Nemzeti Sport, 2005. április (103. évfolyam, 88-117. szám)
2005-04-01 / 88. szám
LABDARÚGÁS VÁLOGATOTT A kapitány büszke a csapatára Lothar Matthäus szerint öt győzelem és persze szerencse kell a világbajnoki részvételhez SINKOVICS GÁBOR A realisták azt mondják, vége az álomnak, ideje felébredni. Az optimisták azzal érvelnek, igenis van még esély, érdemes számolgatni, hiszen öt győzelem, s a magyar válogatott máris ott lehet a németországi világbajnokságon. Furcsa kettősség dolgozik most a magyar szurkolókban. Egyrészt sokan értékelik a válogatott szerda este tapasztalt küzdeni tudását, no meg az értékes döntetlent a bolgárok elleni mérkőzésen, másrészt viszont ott van az a fránya álomkergetés. Hogy majd most valóban sikerül kiharcolnunk a világbajnoki részvételt. Ezzel van a baj, hogy sokan belelovalták magukat az évek, évtizedek óta várt sikerbe, s amikor a holland játékvezető véget vetett a Magyarország-Bulgária találkozónak, ott maradt szárazon, lecsupaszítva az egy pont. Egy aprócska pont, amely millimétereket sem vitt előre minket a hosszú úton. A realisták azt mondják, vége az álomnak, de sokan hozzáteszik, bravó, fiúk, régen küzdöttetek ilyen elánnal. Taps, ha nem is vastaps kísérte az öltözőbe a magyar csapat tagjait, mintegy jelezve, valóban elismerés illeti a Lothar Matthäus vezette válogatott tagjait. NAGY GOND AZ, HOGY NEM JÓ AZ ERŐNLÉT Mit kezdjünk tehát ezzel az ü-1-gyel? Mit kezdjünk az álmainkkal - no, meg az előttünk álló hónapokkal? A szövetségi kapitány már a találkozót követő sajtótájékoztatón is hangsúlyozta, hogy igenis van esélyünk, senki se adja fel, és még véletlenül se ejtsék ki előtte a „kiestünk” kifejezést. Ugyanezt megismételte nekünk másnap egy belvárosi étteremben is. Lothar Matthäus bizakodónak és elszántnak tűnt, és ha nem is a már kivívott továbbjutásunkra az általa másfél éve emlegetett világbajnoki részvételre esküdözött, de a sikeres folytatásra igen. Merthogy Lothar Matthäus marad. - Nem tudom, aludt-e az éjszaka, az viszont biztos, hogy volt ideje gondolkodni, lehiggadni, átértékelni a szerda esti meccset. Még most is azt mondja, maradt esélyünk a továbbjutásra? - Igen, igen és igen - mondta a kapitány. - Akarja, hogy elmondjam még legalább ötször? A találkozó utáni sajtótájékoztatón is erről faggattak, megpróbálták sokféleképpen kiszedni belőlem: ugye kiestünk, mondjam már ki, hogy vége mindennnek, hogy elszálltak az esélyeink... Ilyet soha nem hallanak tőlem. Miért is mondanék ilyesmit, amikor elég csak ránézni a tabellára. Ha tud számolni, gyorsan rájöhet, hogy pontszámban beérhetjük a csoport élén menetelő horvátokat és svédeket. -A süllyedő Titanico is az utolsó pillanatig játszottak a zenészek... - Mit akar ezzel mondani? - A mi csapatunknak még hátravan öt mérkőzése, éppen annyi, mint a riválisoknak, ám a helyzetünk finoman fogalmazva is pokolinak mondható. A horvátok és a svédek magabiztosan menetelnek, nekünk őket kellene legyőznünk Budapestért, méghozzá ha az egymás elleni eredmény számítana, akkor legalább négy-négy góllal. És akkor még nem említettük, hogy Izlandon ma már nem lehet biztosra menni... - Elképesztő ez a pesszimizmus. Miért nem arról beszél, hogy igenis jobbak leszünk az izlandiaknál és a máltaiaknál. Ez ugye még nem tartozik a bravúr