Nemzeti Sport, 2002. június (13. évfolyam, 145-174. szám)

2002-06-08 / 152. szám

24 A nap interjúja HEGYMÁSZÁS. Hazaérkezett a Magyar Mount Everest Expedíció 2002 Erőss a világ tetején Erőss Zsolt május 25-én egy megdönthetetlen rekordot ért el, amikor első magyarként 10 órakor felért a világ legmagasabb pontjára, a 8848 - más vélemények szerint 8850 - méter ma­gas Csomolungmára. Erőss egy öttagú csapat, a Magyar Mount Everest Expedíció 2002 tagjaként vett részt a csúcstá­madásban. Az április közepétől május végéig az 5300 méteres alaptáborban tartózkodó és onnan többször feljebb jutó, majd oda visszatérő társaságról rengeteg információ látott napvilá­got, ám ezek között volt néhány ellentmondásos hír is. Ács Zoltán, Erőss Zsolt, Mezey László, Mécs László és Várkonyi László egy hosszú és kalandos utazás végén hazaérkezett Kat­­manduból, így végre megtudhattuk a nagy kaland részleteit - Zsolt, mindenekelőtt fogadja gra­tulációnkat, és egyben árulja el, mit lehet csinálni a világ tetején? - Köszönöm szépen - moso­lyog a rekorder. - Én egy órát töltöttem a csúcson fotózással, az ott felállított oszlop szemrevéte­lezésével. Gyönyörködtem a táj szépségében, bár már kezdett felhősödni, a magasabb csúcsok lenyűgöző látványt nyújtottak. Ja, és levettem az oxigénmaszko­mat, úgy sétálgattam. - Eredetileg úgy tervezték, hogy a maguk erejéből jutnak fel, végül mégis be kellett álljanak a palacko­zott oxigént fogyasztók közé. Miért? - Május tizenhatodikán pró­bálkoztunk először a csúcstáma­dással - mondja Ács Zoltán, az expedíció vezetője. - Előtte Zsolt felvitt egy sátrat, némi élel­met, italporokat és edényeket a nyolcezer méteres magasságra, és otthagyta. Akkor még nem volt ott senki másnak a felszere­lése. A sherpák később vitték fel a többiek sátrait. Azt ugyanis tudni kell, hogy mi egy nemzet­közi mászócsoport tagjai vol­tunk. Aztán amikor a többiek - még előttünk - felértek erre a magasságra, nyilván azt gondol­ták, hogy a mi összehajtogatott felszerelésünk még egy tavalyról ottfelejtett cucc, így például el­vitték a lábosunkat. Életveszélyes félreértés - Ezt Budapesten bárki elintézi egy bosszús kézlegyintéssel. Ott fönt vi­szont az életüket veszélyeztették. - Pontosan. Hiszen a srácok­nak a legnagyobb szükségük ar­ra lett volna, hogy meleg folya­dékhoz, teához jussanak - mondja Mezey László, aki ekkor már kiszállt a küzdelemből, mert bevérzett a szeme a nagy magasságban. - Ha az emberi test folyadékháztartása tenger­szinten három százalékkal csök­ken, jelentős teljesítmény-visz­­szaesés következik be. El lehet képzelni, mit jelent ez nyolcezer méteres magasságban... Havat meg nem ehettünk, hiszen pilla­natok alatt kihűltünk volna. Mégis nekivágtunk a csúcsnak, mert már nagyon közel kerül­tünk hozzá.