Nemzeti Sport, 2004. augusztus (102. évfolyam, 209-238. szám)
2004-08-30 / 237. szám
FORMULA—1BELGA NAGYDÍJ, SPA-FRANCORCHAMPS Nem nyert, de világbajnok lett Räikkönen legyőzte Michael Schumachert a balesetekkel tarkított vasárnapi viadalon Az előző idény első két helyezettjéről szólt a Belga Nagydíj: az ezüstérmes Kimi Räikkönen idei első győzelmét aratta Spában, míg a címvédő Michael Schumacher bebiztosította hetedik világbajnoki címét. Schumi az évad 14. versenyén először ért úgy célba, hogy nem nyert, Jarno Trulli után Räikkönen a második, aki rajta kívül győzni tudott ebben a szezonban. A Michelin gumigyárnak felemás versenye volt, hiszen bár idei második győzelmét aratta, számos versenyzője defektet kapott. Baumgartner Zsolt az egyik ilyen eset miatt adta fel a futamot, Jenson Button csúszott neki több mint 300 kilométer/órás sebességgel. A balesetekkel tarkított viadalon végül tíz pilóta ért célba. IZSÁNYI SZABOLCS, TÓTH ANITA Az esős szombati nap után vasárnap elkerülték az esőfelhők a sparrancorchampsi versenypályát, ami nem volt éppen jó hír a 700. futamára készülő Ferrarinak, amelynek esőben az utóbbi években nem volt ellenfele. Michael Schumacher azonban így sem bánkódott, hiszen az első sorból rajtolt, csapattársa, Rubens Barrichello pedig csak a hatodikból. Az első kör után pedig meg is nyugodhatott, mert bár rosszul rajtolt, Barrichello koccant Mark Webberrel, és ezért a boxba kellett hajtania, hogy új hátsó légterelőt kapjon. A brazil a mezőny végére került, és nyilvánvaló volt, hogy ha át is verekszi magát a mezőnyön, Schumachert nem verheti meg, mert ehhez hibáznia kellene a németnek, ami nem szokása. Az idén csak egyszer vétett, Monte- Carlóban az alagútban „féktesztelte” Juan Pablo Montoyát, aki nekiment, és emiatt Schumi ki is esett a versenyből. Mindez a biztonsági autó mögött haladva történt, és ilyen szituációkból ezen a vasárnapon sem volt hiány. A rajt után tömegkarambol történt: Webber sérült autója kiszámíthatatlanul mozgott, Szato Takuma bele is ment az Eau- Rouge-ban. A BAR-Hondát kikerülni igyekvő Gianmaria Bruni fékezett, a mögötte haladó Baumgartner Zsoltnak erre már nem volt ideje. A két Minardi- Cosworth összekoccant, Bruni keresztbe állt a pályán, a jobb oldalt érkező Giorgio Pantano pedig beleszaladt a Jordan-Forddal. A versenyt nem állították le, biztonsági időszak következett, amely alatt megtisztították a pályát. A biztonsági autó még kétszer jött be, a Les Combes-kanyar előtt Jenson Button BARHondája kapott jobb hátsó defektet - a fehér autó 320 kilométer/órás sebességnél megcsúszott, és jobb oldal felé csúszott. Ám nem a szalagkorlátnak ütközött, hanem Baumgartner Minardi-Cosworthjának, amely mozgó falként haladt mellette. A törmelék eltakarítása után újraindították a versenyt, de nem sokáig száguldott a mezőny, amelyet ezután David Coulthard ütközése tartott fel. A skót az Eau Rouge-ban nekiment hátulról Christian Klien Jaguar- Cosworthjának, első légterelője pedig az autó hátuljára repült, és beleakadt a hátsó szárnyba. Az utolsó biztonsági időszak után három