Nemzeti Sport, 2003. március (14. évfolyam, 59-88. szám)

2003-03-01 / 59. szám

Labdarúgás VÁLOGATOTT: Gellei Imre kapitány már körülnézett Chorzówban A meccsre koncentrálva S. G. Mondhatnánk, kirándult egy jót a szö­vetségi kapitány, pedig szó sincs ilyesmiről. Gellei Imre azzal a szándékkal utazott Lengyelországba, hogy afféle utolsó vizsgaelőadásként megnézze a Wisla Kraków-Lazio UEFA-kupa­­mérkőzést. A találkozó a rossz időjárási körülmények miatt elmaradt, így a ma­gyar kapitány nem láthatta munka köz­ben a krakkói csapat válogatott játékosa­it. Balszerencse, mondhatnánk ezt is, ám az út így sem volt felesleges, hiszen Gellei Imre meg sem állt Chorzów vá­rosáig, a március 29-ei Lengyelor­­szág-Magyarország Eb-selejtező szín­helyéig. Igaz, ott, akkor nem rendeztek találkozót, ám a szövetségi kapitány így is megggyőződhetett róla, a chorzówi aréna üresen is félelmetes, hát még ak­kor, ha ötvenötezren buzdítják a ked­venceket... - Bosszús azért, amién nem láthatta a Wisla Krakow válogatott játékosait? - Természetesen jó lett volna látni új­ra a Wisla legjobb játékosait, hiszen kö­zülük többen is játszhatnak ellenünk az Eb-selejtezőn. Ez lett volna a kémkedé­sünk utolsó felvonása, de mit csináljunk, ha egyszer elmaradt a meccs, így sem volt felesleges az út, hiszen elmentem Chorzówba, megnéztem a stadiont, és több információt gyűjtöttem be. Amit már most érezhettünk, hogy óriási az érdeklődés a március végi, sorsdöntőnek is nevezhető selejtező előtt. Várhatóan ötvenötezren lesznek majd a lelátón, és abban bízom, hogy közöttük ott lesz sok-sok magyar. - A Wislát nem leshette meg, de aligha­nem így is éppen eleget tud a lengyelekről. - Bőven vannak információim leen­dő ellenfelünkről, de most már, hogy egyre közeledik a találkozó, nekünk a saját csapatunkkal kell foglalkoznunk, nem pedig az ellenféllel. Ott leszek az MTK-Dunaferr kupatalálkozón, a helyszínen tekintem meg a Ferencvá­­ros-Újpest rangadót. Már nincs sok időnk, és a legjobb formában lévő játé­kosoknak kell pályára lépniük Lengye­lországban.­­ Kapitány úr, ne vegye tolakodásnak vagy számonkérésnek a következő kérdést, ám nem lehet kikerülni, hiszen több újság is foglalkozott ezzel a témával, mi több, vol­tak, akik elítélték, sőt már lemondásra szó­lították fel Bozóky Imrét, az MLSZ elnö­két. Ön, az elnökhöz hasonlóan aláírta azt a nyílt levelet, amelyet úgymond a hatalom­hoz címeztek, és amely levél kiáll a Terror Háza változatlan mű­ködtetése mellett... - Mindenkinek a magánügye, hogy mikor mit ír alá. Én is a lelkiismeretem szerint cselekedtem, mindenhol válla­lom a lépéseimet, amelyre egyebek mellett az késztetett, hogy az apám há­rom évig Szibériában raboskodott. Ez­zel a kérdéssel nem akarok többet fog­lalkozni. Kerestük Bozóky Imre MLSZ-elnököt is, őt azonban pénteken nem sikerült utolérnünk, ugyanakkor lapunkhoz is eljutott a Gyermek-, Ifjúsági és Sport­minisztérium sajtóközleménye, amely­ben a következőképpen fogalmaznak: Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztéri­um álláspontja szerint senkitől sem lehet el­vitatni azt a jogot, hogy politikai - akár pártpolitikai - kérdésekben nyilvánítson vé­leményt. Ha a kormányzattól független szakmai szervezetek, adott esetben a Ma­gyar Labdarúgó-szövetség közszereplői és választott tisztségviselői foglalnak állást egy párt mellett és egy másik ellenében, nem a minisztérium, hanem választóik, a magyar labdarúgó-társadalom előtt kell elszámolni­uk a politikai színezetű nyilvános fellépé­sükkel, ahogy a jogsértés létének vagy nem létének a kérdése is a szakma kompetenciá­jába tartozik. A minisztérium mindemellett őszintén reméli, hogy az MLSZ vezetőinek sportszakmai tevékenységét