Nemzeti Sport, 2005. július (103. évfolyam, 177-207. szám)

2005-07-01 / 177. szám

1­ 2 nemzeti sport . LABDARÚGÁS BEMUTATKOZÁS Aldorado Kispesten Megtartotta első edzését a Bp. Honvédnél Aldo Dolcetti Igencsak meglepődött szerda késő este a Honvéd „házi” taxisa, amikor kapott egy telefont, hogy ugyan ugorjon már ki a reptérre, és hozza be onnan a kispes­tiek jövendőbeli szakmai stábjának kétharmadát (a har­madik harmadot jelentő Borgulya István már házon be­lül volt). Aldo Dolcetti vezetőedző és Livio Melis erőn­léti edző ugyanis tán még saját maga számára is várat­lanul, egy héttel a meghirdetett időpont előtt Buda­pestre utazott, és csütörtökön már be is mutatkozott a játékosoknak - mégpedig egy olyan edzéssel, amely a focisták többségének az idegenlégiós­ kiképzést juttat­ta az eszébe... A szakemberek természetesen szemre­vételezték a Bozsik-stadiont is, és bizony a máshoz szokott olaszok igencsak megtántorodtak, amikor meglátták új otthonukat. Mi ott voltunk mellettük. KUN ZOLTÁN, PIETSCH TIBOR Még mielőtt a fentiek alapján bárki megijedne, sietve tegyük hozzá: nagy gond azért nincs. Egyrészt az olaszok máris megkapták a felvilágosítást, hogy az önkormányzattal végre sike­rült dűlőre jutni, és remény van arra, hogy Piero Pini főtulaj­donos végre felépítheti saját sta­dionját, másfelől pedig az aján­dékozó kedvű szurkolók annyi Kispest-brosúrával és emlékfü­zettel lepték meg őket, amennyi­vel országos papírgyűjtőversenyt lehetne nyerni. HIRDETÉS Jókedvűen fogadták tehát a két signorét a honvédosok, és bi­zony minden ok megvan az örömre, meglepően jól alakul­nak a dolgok a csapatnál. Példá­ul sikerült kompromisszumot kötni az MLSZ-szel, így most már nem fenyegeti a kizárás ve­szélye a Kispestet, amiért nem vonta vissza az ügyészségi felje­lentést. Továbbá rendben van Tornyi Barnabás ügye is, a letét­be helyezett 40 millió forintról heteken belül döntés születik. Ha a Legfelsőbb Bíróság hely­ben hagyja a korábbi másodfokú ítéletet, akkor az edzőből lett szakkomentátor felveheti a pén­zét, ha viszont nem, akkor a kis­pestieké a 40 millió, és új eljárás indul. A történethez tartozik, hogy a 15 és 20 millió forintos ajánlat után Piero Pini nemrég már 30 milliót kínált Tornyi Barnabásnak, aki ezt nem fogad­ta el - hamarosan kiderül, jól tette-e. A napokban vélhetően sikerül kedvező szerződést kötni egy sportruházatgyártó céggel, így fel lehet tölteni a csapat, illetve az ajándékbolt megcsappant készle­tét. És ami a legfőbb: már közel a megállapodás egy újabb tulajdo­nosjelölttel, akinek nem lenne gond igen komoly összeggel tá­mogatni az együttest. Nem véletlen, hogy kérdé­sünkre, miszerint a váratlanul jól alakuló fejlemények után mégis milyen célkitűzéssel vág neki az alakulat a bajnokságnak, Kiss Zsolt tulajdonos mosolyogva csak annyit felelt: „Azt meg sem merem mondani... ” Persze, talán elhamarkodott lenne rögvest a Bajnokok Ligájáról álmodozni, mert amikor utoljára a szurkolók dobogóra várták a Honvédot, akkor spéciel kiesett. A játékoskeret persze a hírek szerint most lesz annyira jó, hogy ez a csúfság ne fordulhas­son elő. Az olimpián is részt vevő, nemrég a Livornóban ját­szó ghánai Emmanuel Osei ha­marosan megérkezik, miként várható még egy-két további külföldi futballista szerződteté­se, Genito és Miro pedig vissza­tér Mozambikból. A csapat jelentős részét azonban a saját nevelésű fiatalok adhatják (a csü­törtöki edzésen izzadó huszonöt játékos több mint fele húsz év körüli), köztük a legértékesebb futballistának tartott Vadócz Krisztiánnal. A kétszeres váloga­tott középpályást több csapat ke­reste meg, de aligha lesz olyan klub idehaza, amely ki akarná fi­zetni a Honvéd által kért, infor­mációink szerint jóval több mint százmillió forintot. A tavasszal jól védő kapus, Takács Tamás is visszatérhet Diósgyőrből, ám a játékos