kört ment a mezőny, amely alaposan megfogyatkozott. Az élen Kimi Räikkönen haladt, a McLaren finnje a Renault pechszériájának köszönhette, hogy az élre került. Fernando Alonso kicsúszott a versenyből, míg Jarno Trullinak gondjai támadtak az autójával, és sorra megelőzték vetélytársai. Amikor Juan Pablo Montoya mellé ért, ütközés is történt, a Buszmegálló-kanyarkombinációban összeért a két autó, és amíg Montoya rögtön tovább tudott menni, ez Trullinak csak azután sikerült, hogy visszaállította menetirányba autóját. A versenybíróság vizsgálni kezdte az ügyet, ami első ránézésre a pole-ból induló Trulli számára kellemetlen, mert Montoya ugyanezt a manővert gond nélkül végre tudta hajtani a biztonsági autózást bemutató Michael Schumacher mellett. Az más kérdés, hogy a végén a kolumbiai nem szerzett pontot, Coulthard és Button után neki is defektes lett a kocsija. Csapattársa, Antonio Pizzonia hat körrel HIRDETIS korábban, váltóhiba miatt adta fel a versenyt - szintén a harmadik helyről. Ricardo Zontának három körrel a leintés előtt, a Toyota idei első motorhibája miatt a negyedik helyet kellett feladnia. Pontot szerzett ugyanakkor Klien, aki életében először került be a pontzónába. Öröme hasonló lehetett, mint a pályafutása második győzelmét arató Räikkönennek vagy a hetedik világbajnoki címét bebiztosító, sorozatban ötödször összetettbeli első Schumachernek. Közülük talán Schumi számára jelentette a legkisebb áttörést ez az eredmény, a német leginkább annak örülhet, hogy gyerekkori otthonától félszáz kilométerre, debütálása helyszínén lett hétszeres világbajnok. 50. BELGA NAGYDÍJ, A 18 FUTAMOS FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG 14. ÁLLOMÁSA, SPA-FRANCORCHAMPS A 44 körös (306.927 km) verseny végeredménye: 1. Kimi Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes, Michelin) 1:32:35.274 (átlag: 198.898 km/óra) 2. M. Schumacher (német, Ferrari, Bridgestone) 3.131 mp h. 3. Barrichello (brazil, Ferrari, B) 4.371 mp h. 4. Massa (brazil, Sauber-Petronas, B) 12.504 mp h. 5. Fisichella (olasz, Sauber-Petronas, B) 14.144 mp h. 6. Klien (osztrák, Jaguar-Cosworth, M) 14.705 mp h. 7. Coulthard (brit, McLaren-Mercedes, M) 17.970 mp h. 8. Panis (francia, Toyota, M) 18.693 mp h. 9. Trulli (olasz, Renault, M) 22.115 mp h. 10. Zonta (brazil, Toyota, M, motorhiba)* 3 kör h., 11. Heidfeld (német, Jordan-Ford, B) 4 k h. *nem ért célba Feladta: Webber (ausztrál, Jaguar-Cosworth, M, ütközés Szatóval), Szato (japán, BAR-Honda, M, ütközés Webberrel), Bruni (olasz, Minardi-Cosworth, B, ütközés Baumgartnerrel) és Pantano (olasz, Jordan-Ford, B, ütközés Brunival) 0-0, Alonso (spanyol, Renault, M, kicsúszás) 13, Baumgartner (magyar, Minardi- Cosworth, B, ütközés Buttonnal) 28, Button (brit, BAR-Honda, M, gumidefekt) 29, Pizzonia (brazil, Williams-BMW, M, váltó) 31, Montoya (kolumbiai, Williams- BMW, M, gumidefekt) 37 megtett kör után Leggyorsabb kör: Räikkönen (42. kör) 1:45.108 (átlag: 238.829 km/óra) A VB ÁLLÁSA_____________________________ ___________ Pilóták Konstruktőrök 1. M. Schumacher 128 1. Ferrari 216 2. Barrichello 88 2. Renault 91 3. Button 65 3 BAR 83 4. Trulli 46 4. Williams 54 5. Alonso 45, 6. Montoya 38, 7. 