Nemzeti Sport, 2005. február (103. évfolyam, 31-58. szám)

2005-02-01 / 31. szám

LABDARÚGÁSÚJPEST Sallói István elköszönt, a tulajdonost még várják A volt győri védő, Böjte Attila már a lila-fehérekkel edz Sallói István befejezte az újpesti ténykedését. Az ügyvezető igaz­gató egy éve kezdett el dolgozni a Megyeri úton, és hivatalosan már tavaly novemberben fel­mentették a munkavégzés alól, ám tegnapig a felmondási idejét töltötte. A cégvezető lapunk érdeklődésére nem kívánta kom­mentálni, milyen állapotban hagyta ott a futball-kft.-t. Mint mondta, nem kíván az esemé­nyek elé menni, majd amikor minden tisztázódik, megszólal - már ha szükségét érzi. Egyelőre tehát nincs ügyve­zetője az Újpestnek, de a hírek szerint ez csak csütörtökig lesz így. Ekkor ül össze a Megyeri­­ úton a tulajdonosi tanács, amely­nek döntenie kell e kérdésben is. Gyulay Zsolt, a lila-fehérek egyik tulajdonosa szerint jó esély van arra, hogy a tanácskozás után be­mutassák azt a céget vagy magán­­személyt, áld vagy amely a befek­tető lesz. Addig azonban nem ad­nak információt. Az viszont már tény, hogy teg­nap délután óta az Újpesttel ké­szül Böjte Attila. A háromszoros válogatott védővel a héten tár­gyalnak a megállapodás részle­teiről. Annyi biztos, hogy ma 14 órakor az egykori győri hátvéd is pályára lép a szlovák Banská Bystrica elleni Megyeri úti talál­kozón. A játékos az ősszel nem ját­szott sehol, ám mivel az ETO-val hosszú vita után szerződést bon­tott, szabadon igazolhatóvá vált. A futballistával kapcsolatban Mé­szöly Géza, a lila-fehérek vezető­edzője elmondta: belső és jobb ol­dali védőként is tudná használni. A lilák figyelmébe ajánlottak több külföldi labdarúgót is, így például a szlovák Miroslav Drobnakot, aki támadó középpá­lyás, és korábban szerepelt a Tatrán Presov, az Inter Bratislava meg a görög Xanthi együttesében is. A fedezet hétfőn már a Megye­ri úton tréningezett, de az újpes­tieknek inkább ballábas védőre lenne szükségük. Elképzelhető, hogy három fiatal játékost, Bergmann Balázst, Lettrich Dá­nielt és Bozori Balázst kölcsönad­ják egy alacsonyabb osztályú csa­patnak. Böjte Attila alaposan megszenvedte, mire sikerült felbontatnia a győri szerződését, de most már csakis arra összpontosít, hogy sikerüljön Újpesten bizonyítania KECSKÉS ISTVÁN SZÉKESFEHÉRVÁR Szétoszthatják a pénzdíjat Az önkormányzat egy új, titokzatos befektetőtől reméli a futballcég megmentését S. TÓTH JÁNOS ,­abban maradtunk, hogy a debrece­ni terembajnokság hatos döntőjében ki­esett hétszázötvenezer forintot el­oszthatjuk egymás között." Ennyi jó hírt tudott mondani tegnap délután Csertői Aurél, az FC Fehérvár vezetőedzője, de valljuk meg, az elmúlt hónapok történéseinek fényében ez a kis pénz is már-már egy lottóötössel ér fel a futballisták és a szak­vezetők számára. Hogy mennyire drámai a helyzet az egykor szebb napokat is megélt székesfehérvá­riaknál, arra egyetlen történet: Szelier András, sportot felügyelő alpolgármester fájdalmas, keser­ves élményként” idézte fel a vasár­napi teremtornát megelőző talál­kozását a juttatásaikra tavaly ok­tóber óta mindhiába váró labda­rúgókkal. A várospolitikus elé ugyanis odaállt az erdélyi illetőségű Csizmadia Csaba, és szinte könyörgött a futball-kft.­ben többségi tulajdonos önkor­mányzat második számú emberé­nek, hogy bontsanak szerződést. Mostanra ugyanis annyira kiürült a zsebe, hogy már Romániából kell pénzt kérnie a rokonoktól, másként itt felkopna az álla... A JÁTÉKOSOK NEM ÉRTIK, MIÉRT KELL MARADNIUK A futballisták egy része a könyör­gésnél keményebb lépéseket is tett azért, hogy szakíthasson a csőd szélére került labdarúgócég­gel. Jó néhányan feljelentették a ligánál a Fehérvár FC Kft.-t, s az elsőfokú bizottság hét esetben már ki is mondta a kft. szerző­désszegését. A tartozásait elisme­rő társaság azonban fellebbezést fontolgat, noha az is kérdéses, hogy a hétszer 250 ezer forintos fellebbezési díjat sikerül-e össze­kaparnia. A labdarúgók egy része mindezt inkorrekt hozzáállásként éli meg, a kft.