Nemzeti Sport, 2005. október (103. évfolyam, 268-297. szám)

2005-10-01 / 268. szám

BIRKÓZÁS 49. KÖTÖTT-, 38. SZABADFOGÁSÚ ÉS 17 NŐI VILÁGBAJNOKSÁG - A TVEL TÁMOGATÁSÁVAL, PAPP LÁSZLÓ BÚD/ Birkózó-világbajnokság Budapest 2005 Igazán nincs okunk panasz­ra. Zsinórban negyedik nap a világbajnokságon, amikor nem maradunk magyar , érem nélkül. Ritter, Aubéli és Sastin után Majoros Ist­ván is felállhatott a dobogó­ra. Az elődöntőben a dél­koreai kifogott olimpiai baj­nokunkon, így - bár muta­­­­tott formája alapján az aranyra is esélye volt - bronzérmet nyert. Ez eddigi legjobb vb-eredménye. Nem sokon múlott. Az ötödik nap első számú magyar reménysége, Athén bajnoka, Majoros István tu­lajdonképpen egész nap remekül birkózott, két és fél percet kivéve. Sajnos ez a rövid idő az arany­érembe került. A mérlegelése jól sikerült. Már szerdán ötvenöt kilót mutatott a mérleg. Körülbelül 12- 13 kilótól kellett megszabadulnia, s fontos volt, hogy megmaradjon az ereje. Athénban gyakorlatilag úgy­­ kellett őt leemelni a mérlegről, jár­tányi ereje sem volt, itt viszont 54.95-tel mért, és edzője, Tihanics Tibor szerint jó erőben várta a ver­senyt. Ezt igazolta is első két mérkőzésén. A norvég Ronninger ellen, a fogyasztás utáni első kriti­kus meccsén magabiztosan birkó­zott, már állásból is pontot szerzett egy derékra támadás utáni levitel­­ből, majd a parterhelyzet során el­dobta ellenfelét, megpörgette, a norvég próbálkozásait (a második félperces elrendelt parterhelyzet során ő következhetett) meg kivé­­dekezte. Az amerikai Durlacher sem járt sokkal jobban. A recept egyszerű volt: Majorost nem tudták meg­pörgetni, kiemelni, ő viszont duz­zadó erővel bedarálta ellenfeleit. Eközben a szomszédos szőnye­geken sorra potyogott ki a többi esélyes: az orosz Mamedalijevet (Majoros döntőbeli ellenfele az olimpián) leléptették, a kubai vi­lágbajnok Rivas kiverte a japán Tojota Maszatosit (szintén Majo­ros olimpiai ellenfele), később vi­szont ő is kihullott. Vagyis, igencsak jól alakultak a dolgok. Pláne hogy a délutáni negyed­döntőben a közönségkedvenc Majoros az azeri Bajramovot is bedarálta. A forgatókönyv meg­egyezett a délelőttivel: az azeri alig tudta megmozdítani a kecske­méti Univer birkózóját, ő viszont a fordított emelésekre nem túl sok erőt fecsérelve lenti pörgetésekből gyűjtötte be a menetgyőzelemhez szükséges pontokat. A második menetben azért nagyon meleg volt a helyzet: Bajramov kiemelte a vezető Majorost, aki viszont kétállásban visszanyerte egyensú­lyát, kiszabadult, de ahelyett, hogy kivárta volna a menet végét, válldobást indított, amit az azeri meg tudott kontrázni: 1:1, vagyis az azerié a menet utolsóként szer­zett ponttal. Az utolsó pillanatok­ban azonban a magyar még beveti legerősebb fegyverét, a pörgetést, s bejut az elődöntőbe. Sajnos épp a pörgetés az, ami az­tán az elődöntőben nem jött össze. Az első menet még tökéletesen ala­kul (a régi koreográfia: Majoros pörget, aztán kivédekezi), utána azonban következik a már emlege­tett ominózus két és fél perc, ami­kor semmi sem sikerült. Az első parterhelyzet során Pák Eni Cser a kedvezményezett, Ma­joros kivédekezi, vezet 1:0-ra. Ösz­­szefog fordított emelésbe, ezúttal szintén hagyja, hogy az ellenfél el­feküdjön, a pörgetésben bízik A dél-koreai azonban befogja ellen­fele kezét a hasa alá, s mire a ma­gyar