5. McLaren 49 Räikkönen 28, 8. Coulthard 21, 9. 6. Sauber 28 Szato és Fisichella 18-18, 11. 7. Jaguar 10 Schumacher (német, Williams-BMW, 8. Toyota 9 M) 12,12. Massa 10,13. Webber 7, 9. Jordan 5 14. Panis 6, 15. Pizzonia 4, 16. Da 10. Minardi 1 Matta (brazil, Toyota, M), Klien és Heidfeld 3-3, 19. Glock (német, Következik: Olasz Nagydíj, szeptember Jordan-Ford, B) 2, 20. Baumgartner 1 12., Monza Michael Schumacher 13 évvel ezelőtt Spában kezdte meg F1-es pályafutását - az idén hétszeres világbajnokként távozott az Ardennekből FOTÓ: REUTERS/PASCAL ROSSIGNOL Palikák a dobogón TEREPMU. Jól hajrázott a német Európa-kupa-viadal záró napján a Palik László, Darázsi Gábor kettős, és felzárkózott a harmadik pozícióba. A nissanos magyar páros minden szakaszon javított, és ami meglepő, hogy sáros talajon is gyors volt, pedig nem kedveli ezt a talajtípust. A győzelmet a Dakar-menő, Thierry Magnaldi szerezte meg, mögötte a DTM-király Ellen Lohr végzett. NÉMET BAJA, EK-FUTAM, LIPCSE. A végeredmény: 1. Magnaldi (francia, Honda Buggy), 2. Lohr, Tiefenbach (német, Mitsubishi Pajero), 3. Palik, Darázsi G. (magyar, Nissan Pick-Up) GOLF_____________________ Porsche Magyar Amatőrbajnokság, Máriavölgy (a pálya: 72 pár). Férfiak: 1. Peter Wieger (szlovák) 220 ütés, 2. ifj. Tóth J. (magyar, Birdland GCC) 235, 3. Janosska (német) 242. Nők: 1. Catharina Madel (osztrák) 235,2. Hausladen (német) 237,3. Batta (magyar, Pannónia GCC) 277 SZOLGÁLTATÁS Televízióműsor: hétfő SPORT 8.45: Labdarúgás, angol bajnokság: Blackburn-Manchester United, ism. 1045 Triatlon, Világkupa-verseny, Tiszaújváros, ism. 12.00: Heti helyzet, ism. 1245: Labdarúgás, angol bajnokság: Manchester United-Everton, élő 15.45: Karate, ism. 16.15: Labdarúgás, spanyol bajnokság, összeforlaló. 17.15 Labdarúgás, német bajnokság, összefoglaló. 18.15: Labdarúgás, francia bajnokság, összefoglaló. 19.15: Mai helyzet 19.30: Labdarúgás, angol bajnokság, összefoglaló. 20.30 Streetbal. 20.45 Labdarúgás, angol bajnokság: Portsmouth-Fulham, élő 23.00: Labdarúgás, spanyol bajnokság, összefoglaló, ism. 24.00: Szepesivel..., Fenyvesi Csaba L ism 0.30: Mai helyzet, ism. MTV 5.50: Napkelte. Benne: Sporthírek. 19.56: Sporthírek. M2 5.50: Napkelte. Benne: Sporthírek 18.00 Telesport, olmpiai összefolytató. 20.20 Sporthírek. DUNATV 18.00: Híradó. Sporthírek. 19.00. 22.15 Olimpiai stúdió. FILMMÚZEUM 15.00. 19.30 Sportmúzeum, összeállítás, ism. BUDAPEST TV 19.15: JAKO Sporthíradó. Vendég: Szántó Imre, a magyar ökölvívó-válogatott kapitánya, akivel az athéni nullapontos szereplést értékelik. (Ismétlés: kedd, 12.30.) EUROSPORT 8.45 Olimpiai extramagazin, ism 110.00: Lovaglás, Nemzetek Díja, Gijon és Pozsony, mk 12.00: Motokrossz-vb, mk 12.30: Salakmotor GP, Svédország, mk 14.30: Tenisz WTA-torna, döntő, New Haven, mk 15.30: Tenisz ATP-torna, döntő, Long Island. ism. 16.30: Motorsport hétvége, mk 1700: Tenisz, US Open, élő, mk 23.45: Sporthírek, mk 24.00: Tenisz, US Open, élő, mk Napkelte: kedd MTV, M2. 