Nemzeti Sport, 2002. július (13. évfolyam, 175-205. szám)

2002-07-30 / 204. szám

4 Hazai labdarúgás SZURKOLÓK. Háromezer drukker indulhat majd útnak Mert Pest megér egy estet Munkatársunktól A ZTE futballistáinál talán csak a szur­kolók várják jobban a szerdai NK Zag­reb elleni BL-selejtezőt. Ezt bizonyítja, hogy­­ mit sem törődve a zalai megye­­székhely és a főváros között meglévő mintegy 220 kilométeres távolsággal - a hírek szerint majd’ háromezren készül­nek Budapestre. Akad, aki a hőn szere­tett csapatához hasonlóan autóbusszal teszi meg az utat, mások pedig különvo­­natra szállnak.. Nézzük a pontos menetrendet: a különbuszok 15 órakor indulnak az egerszegi városi sportcsarnok elől, majd a lefújást követően rögvest hazafelé ve­szik az irányt. A hét vagonból álló vonat 13.40-kor indul el az egerszegi pályaudvarról, hogy aztán Bobán és Székesfehérváron át 17.3­5-kor befusson a ferencvárosi ál­lomásra. A remélhetőleg örömittas drukkereket szállító szerelvény a tervek szerint éjjel fél egykor indul vissza Zalá­ba, az érkezés várható időpontja hajnali negyed öt. A vonaton egyébként a ka­lauzok mellett rendőrök és biztonsági emberek ügyelnek majd a rendre. Egy kicsit szaladjunk előre is: a baráti kör különbuszos utazást szervez az augusztus 7-ei, zágrábi visszavágóra, ez ügyben érdeklődni a 06 (20) 913-5461- es telefonszámon lehet, aki jelentkezni akar, az augusztus 5-éig teheti meg. Visszatérve az Üllői úti csatára: be­lépők Zalaegerszegen és a Fradi-pályán is kaphatók. Egerszegen kedden 14 óráig árusítják a jegyeket, méghozzá a klub székházában, illetve az Ady Endre moziban. A ferencvárosi stadion kasszái természetesen a meccs kezdetéig, sőt még az első félidőben is nyitva lesznek. Aki szeretne belépőhöz jutni, az 2000, vagy 2600 forintot vigyen magával. Nem biztos, hogy jól jár, aki otthon marad, mert a 20.45-kor kezdődő összecsapás közvetítése egyelőre bi­zonytalan (írásunk az 5. oldalon). Ennél több lelkes drukkere lesz szükség 2002. július 30., kedd nemzetiflsport isi PIETSCH TIBOR Zalaegerszeg, negyvenöt évvel ezelőtt. Az 1957-es esztendő­ azzal kezdődik, hogy egyesül a Zalaegerszegi Dózsa és a szintén helybéli Petőfi. Fájdalom, a fú­zió rövid életűnek bizonyul, a „házas­ság” egy-két hónap elteltével felbomlik. Sebaj, van másik - gondolják a Petőfi elöljárói, akik aztán a ruhagyár vezetői­vel folytatnak, mint később kiderül, si­keres tárgyalásokat. Az egyeztetés ered­ménye egy újabb fúzió, amelynek révén tizennyolc évnyi „haladást” követően életre­­kel az amúgy 1920-ban alapított, ám 1939-ben mindenétől, így a pályájá­tól és a felszerelésétől megfosztott, gya­korlatilag ellehetetlenített Zalaegerszegi Torna Egylet. S egy hónappal az újjászületés után máris neves vendéget fogadnak az egerszegiek: a szír válogatott vizitál Za­la megyében. Feljegyzésre méltó dá­tum: 1957. július 7., a ZTE első nem­zetközi megméretésének napja, és fel­jegyzésre méltó csapat: a Barna - Pász­tói­, Németh, Petrik - Bélák, Lopert (Ma­dár) - Marancsics, Kovács, Miller, Bölcsföl­di, Durgó összeállításban pályára lépő házigazdák három gólt lőnek a látoga­tóknak, kár, hogy közben ugyanennyit