-nél viszont azzal védekeznek, hogy a tulajdonos utasítását teljesítik: a cél ugyanis a vagyonvesztés mérséklése (más kérdés, hogy közben az egyik leg­értékesebb futballista, Tóth Ba­lázs viharos gyorsasággal, ingyen távozhatott, sőt már be is mutat­kozott a török Malatyasporban). Az önkormányzatnál ugyanis még mindig reménykednek ab­ban, hogy sikerül befektetőt talál­ni a Fehérvár FC Kft-nek. Igaz, a FIFA-licences menedzser, Kiss József fia, Kiss Péter által képvi­selt, tavaly november óta pályázó üzleti kör az utóbbi napokban semmiféle értesítést nem kapott arról, hogy mégis befutó lehetne (pedig saját bevallásuk szerint már többször megerősítették vé­teli ajánlatukat). Kissék tehát mintha parkolópályára szorultak volna, s helyettük egy, a közel­múltban színre lépő új befektetői csoporttól remélné a város a már­­már menthetetlennek látszó szé­kesfehérvári profifutball meg­mentését. MÉG A RÉGI VÁSÁRLÓ SEM LÉPETT VISSZA A szándéknyilatkozat minden­esetre megszületett, s úgy tudjuk, Warvasovszky Tihamér pol­gármester kabinetigazgatója tár­gyalt is az - egyelőre meg nem nevezett - üzletemberekkel. Ők e hét elejére ígérték a végleges ajánlatuk átadását. Ennek elfoga­dása viszont közgyűlési határoza­tot igényel, márcsak azért is, mert a tavaly november 29-i rendkívü­li közgyűlésen a város által eladás­ra kínált üzletrész megvásárlására kiválasztott Kocsis György írás­ban máig sem lépett vissza vételi szándékától (noha többször nyi­latkozott arról, hogy elege lett a csapat körüli átláthatatlan huza­vonából). A városatyák viszont a jelen állás szerint legközelebb csak február 17-én gyűlnek egybe - két nappal az átigazolási időszak lejárta után... A Fidesz azon ja­vaslatára tudniillik, amely meg­fontolásra javasolta a polgármes­ternek a rendkívüli közgyűlés megtartását, nem született válasz (az ellenzéki pártnái állítják, írás­ban eljuttatták felvetésüket War­vasovszky Tihamérnak). FENYEGET A FELSZÁMOLÁS VESZÉLYE IS Vagyis minden megy a maga „normál ügymenetében”. Kérdés azonban, két hét múlva még lesz-e miről egyeztetni. Egyes informá­ciók szerint tudniillik a tavaly év végéig 447 millió forintos adóssá­got felhalmozó futball-kft. egyes hitelezői elindítják a felszámolási eljárást. Ilyen lépésről Szelier András még nem hallott, ám nem tagadta, hogy az utóbbi másfél hétben már benne van a leveg­őben ez az eshetőség is. Most tehát a nagy hirtelenjé­ben felbukkant befektetőjelöltön a sor, hogy kiterítse lapjait. Hogy valójában kik állhatnak e cég mö­gött, arról hivatalosan pillanat­nyilag semmit sem tudni - legfel­jebb pletykákat hallani a koroná­zóvárosban. A fehérvári profifut­ball körül azonban oly sok a szó­beszéd, hogy egy újabb rejtély ide vagy oda már mit sem számít... Lesz fűtés Kispesten Végre egy jó hír Kispestről: a hétfői tárgyaláson megállapodott egymással a Honvéd és a Nemzeti Sporthivatal vezetősége, így keddtől vissza­térhet újból fűtött otthonába az eddig a Rojik-pályán készülő együttes. A kispestiek vállalták, hogy február 1-jétől kifizetik a közüzemi díjakat, cserében azt az ígéretet kapták, hogy a Bozsik-stadion a lehető legrövidebb időn belül a kerületi önkormányzathoz kerül. Arról nem beszéltek a felek, hogy mi lett a korábban felhalmozott 12 millió forintos adósággal, de az NSH hajthatatlanságát ismerve vélhetően fizetett a Honvéd. Nincs még végleges döntés a Téglaégető úti edzőpályáról, a kispestiek bíznak benne, hogy az üzleti megfontolás helyett az ésszerűség győz, és visszakerül hozzájuk a terület. 