Nemzeti Sport, 2004. június (102. évfolyam, 148-177. szám)

2004-06-01 / 148. szám

LABDARÚGÁS NÉMETORSZÁG Sammer lett Magath utóda Dortmundból Stuttgartba költözött a szakember MONCZ ATTILA Hosszú ideig úgy tűnt, Matthias Sammer akár élethossziglan is a Borussia Dortmund edzője le­het, aztán elkezdődött a 2003-04-es szezon. A Borussia nem a tudásához és a játékosállo­mánya erejéhez méltón szere­pelt, nem jutott fel a Bajnokok Ligája főtáblájára, az UEFA-ku­­pából idejekorán kiesett, a Bun­­desligában lemaradt a nemzetkö­zi kupaszereplést érő helyekről, a Német Kupától pedig szokásá­hoz híven gyorsan elköszönt. Ennyi balsikert (no meg a hárommilió eurós éves fizetést) pedig még a sárga-feketék vezér­kara sem bírt megemészteni... Vasárnap a két fél közös meg­egyezéssel szerződést bontott. „Nyitott és sportszerű beszélgetést folytattunk, majd közösen úgy dön­töttünk, feloldjuk a szerződéses vi­szonyt. Azt hiszem, ez a változtatás lehetőséget ad a Borussiának a len­dületvételre, és a klub ismét sikere­sebb vizekre evezhet” - mondta az eszmecserét követően a Bun­­desliga történetében legfiatalabb edzőként (35 éves) bajnoki címet nyerő Sammer. A négy év után távozó tréner utódát hivatalosan még nem je­lentették be, és bár suttogtak Ottmar Hitzfeld visszatéréséről (ne feledjük, a klub két bajnoki címet és egy Bajnokok Ligáját nyert vele!), esetleg Christoph Daum szerződtetéséről, nagy meglepetés lenne, ha nem Bert van Maarwijk, a Feyenoord távo­zó edzője lenne az utód. Az viszont már eldőlt, hogy Sammer Szabics Imre csapata, a VfB Stuttgart kispadján folytatja­­ az edzői pályáját. A Felix Magath örökébe lépő egykori aranylab­­dás futballista 2007 nyaráig szóló megállapodást kötött a „svábok­kal”­ ,s az elmúlt napokban minden olyan gyorsan történt - nyilatkozta a szerződés aláírását követően az edző. - Stuttgartban megpróbálom folytatni a Felix Magath által el­kezdett nagyszerű munkát. A siker­éhes fiatalok és a rutinos, öreg far­kasok elegye mindenesetre sok jóval kecsegtet. ” Sammer nem ugrik fejest az ismeretlenbe, hiszen 1990 és 1992 között 63-szor öltötte ma­gára a Stuttgart mezét (20 gólt szerzett), és­ tevékeny részese volt klub történetének máig utolsó, 1992-es bajnoki címének. Sammer távozása váratlan, de az előzmények ismeretében vala­melyest számítható volt, ám Oliver Kahn esetleges klubcseré­je már az abszolút meglepetések kategóriájába tartozna. A Bayern München egyese ugyanis jelezte, elképzelhetőnek tartja, hogy csa­patát már az új, a 2004—05-ös szezon rajtja előtt elhagyja. „Ha még egyszer igazán jegyzett klub­hoz tudok igazolni, akkor arra most van lehetőségem" - jegyezte meg a 34 éves hálóőr. Kahn klubcseré­jének egyetlen akadálya az lehet, hogy a