balszerencséje, hogy a szerdai edzés végén még Mis­kolcon talpcsontrepedést szen­vedett, így másnap Kispesten már jókora gipsz és egy mankó társaságában jelent meg. A többiek azonban egészsége­sek, és szombaton már jön az első komolyabb edzőmeccs: az Üllői úton, a Fradi ellen. Aldo Dolcetti mester ott már jobban lemérheti, mit is tud új csapata. • A Bresciából érkező új szakvezetőnek nem ismeretlen a magyar csapat: ő is tudja, hol játszott Puskás Ferenc • Az első nehézség - miután tolmácsolni kell, ezért Aldo Dolcetti mindegyik utasítását kétszer mondja el . A kispesti futballisták már érzik, hogy roppant kemény szakember a főnökük, mert futniuk kellett kifulladásig „Futás!” - adta ki az ukázt Aldo Dolcetti. A Honvéd történetének első olasz edzője (megannyi magyar mellett finn, szerb és román szakem­ber is ült már a kispesti padon) az általa megtartott első gyakorlás után bizonyította, hogy a számára legfontosabb kifejezések egyikét már el­sajátította. Az időnként „szemet szúró” napsütést ugyanis egyik pilla­natról a másikra­ akkora zápor váltotta, hogy a háta mögött már maest­roként emlegett tréner jobbnak látta, ha nem a szabad ég alatt adja első nyilatkozatát, hanem egy kapualjban - ahová aztán ugyanúgy bevert az eső... - Bevallom, kissé zavarban vagyok - kezdte a legutóbb a Serie A-nak búcsút intő Bresciánál pályaedzőként ténykedő Aldo Dolcetti. - Az én hazámban ugyanis úgy szól az egyik közmondás: ha a nász esőben köttetik meg, akkor a házasság nem lesz hosszú távú. Babonás lévén, ezek után mit gondoljak a kispesti szerepvállalásomról? -Azért nem reménytelen a helyzet: amíg edzettek, hétágra sütött a nap. - Ez igaz. Akkor minden rendben lesz... - Mit mondjunk, sokáig tartott a bemutatkozás, kezdés gyanánt két és fél órán át kínozta újdonsült játékosait. A gyepről lekászálódók legalábbis állí­tották, ilyen kemény foglalkozásban rég volt részük. - Nem szeretném elkeseríteni őket, de az első egyben nem az utol­só volt, már ami az intenzitást illeti... Mellesleg Olaszországban ez egy normális edzésnek felel meg. Elismerem, valóban sok időt töltöt­tünk pályán, ám ez részben annak is köszönhető, hogy mivel még nem beszélünk egy nyelvet a futballistákkal, tolmács segítségét veszem igénybe, és így gyakorlatilag kétszer kell elmondani mindent. Láthat­ták önök is, nem keveset beszéltem... - Dicsért vagy inkább bosszankodott? - Felkészültem arra, hogy valami szokatlant látok majd. Tudják, másfajta futballon nőttem fel, tizenhárom éves korom óta az olasz lab­darúgás bűvöletében élek. És ennek már huszonhat esztendeje... Bár az élvonalbeli szereplés lehetősége nem adatott meg Torinóban, hat évig vallhattam magam a Juventus játékosának, de vigasznak megtet­te, hogy a Pisa színeiben ez már összejött, no meg arra is büszke lehe­tek, hogy a Serie B-ben is számos jó meccsem volt. Aztán belülről kí­vülre kerültem, és amióta edzősködöm, arra vágytam, hogy egyszer külföldön tehessem próbára magam. - Ezek szerint csak a Honvéd hívására várt. - Uraim, ennek a fele sem tréfa: amikor a szezon vége előtt két for­dulóval azzal hívtak fel Bresciában, hogy volna-e kedvem Kispesten dolgozni, rögvest igennel feleltem. - Ekkor hallott először a Honvédról? - Ugyan már! Puskás Ferenc egykori klubját ki ne ismerné?! - Megtisztelve érezzük magunkat. - Számomra pedig az a megtisztelő, hogy itt lehetek. Jártam már a Bozsik-stadionban, beszéltem sok emberrel, így tisztában vagyok az­zal, hogy nem éppen idilli a helyzet, de nekem komoly terveim van­nak. - Úgymint? - A szerződésem jövő nyárig érvényes, szeretném ha annak le­jártakor azt mondanák a szurko­lók, hogy ez a Honvéd már ha­sonlít valamelyest a régire. Az el­képzelésem már megvan: a ma­gyar játékosok technikáját ötvö­zöm az olaszos mentalitással. Hi­szem, sőt biztos vagyok benne, hogy ebből jól jövünk ki.