Nemzeti Sport, 2002. november (13. évfolyam, 296-324. szám)

2002-11-02 / 296. szám

É AÉ á|f­i Fi#i rí I ■■ W szerint^ ^L,^F s |g§ a klub w nap UEFA-KUPA, 2. FORDULÓ: FERENCVÁROS-STUTTGART 0-0. Hetven percig jobb volt, a végére elfáradt a Fradi Csak a győztes gól hiányzott A mérkőzésről tudósított: SINKOVICS GÁBOR, SOMOGYI ZSOLT, VAJDA GYÖRGY .. .és Félix Magath mondta és mondta a ma­gáét, mi pedig tátott szájjal hallgattuk. Fi­gyelnünk kellett, erősen, koncentráltan, hi­szen magyar újságíró ritkán hall ilyesmit német edző szájából. A finn „rokon” fél órá­ja fütyült egy egészségeset, jelezve a csata végét, így még egészen frissek voltak az em­lékek: a csaknem zsúfolt lelátó moraja, a dü­­hödten, tanácstalanul térdre zuhanó Gerti Zoltán tekintete, és holtfáradt ferencváro­si futballisták integetése. Ez mind-mind ott kavargott bennünk, amikor a stuttgartiak edzője a sajtótájékoztatón beszélni kezdett. Magath sporttárs nyilvánvalóan szereti Bu­dapestet, erre egy Okival töltött mámorító éjszakában lehetne fogadni. Miért is ne sze­retné, amikor például 1977-ben még a Hamburg játékosaként döntetlent játszott itt KEK-találkozón az MTK-val, hogy a visszavágó 4—1-es győzelmével aztán ők menjenek tovább. Most meg itt van ez a mázlis 0-0. És Félix Magath mondta, mondta a ma­gáét Mi ezt hallgattuk tátott szájjal. Hriszen mi az, hogy a Fradi agresszívan játszott, és miként érti azt a stuttgarti szakember, hogy a Bundesligában szokatlan az ilyesmi? Olyan kérdések ezek, amiket egy Eb-győztes, BEK-diadallal büszkélkedhető (1983-ban a Hamburg éppen Magath góljával győzte le a fináléban 1-0-ra a Juventust...), sok­szoros német válogatott fogalmazott meg - és amiket eddig inkább mi tettünk fel. Ak­korát nem fordulhatott pillanatok alatt a vi­lág, hogy a Bundesliga egyik sztárcsapata nálunk próbáljon tapasztalatot gyűjteni. Ám legyen. Ha Félix Magath úgy látta, hogy sokat tanulhattak a Ferencvárostól, akkor erre mi magyarok büszkék lehetünk. Az FTC elismerést érdemel, s nem csak Magath­tól. Aki látta a meccset, pontosan tudja, hogy a Fradi győzelmet érdemelt volna, szeren­csés esetben akár kétgólosat, ami tán még a továbbjutáshoz is elegendő lenne. A magyar csapat hetven percig minden szem­pontból jobbnak bizonyult ellenfelénél, helyzeteket dolgozott ki, saját kapujától tá­vol tartotta a riválist, rengeteg futással, valóban kemény (de általában sportszerű!) harcmodorral valósággal sokkolta a Stutt­gartot. Óriási esély volt ez­­ óriási esély, egy régóta várt, európai mércével mérve is jelentős sikerre. A zöldek tulajdonképpen csak saját magukat és a balszerencsét okol­hatják, amiért Tököli Attila vagy éppen Gerti Zoltán nem vette be Thomas Ernst hálóját. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy most nem ciprusi vagy török csapat volt az ellenfél, hanem az a VfB Stuttgart, amely­ben Fémáruk Meira portugál, Heiko Gerber német, Zvoimir Soldo horvát, Krasszimir Balaktiv bolgár, Alekszandr Fileb fehérorosz, míg (a csütörtöki meccsen csak a kispadon ülő) Viorel Ganea román és Bradley Camell pedig dél-afrikai válogatott. T­ekintélyes lis­ta, nem vitás. A meccs mégis sokkal inkább Lipcsei Péterről szólt, mint Balakovról, egyér­telműen Gera alakításai maradtak meg a nézők emlékezetében, s nem mondjuk a nagy ígéretnek kikiáltott német utánpót­lás-válogatott Kevin