­­A távolságot tekintve kétségte­lenül, ám úgy tartják, hogy az utol­só nyolcszázötven méteres szintkü­lönbség legyőzése legalább akkora tett, mint nyolcezer méterig feljutni. - Ezt mi is megtapasztalhat­tuk, hiszen már rendkívül közel jártunk, mégis vissza kellett for­dulnunk. Az életünket nem koc­káztathattuk, ez fő szempont volt a mászásnál - vallja Mécs László. - Mégis majdnem baj történt. - Nyolcezer-hatszázig jutot­tam maszk nélkül, amikor úgy döntöttem, visszafordulok. Ak­kor még nem volt semmi gon­dom, ám a táborba vezető út utolsó kétszáz méterét csak segít­séggel tudtam megtenni, tüdő­ödéma lépett fel nálam. Szeren­csére már jól vagyok, negatív az összes leletem - mondja Ács, akin azért látszik, hogy sokat fo­gyott, egész pontosan tíz kilót. - A hírek szerint egy brit és egy amerikai hegymászó sietett a segít­ségére. Többen úgy gondolták, önök nem alkottak igazán egységes csapa­tot, és a korábbi két expedíció tagjai továbbra is egymás ellen versenyez­tek. Például a csúcsra is kü­lön-külön indultak útnak. - Mi az utolsó táborig minden segítséget megadtunk egymás­nak, igazi csapatként működ­tünk. De olyan magasságban már nem lehet egyszerre mozogni. Mindenkinek a saját tempóját kell elbírnia. Ha valakinek várnia kellene a másikra, azzal a saját esélyeit rontja. És a déli oldalon nincsenek veszélyes szakaszok. Csak kitartóan kell kaptatni a ki­épített kötelek között a csúcsig - védi a társakat Ács Zoltán. - Ezt a csákót gyorsan tegyük idézőjelbe. Hiszen mínusz tíz-húsz fokban, harmadannyi levegőben kell menni előre.­­ És ez a hőmérséklet már me­legnek számít. Mínusz tíz fok csak akkor van, ha ragyogóan süt a nap. Zolinak a levegővel gyűlt meg a baja, de még egyszer mon­dom, a visszafelé vezető úton nyolcezer méteres magasságig még nem volt gondja, csak az utolsó néhány száz méteres sík szakaszon, a viharos szélben segí­tettek neki a közelben lévők. Ez­zel együtt amikor visszaértünk, már mi segítettünk neki. Visz­­szamentünk az alaptáborba, ő el­indult lefelé, mi ketten Várkonyi Lacival pedig eldöntöttük, hogy még egyszer megpróbáljuk - mondja Erőss Zsolt. Hatalmas nyomás - A nemzetközi csapat tagjai miként vélekedtek önökről? - Végig nagy nyomás volt raj­tunk, hiszen rajtunk kívül min­denki maszkkal mászott. Zoli bal­esete után még jobban erőltették volna az oxigénpalackos mászást, ám mi kitartottunk az eredeti ter­vünk mellett, legalábbis a Déli­nyeregig - így Várkonyi, aki egyes internetes források szerint szintén feljutott a csúcsra. - Önnek eszébe sem jutott, hogy ne cáfolja ezeket a híreket? - Aki már eljut egy ilyen szint­re, az nem hazudhat. A saját lel­kiismeretemmel nem tudnék el­számolni - állítja Várkonyi Lász­ló. - Különben is mi úgy tartjuk, hogy a hazug embert hamarabb utolérik a hegyen, mint a sánta hegymászót. - Nyolcezer méteren miért dön­töttek mégis a külső segítség mellett? - Mert mindenképpen fel akartunk jutni, és annyira kime­rültek voltunk, hogy másként nem sikerülhetett volna - mond­ja Erőss Zsolt. - Az alaptábor­ban, ötezer-háromszáz méteren pihentünk ugyan egy hetet, ám ez kevés volt. Tovább viszont már nem lehetett várni, mert a meteorológusok előrejelzése sze­rint a május huszonötödike tűnt alkalmasnak a csúcs meghódítá­sára. Két nap állt a rendelkezé­sünkre, hogy újra felküzdjük ma­gunkat a nyolcezres magasságba. - Ott beléptek a palackozott oxi­gént használók népesebb táborába. - Korábban rengeteg