nem befolyásolja politikai elkötelezettségük. ” S ha már a labdarúgó-szövetség veze­tőségéről esett szó. Péntek délután Győrött a megyei ön­­kormányzat dísztermében tartotta be­számoló küldöttközgyűlését a megyei labdarúgó-szövetség, és e tanácskozás befejezése után Gellei Imre szövetségi kapitány a megye területén dolgozó lab­darúgóedzők részére tartott szakmai előadást. Ugyancsak Győrött járt Kovács Atti­la, az MLSZ korábbi elnöke, a szövet­ség jelenlegi elnökségének tagja, és ő a Pro Urbe egyesület fórumán beszélt a magyar labdarúgás helyzetéről. El­mondta, hogy az MLSZ elnökségében ő képviseli az ellenzéket, és e minősé­gében kifogásolja, hogy amíg 1998- ban 220 millió forintot fizettek ki bé­rekre, személyi jellegű költségekre, ad­dig 2003-ra ilyen célra már 890 millió forintot irányzott elő az MLSZ költ­ségvetése. Kovács Attila szerint így nem igaz az az állítás, hogy nincs pénz a labdarúgásra, mert úgy az ML­SZ- hez, illetve a ligához a különböző csa­tornákon át mintegy kétmilliárd forint folyik be, de ez a pénz visszaáramlik azok részére, akik nem a labdarúgásért, hanem a labdarúgásból élnek. FOTÓ: NÉMETH FERENC Gellei Imre kapitány (jobbra) a kupa- és bajnoki mérkőzéseken nézheti meg, hogy a legjobb játékosok milyen formában vannak Pengeváltás Bozóky Imre azt követően, hogy aláírt egy olyan papírt, amit rajta kívül aláírtak még kétszázkilencvenöten, s amit egyesek szerint nem lett volna szabad aláírnia, ismét a címlapokra került, fotója visszaköszön internetes újságból, bulvársajtóból, tévémű­sorból, holott az utóbbi időben efféle helyen igencsak ritkán lehetett vele találkozni. E hasábokon felesleges arról polemizálni, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség el­nöke aláírhat-e politikai állásfoglalásnak is fölfogható dokumentumot, merthogy egy sportlap számára nem az a kérdés, hogy az M­LSZ-elnök ilyen ügyekben megnyilatkoz­hat-e magánemberként, hanem az, hogy az M­LSZ-elnök miért csak átpolitizált esetek­ben fontos, akkor viszont senki nem érdeklődik álláspontja felől, amikor igazán érdekes lenne, mit mond. Mit mond például akkor, amikor még korántsem biztos, hogy a Siófok együttese el­indul-e a bajnokságban - mert, ugye, az önkormányzat megvonta támogatását a gár­dától -, ellenben a kasszában megmaradt pénzből Törökországban készül fel a kegyet­len iramáról híres magyar bajnokságra, avagy mi a véleménye a Dunaújvárosban történ­tekről, ahol fizetés helyett a Dunaferr a hirtelen jött átigazolási lehetőséget kihasználva elengedte csaknem valamennyi használható játékosát. Az M­LSZ-elnök nem nyilatko­zott akkor sem, amikor az ősz folyamán tippmixbotrány kavarta a kedélyeket, vagy ak­kor, amikor már-már a háta mögött elhalasztották a bajnoki folytatást. És most ne be­széljünk arról: az MLSZ-elnöknek legalábbis valami magyarázatfélével illene előállnia a Bozsik-program pénzeinek útját illetően, ha már egyre-másra jelennek meg terhelőbbnél terhelőbb információk. Egyébiránt nem kell meglepődni azon, hogy az M­LSZ-elnök véleménye nem jut el senkihez, hiszen hivatalba lépése óta csak akkor szólalt föl igazán jelentőségteljesen, amikor a történelminek nevezett stadionrekonstrukciós programot 2000 decemberé­ben kihirdették - kár, hogy azóta sincs készen száz százalékig egyik aréna sem.... Amúgy lenne miért a súlyos gondokat feltételező futballügyek mellé állni, aláírást adni és prominens embereket megmozdítani, mondjuk azért, hogy ne dózeroljanak el több futball­pályát. Mindazo­náltal dicséretes, hogy Bozóky Imre ilyen körülmények között Kiss ké­­pes a Terror Háza pengefalának jelentőségét mérlegelni. Varga T. Róbert : mm Dárdai Pál két szabálytalanságért három lapot kapott a