­­ Azt az első edzésen tapasztalta, hogy „pengések” a futballistái? - Mielőtt Budapestre érkeztem volna, videoszalagok segítségével már elemeztem a csapat futball­­ját, a tréningen látottak csak megerősítettek a hitemben. Mi­ként örömmel vettem észre azt is, hogy a fiúk nagy beleéléssel tet­ték a dolgukat - és egyszerűen. - Ajaj... - Mifelé ajaj? Ezt elismerésnek szántam. Egyáltalán nem baj az, ha egyszerű futballt játszunk. Mondom ezt olasz létemre... A többség figyelt az új edzőre, azonban volt, akinek egy pillanatra elkalandozott a figyelme, miközben Aldo Dolcetti kiadta az utasításait Aldo Dolcetti: itt van a labda, fiúk! ­ Tippmix - Futballaréna XI. Fehérvári út 120. RAAB «ARCHER - COOLTURA PREMIER LIGA, KEDD DUPONT FC Hal. TÓTH FC KRONES 2-4 S + S FC TRANS AM-RUBEOLA 5-0 SECURICOR TYREX TÁJFUN 0-5 CBF BAKÓ Poz.: Csapat neve: M: Gy: D: V: Rúgott: Kapott: Gólk.: Pont: 1 S+S FC 12 100 2 37 14 23 302 CBF BAKÓ 108 0 2 41 18 23 243 DUPONT FC 106 0 4 28 226 18­4 TRANS AM-RUBEOLA 116 0 5 32 239 185 TYREX TÁJFUN9 4 0 5 24 27 -3 126 TÓTH FC 103 1 6 29 46 -17 107 SECURICOR9 2 0 7 23 37 -146 8 KRONES KROMATEC 111 1 9 26 53 -274 Minden héten egy CHEVROLET MATIZT sorsolunk ki egyhetes használatra a CHEVROLET GYULAI jóvoltából. A játékosok a PHYTOPERFORMANCE sportkrémeit használják. Éld át a futball csodáját - utazz a COOLTURÁVAL Európa élvonalának mérkőzéseivel! A Minabella É­TTEREM Várja kedves vendégeit magyar és nemzetközi specialitásokkal Budapest IX., Tompa u. 17/b. Nyitva: Hétfőtől szombatig 12-22 óráig vasárnap 12-21 óráig 51___Telefon: 215-0210 BIBIONE-OLASZORSZÁG (Velence mellett) HA NYÁR, AKKOR BOREAL Bibione tengerpartja téged várt Homolytart. sós tenger, napozás, kedvező árak, ingyen katalógus. Beszélünk magyarul! Közvetlen kapcsolat. Információ és szállásfoglalás: Boreai Turista Iroda, Szondi Gabriella hétfőtől szombatig 9.30-tól 17 óráig, vasárnap délelőtt telefon: 0039-0431-430-428, fax: 0039-0431-437-043 e-mail: 3g.boreali Sibibioite.nauta.rt ­ Erősödik a Diósgyőr MISKOLC. Sajtótájékoztatón mutat­ták be Miskolcon a Diósgyőr két új szerzeményét, a tavasszal a skót Livingstone csapatában fut­ballozó 3­2-szeres válogatott Horváth Ferencet, illetve az Újpestről tíz év után távozó Tamási Zoltánt. A két, egyaránt kettő plusz egy évre szerződtetett labdarúgó bizonyosan erősítést jelent majd Gálhidi György vezetőedző csapatának. Ezzel azonban még nem ér véget a DVTK nyári erősítése, a következő napokban ugyanis a vezetők várhatóan megkötik a szerződést az ugyancsak váloga­tott Pintér Zoltánnal, aki az idén Magyar Kupát nyert a Sopronnal. HIRDETÉS­­* Műfüves foci Indul az új bajnokság www.metrosport.hu • 06 (30) 921-0162 ­ Tóth Norbert: még négy év BUDAPEST. Megszületett az Újpest eddigi legnagyobb „iga­zolása”, mégpedig úgy, hogy a keretében nem történt változás: a klub 2009-ig meghosszabbí­totta Tóth Norbert szerződését. A középpályás az előző bajnok­ságban az első helyen végzett lapunk játékosrangsorában is. Könnyed győri győzelem TATA. Nemzetközi felkészülési mérkőzésen lépett pályára teg­nap a Tatán edzőtáborzó és az alaposan megerősített ETO. Amint arról már beszámoltunk, a napokban a győriekhez szerződött Bajzát Péter - ő a német Oberhausen csapatnál légióskodott -, valamint Mátyus János, akit az elmúlt évadban az osztrák Admira Wackert erősítette (a védő most még nem játszott a zöld-fehéreknél). A Reszeli Soós István edzette gárda a szlovák TJ IMEL együttesét - Kenesei Krisztián, Bajzát Péter és Priskin Tamás góljával - 3-1-re győzte le. A Győr összeállítása a következő volt: Somogyi - Horváth R. (Tóth G.), Stark, Jaki (Nyári) - Regedei (Varga Z.), Lendvai (Gránát), Czanik (Varga R.), Tóth P. (Makra) - Szabó Zs., Bajzát (Peric), Kenesei K. (Priskin). Nagy öröm a liláknál: Tóth Norbert (jobbra) az Újpest játékosa marad 2005. július 1., péntek

Next