Nemzeti Sport, 2005. május (103. évfolyam, 118-146. szám)
2005-05-23 / 138. szám
A NAP TÉMÁJA TENISZ, FRANCIA NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, ROLAND GARROS, PÁRIZS_________________________ Mandula hatódsz Előfordulhat, hogy Rafael Nadal éppen a születésnapi KAMLER JÁNOS L. PAP ISTVÁN ■ Sikerre éhesen, feltöltődve és három mérkőzéssel a lábában vág neki a főtábla küzdelmeinek a WTA-világranglista 255. helyén álló Mandula Petra, a ma kezdődő Roland Garros egyes mezőnyének egyetlen magyar indulója. Válogatott teniszezőnknek az idén selejteznie kellett a párizsi Grand Slam-tornán, ami nem újdonság a számára - abból a szempontból viszont igen, hogy porckorongsérve miatt hosszú hetekig nem ragadhatott ütőt. Hogy mást ne mondjunk, éppen a francia fővárosban tért vissza a teniszcirkusz porondjára. „Köszönöm szépen, egész jól érzem magam - válaszolta érdeklődésünkre a 27 esztendős magyar játékos, aki szettveszteség nélkül teljesítette a háromfordulós selejtezőt. - Azt azért nem mondanám, hogy tökéletes állapotban vagyok, hiszen úgy másfél szett után már érzek fájdalmat a derekamban, ugyanakkor bírom a strapát, szerintem nem lesz gond. Jót tett a selejtezőben lejátszott három találkozó, mind az önbizalmamnak, mind a játékomnak. Hiányoztak a tétmérkőzések, a meccs Nől egyes végi idegeskedések már kevésbé, bevallom, a befejezéssel voltak problémáim. ” Erőt meríthet tehát a selejtezőben aratott diadalokból, no meg abból, hogy általában jól teljesít a párizsi főtáblán, eddigi öt szereplése alkalmával csak egyszer esett ki az első fordulóban, míg 2003-ban nyolcad-, 2001-ben pedig negyeddöntős volt - utóbbi eredmény óta az összes Grand Slam-tornán ott volt a főtáblán! „Hallottam, hogy sorozatban ez lesz a tizenhetedik, el is tűnődtem rajta. Az évek során egyre több és több élménnyel lettem gazdagabb, a legkedvesebbek természetesen innen, Párizsból származnak. Sohasem fogom elfelejteni, amikor négy éve az olasz Grande ellen a legjobb nyolc közé jutásért harcoltam, óriási volt a tét, az egyes pályán teniszeztünk, és két, viszonylag sima szettben, nagyszerű játékkal nyertem. Mindent megteszek azért, hogy kedden is jól teniszezzek, bár azt is elfogadnám, hogy bűnrossz játékkal jussak tovább” - így Mandula Petra. S hogy ki vár kedden? A 23. életévében járó Anabel Medina- Garrigues, aki spanyol lévén eleve kellemetlen ellenfél salakon, jelenleg a 34. a világranglistán, ráadásul szombaton megnyerte a 170 ezer dollár összdíjazású strasbourgi WTA- tornát, ugyanakkor az is sokatmondó lehet, hogy kilencéves profi pályafutása során mindössze harmadszor szerepel a Roland Garros főtábláján, és eddig egyszer sem jutott el a harmadik fordulóig. „Szívós teniszező, ha jól emlékszem, a fonákját erősebben üti meg, tenyeressel inkább pörget. Többé-kevésbé ideális a játéka a számomra. Egyszer egyébként már játszottam vele, remélem, ő is emlékszik arra a meccsre.- magyarázta Mandula Petra. Hogy Medina Garrigues emlékszik-e vagy sem, egyelőre nem tudni, mindenesetre tény: a sopoti találkozás alkalmával Petra 6:4, 6:0-s csapást mért spanyol ellenfelére. Igaz, ennek csaknem két . Akárhogy is nézzük, a férfiak versenye látványosabb és minden bizonnyal izgalmasabb lesz, mint a hölgyeké, ráadásul a négy nagy torna közül éppen a párizsi kapcsán vetődik fel a kérdés: megcsinálja-e Roger Federer a saját kis Grand Slamjét? Van neki két wimbledoni bajnoki címe, nyert már Melbourne-ben és Flushing Meadowsban, a francia fővárosban viszont még elődöntőt sem játszott, holott legalább két éve elvitathatatlanul ő a világ legjobbja. Előállhatnánk azzal a tétellel, amely szerint nem minden legendának sikerül meghódítania Párizst, de