Boavista ellen 6. oldal RANGADÓ ELŐTT. Nincs különbség a szurkolók között Sátor alatt vonulhatnak be a Fradi-pályára a vendégek K-1. Ismét egyeztettek a ligában az érintettek a Ferencváros-Újpest bajnoki mérkő­zéssel kapcsolatban. Mint arról pénteken megjelent lapunkban beszá­moltunk, az újpesti drukkerek csak 450 belépőre számíthatnak, amelyhez kissé bonyolult módon juthatnak hozzá. Ez­úttal ugyanis a Magyar Labdarúgóliga (MLL) árusítja majd a vendégszektorba szóló belépőket, a jegyvásárlók adatait pedig rögzíti, a tervek szerint azért, hogy elejét vegye a rendbontásoknak. A rendhagyó kezdeményezés a jelek sze­rint nem kis kavarodást okozhat. Néz­zük az idevonatkozó rendelkezéseket, és a „Pályarendszabály” 25. paragrafusának 8. bekezdése a következőket mondja ki: ,/A sportszervezetek a számukra biztosított jegyek továbbadásáért felelőséggel tartoznak. Ennek értelmében a pályarendszabály 19. paragrafusa meghatározza, hogy a vendég sportszervezetnek milyen intézkedéseket kell meghoznia. ” E helyütt tartózkodjunk az említett pont idézésétől, amely többek közt ki­mondja, hogy a vendégklubnak biztonsá­gi szolgálattal kell biztosítania szurkolói­nak útját és az eseményen való részvéte­lét, valamint azt, hogy az egyesület bün­tethető, amennyiben szurkolói rendbon­tást követnek el. Vagyis március 8-án az Üllői útra bejutó 450 újpesti drukker bár­mit csinál, azért az Újpest nem vonható felelősségre, hiszen a lila tábor tagjai az MLL szurkolói lennének, mivel a testülettől veszik a jegyeket; a liga fegyel­mi bizottsága így csak a ligát marasztal­hatja el, hiszen ezen a szombat délutánon a szervezet tartozik felelősséggel az újpes­ti szurkolókért. A lila-fehéreknek még biztonsági szolgálatot sem kell szervezni­ük a találkozóra - tegyük hozzá: önkénte­sen megteszik ezt, biztos, ami biztos... -, sőt a szurkolók utaztatása is az MLL kasszáját kellene terhelnie a szabályok ér­telmében. Persze a ligában igyekeznek kivédeni a félreérthető szituációkat. „Most kialakítottunk egy gyakorlatot, amelyhez ebben a bajnokságban már minden bizonnyal ragaszkodunk is - mondta Kle­ment Tibor, az MLL szervezési és szakmai ügyvezetőigazgató-helyettese. - A Me­gyesi úti találkozóra például ugyancsak négy­­százötven ferencvárosi drukker léphet majd be. Biztosan életbe lép az a rendszer, amely szerint a jegyeket társítjuk majd a személyi­­igazolvány-számokkal, és csak így lehet belépőt venni. Ezt a folyamatot egyeztettük az ombudsmannal, és vállaltuk az adatvéde­lem ránk vonatkozó feladatait. A belépőt megvásároló szurkolóknak ki kell tölteniük egy kötelezettségvállaló jognyilatkozatot, amelyben kijelentik, hogy tartózkodnak min­denféle botrány okozásától. Fontos megemlí­teni, hogy a liga csak katalizátorszerepet tölt be a jegyek értékesítésében, vagyis a további­akban is az Újpestnek kell felelősséget vállal­nia a szurkolóiért. Mi a Ferencvárostól bizo­mányban átvesszük a tiketteket, majd ugyan­így továbbítjuk a Megyeit frtiaknak. A rend­szer pedig a következőképpen néz ki: két lép­csőben vizsgáljuk majd át a szurkolókat, ami­kor a drukkerek felszállnak a metróra, az új­pesti biztonsági emberek tartanak motozást, ferencvárosi kollégáik pedig ugyanezt teszik a stadionba lépés előtt. Tudomásul kell venni, hogy ez egy magánrendezvény, és aki nem fo­gadja el a felsorolt szabályokat, az nem juthat be a vendégszektorba. ” Fontos hír még a találkozóval kapcso­latban, hogy a rendőrség és a két klub megegyezett néhány igen fontos intéz­kedésben. Az újpesti szurkolókat a nép­ligeti metrómegállónál sátor várja majd, s ennek védelme alatt léphetnek be a sta­dionba. A ferencvárosi vezetők vállalták, hogy az újpesti szurkolókat a hazai drukkerektől