Kuranyié. Igaza van Magathnak, sok tapasztalattal szolgált ez a meccs, de nem úgy, ahogy ő gondolja. Hi­szen a Fradi pontosan olyan harcmodort választott, amilyet általában a németek szok­tak (ezért is fals az edző érvelése...), ebben nem volt semmi furcsa, azt viszont tovább­ra is tanulnunk kell, hogyan lehet egy ilyen mérkőzést megnyerni. Mert valami még­iscsak hiányzott, egy aprócska gól, egy hig­gadt megoldás. És körülbelül tizenöt perc futás. Igen, a 75. percben elfogyott az erő, zi­hált a tüdő és nem engedelmeskedett a láb. Ebben az időszakban a csereként beállt Hleb úgy trükközött, hogy rossz volt néz­ni. Nincs mese, a sokszor emlegetett meg­oldást kell választani: sok-sok ilyen meccs­re van szükség, hogy a mieink szokják az iramot, és ne csak olykor-olykor vegyék fel a ritmust. Ám még nincs veszve semmi, még ki lehet vívni a továbbjutást. Mert ez a VfB korántsem verhetetlen csapat. A bra­vúrhoz nem kell más, mint egy gól. A helyzetek itthon is megvoltak, és ha Stuttgartban Gera vagy Tököli bátrabb, ha a védelem legalább olyan stabil lesz, mint az Üllői úton (bár Adem Kapic olykor haj­meresztő hibákkal borzolta a nézők idege­it. ..), akkor lehet esély mondjuk az 1-1-re. Ha viszont esetleg hosszabbítás következ­ne, a Fradi aligha bírná a gyilkos iramot. Nem véletlenül csóválta a fejét fanyar mo­sollyal az arcán Garami József is. A mindig higgadtan értékelő mesteredző azt hajtogat­ta: nagy esély volt ez. Igaz, de nem szabad elfelejteni, hogy a Stuttgart most megtanul­ta tisztelni a Fradit. Még akkor is, ha a vendégszurkolók ki­feszítettek egy antipatikus transzparenst az Üllői úton, amelyen az állt: „Remember 1954”, azaz „Emlékezzetek 1954-re”. Büsz­kén emelték a magasba a német tizen­­huszonéves drukkerek, és fogalmuk sem le­hetett, micsoda dühöt vált ki belőlünk, ma­gyarokból a Bernben elvesztett világbajno­ki döntő emléke. De a sors igazságos, ál­talában kiegyenlíti a számlát. Persze, ha a Ferencváros továbbjutna a Stuttgart ellen, aligha múlna el az Arany­csapat veresége okozta fájdalom. Viszont a frodisták is pingálhatnának a stuttgartiak­nak egy transzparenst: „Remember 2002”... HIRDETÉS FERENCVÁROS VfB STUTTGART Üllői út, 15 000 néző Szűcs L., Ernst: CSERE CSifl­ Szili helyett Penksa (-) Bordon helyett Wenzel a 74. percben (5) az 54., Seitz helyett Hleb (7) a 60., Mert helyett Mutzel (-) a 89 percben Sárga lap: Bordon (Tökölit buktatta) a 10., Dragóner (megrúgta Kuranyit) a 22., Vukmir (Hlebet buktatta) a 80., Kriston (fellökte Hlebet) a 83., Meira (műesésért) a 85. percben Szögletarány: 6:6 (0:3) Vezette Vuorela (Latiti, Maniere - mindhárom finn) így bíráskodott (8): Mikko Vuorela néhány tes­téves megítélésén kívül - amikor túlságosan ragaszkodott asszisztensei döntéseihez - ritkán hibázott. A legveszélyesebb tévedése az volt, amikor a 71. percben szabadrúgást adott a németeknek az FTC tizenhatosáról, pedig Dragóner Attila nem bántotta Alekszandr Hlebet. Bár Christian Tiffert a magyar kapuba fejelte a labdát a ferencvárosiak szerencséjére a finn játékvezető jól látta, hogy a beadás az alapvonalon kívülről érkezett. Vezetőedző: Felix Magath JborsomM^ ^ V— Vukmir6 Htnkel5 Dragóner6 Meira5 Gyepes5 Bordon5 Kriston5 Gerber6 Lipcsei7 Tiffert5 Kapic5 Soldo5 Szkukalek6 Meissner5 Gera6 Seitz5 Szili5 Balakov4 Tököli5 Kuranyi4 Szakmai