Nemzeti Sport, 2002. június (13. évfolyam, 145-174. szám)
2002-06-01 / 145. szám
2002. június 1szombat nemmt sport Futball-vb 20023 t * "S8 *wjsppKIf5t&"^4FCMP!IH ■ 2ocrinmworld cup >J\ ÍHfcMié&JmílUüíéí&Ji l ^ y jt w MEGNYITÓ. Államférfiak és a futballszakma hatalmasságai is tiszteletüket tették Aki számít, Szöulban ropja Kiküldött munkatársaink: . MONCZ ATTILA, PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ [Koreai Köztársaság) Mint a IX. szimfónia prózában elmondva, Krúdy Szindbádja képregényben, vagy mintha valaki el akarná mesélni, milyen Mona Lisa mosolya. A sajtóhelyen elhelyezett monitoroknak köszönhetően bátran állíthatjuk: a televízió alig adott valamit is vissza a vb megnyitójának igazi hangulatából. Mi a helyszínen, a közvetlen élmény hatása alatt jóformán szavakat sem találtunk. Lenyűgöző, káprázatos, könnyeket csalogató, művészi, professzionális - de ezek csak fakó szavak ahhoz képest, amivel a szervezők előrukkoltak. És akkor ez még alig több annál, ami a délutáni órákban zajlott a stadionon kívül! Kezdjük mondjuk a metróval. Az például hamar kiderült, hogy a koreaiak a franciákkal rokonszenveznek: tömegével szálltak be ázsiai emberek a trikolór színeiben pompázó parókában, kék mezben, arcukat is kék-fehér-pirosra mázolva. Ahogy közeledtünk a stadionhoz, egyre nagyobb lett a tömeg, hogy aztán attól az állomástól már üresen száguldjon tovább a szerelvény. A stadion lábánál egy gödörbe érkeztünk, amelyiknek a kijárattal szembeni falán káprázatos vízesés zuhog, két oldalt pedig mozgólépcső viszi fel a tömeget a főbejárathoz. Bemenni azonban még nem lehetett, így körös-körül hihetetlenül színpompás tömeg kavargott. Vadidegen emberek fényképezkedtek egymással, népviseletbe öltözött kislányok kórusa énekelt a mozgólépcső tetejénél, odébb karatebemutatót tartott egy tucatnyi fiatalember, mellettük pedig lélegzetelállítóan gyönyörű virágkompozíció tornyosult. S ha már virág: virágzott a feketepiac is. Lépten-nyomon az orrunk elé dugott valaki egy jegyet, potom háromszáz dollárért kínálva. Állítólag sok belépő a nyakukon maradt, és az üzérek bűne, hogy nem volt maradéktalanul telt ház a világbajnokság nyitányán. A világbajnokság minden jelentős szponzora felállított egy színpadot, amelyekről számtalan filléres csecsebecsét osztogattak. Valamelyik keresztény egyház aktivistái is megfelelőnek vélték az alkalmat a térítésre, négy-öt méterenként álltak hatalmas keresztekkel a kezükben, amelyek felirata mindenkit biztosított arról, hogy Jézus szeret minket és hisz bennünk. Egy másik felekezet hívei színes prospektust tukmáltak rá minden mellettük elhaladóra, ám mivel ezt itteni írásjelekkel írták tele, európai ember számára a hatása nyilván elhanyagolható maradt. Külön szám volt a gyülekező szenegáli szurkolók előadása. Az ember nem is hinné, hogy létezik annyi szín, mint amennyiben ők pompáztak, és egy komplett szimfonikus zenekar elbújhat mellettük, annyi zenész fújta és ütötte a talpalávalót. A vérpezsdítő afrikai ritmusok több ezer bámészkodót is odacsalogattak, és elmondhatatlanul lenyűgöző élmény közéjük keveredni. Mintha ősi ösztönök szabadultak volna ki, úgy mozgott mindenki a zenére és a szenegáliak énekére - tapasztalatból állíthatjuk: alaposan megizzasztották a közönségüket. A parádé aztán folytatódott bent, a médiaközpontban. Ez sajátos sztárparádé volt: egykori csillagok sokasága lett kollégánk erre az egy hónapra. John Barnes, Falcao, Ron Atkinson, Carlos Bilardo, Carlos Hermosillo, Casagrande, Ralf Edstrurm, Craig Brown és a klubszinten még ma is aktív, ám a válogatottságtól visszavonult Laurent Blanc - csak az első öt perc „látványát” említjük - vállalt kommentátori munkát valamelyik tévétársaságnál. Sokan megkörnyékezték őket - később olvashatják is a néhányukkal készült beszélgetéseket, és ők dicséretesen