kiszabadul, már csak tíz má­sodperc van hátra. Nincs ereje megpörgetni. A harmadik, mindent eldöntő menet. A dél-koreai a kedvezmé­nyezett, sajnos úgy összefogja Ma­joros karját, hogy ő nem tud kitá­masztani, meg is pörgeti, mi több, Majorosnak hidalnia kell, hogy el­kerülje a kétvállas vereséget. Majoros a hátralévő időben nem tud csodát tenni. Döbbent csend a nézőtéren. Aztán néhány másod­perc múltán taps, a bronz még ösz­­szejöhet. Annyira elfáradtam az elődön­tőben, hogy komolyan felvetődött ben­nem, ki tudok-e állni a bro­zmeccsre - lihegte Majoros. ■ Az ellenfél a dán Nyblom, akit Majoros - fáradtság ide vagy oda - egymás után háromszor, oda-visz­­sza megpörget, a második menet­ben meg hiába a dán a kedvezmé­nyezett, a magyar kiszabadul, és egy újabb felfordítással nyomaté­­kosítja fölényét. A közönség ünnepel. „Bevallom, ha nem itthon lett vol­na a vébé, el sem indulok. A nap össz­képe fantasztikus, a legkisebb csaló­dottságot sem érzem amiatt, hogy le­maradtam az aranyéremről - ösz­­szegzett Majoros. Ha figyelembe vesszük, mi min­denen ment át mostanában (tüdő­­gyulladás, autóbaleset, gerincsérv), és tíz hónapnyi kihagyás után csak három versenyen indult a vb előtt, csodaszépen csillog ez a bronz is. N( VÉLEMÉNY ) Most már aranyat ide! Ritter: ezüst. Aubéli: bronz. Sastin: ezüst. Majoros: bronz. Aranyi Sehol! Nekünk legalábbis. No, nem mintha a budapesti mér­legre különösebb panaszunk lehet­ne, de azért az arany veszettül hi­ányzik. Két napunk maradt rá - s ki tudja, mennyi esély? ami nem tűnik soknak, kivált annak fényében, hogy az elmúlt tizen­négy esztendőben megannyi pró­bálkozás ellenére hasztalan tör­tünk a csúcsra. Még leírni is dühítő: Farkas 1991-es diadala óta sorozatban tíz honfitársunk bukott el a vb fi­náléjában, Deák Bárdos egymaga négy ezüstöt őriz a vitrinjében. Két nap van hátra a világbaj­nokságból, s a nagy kérdés: megtö­rik-e a jég? Vannak, akik meg­törhetik, Bárdost vagy éppen De­ák Bárdos nagyon is alkalmasnak tetszik a feladatra. Hogy a szur­koláson ne múlhasson, javasoljuk, szombaton és vasárnap irány az aréna. Ennyi balsiker után jár nekünk a győzelem, igenis jár! Mottónak­ megteszi: aranyat ide! SAHIN TÓTH RÓBERT Az ötödik Erős Pista ezú Majoros István az olimpiai arany után vb-bronzér A NAP VESZTESE Öt karika, három karika, rémálom Gajdar Mamedalijev egészen biztosan nem zárja a szívébe a magyarokat, s ennek két alapos oka van. Az­­ első: hazánkfia, egészen pontosan Majoros István fosztotta meg őt a legnagyobb álmától azzal, hogy elkalapálta az athéni ötkarikás játékok birkózóverse­nyeinek 55 kilogrammos döntőjében. Pedig az orosz tanár nagy tervekkel utazott a görög fővárosba, el­végre első igazán komoly nemzetközi versenyén, a 2­002-es moszkvai világbajnokságon végigverte a mezőnyt, s az sem vetette vissza, hogy egy évvel később egy csúnya vereség miatt már a csoportmecs­­csek során elbúcsúzott az Európa-bajnokságtól. A baki a világbajnoki kerettagságába került, helyettese azonban leszerepelt, így az oroszoknak szégyen­szemre pótselejtezőn kellett harcolniuk az olimpiai kvótáért. Mamedalijev gond nélkül megszerezte, az­tán sorra pöckölte ki az ellenfeleit Athénban is - egé­szen a fináléig. A második ok, amiért valószínűleg nem szívesen beszél rólunk: Budapesten nem vágha­tott vissza Majorosnak, hiszen már az első