kategóriába, és aztán hat ponttal a hátunk mögött bármi előfordulhat a svédek és horvátok ellen. Most meséljem el ezredszer, hogy a Bayern München játékosaként szinte már fogtam a Bajnokok Ligája-serleget, lelki szemeim előtt megjelent, ahogy tiszteletkört fűzök a csapattársaimmal, aztán jött egy szédületes hajrá, és a Manchester United ünnepelt helyettünk. A futballban bármi előfordulhat, és ez még Magyarországon is igaz. - Csakhogy a csodáért is meg kell dolgoznia Éppenséggel ön volt az, aki egy héten át mondogatta, hogy az itthon szereplő játékosok fáradtak, aztán tessék, a bolgárok ellen a hatvanadik perc tájékán elfogyott az erő. - Látja, most rátapintott a lényegre: nekem olyan futballistákból kell ütőképes válogatottat faragnom, akik a klubjaikban nem kapják meg a megfelelő fizikális és mentális felkészítést. Én nyolc nap alatt nem tudok csodát tenni. Amíg nem változik itt-hon a szemlélet, amíg a klubok nem lesznek partnerek és nem sorakoznak a válogatott mellé, mögé, addig valóban csak álmodozhatunk. Tény, az itthon játszó válogatottak egy óra futás után elkészültek az erejükkel. Állítom, ha most szerdán kilencven percen át tart az erő és a koncentráció, akkor meg inyertük volna ezt a mérkőzést. KÜLFÖLDRŐL IS JÖHETNÉNEK EDZŐK -A találkozót követően azt mondta: igazságos döntetlen született. Tarja ezt a véleményét? - Igen. Az érezhető fáradtság ellenére az utolsó húsz percben rendkívül aktív volt a csapatom. Ráadásul kockáztattam is. Négy csatárral rohamoztunk, és ez végül meghozta az eredményt. Elismerem, szerencse is kellett az egyenlítő találathoz, de ezt a szerencsét mi igenis kiharcoltuk magunknak. Azt sem tagadhatom, hogy a bolgárok közelebb álltak a második gól megszerzéséhez, mint mi az egyenlítéshez, de a játékosaim annyira akarták a sikert, olyan lelkesen és alázattal futballoztak, hogy rászolgáltak a döntetlenre, írja csak le azt is, hogy büszke vagyok a csapatomra. Büszke vagyok arra is, ami az elmúlt tizenöt hónapban, azaz amióta kapitányként dolgozom, a magyar futballban történt. Én nem dobom be a törülközőt!dol? A németek els leni kettő nul! Ids, a skótok elleni három nullás’ ■ győzelemre, az új buszra, esetleg az újabb és újabb szponzorokra? Minderre együtt. Mert mindez a válogatott körül történik. Nem akarok itt megint a ligával foglalkozni, mert előre hallom a reakciókat, bár azok engem hidegen hagynak, de... Amit a liga az elmúlt években csinált, arra nehéz jelzőket találni. Most már ott is rend lesz, eljött az idő a magyar labdarúgás megújítására. Igenis vannak európai mércével mérve is jó futballisták, most már kialakult egy váz, amire tudok építeni. A középpályássorunk erős, és ha mindenki harcra kész, akkor ott játszathatom a szerdán is remekül teljesítő Böőr Zoltánt, a sérüléséből előbb-utóbb felépülő Lisztes Krisztiánt és Pető Tamást, a hamarosan magyar állampolgársághoz jutó debreceni Ronald Habit és még folytathatnám. Ha bírjuk kilencven percig az iramot, bárki ellen nyerhetünk. - De nem bírjuk... - Ezen is változtatni kell! Összehívom a klubok edzőit és vezetőit, a tulajdonosokat, az igazgatókat, mindenkivel leülök és elmondom: csak összefogással érhetünk el sikereket. Tudom, hogy nincs pénz, de ezen is lehet változtatni, jönnének szponzorok, lennének befektetők, akiket