eldobott oxigénpalack volt a csúcs közelé­ben, de hat éve elkezdődött egy akció. A sherpák komoly pénzt, tizenöt-húsz dollárt is kaptak egy palackért, ha levitték a hegyről. Szerencsére mára már megtisztí­tották az egész csúcsot. Csak az otthagyott sátrak vannak fönt, de azokat úgyis lefújja majd a szél - szól közbe Ács, aki expedícióve­zetőként nyilván a leginkább tisztában van az ilyen technikai részletekkel. - Az önök teljesítményéről szinte mindent tudunk a híradásokból, a segítőnkről, a sherpákról azonban szinte semmit. Mi az ő feladatuk? - Ez mindig megegyezés kér­dése. A főnökükkel kell megálla­podni a szolgáltatásokról. Lé­nyegében mindent felcipelnek, ez csak pénz kérdése. Nekünk szerencsére nem volt túl sok cuc­­cunk, így kevés segítséget kellett kérnünk tőlük. De voltak, akiket szinte ők vittek föl a csúcsra. Vissza akarnak menni­ ­ Az utóbbi időben hallani arról, hogy ez már egyfajta turizmus, ami egyre nagyobb méreteket ölt,­­ így van. Május közepén, amikor mi sikertelenül próbál­koztunk, egyetlen nap alatt ötvenöten jártak fenn. Volt köz­tük egy hatvanhárom éves nagy­mama is. A sherpák nélkül soha nem jutott volna föl. Vitték a használaton kívüli, még bevetés­re váró oxigénpalackjait, húzták­­vonták, sokszor a lábát is ők tet­ték előrébb. A sherpáknak sem­mi sem lehetetlen, ők ebből él­nek már generációk óta. Annyi előnyük van velünk, nyugatiak­kal szemben, hogy négyezer mé­ter magasan születtek, és az egész életüket ott élték le. Per­sze velük is előfordulnak tragé­diák, közöttük is vannak kiváló hegyivezetők és egyszerű föld­művesek, akik bár vállalják a ve­szélyt, tudják, hogy az életükkel játszanak. - A palackos mászásnak mennyi a sportértéke? - Kevesebb, mint a palack nélkülinek, hiszen az ezt hasz­nálóknak nem kell megküzdeni­ük a magashegyi levegővel. Ez­zel együtt ebben is vannak foko­zatok, attól függően, ki mennyi segítséget vesz igénybe. Mi szinte mindent magunk csinál­tunk. Nem véletlen, hogy a mi teljesítményünket külön kate­góriában értékelték. Az elmúlt években nem sokan jutottak olyan magasra palack nélkül, mint mi, hiszen összesen nyolc­vannégyen jutottak fel oxigén nélkül a csúcsra tavalyig - mondja büszkén Erőss. -A rekord megdönthetetlen. Mi­motiválja még önöket? - A palack nélküli csúcsmá­szás. Ez nem lezárása, sokkal in­kább kezdete valaminek. Remé­lem, hogy mostantól évente in­dul magyar expedíció a Himalá­jára, és egyszer valamelyikünk­nek, talán nekem sikerül feljutni úgy, mint Reinhold Meissnernek, csak saját erőből­­ reménykedik a magyar rekorder. ö s ■ö o UL J|f5r jjf W,y Erőss Zsolt, a magyar rekorder Lenyűgöző tájakban gyönyörködhet, aki nekivág a Mount Everestnek FOTÓ: ÁCS ZOLTÁN HIRDETÉS Amíg a készlet tart.­­A készülék csak Wosld előfizetői kártyával használható. További feltételek az üzletekben, a DOMIN0 Üzletszabályzatban és a DOMIND Díjszabásban. A Westel előfizetőknek küldött SMS-ek. *** Westel előfizető felhívása esetén. . _____ Információ: 1230 (a Westel hálózatából díjmentesen hívható), 265-9210. Fwfcfe Keravill­ofotért EEffikl 2002. június 8., szombat memzetsport

Next