szerződése 2006 nyaráig érvényes a bajor klubnál. Kahn mellett Willy Sagnol, a francia jobbhátvéd is a távozás gondolatával foglalkozik, ő az Eb után jelenti be, hol folytatja a karrierjét. Sammer a Dortmunddal játékosként és edzőként is bajnok lett, ugyanezt szeretné elérni a Stuttgarttal is OLASZORSZÁG_____________________________ Hárman már az A-ligában Kihallgatták a fél Sienát a totóbotrány miatt MISUR TAMÁS Hosszú napja volt hétfőn Italo Pappának, az olasz szövetség nyomozóiroda-vezetőjének, aki sorban hallgatta ki a totóbotrány­ban érintett játékosokat. A hétfő gyakorlatilag a Sienáé volt: dél­előtt D’Aversa, Ventola, Lazetics, Fortin és Cirillo tett vallomást, míg délután Papadopulo, az im­már leköszönt mester, valamint Generoso Rossi kapus és Salva­­tore Ambrosino, a Grosseto volt középpályása. A meghallgatások­ról senki sem mondott túl sokat a B-LIGA_____________________ 44. forduló: Ascoli-Messina 2-1 (La Vista 10., Speranza 79., ill. Sósa 42.), Atalanta—Avellino 2-0 (Montolivo 17., Gautieri 79.), Cagliari—Salernitana 3-1 (Suazo 54. és 71., Esposito 65., ill. Nomvethe 38.), Catania-Fiorentina 1-1 (Berrettoni 24., ill. Riganó 74. -11-esbó'l), Como-Genoa 1-3 (Béni 40., ill. Cordone 29., Foglio 54., Milito 62.), Napoli—Bari 0-0, Palermo- Triestina J-1 (Tóni 31. és 41., E. Filippini 83., ill. Mantovani 62.), Pescara-AlbinoLeffe 4-3 (Stella 4., Calaió 7., 10. és 55. -a harmadikat 11 -esből, ill. Possanzini 5., Zoboli 35., Testini 53.), Piacenza-Livorno 1-3 (Beghetto 93., ill. Ruotolo 49., Melara 57., Lucarelli 88.), Torino-Treviso 2-1 (Conticchio 17., Fabb­­rini 25., ill. DAgostino 9.), Venezia-Verona 0-2 (Adailton 29., Mihalcea 83.), sajtónak, de a szövetség székházá­ból távozók egytől egyig az ártat­lanságukat hangoztatták, és vala­mennyien nyugodtnak mondták magukat. A szövetség egyébként június 30-ig le akarja zárni az ügyet, hogy a következő bajnok­ság kiírása ne kerüljön veszélybe. A hét végén időközben leját­szották a Serie B 44. fordulóját, amely után biztossá vált, hogy a Palermo (31 év után), a Livorno (55 év után­) és a Cagliari (4 év után) újra feljutott a legjobbak közé, míg a Como mellett immár az Avellino is kiesett a harmad­­osztályba. Vicenza-Ternana 1-2 (Rantier 87., ill. Esposito 43., Nicola 56.) Az állás: 1. Palermo 79 pont, 2, Livomo 77 (72-42), 3. Cagliari 77 (74-48), 4. Messi­­na 73 (65-44), 5. Atalanta 73 (56-36), 6. Fiorentina 70,7. Piacenza 67,8. Ternana 65,9. Triestina 63 (50-49), 10. Catania 63 (51-53), 11. Torino 59,12. Ascoli 58,13. Treviso 54 (46-46), 14. Vicenza 54 (46-49), 15. Napoli 54 (33-41), 16. Genoa 53 (51-56), 17. Salernitana 53 (36-53), 18. AlbinoLeffe 52,19. Venezia 48,20. Bari 47 (48-59), 21. Verona 47 (48-62), 22. Pescara 