Nemzeti Sport, 2004. október (102. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-01 / 269. szám

LABDARÚGÁS UEFA-KUPA, 1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ Szilánkok a téren, vér a kövön Őrjárat Budapesten: a csütörtök délelőtt békéjét a délutáni, belvárosi balhé feledtette Bács mögött az angolok... A Millwallt elkísérő drukkereknek akkora figyelmet szenteltek a magyar rendőrök, mint még soha senkinek - naná, hogy ezek után is volt balhé Pesten... PIETSCH TIBOR Az angol szurkolók nyomába eredtünk. Szerda este már tanúi vol­tunk egy nagy bunyónak, majd a Ferencváros- Millwall UEFA-kupa­­visszavágó napjának délutánján is kijutott a „jóból”, hiszen az őrjáratunk során kemény pillanatoknak lehettünk szemtanúi a belvárosban. „Anyukám, jók a csöcseid” - sza­bad és finomított fordításban így hangzik az a kedves meg­jegyzés, amelyet csütörtökön, dél­előtt fél órával, a Nyári Pál utca sarkán működő sörözőben az egyik angol vendég címzett a mellesleg tényleg csinos fel­szolgáló kisasszonynak. Társai vihogva csapkodták térdüket, hogy aztán néhánynak a sör is kibugyogjon az orrán a nagy röhögéstől, amikor a szájhős azzal folytatta, hogyan tenné boldoggá a hölgyet... A kipé­­cézett leányzó erőltetett mo­sollyal az arcán sietett be a pult mögé - na, igen, a vendég szent, így csapolhatta az újabb kört az élet habos oldalát lát­hatóan jól ismerő Millwall­­drukkereknek. MATYÓHÍMZÉSES MELLÉNY KÁROMKODÁSSAL VARRVA Mivel a szomszédos asztalnál kaptunk helyet, akkor is hallot­tuk volna, mit beszélnek a szi­getországból átruccant szurko­lók, ha nem akarjuk. Noha a srácok a múltban merültek el, nem az angol irodalom nagyja­iról tartottak egymásnak előadást. Korábbi élményeiket mesélték egymásnak: „Képzeljé­tek el, a kétezer-kettes vébén úgy berúgtam a szakétól, hogy elveszí­tettem a mobilomat" - dicseke­dett az egyik. „Mi meg elmentünk egy diszkó­ba a haverokkal, éppen táncoltunk, amikor azt vettem észre, hogy az egyik srác mereszti rám a szemeit. Odaléptem hozzá, és dirr, akkorát bevágtam neki, hogy összeesett" - mondott nagyot a másik. „Én meg tegnap este keveredtem balhéba, a Jimmynek majdnem el­vágták a nyakát" - vette át a szót egy ránézésre negyvenesztendős férfi, aki kétségkívül elvitte a prímet, már csak azzal is, hogy a friss sebeit (kisebb vágás a tarkó­ján, nagyobb a homlokán, szá­radt sebhintőporral) mutogatta az őt áhítattal figyelő cimborái­nak. A kedd esti, budapesti Beck­­ett’s sörözőbéli össznépi törés­zúzást felidéző, magasröptűnek a légi útra tévedt korsók és üve­gek ellenére sem nevezhető társalgás egyébként kétszer szakadt félbe. Először akkor, amikor egy holland tréningfel­sőbe bújt fiatalember sétált el az angol sereg előtt, másodszor pedig a délben megszólaló ha­rang perceken át tartó zúgása­kor. Amit a fiatalember és a ha­rang kapott, az ezen a ponton nem idézhető, bár annyit talán leírhatunk, hogy mindkettőt hasonló jelzővel látták el: f...ing. A kívülállónak (vagyis a mellettük ülőnek) amúgy is az volt az érzése, az angolok akkor is kiválóan megértenék egy­mást, ha csak az imént idézett kifejezést használhatnák... Miután legurítottak fejenként vagy öt korsót, egyikük vett is egy szerinte „f...ing” matyóhímzéses mellényt - jó lesz a „f...ing” bá­tyámnak, mondta. A DOKTOROK SZIKÉVEL A ZSEBBEN JÖTTEK EL Meglepő módon, aki délután kereste az angolok társaságát, az az alkoholárusításra szakoso­dott helyiségek körül forgoló­dott. A Váci utca tele volt velük, mint a Télapó zsákja december 9-én