körben ki­kapott a kirgiz Kalilovtól - igaz, ezt magának kö­szönheti. A mindent eldöntő menetben ugyanis ad­dig feszítette a húrt, amíg a bíró - három karikás in­tés után - leléptette... Mamedalijev: Athén, Budapest, egy kutya... A NAP NYERTESE Tanuljuk meg a nevet: Sourianteyhanpourt Hamid Sourianteyhanpour - amilyen hosszú a neve, olyan gyorsan letette a névjegyét a nemzetközi mezőnyben... Nem hétköznapi történet az övé, pil­lanatok alatt került a csúcsra az iráni fiatalember. Pénteken is kimagaslott a mezőnyből - s nem a 166 centi­méterére kell gondolni: az 55 ki­logrammos súlycsoport győztese ezen a napon ellenállhatatlanul birkózott. Amúgy igaz ez az egész esztendejére, elvégre 2005-ben érte el eddigi vala­mennyi kiemelkedő sikerét: a so­rozatot június közepén kezdte, akkor a junior Ázsia-bajnoksá­gon állhatott fel a dobogó legfel­ső fokára. Tegyük hozzá, remek birkózással. Alig két héttel később bizonyította: fiatal kora ellenére (Sorianreyhanpour au­gusztusban múlt 20 esztendős) már most kitűnő a formaidőzítés terén, akciódús birkózással sze­rezte meg az aranyat a junior-vi­lágbajnokságon. Akkor bizonyára az ő fejében sem fordult meg, hogy három hónap elteltével a budapesti Papp László Budapest Sportaré­nában hallgathatja majd az iráni himnuszt - csaknem háromszáz lelkes iráni szurkoló legnagyobb örömére... Nem a rádiósok álma a neve.. Majoros István (balra) saját bevallása szerint a legkisebb csalódottság a bronzérem miatt A Nemzeti Sport Vez­ő Soós Rita a legjobb négy közé jutásért kapott ki a brit lánytól, úgy láttam, lett volna esélye a győzelemre. Lenkó Petra nagyon erős ellenfelet kapott, de tőle most még egyébként is csak tisztes helytállást várhattunk. Majoros Pista nagyon jól birkózott, elsősorban azokat a fegyvereket használta, amelyekben ő nagyon erős, a lenti helyzetekben pörgetett, és ezt is valamennyi ellenfelével szemben meg tudta tenni. Jól is védekezett a nap során,­­ a riválisai nem nagyon tudtak mit kezdeni vele, egyedül a dél-koreai elleni elődön­tő harmadik menetében történt pillanatnyi rövidzárlat, Pista megpróbált kiszabadul­ni, ám az egyik keze beragadt, a koreai pedig be tudta fogni. Ezen a hajszálon múlt, hogy nem birkózhatott az aranyért, amelyet a mai formájában ugyanúgy megsze­rezhetett volna. Összességében ebben a kiegyenlített mezőnyben nagy dicsőség érmet szerezni, Pistának pedig az olimpiai és az Európa-bajnoki mellett most már világbajnoki érme is van, csak gratulálni lehet neki!" A PROGRAM 6. nap, október­­szombat Kötöttfogás (66 kg - Füredy Levente, 74 kg - Horváth András, 84 kg — Bárdosi Sándor) 9.00- 13.00: selejtezők 16.00- 18.00: negyeddöntők, elődöntők, vigaszág 18.00- 19.00: a 3. helyért 19.00- 20.00: döntők, eredményhirdetés Jegyek kaphatók a helyszínen, valamint a TicketPro, a TicketExpress irodáiban és a Szerencsejáték Rt. lottózóiban. Napijegyek 1000, 2000, 3000 forintért válthatók. A délelőtti program mindenki számára ingyenes, belépőjegyet csak a 16 órától kezdődő délutáni programra kell vásárolni. JVL Tv: a világbajnokságról az ml 16.35-től, az m2 pedig 18.30-tól élőben közvetít az ml 23.40-től összefoglalót sugároz Az Eurosport 18.00 és 20.00 óra között élőben közvetít Internet: www.birkozovb2005.hu 12 nemzet sport A Nemzeti Sport a magyar olimpiai csapat arany fokozatú támogatója2005. októbe

Next