állták a rohamot addig, amíg el nem szólította őket a kötelesség. Szépen fogyott a szendvics, az üdítő és a sör is a sajtóközpont éttermében, fennakadást csak az olyan apróságok okoztak, hogy az angolul nem tudó pincérlány a beért milknek értette, és sör helyett egy nagy pohár tejet szolgált fel... Amúgy a világbajnokság alatt a stadionokban mindenki számára csapolnak sört papírpohárba, ám kívülről bevinni, vagy más alkoholt fogyasztani szigorúan tilos. Repültek a percek, az órák, és szinte észrevétlenül lett este fél nyolc, amikor megkezdődött a megnyitó. Ezer körül van azoknak az államférfiaknak és díszvendégeknek a száma, akik személyesen is megcsodálták a ceremóniát, majd végignézték a nyitó mérkőzést. Az magától értetődött, hogy a két rendező ország magas szinten képviseltette magát. Kim De Dzsung, Dél-Korea elnöke, valamint Koidzumi Dzsunicsiro japán miniszterelnök természetesen ott ült a díszpáholyban, ám érdemes csak kivonatosan szemezgetni, egyebek között kivel futhattunk volna össze még. Kelet- Timor elnöke a feleségével, Namíbia, a Dominikai Köztársaság, St. Kitts és Nevis miniszterelnöke, Costa Rica korábbi elnöke, a hercegi pár Japánból és Dániából, a japán császár unokatestvére, az Egyesült Arab Emírségek hercege és Brunei hercege, valamint Szaúd-Arábia koronahercegének a fia. Az illusztris társaság mintegy hatvanezred magával láthatta, hogy bevitték a harminckét részt vevő ország lobogóját a játéktérre, csodálatos zenére bevonult ötszáz, színpompás keleties viseletbe öltözött táncos. Előbb Joseph Blatter, a FIFA újraválasztott elnöke mondott néhány szót szórványos fütty kíséretében, őt Koidzumi követte, utána pedig Kim De Dzsung hatalmas ováció kíséretében jelentette be a 17. labdarúgóvilágbajnokság megnyitását. Ezt látványos táncbemutató követte, amely - ha valaki esetleg nem tudná... - a hagyományos Soojaechun stílus jegyében készült, s amelyet a koreaiak évszázadokon keresztül az üdvözlés kifejezésére alkalmaztak. A zene egész egyszerűen rabul ejtő volt, képzeljék el mondjuk Mike Oldfieldet távol-keleti stílusban és ritmusban. Látvány és hagyomány - a szervezők előzetesen is ezt a két szót szajkózták, nem is titkolva, hogy egyszerre akarták bemutatni hazájuk ötezer évre visszanyúló kulturális tradícióit, valamint azt, hogy Dél-Korea vezető helyet foglal el az ultramodern digitális kommunikáció világában. Az elején már utaltunk rá, ezt a káprázatos megnyitót lehetetlen szavakba foglalni. Az a szám, hogy volt, amikor kétezerháromszáz táncos mozgott az egész gyepet betöltő zseniális koreográfia szerint, legfeljebb csak sejtet valamit, s csupán a monumentalitásról árulkodik. Az, hogy a fő gondolat a béke, az egységes világ megteremtése, egymás megértésének a szándéka volt, amelyben segítséget nyújthat a digitalizált kommunikáció, leírva rettenetesen közhelyes, de a műsor megvalósította legfontosabb célját, hibátlanul ötvözte a hagyományokat a hipermodern technikával, és minden egyes másodperce mentes volt a giccstől. Végezetül maradjunk még az említett csúcstechnikánál. A stadion két hatalmas, kivetítőként is szolgáló eredményjelző mátrixtábláján a lelátó népe is közelről követheti nyomon az eseményeket, mert végig megy rajta a közvetítés, tehát látni az arcokat, az ismétléseket is. Ez persze hagyján, ilyen van máshol is. Az azonban újdonság, hogy folyamatosan értesülhettünk az időjárás aktuális paramétereiről, és amikor valamelyik játékos kapura lőtt, azonnal olvashattuk, mekkora sebességgel küldte a labdát a kapu felé. Ennyit dióhéjban a csodákról. És még valami. A hétköznapi halandóknak azért ma még meg kell elégednie a hagyományosabb kommunikációs eszközökkel. A francia szurkolók szektorában - nyilván a tévéközvetítésben bízva - végig nagy transzparens hirdette: „Bon anniversaire Chastine", azaz „Boldog