érdekelne a magyar fut-ball, még a klubszinten is. Meg- mondom a tulajdonosoknak, csak olyan edzőt alkalmazzanak, akik korszerű munkát végeznek, akik valóban tökéletesen készítik fel a játékosokat. Ha itthon nincsenek ilyen trénerek, akkor majd mi hozunk külföldről. - Ennek aztán örül majd a maagyar edzői kar... Ez úgy hangzik, mint egy ultimátum. - Szó sincs ultimátumról, a tehetséges, szorgalmas edzők helye biztos, ám az, aki alkalmatlan hosszú távon, aki nem segíti a válogatott munkáját, azt le kell cserélni. A magyar labdarúgásnak legalább húszéves lemaradás a színvonaltól. Tudomásul kell venni, annak idején a magyar edzők oktatták futballra a világot, mostanra mindez megfordult, azaz jöjjenek ide felkészült külföldi szakemberek, akiktől sokat lehet tanulni. NEM SÉRTŐDÖTT MEG, DE MAJD VISSZAVÁG - Tegye a szívére a kezét: a jelenlegi magyar válogatottnak helye van a világbajnokságon? Mindezt azért is kérdezem, meg a pozitív gondolkodása ellenére feltorolt most sok-sok negatívumot, amelyet magunk is látunk, érzékelünk hosszú ideje. Még egyszer elmondom: igenis pozitív fejlődés tapasztalható a válogatottnál, profi stáb veszi körül a csapatot, egyre több a szponzor, és most már látom, hogy a játékosok akarásával sincs gond. Azt szeretném, ha élne, lüktetne a magyar futball, és kérdem: ha így lesz, akkor miért ne lehetnénk ott a világbajnokságon? - Auf Wiedersehen - untik a csütönöki címlapunkon. Viszlát, Németország, világbajnoki álmok... - Azt gondolja, az újságok meg tudnak lepni engem bármivel is? Futballistaként hozzászoktam a sajtó különböző megnyilvánulásaihoz. Az „Auf Wiedersehent” úgy fogtam föl, hogy Magyarországra mindig visszavárnak. Eszem ágában sincs elmenni, de ha ez egy ilyen üzenet volt, akkor válaszolom: találkozunk a világbajnokságon. Addig pedig a csapattal együtt az eredményeinkkel vágunk vissza a kritikusainknak. Sztilian Petrov a semmiből robbant a kapu előterébe, és a védők dermedten nézték, ahogyan aztán hálóba fejelte a labdát Emir Topuzakov a földön feküdt, azonban a szögletrúgásból már befelé szállt a labda, a bolgárral senki nem törődött, és... ...érkezett Rajczi Péter, aki előbb fejjel küldte kapura a labdát, majd aztán a kipattanóból lábbal is biztosított - sikerült egyenlíteni. A magyar támadó IZ IgjMgy Dimitar Berbatov manapság még nagyobb név a futballban, mint Torghelle Sándor, azonban az angol Crystal Palace alkalmazásában álló magyar támadó teljesítménye nem sokkal maradt el a Leverkusen Cikkek a mérkőzésről, adatbank, futball-lexikon, légiósáétól. Zárójelben a félidei statisztikai eredmény olvasható www.nso.hu/magyarbolgar m mint H - Mégis,■ gon y w : Torghelle Sándor Gyerünk, előre! Lothar Matthäus nem adja fel becsülettel küzdött Sikeres átadás: Sikertelen átadás: 6(4) Megnyert fejpárbaj: 3(3) Elvesztett fejpárbaj: 2(1) Megszerzett labda: 1(0) Elvesztett labda: 4(2) Kaput eltaláló lövés:0 Kaput elkerülő lövés: 1(0) Elkövetett szabálytalanság: 4(1) Elszenvedett szabálytalanság: 1(0) Jó csel: 2(1) Rossz csel: 1(0) Lesen: 3(3) Gólpassz:0 Gól:0 Játszott perc: 93 Sikeres átadás: 12(7) Sikertelen átadás: 4(3) Megnyert fejpárbaj: 6(3) Elvesztett fejpárbaj: 3(2) Megszerzett labda: 2(2) Elvesztett labda: 4(2) Kaput eltaláló lövés: 3 D Kapu elkerülő lövés: 1(1) Elkövetett