45,23. Avellino 37,24. Como 33 A Palermo, a Livomo és a Cagliari már fel­ jutott, az Avellino és a Como már kiesett. BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS Hongkong (70 000 néző): Kitchee—Milán 2-1 (Puttray 66. és 80., ill. Sevcsenko 46.) • MOLDOVA. A ferencvárosi nevelésű ifjabb Szergej Kuznyecov - a volt szovjet válogatott és Fradi-légiós idő­sebb Szergej Kuznyecov fia­­ ugyan egyenlített, ám csapata, a Sheriff el­bukta a kupadöntőt. A bajnokságban fölényesen vezető tiraspoliak sorsát Oleg Gomeniuc 69. percbeni kiállítása pecsételte meg. Kupadöntő, Chisinau: Zimbru—Sheriff 2- 1 (Manolil 1, Francus 65., ill. Kuznye­cov 45.) 25. forduló: Sheriff-Zimbru 2-0, Nistru—Agro 1-0, Unisport-Tiraspol 0-2, Dacia—Tiligul 0-0 Az élcsoport: 1. Sheriff 59 pont, 2. Nistru 51,3. Tiraspol 41 FBIÖBL 5. forduló: GJ Göta-EB/Streymur 1-3, VB Vágur-ÍF Fuglafjördur 3-1, HB Tórshavrt-B68 Toftir 7-1, NSÍ Runavík-KÍ Klaksvík 3-1, Skála—B36 Tórshavn 2-0 Az élcsoport: 1. Skála 13 pont, 2. HB Tór­shavn 10, 3. B36 Tórshavn 8 (10-5), 4. VB Vágur 8 (7-4), 5. NSÍ Runavik 8 (10-9) FHNORSZAG. 6. forduló: InterTurku-HJK 1-4, Jazz-FC Lahti 0-1, KooTeePee-TPS 3- 0, Haka-Hámeenlinna 1-1, Jaro-RoPS 1-2, MyPa—Allianssi 0-1. A TP- 47-Tampere mérkőzést július 7-én ren­dezik meg. A 4. fordulóból elhalasztott mérkőzésen: Tampere-RoPS 5-1. Az élcsoport: 1. Allianssi 12 pont, 2. Koo- TeePee 11,3. HJK 10 (13-7), 4. Tampe­re 10 (5 mérk., 8-4), 5. TPS 10 (9-7) ÍRORSZÁG. 13. forduló: Derry-Drogheda 0- 2, Longford-Shamrock Rovers 1-0, St. Patrick's-Dublin City 3-1, Shel­­boume-Bohemians 0-0, Waterford-Cork 1- 1 Az élcsoport: 1. Shelbourne 25 pont (12 mérte), 2. Drogheda 20 (12,11—7), 3. Cork 20 (17-14), 4. Waterford 20 (12,14-14) HIRDETÉS Apróhirdetés JÁRMŰ DAEWOO Nubira 0 km-es egyedi hi­telfeltételekkel használt autója beszámí­tásával kedvező áron eladó. Tel.: 06 (70) 450-1220. DÁCIÁT, Aro­t, román traktort Ladát Opelt, Megane-t veszek. Tel.: 06- 70/332-9743. ASTRÁT, Daciát vásárolok. Tel.: 06 (20) 935-1073. KÖZLEMÉNYEK TENISZOKTATÁS gyermekeknek, felnőtteknek. Tel.: 06 (1) 375-6163. KÁRPÓTLÁSI jegy 150%-on. Kár­pótlási jegyeket vásárolunk budapest állandó lakostól, határozattal. Kész­pénzben, a névérték 150°/6-án azonnal fizetjük. Tel.: 06 (1) 200-0390. Mobil: 06 (30) 343-8330. OLVASD A WWW.footballtrainer.hu weblapot! 06 (20) 253-0636. TÁRSKERESŐ SZÍNVONALAS, diszkrét kapcsola­tokat közvetítünk 30 feletti uraknak.Tel.: 06 (1) 349-1434. 