2 nemzetisport . t » • IDŐPONTVÁLTOZÁS. A szerdai ri­­vális végül elérte célját: a korábban meghirdetett 18 órás kezdési időpon­tot sikerült módosítania. Méghozzá nem is kicsit: a meccs 15 órakor kezdődik. Mivel a találkozó házigazdája hivatalosan Szaúd-Arábia, a magyar szövetségnek tulajdonképpen nem sok beleszólása volt ebbe az ügybe. Az vi­szont jó hír, hogy a változtatás a hírek szerint nem befolyásolja a televíziós közvetítést, legalábbis abban a tekin­tetben nemhogy a Sportil így is élőben sugározza az isztambuli mérkőzést. • A PROGRAM. Ma 10 órakor a bu­dapesti Kempinski Hotelben találko­zik a keret, ugyanekkor és ugyanitt Lothar Matthäus sajtótájékoztatót tart. A küldöttség 11 órakor indul a Ferihegyi repülőtérre, ahonnan 13.05 órakor felszáll a csapatot Isztambul­ba szállító menetrend szerinti járat. Az érkezést követően a Conrad Ho­telben foglalja el szállását a csapat, 19 órától Lothar Matthäus szövetsé­gi kapitány edzést vezényel a találko­zó helyszínén, az Olimpiai stadion­ban. Szerda délelőtt 10.30 órától újabb tréning vár az együttesre, majd magyar idő szerint 15 órától török játékvezető, illetve assziszten­sek közreműködésével, Szaúd-Arábi­­ával mérkőzik a nemzeti tizenegy. A válogatott a találkozó másnapján, a késő délutáni órákban tér vissza Bu­dapestre. • SZURKOLÓK. Ha Isztambulba nem is, Cardiffba elutazhatnak a magyar drukkerek, ráadásul ugyanazon a gé­pen, mint a válogatott játékosai. Jövő szerdán tudniillik Walesben, az ékszer­dobozt idéző Millenium-stadionban lép pályára Lothar Matthäus együttese, s korlátozott számban még foglalhatók helyek az útra. Ahhoz, hogy valaki tag­ja legyen a kedd reggel el-, szerda éj­szaka hazarepülő delegációnak, nem kell mást tennie, mint a Quaestor Travelnél befizetni 99 ezer forintot. A meccsbelépőre nem lesz gondja, arról a Magyar Labdarúgó-szövetség gon­doskodik. VÁLOGATOTT Az elnök szívesebben utazna Isztambulba Bozóky Imre az Eb-esélyekről is tájékozódik Szerdán idei első mérkőzését vívja a ma­gyar válogatott. Lothar Matthäus együttese Isz­tambulban Szaúd-Arábiá­­val meccsel. BORBOLA BENCE A Magyar Labdarúgó-szövetség elnökének, Bozóky Imrének mostanában nem sok ideje van a pihenésre. Az elnök napirendje amúgy is feszes, ám a napokban a szokásosnál is jobban össze­sűrűsödtek a teendői. Kezdődött ugye az MLSZ elnökségének el­múlt heti rendkívüli ülésével, amelyen a tagok döntöttek arról, hogy a február 28-án tartják a szövetség tisztújító közgyűlését. Tegnap vette át a válogatott bu­szának rendszámát (írásunkat­ erről a 3. oldalon olvashatják), szerdán pedig már az UEFA székházában lesz jelenése, ahol az elnöki, főtitkári értekezleten vesz részt. És akkor még nem is említettük a 2012-es horvát-ma­­gyar közös rendezésű Európa­­bajnokság pályázatával kapcsola­tos tennivalókat. .­­ Az eddig bérelt buszok helyett egy lényegesen korszerűbb járművet használhat a nemzeti együttes, a közelmúltban letették az MLSZ új székházának alapkövét - remél­hető, hogy most már a magyar fut­ball is elindulhat felfelé. - A válogatottat szállító buszt valóban tekinthetjük akár szim­bólumnak is, hiszen egy ilyen modern járműről leszálló futbal­listákra jobban odafigyelnek majd - mondta Bozóky Imre. - A rendszámtábla átvételével pe­dig most már minden feltétel adott ahhoz, hogy a busz az or­szág határain belül és kívül is közlekedhessen. - Ezek szerint már kedden ezzel a busszal utaznak a játékosok a reptérre? - Természetesen. A Törökor­szágba készülő futballisták már szemügyre vették a buszt, és el­mondhatom: nagy sikere volt az MLSZ jelvényével is ékesített járműnek. Sajnálom, hogy én nem mehetek Isztambulba. Szerdán ugyanis Nyonban kell lennem, ahol az európai szövet­ségek elnökeinek, főtitkárainak soros értekezletén veszek részt. - Miről szól egy ilyen tanácsko­zás? - A mostani találkozó célja - néhány más kérdés megvitatása mellett - az áprilisi UEFA- kongresszus napirendi pontjai­nak megtárgyalása lesz. Beval­lom, szívesebben tartanék a vá­logatottal a szaúd-arábiaiak elle­ni mérkőzés helyszínére, ám saj­nos ezt most nem tehetem meg. Nyonban ugyanis ott lesz min­denki, akinek döntő szava van a 2012-es Európa-bajnokság hely­színének kiválasztásában. - Van már visszhangja a horvá­­tokkal közös pályázatunknak? - Egyelőre nem sok mindent lehet tudni. A csütörtöki értekez­let után azonban egy vacsora, egy-két sör mellett bőven lesz al­kalmam tájékozódni ez ügyben is. Bozóky Imre a fehér asztalnál is lobbizik majd a közös Eb-pályázatért FOTÓ: NÉMETH FERENC 2005. február 1., kedd

Next