amíg Pete Sampras, John McEnroe, Boris Becker vagy Stefan Edberg játéka alapvetően sebezhető volt salakon, vagy legalábbis nem oly hatékony, addig Federeré a lassú borításon is tökéletes lehet. Nála inkább az erőállapot dönthet. Hogy a második hét közepére mennyi energiája marad a többiekkel szemben. „Őszintén szólva nem olyan vészes a sorsolásom, és különben sincs olyan ellenfél, akivel nem játszanék szívesen. Van elég önbizalmam, úgy érzem, meg tudom csinálni, akár már az idén. A pályafutásom befejezésekor úgyis kiderül, hogy sikerült-e, addig meg minek türelmetlenkedjek” - tört elő a vérbeli profi a svájci világelsőből, aki - nem mellékesen - hamburgi tornagyőzelemmel hangolt karrierje hetedik Roland Garrosára. Az mindenesetre nem a véletlen műve, hogy a csodálatos eredményei dacára a bukmékerek nem Federert tartják a bajnoki cím első számú várományosának - hanem Rafael Nadalt, annak ellenére, hogy ő először (!) szerepel a Roland Garros főtábláján. Hogy elsőre nyer? A csuda tudja, Mats Wilandernek éppenséggel sikerült 1982-ben, jóllehet őt nem fenyegette annyi veszély, mint mostanában bármelyik bajnokaspiránst. „Az idők végezetéig képes futni, semmitől sem fél, az élete a tenisz. ” „Szerintem ötévente jön egy-egy olyan kiválóság, aki a saját játékával kitűnik a mezőnyből, és ezáltal még feljebb emeli a lécet a sportágban. Ő ilyen. ” Így jellemezte Nadalt Marat Szafin, illetve a 35 esztendős Andre Agassi. Valószínűleg az eredményektől függetlenül is kapott volna néhány kedves szót a legnagyobbaktól, hát még úgy, hogy sikert sikerre halmoz az idén, főleg salakon, elvégre Monte-Carlóban és Rómában sem talált legyőzőre. A francia média egyébként máris előretekint, kiemelve, hogy a harmadik fordulóban Nadal és Richard Gasquet főszereplésével összejöhet a tinédzserek háborúja - arról nem is beszélve, hogy az elődöntőben, június 3-án Federer kerülhet Nadal útjába. Éppen a spanyol titán 19. születésnapján... A latinokról - különös tekintettel az argentinokra - még nem szóltunk: a tavalyi döntős Guillermo Coria egyértelmű, a trófea megszerzését tűzte célul, bár a párizsi Grand Star viadal „kiszámíthatatlanság” ismerve előfordulhat, hol olyasvalaki ér révbe két h múlva, akinek eddig le sem tűk a nevét. Tavaly gondol volna bárki is, hogy Gasto Gaudio lesz a befutó? „Minden eddiginél kiélezetté lesz a torna” - ez már Amé Mauresmo véleménye azégyesről, egyszersmind tán belekódolta mondadójába, hogy nem feltétlenül saját magát tartja a legesélyesebb-nek. Igaz, miért is tarlágranglista-helyezése alapján, 16 játékos hadkártyával; a mérkőzések három nyerte Férfi páros: Jacques Brugnon-kupa; 64 kártyával; a mérkőzések két nyert szettig Női egyes: Suzanne Lenglen-kupa; 128-a, 19. és 22. között megrendezett 96-os selej a harmadik játszmában nincs rövidítés Női páros: Simone Mathieu-kupa; 64-es badkártyával; a mérkőzések két nyert sze Vegyes páros: Marcel Bernard-kupa; 41 badkártyával, a 16 kiemelt csak a másod játszmában nincs rövidítés Pénzdíjak Összdíjazás: 13 549125 euró)15. Férfi páros: 1 212180 euró (2 ró (261250). Vegyes pároké 2,48 százalékkal . ATP Race-pontos nyolcaddön WTA-val 2. forduló 3. forduló nyolcaddöntő negyeddöntő elődöntő döntő Év Férfi egyes 1995 Thomas Muster (osztrák) 1996 Jevgenyij Kafelnyikov (orosz) 1997 Gustavo Kuerten (brazil) 1998 Carlos Moyá (spanyol) 1999 Andre Agassi (amerikai) 2000 Gustavo Kuerten 2001 Gustavo Kuerten 2002 Albert Costa (spanyol) 2003 Juan-Carlos Ferrero (spanyol) 2004 Gaston Gaudio (argentin) tan , hiszen francia lévén miden évben óri nyomás nehezdik rá, piár hogy sem sem másutt ni Férfi páros Jacco Eltingh, Paul Haarhuis (holland) Jevgenyij Kafelnyikov, Daniel Vácek (orosz, cseh) Jevgenyij Kafelnyikov, Daniel Vácek Jacco Eltingh, Paul Haarhuis Mahesh Bhupathi, Leander Paes (indiai) Todd Woodbridge, Mark Woodforde (ausztrál) Mahesh Bhupathi, Leander Paes Paul Haarhuis, Jevgenyij Kafelnyikov (holland, orosz) Bob Bryan, Mike Bryan (amerikai) Xavier Malisse, Olivier Rochus (belga) Davenport (amerikai, 1.)