és a pályától hálóval vá­lasztják majd el, így a kölcsönös dobáló­zásnak is elejét veszik. Hétfőn kiderül, hogy mikor árulják a jegyeket az újpestieknek, szerdán a rendőrség és a klubok képviselői még egyszer bejárják az Üllői úti stadiont, az­tán kezdődhet is a rangadó. A ligához kapcsolódó hír még, hogy március 7-én minden bizonnyal folytató­dik a bajnokság: a profiosztályokban szereplő csapatok közül csak az NB I B-s Diósgyőr kérte a pálya használhatatlansá­ga miatt a Vasas elleni találkozójának el­halasztását. ­Háborognak a feljelentésre készülő újpestiek ! Több mint egy órán keresztül beszél­­­­getett Gyulay Zsolt, az Újpest ügyveze­­­­tő igazgatója a szurkolókkal. A téma a­­ liga azon intézkedése volt, amely szer­­­rint mindössze 450 újpesti drukker te­­r­kintheti meg élőben az Üllői úti rang­adót. Összefoglalva a történteket: a legfontosabb döntés az volt, hogy mindkét szurkolótábor vezéralakjai je­lentkeznek a ligánál, meghallgatást kérnek az ügyben­­ és több jegyet. Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen ered­ménnyel jár majd az újabb tárgyalás, az viszont bizonyos, hogy az újpesti druk­kerek elszántak. Többen már úgy dön­töttek, feljelentik a ligát, mivel a testü­­­letnek nincs joga korlátozni a szurko­lók számát, és pénteki számunkban ezt­­ állította Kolláth György alkotmányjog­­­­ász is. Sokan lesznek, akiknek nem jut­­ majd a 450 jegyből, többségük mégis­ ott lesz a mérkőzésen. Ők a ferencvá­­­rosi szurkolók közé vesznek majd­ belépőt - tegyük hozzá, az úgymond­­ békésebbnek tekinthető szektorokba -,­ ám atrocitás esetén feljelentik a ligát,­­ mivel a testület miatt nem kaptak je­­­­gyet a vendégszektorba, vagyis szerin­­­­tük közvetve az MLL felelős az őket­ ért sérelemért. MAGYAR KUPA: Kijelölték a negyeddöntők játékvezetőit Jól támadott a Manchester Munkatársunktól Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 52 tagszövetségének képvi­selői jelenlétében megtartotta szoká­sos évi, edzőképzéssel kapcsolatos konferenciáját. A portugáliai Faróban rendezett összejövetelen Magyaror­szágot Mezey György, az MLSZ szak­mai és edzőképző központjának igaz­gatója, az UEFA technikai bizottságá­nak tagja, valamint Both József főin­struktor képviselte. A négynapos program során szakmai előadásokon, illetve gyakorlati bemutatókon vehet­tek részt a kontinens minden szegleté­ből összesereglett szakemberek. Pul­pitusra lépett - többek között - a skót Andy Roxbourgh, az UEFA technikai igazgatója, aki az utánpótlásedzők lé­lektanáról és jellemtípusairól szóló ér­tekezésében kiemelte: a nyugat-euró­pai mestereknek ez idő tájt a tehetsé­gek kezelésével adódik a legtöbb gondjuk. Carlos Queiróz, a Manchester United labdarúgócsapatának portugál másodedzője gyakorlati bemutató so­rán fiatal futballisták segítségével mo­dellezte az angol elitcsapat támadójá­tékát. Szintén az MLSZ-t érintő információ, hogy a testület játékvezetői bizottsága ki­jelölte a Magyar Kupa negyeddöntőinek közreműködőit. A párosításokkal kapcso­latos érdekesség, hogy a négy mérkőzé­sen a négy, korábban kupagyőzelemig ju­tó klub mindegyike olyan egylettel talál­kozik, amelyik a múltban még a sorozat döntőjébe sem került. Az elődöntők sor­solását az MK bizottsága - a klubok kép­viselőinek jelenlétében - március 7-én, pénteken 11 órakor a szövetség elnökségi tárgyalótermében készíti el. A párosítások a játékvezetői hármassal: MTK Hungá­­ria-Dunaferr: Saskőy Szabolcs; Vámos Ti­bor, Kelemen Attila. Ferencváros-Zala­­egerszegi TE: Szarka Zoltán, Boda György, Szabó Péter. BKV Előre-Siófok FC: Fábi­án Mihály, Szabó Zoltán, Ottó Gyula. Deb­receni VSC-Matáv Sopron: Megyebíró János, Hrabovszky András, Tóth Péter.

Next