kapnak. No, az első külhonban is emlí­tést érdemlő sikerre sem kell sokat vár­ni: tíz nappal később, július 17-én a szlovák Púchoval mérik össze erejüket az egerszegiek, a vége - többek között Durgó duplájának köszönhetően - 4:1-es győzelem. Egy nagy ugrás: azóta alaposan megnőtt a határon túlról érkezett rivá­lisok száma, mint az a ZTE internetes oldalán is olvasható, több mint négy­száz nemzetközi derbinél tart már a klub. Tényleg csak ízelítőül: a Baráti Torna keretében nemcsak a kubai A-, hanem a B-válogatottal is meccseltek, vendégül látták Vietnam „Honvédját”, azaz az ország legjobb katonáit felvo­nultató együttest, valamint a német Kaiserslauternt, miközben a svájci „fi­atalok”, vagyis a Young Boys ellen is harcba szálltak. És most jönnek a horvátok! Bár úgy tetszik, nem szívesen. Az NK Zagreb vezetői tudniillik alig akartak reagálni magyar kollégáik megkeresésé­re. Láng József elnöktől tudjuk: három faxot küldtek Zágrábba, míg végül vá­laszt kaptak, igaz, az egerszegiek kérdé­sére kérdéssel feleltek... Ezek után alig­ha meglepő, hogy érdeklődésünkre­­ mit hallottak az ellenlábasról? - a zalai egylet első embere tömören így vála­szolt: „Az égvilágon se­mmit!”. E helyütt viszont Láng József kérését tolmácsol­juk: az elnök az együttes nevében kéri, hogy minél többen látogassanak ki az Üllői útra. „Hála istennek, Zalaeger­szegről sokan elkísérnek minket Pestre, de én abban bízom, hogy máshonnan érkező' drukkerekkel is gyarapszik a táborunk'" - jegyezte meg az elnök, majd örömmel újságolta: ötszázhatvan főt szállítható különvonat és tizenöt autóbusz szállítja majd a szurkolókat (figyelem, Zalaszent­­grótról, Kehidakustányról, Pacsáról és Lentiből is indulnak járatok). ,// ferenc­városiakról és a zetésekről köztudott, hogy kiváló viszonyt ápolnak, így azt remélem, számos fradista is mellénk áll” - fűzte hoz­zá mondandójához a sportvezető. Azt már mi tesszük hozzá, hogy ha rajta múlik néhány száz (esetleg néhány ezer) „civilben” a zöld-fehérekért szorí­tó fanatikus is feltűnik majd a lelátón. Láng József ugyanis kisebbfajta kam­pányt folytatott múlt szombaton. „Ellá­togattam az FTC siófoki fellépésére, de olyan sokan voltak, hogy már csak a fe­rencvárosi B-középben találtam helyet. Mi tagadás jól éreztem magam a srácok között, remekül elbeszélgettünk, mondtam nekik, jöjjenek el szerdán is nekünk drukkolni” - számolt be friss élményeiről a sport­vezető. Amúgy Láng Józseffel hétfőn a ZTE szék­házában találkoztunk. És míg mi beszélgettünk, odakint „ment a meló ezerrel”, fúrtak, faragtak, habartak, hiszen építik és szépítik a leg­utóbbi aranyérmes csapat arénáját. Je­len állás szerint a másfél milliárd forin­tos költséggel járó munkálatok ez év vé­gére fejeződnek be, ám a drukkereknek nem kell addig várniuk, hogy hazai pá­lyán köszönthessék kedvenceiket: ha minden jól megy, a szeptember 21-re kiírt Győr elleni bajnokit már az otthon zöld füvén vívhatják meg Urbán Flóriánék. Papíron úgy volt, a hétfő délelőtti gyakorlásra a stadionban kerül sor, csakhogy a „papír elázott”, amikor reg­gel csőtörés történt a létesítményben. Imigyen az illetékesek hiába úsztak a boldogságban, hiszen nem