este, a keletről érkező kül­földiek törzshelyének számító Anna presszót is megszállták a Millwall- és angol mezbe bújt látogatók. Ahhoz képest, hogy a szakértők szerint a huliganiz­mus nem alakult volna ki az 1960-as években, ha nincsenek a Millwall-drukkerek, igencsak békés volt a hangulat, még az e­ket kisebb-nagyobb adomá­nyok reményében megkörnyé­kező krisnásokat sem hajtották el azonnal, csak azután, hogy kiderült, pénzt kérnek tőlük. Holott akkor már elterjedt a hír: befutott Budapestre a „Doctors” nevű szurkolói cso­port, amelynek tagjai arról ne­vezetesek, hogy egy-egy sziké­vel a zsebükben bóklásznak a stadionok környékén a megvág­ható „páciensekkel” való talál­kozás reményében... A derűs pesti délutánnak a fe­rencvárosiak vetettek véget há­romnegyed négy tájban. „Zsuzsi, jobban teszed, ha lehúzod a rolót" - szólt át a szembelévő üz­let eladójának egy hölgy, midőn elvonult előtte csaknem kétszáz fradista. Zsuzsi szerencséjére az illatszerboltot megkímélte a Vö­rösmarty tér felé tartó sereg, ám a költőnek emléket állító placcon már nem volt kegyelem: a portréfestők kempingszékeit fel­kapva több tucatnyian indultak meg az ott söröző angolok irá­nyába. Utoljára az óvodában fo­­gócskázhattak annyit a fiúk, mint tegnap, legyen elég annyi, ha a kergetőzés versenyszám volna, e helyütt sima hazai győzelmet hir­dethetnénk ki. VIPERA SÚJTOTT LE AZ EGYIK MAGYARRA „Millwall-hooligans, ha-ha-ha” - skandálták diadalittasan az egy­két angolt azért lecsapó fradisták, miután a környező kis utcákból visszatértek az immáron szilán­kok borította térre (na ja, aki söröző emberekre támad, annak számolnia kell azzal, hogy korsók és üvegek repülnek felé...). Még javában tartott az elemzés, ami­kor a sasszemmel megáldott fe­rencvárosiak kiszúrták, a londoni gárdát elkísérő drukkerek ellen­attakra készülnek; a korzón tud­niillik összeállt egy nagyjából fél­száz főből álló mogorva csapat, amely morogva megindult a teret elfoglalók irányába. A kontra mégis elmaradt: éppen félúton jártak az angolok, amikor nagy szirénázás közepette harmincszo­rosára nőtt a rendre ügyelő szak­emberek száma: az addig (le a ro­hamsisakkal előttük!) nagy lelke­sen ide-oda szaladgáló páros ki­egészült a 12 autóval és egy kis­busszal a helyszínre fuvarozott társakkal. A második felvonás ennek köszönhetően el is maradt. Bár egy súlyos csapásról azért be kell számolnunk, egy rendőr a zse­béből előkapott viperával akko­rát húzott az egyik huligán fejé­re, hogy ahhoz mentőt kellett hívni... Miután verbális inzultálás for­májában a rendőr („Ez a gyur­­csányi rendőrség, szemetek!”) meg­kapta a magáét, valaki így szólt: „Na, menjünk haza". És az angolok bősz káromko­dása (lásd még: fi..ing) közepette elslattyogtak a legények. HIRDETÉS . ................... .............. ) SUZUKI (33SD* 1185 Budapest, Üllői út 780. Tel.: 290-0035, fax: 292-0683 Internet: www.suzuki-varro.hu Nyitva tartás: H-P: 7-18. Szó.: 9-13 AKCIÓ! Egyes 15 db-os (mez+nadrág) garnitúrák: felnőtt 39 ezer Ft-os, kölyök 31,5 ezer Ft-os áfás áron, ajándék kapusmezzel, készlet­ről! Sportruházat nagy fazon- és színválasztékban, készítői áron, rendelésre is! Tel.: 06 (28) 467-881 sport www.timsport.hu 4 nemzetisport LÁBTENISZ KUPA Budapest 1107 Zágrábi 8 2004. 10. 09.-2004. 10. 