igazgató: Garami József FOTÓ: NÉMETH FERENC Tököli Attila többször is megelőzte Marcelo Bordont, de nem tudott a kapuba találni HIRDETÉS ——.............................................................. Lancast' $ SUZUKI — ---------—---------■■■■■■■■ P SSD' 1185 Budapest, Üllői út 780. Tel.: 290-0035, fax: 292-0683 internet: www.suzuki-varro.hu Nyitva tartás: H—P: 7—18 Szó.: 9-13 | AKCIÓ! Egyes 15 db-os (mez+nadrág) garnitúrák: felnőtt 39 ezer Ft-os, kölyök 31,5 ezer Ft-os áfás áron, ajándék kapusmezzel, készletről! Sportruházat nagy fazon- és színválasztékban, ké­­szítés áron, rendelésre is! sport Tel.: 06 (28) 467-881 PROFESSZIONÁLIS SPORTVILÁGÍTÁS • Stadionok - DVSC (Debrecen) · Edzőpályák - 35 db országszerte • Sportcsarnokok - Pápa, ELTE • Tornatermek - országszerte • Teniszpályák -országszerte • Squashpályák - Eravis (Budapest) Thorn Lighting Hungary Kft. ,p i_i p. n­k Tel.: (23) 501 570, fax: (23) 418 120 I fi K l. MESTERMÉRLEG Nemzetközi klasszisok alkotta nagyszerű csapat volt az ellenfelünk, de felnőttünk a feladathoz. Hetven percig jobbak voltunk, s helyzeteket alakítottunk ki, ekkor előnyt szerezhettünk volna, sajnálom, hogy kima­­­­radtak a lehetőségeink. A hajrában kapko­­­­dóvá vált a játékunk, pedig nyugodtan játsz- ! Ihattunk volna, de el kell ismerni, hogy a I j frissen beállt Alekszandr Hleb igen sok za-­ vart okozott. Játékosaim tudásukhoz mér-­­ ten mindent megpróbáltak, szerettek vol-­ I na előnyt kiharcolni, de nincs mit tenni, j j innen kell folytatnunk. A Stuttgart tovább­­i­­­ra is a párharc esélyese, de ez nem azt je­ j­e­lenti, hogy ne tennénk meg mindent a vis­- j­­­szavágón. Érződött, hogy ennyi néző előtt,­­ ilyen hangulatban egészen más a futball, j­ó és fel tudjuk venni a ritmust. Sok j­ó ilyen találkozóra lenne szüksé­­­günk. GARAMI JÓZSEF a Ferencváros szakmai igazgatója . ­ Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl.­­­­Fiatal játékosaink számára ez kiváló j­ó lehetőség volt arra, hogy szokják a nem- j­ezetközi mérkőzések légkörét. A Bűn- I­­­desligában ugyanis nem divat ilyen ag- I­­­resszív harcmodorban játszana, a Ferenc- f­­­város nagyon erőltette a test test elleni já­ j­­tékot. Nem számoltam, melyik csapat­­ hányszor lőtt kapura, mert az eredménye­­ számunkra kedvező, és jó pozícióból vár­­j­­­hatjuk a második mérkőzést. Várható volt,­ hogy a védelmünk két-háromszor hibá­zik majd, szerencsére a magyar csapat­­ ezekkel a lehetőségekkel nem tudott élni,­­­­ egy alkalommal pedig Thomas Ernst vé-­­dett szenzációsan. Azt gondolom, összes-­­ségében kontrolláltuk a mérkőzést. A fe-­­rencvárosi labdarúgókról az a vélemén­­­­nyem, hogy képzettek, és többen­­- főleg a válogatottak - a né­­­m­et bajnokságban is megállnál­­ a helyüket. FÉLIX MAGATH a VfB Stuttgart vezetőedzője EMLÉKEZTETŐ 25. perc: Dragóner ötvenméteres in­dítása után Tököli a levegőből ragyogó mozdulattal vette le a labdát, ezzel az őt őrző Bordon mögé került. A csatár jobbal még igazított egyet a labdán, és már csak a kapussal állt szemben, tíz méterről középről ballal lőtt, de a kapu bal oldalába tartó labdát Ernst bravú­ros vetődéssel megfogta. 49. perc: Lipcsei jobb oldali szögle­te után Gera egyedül emelkedett fel, hat méterről, középről a földre fejelte a labdát, de túlságosan is nagy erővel, így az a kapu fölé pattant. 