5.50-0.00 (ismétlés: M2. 1&30-1&00): Napkelte. A tervezett témák: A remény szimbóluma győzte le a kiszámíthatóság szimbólumát" Vendég: Stumpf István politológus • Miniszterelnök-jelölt már van, ki lesz az MSZP elnöke? Egy aspiráns az ölből: Her István kulturális miniszer, az MSZP alelnöke • Nem csitul a doppingbotrány • Választmányi ülés a kormány feladatairól is.vendég: Dávid Ibolya, az MDF elnöke. Producer Gyárfás Tamás. Főszerkesztő: Lakat T. Károly. Műsorvezető: Bánó András. A műsor telefonszáma: 251-0519.00 Rádióműsor: hétfő KOSSUTH 193£Sp°rtvilág 8.45: Sportreggel. 11.05: Sporthírek. 19.04: Sportpercek. • ÚJRA QUATRATLON-GÁLA. Csütörtökön 12.30-tól az ELMŰ Népfürdő utcai pályáján rendezik meg a Quatratlongálát, amelyen több Athénban induló magyar sportoló is versenyez majd az értékes díjakért futásban, ergométeres evezésben, úszásban és teniszben. A nézőknek a belépés ingyenes. • KERÉKPÁR. A Quick Step-Davitamon magyar profija, Bodrogi László a kilencedik helyet szerezte meg a Holland körversenyen, s ezzel 48 világranglistapontot szerzett. Bodrogi egy évvel korábban a 15. helyen zárta a viadalt. 44. HOLLAND KÖRVERSENY (2.1-es kategória), 6. (utolsó) szakasz, Sittard- Geleen-Landgraaf (197 km): 1. Erik Dekker (holland, Rabobank) 4:58:16,2. Wauters (belga, Rabobank) azonos idővel, 3. Guidi (olasz, CSC) a. 1......18. Bodrogi László (magyar, Quick Step- Davitamon) a. i. A végeredmény: 1. Erik Dekker 21:21:52,2. Jekimov (orosz, US Postas) 1 mp h., 3. Wauters 4 mp h., ...9. Bodrogi László 44 mp h. HIRDETÉS IMPERÁTOR TRAVEL Akció Korfura! 2004. 09. 01-09. 08.: 30 900 Ft/fo 2004. 09. 08.-09. 15.: 39 900 Ft/fo Akció Zakynthosra! 2004. 09. 01-09. 08.: 49 900 Ft/fo 2004. 09. 08.-09. 15.: 39 900 Ft/fo Az árak a repülőjegyet, a szállást és a transzfert tartalmazzák. Szállás 2-4 fős, tengerparti apartmanokban, édesvizű medencehasználattal. Magyar idegenvezetőink fakultatív programokkal várják az utasokat Félpanzió igényelhető! Utazás MALÉV Charterrel! 1065 Budapest, Podmaniczky u. 2. Tel.: 3313192,3324729,3024121 imperator@axelero.hu www.imperatortravel.hu Qz Utazási Iroda EXPRESS HORVÁTORSZÁG augusztus 28-szeptsmbsr 4. KIKI Vica****/Bol 2 fős 58 900 Ft 6 fős 152 900 Ft 4 és 105 900 Ft 7 fős 176 900 Ft 3 fős 82 500 Ft OLASZORSZÁG augusztus 28-szeptsmbsr 4. Bibkme 2+2 fős 65 600 Ft-tól/ap/hét 4+2 fős 79 100 Ft-tól/ap/hét 5+2 fős 74 000 Ft-tAI/ap/hét PRÁGA 4 nap autóbusszá, reggelis ellátás **Hoteken Indulási időpontok: november 4-7., és december 2-5. Részvétendő: 49 900 Ft/fő Korfus kalandok - egy kicsit másképp! 10 napos üdülés busszal, homokos tengerparti, magas színvonalú úszómedencés apartmanokban augusztustól szeptember végéig: 2-4 fős 10 000-29 000 Ft/tó Hotel Akti Arillas**: kétágyas szoba félpanzióval (itallal): 52 500 Ft/fő Busz + komp: 21 000 Ft/fő Gazdag fakultatív programkínálat felfedezésre váró tájak! Akciós repülőjegyek Európában! Nemzetközi diák- és tanárigazolványok! Express Utazási Iroda 1052 Budapest Semmelweis u. 4. Utazási Info: tel. 1/327-7298,327-7299 Repülőjegy: tel. 1/327-7099,327-7290 D . . Tilos a Nemzeti Sport bármely fotósénak, ’AAJ Kuugier írott anyagának vagy résztelének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli [ újraközlése! | HU ISSN 0866-2517 E-mail: szerkesztoseg@nemzetisport.hu Internet: www.nemzetisport.hu A Szerencsejáték Rt. napilapja HU ISSN 0490-5148 E-mail: sportfogadas@nemzetisport.hu Szerkesztőség: [1] 460-2600 Főszerkesztő: Szekeres Tamás Főszerkesztő-helyettes: Őri B. Péter Szerkesztők: L. Pap István, Pajor-Gyulai László Művészeti vezető: Uhrin Tibor Képszerkesztő: Ginák László Rovatvezetők: Budai Miklós (Sportfogadás), Kormanik Zsolt (nemzetközi), Németh Ferenc (fotó), Szűcs Miklós (hazai), Vincze András (labdarúgó) Vezető olvasószerkesztő: Simon József Grafikus: Székely Zoltán Kiadó: Ringier Kiadó Kft. (1)460-2500 kiado@nemzetisport.hu Felelős kiadó: Papp Béla ügyvezető igazgató Lapigazgató: Kovács Tibor Hirdetési igazgató: Farkas Csaba Marketingigazgató: Erdélyi Péter Terjesztési igazgató: Bulyáki Iván Gyártási igazgató: Végh Petra Kiadó és szerkesztőség: 1141 Budapest, Szugló u. 83-85. Levélcím: 1591 Budapest, Pf. 330. Árusításban terjeszti a Lapker Rt. és alternatív terjesztők. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletág. Előfizethető közvetlen a postai kézbesítőknél, az ország bármely postáján, Budapesten a Hírlap Ügyfélszolgálati Irodákban és a Központi Hírlap Centrumnál (Bp. Vill. ker. Orczy tér 1. tel :06 1/477-6300; postacím: Bp., 1900). További információ: 06 80/444-444; hirlapelofizetes@posta.hu Külföldön terjeszti a Batthyány Kultur-Press Kft., 1014 Budapest, Szentháromság tér 6 Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Matolcsy Miklós vezérigazgató www.szikralapnyomda.hu E-mail: info@szikralapnyomda.hu A Nemzeti Sport példányszámát a MATESZ hitelesíti Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest VHI., Auróra u. 11., telefon: 303-4738, fax: 303-4744, internet: www.observer.hu Hirdetés: (1] 460-2588 Apróhirdetés: (1) 460-2543 Előfizetés: (1) 460-2573, [1] 460-2574 NEMZETI SPORT ELŐFIZE 6 napos rész díjak *7 napos Egyhavi díj 2184 Ft 2550 Ft Negyedéves díj 6225 Ft 7275 Ft Féléves díj 12450 Ft 14550 Ft Éves díj 24900 Ft 29 100 Ft * A vasárnapi lapszámokat a posta csak hétfőn kézbesíti Ügyintéző: Diószegi Lenke tel: 460-2574, dioszegi@ringier.hu Az előfizetés kék száma: 06-40/200-548 Fax: 460-2490 22 nemzeti sport BASEBALL________________ MLB, alapszakasz, 142 játéknap: New York Mets-Los Angeles Dodgers 2-4, Atlanta Braves-San Francisco Giants 9-3, Pittsburgh Pirates-St. Louis Cardinals 4-6, Chicago Cubs-Houston Astros 6-7, Florida Marlins-Colorado Rockies 4- 3, Philadelphia Phillies—Milwaukee Brewers 4-3, Montreal Expos-San Diego Padres 2-5, Cincinnati Reds-Arizona Diamondbacks 3-6, Seattle Mariners-Kansas City Royals 9-7,5-3, Anaheim Angels-Minnesota Twins 1-7, Toronto Blue Jays-New York Yankees 6-18, Cleveland Indians—Chicago White Sox 3-5, Boston Red Sox—Detroit Tigers 5- 1, Texas Rangers-Baltimore Orioles 4-3, Oakland Athletics-Tampa Bay Devil Rays5-4 2004. augusztus 30., hétfő