10. AMATŐRÖKNEK, PROFIKNAK 300 000 Ft értékű összdíjazás Nevezés telefonon, vagy interneten: www.lakoauto.hu Telefon: 06 20 947 8807 06 70 273 8344 KIEMELT TÁMOGATÓK: SUVENOR KFT Lakóautó kölcsönzés www.lakoauto.hu HHUS CARE CENTER Arc és Testkozmetika szalon 1173 Csabai u. 40. Tel.: 256-8439 Periszkóp Média Kft www.periszkop.hu Euro Quattro Brókerház Rt. www.euroquattro.hu Mehot Bt társasház biztosítások Tel.: 06 70 3311358 Késelés az esti csetepatéban S. T. J. A legnagyobb létszámmal, 240 emberrel eddig a Debrecen elleni bajnoki meccsre vonult fel az Üllői úti pálya rendjéért felelős civil biztonsági szolgálat, az Expol Kft. Tegnap este viszont 330 narancssárga mellényes rendező várta a kupa­meccsre érkező drukkereket. A rendőrség is igen jelentős erőt vonultatott fel a körbekordonozott Fradi-pálya köré, s nem véletlenül: maguk a Mill­wall-drukkerek is arról meséltek a beléptetésre várakozva, hogy tudomásuk szerint félezer honfi­társuk kelt át érvényes jegy nélkül a csatornán. Akadtak olyanok is, akik a pesti zugárusoktól vá­sároltak belépőt, ám e peches futballrajongók csalódottan vették tudomásul, hogy elzavarták őket a stadiontól, hiszen tikettjük nem a látoga­tóknak fenntartott lelátórészre szólt. Amúgy a rendezők és a rendőrök igyekeztek udvariasan tenni a dolgukat; két angol szurkolónak még azt is megengedték, hogy az Üllői úti felüljáró alá te­lepített vízágyú előtt fényképezkedjenek a Mill­wall kifeszített zászlajával. Az első bilincsbe vert huligánokat este fél nyolc körül hozták be a rohamrendőrök a rabomobilhoz - némi megle­petésre kiderült, hogy a verekedőknek szlovák út­levél lapult a zsebükben. Aztán jött a következő elfogott - az ő hovatartozását a nyakában lógó FTC-sál pontosan elárulta. A vendégdrukkerek többsége türelemmel tűrte a szigorú beléptetést, néhányan azonban keresetlen, nyers szavakkal adtak hangot nemtetszésüknek. A látogatóknak fenntartott szektor megtelt a meccs kezdésére, így a biztonságiak elsősorban amiatt idegesked­tek, vajon megpróbálják-e az előzetes pletykák­nak megfelelően megrohamozni a Fradi-stadiont a jegy nélkül maradt huligánok. Nos, a meccskez­désig a többszörös kordonon senki sem tudott át­jutni ártó szándékkal... De: a mérkőzés előtt, illetve közben kaptuk a rémisztő információt, miszerint este a belváros több pontján is sor került a délutáni csetepaté visszavágójára, amelyben már az angolok igazán kemény magja is részt vett. A vérengzésbe torkol­ló összecsapások eredménye: állítólag négy szur­kolót kellett kórházba szállítani, egyiküket súlyos szúrt sebekkel... Kevés látogató a Barlangban Dennis Wise panaszkodott a minap: nincs annyi néző a Bar­lang névre keresztelt stadion­ban, amennyit ő látni szeretne. Persze a Millwallt nemcsak edzőként, hanem játékosként is segítő hősünk tisztában van az­zal, az egyesület politikájának köszönheti, hogy a telt házas táblát mostanság nemigen lehet kifüggeszteni az amúgy 20 146 műanyag székkel felszerelt aréna bejáratánál. Merthogy a botrá­nyokat megelégelő vezetőség nemrégiben kiötlötte: csak az nyer bebocsátást a létesítmény­be, aki klubtagnak mondhatja magát; az ezt igazoló kártya nél­kül ugyanis hiába áll be az ember a jegypénztár előtti sorba. Hogy az elöljárók mennyire komolyan veszik a „megtisztulást”, azt jel­zi, csakis azon drukkerek vált­hatják ki az igazolványt, akik egyfelől büntetlen előélettel, másfelől állandó lakcímmel büszkélkedhetnek. Utóbbira magyarázat lehet: ha az illető mégis rossz társaság­ba és balhéba keveredik, tudják hol keresni... A nagyobb baj az, hogy az Angliában kitiltott drukkerek közül sokan Magyarország felé vették az irányt, mondván, Bu­dapesten legalább beengedik őket a stadionba... 2004. október 1., péntek

Next