-Srebotnik (szlovén) -Andrieux (francia, szk)-Peng Suaj (kínai) ________ T. Panova (orosz)-C. Fernandez (argentin, sel.) ________ Razzano (francia)-Szafina (orosz, 25.) Hantuchová (szlovák, 20)-M. Krajicek (holland, sel.) _____ Chladková (cseh)-Castano (kolumbiai) ______ Cervanová (szlovák)-Nakamura (japán) ________ Tu (amerikai, sel.)-K. Clijsters (belga, 14.) ________ Zvonarjova (orosz, 9.)-Meusburger (osztrák, sel.) ________ Rimerova (cseh, sel.)-Kirilenko (orosz) Kostanic (horvát)-Tanasugarn (thaiföldi) Ducsevina (orosz)-Pierce (francia, 21.) Pennetta (olasz, 32.)-Craybas (amerikai) Domachowska (lengyel-Cohen-Aloro (francia) Klösel (német, sel.)-Santangelo (olasz, ser.) Cso Jun Dzseong (dél-koreai)-Schnyder (svájci, 8.) Gyementyijeva (orosz, 4.)-Strycová (cseh) Mamic (horvát)-Raymond (amerikai) Morigam( japán)-Haynes (amerikai) Camerin (olasz) Sprem (horvát, 31.) Farina-Elia (olasz, 18.)-Kremer (luxemburgi) Perry (amerika)-Parra-Santonja (spanyol) Ferguson (ausztrál,szk)-Díaz-Oliva (argentin) —— Fedak (ukrán)-Lihovceva (orosz, 16.) V. Williams (amerikai, 11.)-Marrero (spanyol) Zuluaga (columbia)-Prusová (cseh, ser.) .. A. Bondarenko (ukrán)-Karatancseva (bolgár) ------------Schruff (német)-Aszagoe (japán, 19.) — Frazier (amerikai, 27.)-Shaughknessy (amerikai) -———• Leit (francia)-Schaul (luxemburgi) — Perebijnisz (ukrán)-Gagliardi (svájci) ------------Sánchez Lorenzo (spanyol)-Miszkina (orosz, 5.) Petrova (orosz, 7.)-Washington (amerikai) ------------Spears (amerika)-Beltrame (francia) ---------—Peschke (cseh)-Randriantefy (madagaszkári) ....— Peer (izrael)-Bartoli (francia, 28.) —--------Golovin (francia, 17.)-Osterroh (amerikai) ------------Ari. Serra-Zanetti (olasz)-Weingartner (német) ■ ■ ■ . ■— Suchá (szlovák)-Garbin (olasz) -------—Vento-Kabchi (venezuelai)-Bovina (orosz, 12.) -----------Jankovics (szerb-montenegrói, 15.)-Smashnova (izraeli) —-------Vinci (olasz)-Grönefeld (német) —--------*Safarová (cseh, szv)-Viridisová (cseh) ____ Cseng Csie (kínai)-Schiavone (olasz, 22.) ---------— Ivanovics (szerb-montenegrói, 29.)-Foretz (francia) ________ Benesová (cseh)-Parmentier (francia, szk.) , Zsidkova (orosz)-Comet (francia, szk.) ________ E. Dominikovic (ausztrál)-Mauresmo (francia, 3.) ________ Kuznyecova (orosz, 6.)-Johansson (francia, szk.) ________ Arvidsson (svéd, sel.)-Daniilidu (görög) _ _____ Irvin (amerikai)-Pratt (ausztrál) _____ Mirza (indiai)-Dulko (argentin, 30.) _______ Maleeva (bolgár, 24.)-Fudzsivara (japán) ________ Mandula Petra (magyar, se)-Medina-Gamgues (spanyol) _____ Ruano-Rascual (spanyol-Jakimova (fehérorosz, ser.) ________ C. Martinez (spanyol) Henin-Hardenne (belga, 10.) ________ Déchy (francia, 13.) Pastiková (cseh) , Talaja (horvát)-Stosur (ausztrál) ________ Jedossova (francia, szk.)-Brandi (Puerto Ricó-i) ________ Aagostera-Vives (spanyol)-Szugijama (japán, 23.) ________ Suárez (argentin, 26.)-Csakvetadze (orosz) Jugics-Szalkics (bosnyák, sel.)-Koukalová (cseh) ________ Pin (francia, szk.)-Rezai (francia, szk) _____ Linyeckaja (orosz)-Sarapova (orosz, 2.) ________ A név után zárójelben a nemzetiség és a kiemelés száma olvasható: sel. = feljutó a selejtezőből; szk. = szabadkártya; szv. = szerencsés vesztes (lucky loser) AMIT TÚL Mandula Petrára spanyol ellenfél vár a főtábla első fordulójában AZ ELI 24 nemzet sport 2005. )