hivatalosan átadták a kétségkívül impozáns, bajnok­­csapath­oz méltó öltözőket, a labdarú­gók szedhették cókmókjukat, és meg sem álltak a közeli Andráshidáig (kész szerencse, hogy a megyei, másodosztá­lyú társulat nem ugyanebben az idő­pontban tartotta heti két edzése közül az egyiket...) „Ne idegesj már halálra!” — hallhatta aztán a picinyke falu nagypályájának korlátjára támaszkodó szemlélődő Bo­­zsik Péter pályaedzőtől (...). Megijedni nem kell, gond egy szál se a kékeknél, a másfél órás tréning végén a szakember már arról beszélt, szerdára minden rendben lesz. Fontos tudnivaló: a nem­zetközi találkozókon - legalábbis az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) közlése szerint - Bozsik Péter akár ve­zetőedzőként is helyet foglalhat a kispa­­don, más, de számunkra nem elhanya­golható kérdés, hogy a honi szövetség és a liga szerint nem... Na de most maradjunk csak az edzés­nél. Amit mi láttunk, az igencsak bizta­tónak tűnt, a gyors ellencsapásokat gya­korló fiúk rendre góllal tettek pontot az akciók végére. A koreográfiát itt és most nem ismertetnénk, higgyünk benne, hogy a Fradi-pályán viszontlátjuk. Hogy kiknek a jóvoltából? Nos, jó esély van arra, hogy az Ilics - Kocsárdi, Urbán, Csó­ka, Szamosi - Babati, Kral, Ljuboljevics, Vincze D., Egressy - Kenesei alkotta tizen­egy kezdi a szerdai esti meccset (kezdő sípszó 20.45 órakor). Annyit még elárul­hatunk: ha a gyakorolt figurák bejönnek, akkor a találatok elsősorban Kenesei Krisztiántól várhatók... Ami azt illeti, megéri iparkodni. A tréning végeztével ugyanis Nagy Ferenc menedzser látogatott be az öltözőibe, mégpedig azzal a hírrel, hogy szép pré­mium üti a játékosok markát továbbju­tás esetén. A zalaiak hangulatát és opti­mizmusát jellemzi, hogy Bozsik edzőt idézve ekkor bújt elő a könyvelő Egressy Gáborból, aki a tekintélyes összeget sejtető ígéretet hallva rögvest rákérde­zett: ,Miával vagy anélkül? Elvégre nem mindegy, mennyit kell befizetnem... ” Summa summárum: gyanítjuk, le­gyen szó bármekkora summáról, a tá­madó szíves örömest fizetne, ha a to­vábbjutás után rákerülne a sor a pénz­tárnál a számlaadásra... BL-SELEJTEZŐ ELŐTT: Láng József elnök a ferencvárosi B-középben is kampányolt a buzdításért Kifizetődő lenne a továbbjutás A legtöbben abban bíznak, hogy az NK Zagreb elleni BL-selejtezőn Kenesei Krisztiánt (jobbra) a góljai után lehet majd ünnepelni MENEDZSELÉS. Az NK Zagreb legyőzése négy sikeres bajnoki meccs jövedelmével ér fel Extra prémiumért hajt a csapat Munkatársunktól A bajnokság megnyerésével nagy örömet szereztek szurkolóiknak a za­lai futballisták, ám a remélt nagy si­ker kapujához csak most juthat el a csapat. I­ga az NK Zagreb ellen a gár­da a Bajnokok Ligája-selejtezőből to­vábbjut, akkor a következő körben a Manchester United lesz a magyar bajnok ellenfele. Láng József elnök és Nagy Ferenc menedzser az elmúlt két hónapban azon munkálkodott, hogy lehetőség szerint erősödjön a ZTE. Nézzük, hogy a menedzser szerint milyen erőt képvisel ma a ZTE... - Az elképzeléseink zömében reali­zálódtak, hiszen kapust, védőt és kö­zéppályást mindenképpen szerettünk volna szerződtetni - mondta Nagy