48 KG-MAL, kék szemekkel ismer­kednek Tel.: 06 (20) 595-7195. MISKOLCON fiatal lány partnert ke­res. Tel.: 06 (70) 565-2323. PARTNERT keresek. Tel.: 06 (30) 481-3555. TÜNDÉRI diáklány ismerkedne. Tel.: 06 (70) 519-6960. DEKORATÍV hölgy ismerkedne. Tel.: 06 (70) 588-5719. SZOMBATHELYEN lány vár. Tel.: 06 (70) 551-5426. ÁPOLT partnerem keresem! Tel.: 06 (30) 649-0864. SIÓFOKON ismerkednék! Tel.: 06 (70) 553-4383. BELEVALÓ, aprócska, tüzes, dús keb­lű ismerkedne. Tel.: 06 (20) 394-8728. BELEVALÓ, temperamentumos szö­szt ismerkedne. Tel.: 06 (30) 310-9880. GYŐRBEN ismerkednék Tel.: 06 (20) 322-3820. KIMONDOTTAN dús keblű, babaar­cú 21 -es ismerkedne. Tel.: 06 (30) 464- 2408. DÚS KEBLŰ 30-as lány ismerkedne. Tel.: 06 (20) 997-9164. KEDVES, kellemes, diszkrét hölgy is­merkedne. Tel.: 06 (30) 234-5595. CSINOS 20 -as szöszi ismerkedne. Tel.: 06 (30) 912-4593. DÚS KEBLŰ ismerkedne. Tel.: 06 (70) 563-0904. MINDENRE nyitott 28-as Móni is­merkedne. Tel.: 06 (30) 526-8726. ODAADÓ 30-as Amira ismerkedne. Tel.: 06 (20) 225-8696. REPREZENTATÍV lány ismerkedne. Tel.: 06 (1) 383-8439. ZÖLD SZEMŰ 40-es ismerkedne. Tel.: 06 (70) 518-5447. SZŐKE lány ápolt partnerét keresi. Tel.: 06 (20) 321-3218. CSINOS 26-os Gabi ismerkedne. Tel: 06 (30) 328-2692. DISZKRÉT 35-ös ismerkedne. Tel.: 06 (30) 506-8119. DÚS KEBLŰ szöszi ismerkedne. Tel.: 06 (31­) 232-1850. FELTŰNŐEN csinos, gyönyörű lány ismerkedne. Tel.: 06 (20) 954-0969. KEDVES, nőies hölgy ismerkedne. Tel.: 06 (30) 591-8060. szöszi 24-es partnerét keresi. Tel.: 06 (30) 275-6235. KIMONDOTTAN csinos, szeximádó szőkeség ismerkedne. Tel.: 06 (70) 588-9144. 20-AS csinos ismerkedne. Tel.: 06 (20) 551-3842. BELEVALÓ nő vagyok ismerkednek. Tel.: 06 (30) 233-8380. BOMBANŐ ismerkedne. Tel.: 06 (30) 225-3089. DEKORATÍV titkárnő ismerkedne. Tel.: 06 (30) 384-1253. SZEXIS, szép arcú, 25-ös, dús keblű lány ismerkedne. Tel.: 06 (20) 924- 3176. SZŐKE bombázó ismerkedne. Tel.: 06 (30) 430-1569. TAMARA Csepel-szigeten ismerked­ne. Tel.: 06 (30) 561-9161. DÚS KEBLŰ duci ismerkedne. Tel.: 06 (70) 201-5323. ÉRDEKES 40-es ismerkedne. Tel.: 06 (70) 590-4193. BÁJOS 28-as ismerkedne. Tel.: 06 (70) 264-4790. 30-AS csinos, megnyerő külsejű pici hölgy ismerkedne. Tel.: 06 (20) 330- 9391. 37-ES diplomás ismerkedne. Tel.: 06 (30) 345-7603. 47-ES szöszi ismerkedne. Tel.: 06 (20) 410-0143. BALATONALMÁDIBAN ismerked­nék. Tel.: 06 (70) 555-3584. EXTRA dús keblű ismerkedne. Tel.: 06 (30) 271-1418. ODAADÓ 40-es ismerkedne. Tel.: 06 (30) 661-4003. PIERCINGES buja Marcsi ismerked­ne. Tel.: 06 (1) 201-3193. VIDÁM, kellemes külsejű 40-es hölgy ismerkedne. Tel.: 06 (70) 510- 6636. VONZÓ, temperamentumos, kedves hölgy ismerkedne. Tel.: 06 (70) 269- 8277. UTAZÁS HOTEL Viola Siófok. Szállás főszezon­ban: 2500 Ft/fő. Tel.: 06 (84) 312-845. VEGYES SPORTVILÁG! Akciós bőr futballci­­pők 7000.­, márkás mezgarnitúrák 2900 Ft. Diadora, Umbro, Errea, Adi­das, Nike... Tel.: 06 (1) 427-0297 06 (70) 365-1355. KÜLFÖLDI focicsapatok futballme­­zei, garnitúrái, tréningruhái utánvéttel. Tel.: 06 (30) 313-8253. 