dubrovnik ellenében, ám nyolc másodperccel a befejezés előtt megszerezték a labdát, és 2:7-tel a vége előtt Dmitrij Gorskov „meglőtte” a hosszabbítás lehetőségét. Ott pedig nem volt pardon, Varga Tamás vezérletével taroltak az angyalföldiek. Ezúttal annyi volt a különbség, hogy a horvát ellenfél szerzett gólt az utolsó pillanatban - a ráadás azonban ismét Varga jegyében telt. „Életem legkeményebb meccse volt, hiszen háromszor kellett megnyernünk, elszalasztottuk az esélyt a négyesnél, aztán a negyedik negyed végén, míg végre harmadjára megcsináltuk. Jó ilyen mérkőzéseket játszani, csak egy kicsit kimerítő - viszont kijött a sok munka, amit az utóbbi időben végzünk - értékelt a mindent eldöntő gól szerzője. - A hosszabbításban tudtam, hová fogom küldeni a labdát. Az előző kettőt, amit a kapus jobb kezéhez lőttem magasan, megfogta. Biztos voltam benne, most is oda ugrik majd, ezért a feje fölé céloztam. Bár a fór elején Herceg keményen kitámadt rám, szerencsére, a továbbpasszolt labdát Vindisch Feri nem azonnal adta vissza, hanem lóbált néhányat, ami annyira irritáló volt, hogy Herceg óhatatlanul tett egy fél mozdulatot felé, Feri abban a pillanatban passzolt, nekem emiatt éppen annyi időm maradt, hogy kapásból lőjek - jó helyre ment a labda, jól időzítve. ” A koronát Csomakidze leszerelésével tette fel Varga a teljesítményére. „Nem érezte a testemet, mert direkt egy kicsit elmozogtam róla. Amikor szállt be a labda, akkor kezdett keresgélni, hogy belém kapaszkodjon, így viszont egy nagy lábtempóval elé tudtam menni. Nem ugrottam át a fején - ha fáradt vagyok, tagadhatatlanul előfordul ennek az ellenkezője, most viszont éreztem, maradt bennem annyi, hogy szabályosan szereljem.” Vargáéknál így aztán igen termékenynek ígérkezik az április, elvégre legkésőbb 24-én megszületik a válogatott pólós kislánya - Tamás mindenesetre már a zágrábi levezető hosszok során jelezte a partiaknak, hogy ezt a kupagyőzelmet leendő csemetéjének dedikálja. Kósz Zoltánt már világra jött, második kisdedének altatása közben értük utol: a kapus az épp elszenderülő Mária Virág babakocsiját tologatta a kertjükben, amikor „évszázados” pályafutása sokadik őrületes meccséről kezdett beszélni. „Nekünk ugrottak, mi pedig nem tudtunk ezzel mit kezdeni, a tét, a hangzavar, a nyomottság miatt képtelenség volt korrigálni a hibákat, olykor épp a megbeszéltek fordítottját csinálták a védők. Szerencsére, a szünetben sikerült rendet tenni, és a negyedik negyedre, továbbá a hosszabbításra teljesen összeállt a védekezés. Azt már korábban is sejtettem, nem futhatunk bele még egy akkora pofonba, mint az első negyedben. Az is igaz viszont, hogy Perevik kivédte a szemünket, és egy idő után úgy éreztem, noha jó passzban van a csapat, megint nem szakad meg a zágrábi kudarcsorozatom. Nem is az itt töltött rosszemlékű egy évre gondolok, hanem arra, hogy klubszinten itt sohasem ment: régebben egy jó Vasassal is 10-4-re kaptunk ki, aztán a Fradival sem jártam szerencsével. Hál’ Istennek, nem ez történt. ” Ami pedig az immáron kétszeres KEK-győztes kapusfenomén hangulatát illeti, az szinte tökéletes: „száznyolcvan fokos a fordulat a télihez képest, iszonyú jól érzem magam fizikálisan és lelkileg is, semmi tüske, semmi rossz érzés, feszülök az erőtől, égek a vágytól, hogy játsszak, hogy nyerjek. ” Szintén két KEK-diadal részese volt Székely Buksa, más kérdés, hogy az olimpiai bajnok szélső az 1998-as ferencvárosi fiesta idején a visszavágó főhőse volt - most azonban kis híján eljátszotta a rontó szellem szerepét.,, Utólag visszanézve nem volt annyira tragikus, mint ahogy ott helyben éreztem - közölte Székely. - Azokat a labdákat, amelyeket ellőttem, egy kivételével el lehetett... Viszont tudom, hogy annál az utolsó támadásnál éppenséggel lőni kellett volna. ..És az a legszörnyűbb, hogy láttam, nem bírom utolérni Stritofot. És amikor bevágta... Borzalmas. Néztem a többiek arcát, főképp Varga Tomiét. .. Rámszakadt az érzés, most nehogy elvegyek valamit a csapattól. Soma mondta, keljünk fel a padlóról, nincs idő arra, hogy magamat vagy a csapatot sajnáljam, gyerünk, nekem kell lelket öntenem a társakba, s nem fordítva. Igaz, kissé kába voltam három percig, de Csuvi góljánál láttam, menni kell. ..És a végén arra is volt erőm, hogy kimosolyogjak a kispadra. Amúgy ironikusan figyelitek, megy ez velem együtt is... ” Különös házasság Rendhagyó meccs, rendhagyó ünnepléssel. A csapat egy olyan falusi csárdában vacsorázott, ahol éppen lakodalom zajlott, s hogy hogy nem, a két ünneplés egy idő után egybefolyt. Tíz percig a helybéliek jókedvűen figyelték, amint az angyalföldiek pörgetik a menyasszonyt, ám aztán jelezték, most már szeretnék saját körben „folytatni a küzdelmeket”. Ez nem igazán konveniált a diadalittas legényeknek, akik kedélyesen heccelgetni kezdték a helyi erőket, azoknak viszont lassan elegük lett ebből... Amikor már a második kupagyőztest invitálták úgymond „ki a ház elé”, Somossy József jobbnak látta kiterelni az önfeledt játékosokat az étteremből, mondván „vigyázni, mert egyszer csak viszket az oldalad, és azt veszed észre, hogy egy bugylibicska áll benne... ”J Csapatsportok11