Ferenc. - A csatárposzt kapcsán úgy terveztük, oda csak akkor hozunk új embert, ha valaki távozik. Nos, végül kapkodnunk kellett, hiszen az átiga­zolási időszak utolsó pillanataiban Waltner Róbert a Boca Juniorshoz iga­zolt. Nem titok, hogy lejárt szerző­désű játékosok igazolásában gondol­kodtunk, mert nem volt annyi pén­zünk, hogy még a kluboknak is fizes­sünk. Ez azért is érdekes, mert amíg csaknem háromszázmillió forintból nyertünk bajnokságot, az új költség­­vetés valamivel meghaladja a félmil­­liárdot. Azt mondanom sem kell, en­nek az összegnek az előteremtése jelentős feladat, de azt is jól tudtuk, ha nem igazolunk, a szurkolóink jog­gal vetik a szemünkre: a sikeres nem­zetközi szereplésért nem tettünk meg mindent. Úgy gondolom tehát, hogy a lehetőségeinkhez képest célirányo­san erősítettünk. - Mit vár az új labdarúgókkal felálló csapattól az NK Zagreb Bajnokok Li­gája- előselejtezőn ? - Tovább kell jutnia a ZTE-nek. Mi ennek megfelelően állapítottuk meg a prémiumot is. Összegről az el­múlt évben sem beszéltünk, most sem akarunk, de annyit mondhatok, amennyiben túljut a csapat a horvát bajnokon, négy győztes bajnoki mér­kőzés prémiumának megfelelő össze­get utalunk át a labdarúgók számlájá­ra. Nagy szükség lenne a továbblé­pésre, mert a stadionépítés miatt csaknem százötvenmillió forint vesz­teségünk van. A jelentős anyagi hiány mellett az is nagy gond, hogy szurko­lóinknak a hazai meccsre is utazniuk kell, amire a fővárosban kerül sor, és nekünk természetesen az volt az ál­munk, hogy Zalaegerszegre hozzunk nagy csapatokat.­­ És ez realizálódhatna is, hiszen amennyiben túljut a csapat az NK Zagr­eben, akkor a világhírű Manchester Unitedet fogadhatják, igaz újra a fő­városban, de akkor már a Puskás Fe­rencről elnevezett stadionban. - Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy mekkora tett és élmény lenne, ha a Manchester United ellen játsz­hatna a csapat. Valójában azon is gondolkodunk, hogy a hajdani Nép­stadionba vigyük a meccset. Azt hi­szem, a Manchester elleni meccsel a stadionépítés­ miatti veszteségünk megtérülne. Ám hogy az álmunk va­lóra váljék, ahhoz játékban javulni kell, mert a Kispest elleni futball en­gem például elszomorított. Tudom, hogy milyen képességű játékosokat igazoltunk, azt is, hogy mennyit dol­goztak a labdarúgók, így egyértel­műen kijelenthetem, hogy ennél sok­kal többre képesek. - A kimagasló teljesítményt, és itt gondolhatunk a Manchester elleni meccs­re, újabb extra premizálást igényelhet... - Amennyiben eljutunk a Man­chester elleni meccsig, akkor is csak a továbbjutásért adunk jutalmat. Az a javadalmazás már az NK Zagreb elle­ni prémium négyszerese lenne, vagyis óriási összeg, de óriási teljesítményt is kell produkálni ahhoz, hogy David Rackheméket valaki kiüsse a Bajnokok Ligájából. Ha már eddig eljutnánk, és kiesnénk, akkor automatikusan az UEFA-kupában indulhatnánk, és az arra vonatkozó premizálási rendszert még nem dolgoztuk ki. Azon viszont gondolkodunk, hogy a hátralévő egy­két napban mi mit segíthetünk a csa­patnak azért, hogy szerdán, az Üllői úton a kispestinél sokkal hatéko­nyabban és eredményesebben futbal­lozzon.

Next