születésnapot, Christine”. Ha valaki tudja, adja át. A hazai stáb: AMLER ZOLTÁN, CSURKA GERGELY, GALAMBOS PÉTER GYENGE BALÁZS, HEGYI ANDRÁS, IZLÁNYI SZABOLCS, KORMANIK ZSOLT, KUN ZOLTÁN, LIPCSEI ÁRPÁD, L PAP ISTVÁN, MISUR TAMÁS, PIETSCH TIBOR, RADNAI BALÁZS, TÓTH PÉTER Ki mondta, hogy hagyományosan egyhangúak és unalmasak a világbajnoki nyitó mérkőzések?! Ki mondta, hogy most sem lesz másképpen?! Ki mondta, hogy közepes vagy gyengébb játékkal, egy apró góllal nyernek majd a franciák?! Ki mondta?! Én! Tetszenek látni, hát ezért nem kell jósolgatni, szakértő véleményekkel előállni. Pedig tudhattam volna, hogy amit kissé ajakbiggyesztve a szenegáli válogatottnak mondunk az megannyi olyan labdarúgó, aki a világ egyik legjobb bajnokságában, a világ- és Európa-bajnok nemzet élklubjaiban játszik Profik, akikért komoly pénzeket fizettek, hogy Afrikából francia földre települjenek. Vége már azoknak az időknek amikor egy-egy nemzet nevének említésére, nyugodt lélekkel leírhatjuk őket, nevesebb európaival, vagy dél-amerikaival szemben. Mert mit láttunk? A magabiztos franciák könnyedén adogatnak,szinte állandóan náluk a labda, bár mindig ott egy laza és villámgyors szenegáli. Vagy éppen kicsikét pontatlan a továbbítás, de sebaj, érzik ők hogy csak idő kérdése, mikor találnak be. Trezeguét mosolyogva nyugtázza, hogy gólhelyzetből a kapufát találja el, mint aki nem is nagyon bánja, hogy nem azonnal szegik kedvét a rokonszenves ellenfélnek Amelyik egyszer csak rúg egy gólt. Nem mondom, kis szerencse is volt benne, amit ezúttal Petit lába képviselt, de emlékezzünk, hogy lehetett volna a támadásból egyből is gól, ha Bouba Diop a nagyszerű elfutást követő beadásból azonnal betalál. A szerencsét itt a második lehetőség jelentette, amúgy a találat kidolgozott helyzet eredménye volt Látták, igaz?! A gólt követő rövid szünetben az afrikai fiúk népi együttessé alakulnak és helyre kis tánccal szórakoztatják önmagukat és a publikumot. Az újfajta gólöröm általános siker, az együttes boldogan újrázna... Ekkorra már az is világosan látható volt, hogy Szenegál minden megtanulhatót tud ebből a mesterségből, és lassan az is feltűnt, hogy az egykor könnyedségükkel, szellemes és villámgyors támadásszövésükkel brillírozó franciák güriznek! Ráadásul fáradtan darálnak. Nem is fizikailag, inkább idegileg fáradtan. Az Arsenalban örökmozgó Vieira csak a félidő derekán tűnik fel, csak akkor avatkozik többször játékba, de a közelképek elárulják: hiányzik a tűz. Desailly is csak morgolódik, és sokat szabálytalankodik. Azért szünetben a mi tévénk stúdiójában Bognár Gyuri egy pillanatig sem hisz abban, hogy Szenegál végig bírhatja, végig megőrizheti ezt a kis gólt. De még Csapó doktor, a magát „magasszintű szurkolónak" nevező egykori vízilabdázó , fenomén sem, bár róla kiderül, hogy erősen szurkol a szenegáliaknak. Jelzem, hogy tetéztem hibáimat, magam sem gondolkoztam másként. Valamikor a második félidő elején közölte velünk Faragó Richard, hogy a nem is olyan távoli múltban négy magyar edző is segítette a szenegáli labdarúgást, hogy mostanra eljuthatott a világbajnokságra. „Akkor mi őket, most nekik lehetne minket tanítaniuk..."- tette hozzá a kommentátor, majd ijedten visszakozott, nem akar ő ezzel humorizálni... Derék dolog, csak az a baj, hogy ez nem humor, ez véres valóság. Rengeteg tanulnivalónk lenne Szenegáltól [is]. Az agyonfáradt idegenlégiósokból álló francia válogatott, a világ- és Európa-bajnok kikapott a nyitó mérkőzésen Szenegáltól. Ez így olvasva vagy kimondva szenzáció. De mi, akik ugyebár láttuk, semmi meglepőt nem találtunk benne. És bár bebizonyosodott, hogy nem nagyon kéne jósolgatnom, mégis annyit mondok csak: az indulást látva meggyőződésem, hogy fantasztikus lesz ez a világbajnokság. Csudákat, nagy csudákat fogunk látni... Tán már holnap is... FRMM is !"