2004. június 1., kedd • A WERDERT ÜNNEPELTÉK. Brémá­ban több mint 20 ezer szurkoló ünne­pelte önfeledten a Werder Bremen újabb diadalát: Lisztes Krisztián csapa­ta a bajnokság után a Német Kupát is megnyerte. A Werder az 1. FC Köln, a Schalke és a Bayern München után a negyedik német duplázó. *3S#A n/ata: Ranierit menesztették ANGLIA. A Chelsea vezérkara közle­ményben tudatta, hogy menesztet­te Claudio Ranieri menedzsert. Az olasz szakember állása azóta for­gott veszélyben, hogy Roman Abramovics tavaly nyáron megvet­te a londoni klubot. Ranieri utódát kedden jelentik be, óriási meglepe­tés lenne, ha nem José Mourinho, a Portóval BL-t nyerő tréner neve hangzana el a sajtótájékoztatón. BOSZNIA-IjitCEGOVIA,30. (utolsó) fordu­­ ló: Szarajevo-Poszusje 4-0, Zrinjsz­­ki-Zseljeznicsar 1-5, Leotar-Brotnjo 5-0, Zsepcse Limorad-Szloboda 0-0, Rudar-Borac 3-1, Orasje—Siroki Brijeg 3-1, Glaszinac—Cselik 1-1, Travnik-Modricsa 2-0 Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntöttek. A Siroki Brijeg a BL selejtezőjében, a kupagyőztes Modricsa és a Zseljeznicsar az UEFA-kupa selejtezőjében indul. A Glaszinac és a Broznjo kiesett, a Buducsnoszt Banovicsi és a Szlávija Luka­­vica feljutott. Másodszor bajnok a Gorica SZLOVENIA. Némi meglepetésre a fő­szponzorát az idény közben elve­szítő Gorica lett a bajnok - 1996 után másodszor. 32. (utolsó) forduló. Felsőház: Gorica-Ko­­per 2-0, Mura-Maribor PL 2-1, KD Olimpija—Primőrje 3-0. Alsóház: KD Drava-Domzale 3-1, CMC Publikum-Drav­­ograd 5-1, ÉRA Smartno—Ljubljana 3-1 A VÉGEREDMÉNY A Gorica a BL­, az Olimpija és a kupagyőz­tes Maribor PL az UEFA-kupa-selejtezőjé­­ben indul. A Dravograd kiesett, a Drava osz­­tályozót játszik. Dnjro: most som sflcenült UKRAJNA. A hagyományosan május utolsó vasárnapján rendezett kupa­döntőben a Mircea Lucescu által irányított Sahtar hatodszor nyerte el a trófeát. A Dnipro eddig csu­pán vesztes kupadöntőn szerepelt. (jakab) Ukrán Kupa, döntő: Sahtar Doneck-Dnipro 2-0 (Belik 1., Timoscsuk 90.) 27. forduló: Vorszkla—Voliny 2-2, Metalurg Doneck-Csernomorec Odessza 2-1, I­­licsevec—Arszenal Kijev 2-1, Zirka—Metalurg Zaporizzsja 1-3, Kárpáti Lviv-Boriszfen 2-3, Dinamo Kijev—Krivbász 6-0 Az élcsoport: 1. Dinamó 64 pont, 2. Sahtar 61,3. Dnipro 53 ÉSZTORSZÁG. 11. forduló: Lootus-Levadia Tallinn 0-5, Merkuur-Valga 4-0, Trans-Tulevik 1-0. A TVMK-Flora mérkő­zést június 26-án játsszák. Az élcsoport: 1. Lev. Tallinn 29 pont (36-3), 2. Flora 29 (12 mérk., 36-6), 3. TVMK 23 (10) GRÚZIA. Bajnoki döntő: WIT Georgia Tbiliszi-Szioni Bolniszi 2-0 (ZLA). 