szabálytalanság: KD Elszenvedett szabálytalanság: 2(1) Jó csel: 7(5) Rossz csel: 2(2) Lesen: 3(2) Gólpassz: Gól: Játszott perc: 0 0 93 Dimitar Berbatov 90. perc" S 2005. április 1., péntek JEGYZET Megdumálták: jók vagyunk! A lefújás után tulajdonképpen már nyertünk, így megy ez már régóta: a valóságos sikerek hiánya miatt a verbális fociban keresünk menedéket, vagyis az edző, a játékos, a szurkoló tökéletes átszellemültséggel képes megmagyarázni, hogy ha „...a kapáslövés után a labda nem az oldalvonal felé száguld, hanem kapura megy, akkor gól, és mienk a három pont”. Mint most is... Volt, aki a Szusza Ferenc-stadionban az öltözők előtti bejáratnál telefonált, és kihangosítva a mobilkészüléket ismételtette el a hívóval azt, hogy milyen remek volt a csapat küzdeni tudása; volt, aki előrenyújtott kézzel fogadta a gratulációkat, mert ez aztán szép volt, jó volt, bravúros volt; volt, aki fennhangon, boldogan számolgatott, hogy ezzel a döntetlennel még van esély, akkor, ha... Ha megverjük a svédeket, a horvátokat, a bolgárokat, az izlandiakat, a máltaiakat is. Beszélgetve a foci a világ legszebb játéka nekünk. És most még átkozni sem lehet a mieinket, hiszen tény és való, a csapat szerda este úgy küzdött, úgy akart, ahogyan azt mindenkor kell, illetve kellene, tagadhatatlan, hogy voltak szép cselek is, volt átszellemültség, és volt - nem utolsósorban - magyar gól. Mégpedig egyenlítő gól, amiben az volt a rendkívüli, hogy a kilencvenedik percben adott ünneplésre okot, akkor, amikor a lelátón szorongók már-már temették azt a keveset is, ami jó volt a bolgárok elleni vbselejtezőben. A lefújás után tulajdonképpen már nyertünk, így megy ez már régóta. Ez a magyarázkodós műfaj - gyaníthatóan - azon nemzeteknél dívik, ahol a futballsiker ritka vendég, ahol a hazai döntetlen olykor felér a győzelemmel, de összességében semmi másra nem jó, minthogy megágyazzon a szép, ám mégis csalfa reményeknek, vagyis annak, hogy még (mint régen, a legendás időkben, úgy mostanság is) van esély a következő meccsen is. Persze a futballban soha nem szabad feladni - és ebben feltétlenül igazuk van azoknak, akik a bolgárok elleni 1-1 -nek is örülnek mert elképzelhető, ebben a világbajnoki selejtezősorozatban október 12-én a magyar-horvát meccsen az utolsó gól dönt a csapat sorsáról, igaz ugyanakkor az is, hogy az ilyesfajta csoda minket már régen elkerül. Sőt ez a sokszor megálmodott (és legyünk ennyire önkritikusak: általunk ezerszer beharangozott csoda olyannyira messze jár, hogy semmilyen furfang nem elég az idecsábítására. Lám csak, ülhet kapitányként világsztár a kispadon, pluszerőt, -tudást Lothar Matthäus sem adhat - legfeljebb megrögzött idealistaként ígérhet -, így talán akkor járnánk igazán jól, ha a hátralévő vb-selejtezőkön néha még ő is beszállna a középpályára... Az eddig látottak alapján inkább legyünk realisták, és kívánjuk azt: legyünk majd úgy legalább harmadikok ebben a csoportban, hogy elmondhatjuk, van csapatunk. Hogy van olyan csapatunk, amelyik - ugyanúgy, mint a bolgárok ellen - az ezután következő meccseken is tud majd csípni, harapni, küzdeni. Akkor az sem lesz baj, ha nem tudunk olyan nagyon-nagyon jól futballozni, mert... Ennyit tudunk. Vincze András A válogatott mérkőzéséről a 4. oldalon is olvashatnak nemzeti sport .