50. perc: Gera szerzett labdát a balösszekötő helyén, majd hús méterről, jobbal elcsavarta azt, de a labda elkerülte a bal felső sarkot. 65. perc: Egy eladott labdára Gera csapott le, majd egyből a jobbösszekötő helyén kilépő Tökölit indította. A csa­tár betört a tizenhatoson belülre, egy lövőcsellel elfektette Meirát, majd tíz méterről, ballal nagy helyzetben lőtt - a nem sokkal korábban beállt Wenzel azonban beledobta magát a labda útjá­ba, és szögletre mentett. RENDBONTÁS. Vizsgálat indult tizenegy szurkoló ellen Gáztámadás az étteremben A mérkőzés előtt még csak a ,,szoká­sos” jelenetek játszódtak le az Üllői úti stadionban és környékén, szidta egy­mást a két tábor, németek hergelték a magyarokat és fordítva. Ekkor még nem kellett közbeavatkoznia a rendőrségnek, amely nagy erőket fel­vonultatva vigyázott a VfB drukkerei­re. Aztán amikor véget ért a találkozó, és nem volt mit nézni a pályán, elkezdődött a mutogatás. Különböző ismert és kevésbé ismert karjelzések mindkét oldalon, aztán a rendőrök mögül kukucskáló németek bátrabb része intett a magyaroknak, hogy csak jöjjenek, ők állnak elébe. Ezt nem kellett volna. Néhány fradista átugrott a keríté­sen, aztán ki tudja, milyen csellel, ki­játszva a biztonsági emberek ébersé­gét, hirtelen a vendégszektorban ter­mett. Ha hiszik, ha nem, három ma­gyar szurkoló megkergette a több száz fős Stuttgart-tábort. A németek, látva, hogy idegenek kerültek a szektorukba, hanyatt-homlok futottak. Ekkor még nem csattantak pofonok, viszont a rendőrség akcióba lépett. Az egyenru­hások, akiknek egy része kutyákkal állt készenlétben az árkádok alatt, bevo­nult a ferencvárosiak egyik szurkoló­csoportjához, és lökdösve, taszigálva, kiürítették a szektorukat. A nyugalom mégsem állt helyre, a metrólejárat előtt újabb lökdösődés kezdődött, amit viszont már semmi sem indokolt. Szerkesztőségünkbe pénteken is so­kan telefonáltak, egy apuka arról pa­naszkodott, hogy tízéves kisfiát is lefúj­ták gázsprayvel a rendőrök. Történt ugyanis, hogy a Fradi-étterembe tusz­koltak az egyenruhások szinte minden­kit, aki annak bejárata közelében volt, majd ezt követően két palackból fújtak be könnygázt a vendéglátó-ipari egy­ségbe. Ott bent természetesen telt ház volt, a vacsoráját fogyasztotta például Détári Lajos, Kiprich József és az a Tudorés Stoica, aki a Steaua Bucuresti­­től BEK-győztes lett. Mindenki ful­­doklott, a gáztámadás nem kímélt gyermeket, asszonyt sem. Azt már csak mellékesen jegyezzük meg, hogy ne­künk újságíróknak is menekülnünk kellett a rendőrség tömegoszlatása közben. A stadionban rendet tettek, ez még érthető. Ami viszont a pályán kívül történt, az olaj a tűzre, mintha ez lett volna a válasz a Ferencváros Szurkolók Szövetsége által a rendőrség akciói mi­att írt levélre... „A mérkőzés napján tizenegy személyt állított elő rendzavaráson a rendőrség” - tudtuk meg a Budapesti Rendőr­­főkapitányság kommunikációs osztá­lyától. Unger Pál őrnagy elmondta, senkit sem vettek őrizetbe, de mind­egyik előállított ellen lefolytatják a vizsgálatot. A BRFK munkatársa sze­rint a rendőrségi intézkedésekkel kap­csolatosan péntek délutánig semmiféle bejelentés nem érkezett, ám felhívta a figyelmet, hogy akik sérelmezik a rendőrök ténykedését, azok a BRFK panaszirodájához fordulhatnak. Unger Pál ígérte, valamennyi bejelentést ki­vizsgálják...

Next