3. forduló: FH Haf­nafjördu­r—Kef­lavík 1-1, Grindavík—Fylkir 0-2, KA Akureyri—ÍBV 0- 1, KR Reykjavík-Vikingur 2-1, Fram-ÍA Akranes 0-2 Az élcsoport: 1. Keflavík 7 pont (6-3), 2. Fylkir 7 (4-1), 3. ÍA 5 (3-1), 4. ÍBV 5 (3-2) MACEDÓNIA. 33. (utolsó) forduló: Ma­dzsari—Bregalnica 6-0, Tikves-Cementar­­nica 0-2, Bashkimí—Vardar 3—2, Bela­­szica—Rabotnicski 0-2, Napredok-Szileksz 1- 2, Pobeda-Szloga 2-0 A Pobeda a BL-előselejtezőben, a kupa­győztes Szloga és a Szileksz az UEFA-ku­­pa selejtezőjében, a Vardar az Intertotó­­kupában indul. A Tikves és a Bregalnica ki­­ esett. a Bregalnica Stip és a Shkendija Teto­­vo feljutott. N0RVEGW. 9. forduló: Bodö/Glímt—Fredrík­­stad 0-3, Ham-Kam—Lilleström 1-1, Lyn-Brann 1-2, Stabaek-Viking 0-1, Tromsö-Valerenga 2-0. A Sogndat-Rosen­­ borg mérkőzés az oldal nyomdába küldése után ért véget, az Odd Grenland-Molde ta­lálkozót ma játsszák. Az élcsoport: 1. Tromsö 19,2. Flam-Kam 16,3. Odd Grenland 15 (8 mérk.) U21-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG. Csoport­­mérkőzések, 2. forduló: A-csoport: Olasz Vkdlág-Szorbio Montenegró 2­1 (Sculli 30., 53., III. Vukcsevics 86.) A csoport állása: 1. Fehéroroszország 4 pont, 2. Szerbia-Montenegró 3 (4-4), 3. Olaszország 3 (3-3), 4. Horvátország 1 B­ csoport: Svédország-Németország 2-1 (Jönsson 49., Elmander 62., ill. Auer 84 ), Svájc-Portugália 2-2 (Vonlanthen 57., Baykal 86., ill. Carlos Martins 66. - 11 -esből, Hugo Almeida 71.). A csoport állása: 1. Svédország 6 pont, 2. Német­ország 3,3. Svájc 1 (3-4), 4. Portugália 1 (3-5) A VÉGEREDMÉNY 1 Siroki Britea 30 194 7 58-32 61 2. Zseljeznicsar 30 185 7 65-34 59 3. Szarajevó 30 175 8 58-25 56 4. Leolar 30 175 8 46-23 56 5. Szloboda 30 119 10 38-36 42 6 Modricsa 30 117 12 43-43 40 7. Rudar 30 116 13 33-45 39 8. Borac 30 116 13 40—42 39 9. Orasje 30 123 15 40-51 39 10 Poszusje 30 116 13 3M8 39 11.Zrinjszkí 30 115 14 40-47 38 12 Zsepcse 30 107 13 28-40 37 13. Cselik 309 10 11 42-43 37 14. Travnik 30 107 13 29-41 37 15 Glaszinac 30 9 6 15 34-49 33 16. Broznje 30 4 7 19 29-59 19 1 Gorica 32 151 16 55-29 56 2 KD Olimpija 32 167 9 56-39 55 3 Maribor PL 32 159 8 41-34 54 4. KoperSL 32 13 118 41-32 50 5 Mura 32 147 11 53-54 49 6 Primőrje 32 12 128 59-36 48 7. Ljubljana 32 126 14 38-53 42 8 Domzale 32 118 13 47-53 41 9 Smartno 32 10 10 12 43-48 40 10 Publikum 32 116 15 61-52 39 11 KD DravaV 7 7 18 34-60w 12 Dravograd 327 4 21 35-73 25 A VÉGEREDMÉNY 1. Pobeda 33 225 6 78- 42 71 2. Szileksz 33 206 7 67- 32 66 3 Vardar 33 179 7 66- 39 60 4 Rabotnicski 33 16 107 58- 40 58 5 Szloga 33 176 10 69- 36 57 6 Madzsari 33 148 11 44- 30 50 7. Cementamica 33 11 12 10 48-41 45 8. Bashkimi 33 141 18 44- 54 43 9 Napredak 33 125 16 51- 52 41 10. Belaszica 33 106 17 37- 55 36 11. Tikves 335 4 24 25- 62 19 12 Bregalnica 332 4 27 20-124 10 nemzetisporf 5

Next