Nemzeti Sport, 2005. december (103. évfolyam, 327-355. szám)

2005-12-11 / 337. szám

EGYÉNI SPORTOK Tisztelt Olvasóink! Az igazán sportszerető emberek tudják, aki nem talál ki időnként valami újat, valami mást, amivel a pályán meglepetést szerezhet, az előbb-utóbb lemarad. Ennek szellemében a szerkesztőség számos apró változást hajtott végre az utóbbi hónapokban. Szerintünk tartalmasabb, olvasóbarátabb lett az újság. Most ismét dobtunk egy nagyot. Sportnyelven szólva, elkezdtük színezni a játékot. Kedves Olvasóink! Önök mától és a jövőben minden vasárnap teljesen színesben olvashatják kedvenc sportna­pilapjukat, a Nemzeti Sportot! Otthon, kényelmesen, feltett láb­bal, tetszés szerint reggeli előtt vagy után, de mindenképpen szebb, látványosabb kivitelben. További jó olvasást kíván Önöknek: a Nemzeti Sport szerkesztősége és Kálnoki Kis Attila főszerkesztő ATLÉTIKA MEZEI­FUTÓ EU­RÓ­PA-BAJNOKSÁG Két arany az álom A sík terep Kálovics Anikónak kedvez MÁTAY ANDREA Két aranyat is nyerhetnek atlétá­ink vasárnap Tilburgban a 12. mezeifutó Európa-bajnokságon. A nők mezőnyében Kálovics Anikó rajtol esélyesként, a juni­or fiúk között Bene Barnabás szeretné megvédeni címét. Kálovics ebben az évben két mezeifutó-versenyen indult, mindkettőn győztesként ért célba. Legutóbb, két héttel ezelőtt, Llodióban a tavalyi kontinensviadal győztesét, a brit Hayley Yellinget és a má­sodik helyezett lengyel Justynia Bakot is megelőzte. Ennek el­lenére óvatosan beszélt a hét végi esélyekről, mondván: leg­alább nyolc olyan futó lesz a mezőnyben, aki felállhat a do­bogó legmagasabb fokára. A szombathelyi atléta eddigi leg­jobb eredményét két évvel ezelőtt érte el, akkor bronzér­met szerzett a mezei futó Euró­pa-bajnokságon. A tavalyi Eb-n az emelkedőkkel nehezített he­­ringsdorfi pálya nem feküdt ne­ki (nyolcadik lett), ám a tilbur­­gi sík terep kedvezhet neki. Kálovics mellett az utánpótlás Európa-bajnok Papp Krisztina, az akadályfutásban universiade­­győztes Tóth Lívia és a fél­maratoni országos bajnokság első helyezettje, Erdélyi Eszter képviseli a magyar színeket a női mezőnyben. A férfiak versenyének esélye­se az ukrán Szerhij Lebid, aki sorozatban ötödik, összességé­ben hatodik aranyának meg­szerzésére készül - ebben a mezőnyben nem indul magyar atléta. Ott lesznek viszont a fia­talok, s Bene Barnabást minden szakmabeli favoritnak tartja. A pécsi futó tavaly az orosz Jevgenyij Ribakovot előzte meg, aki egyedüliként mondhatja el magáról, hogy a junior fiúk kö­zött két alkalommal is győzni tudott. Remélhetőleg vasárnap­tól Bene is két arannyal büszkél­kedhet. A junior fiúcsapat ugyancsak jó eredményt érhet el, hiszen az együttes tagja a ju­nior Európa-bajnokságon aka­dályfutásban második Minczér Albert, az 5000 méteren harma­dik Tóth László és az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon ezüstérmes Schubert Péter is. Rajtuk kívül Szemed Péter és Tábor László, a lányok között pedig Kostyál Ágnes és Papp Gabriella rajtol. SZOLGÁLTATÁS Televízióműsor: vasárnap M1 5.50: Napkelte. Benne: Sporthírek 12.07: Kézilabda, férfibajnokság: Debrecen-Dunaferr, ÉLŐ 19.46: Sporthírek 22.45: Telesport - sporthét M2 5.50: Napkelte. Benne: Sporthírek 17.11: Úszás, rövid pályás Eb, Trieszt 20.24: Sporthírek DUNA TV 18.00: Híradó. Sporthírek 21.50: Dunasport SPORT1­9.00: Futtában - magazin, ism. 9.15: Heti helyzet, ism. 10.30: Labdarúgás, angol bajnokság: Newcastle-Arsenal, ism. 12.30: NSA Junior Klub, ifjúsági műsor 13.15: Profiboksz-magazin 13.45: Szepesivel..., Dunai II, Nagy L., ism. 14.45: Labdarúgás, olasz bajnokság: Juventus—Cagliari, ÉLŐ 17.00: Vízilabda, férfi Euroliga: Domino-BHSE-Posillipo Napoli (olasz), ÉLŐ 18.30: Labdarúgás, német bajnok­­ ság: Bayern München-Kaiserslau­tern, csúsztatva 20.15: Labdarúgás, olasz bajnokság: Internazionale-Milan, ÉLŐ 22.30: Amerikai futball, NFL, 14. játékhét: Jacksonville—Indianapolis, ÉLŐ SPORT2­ 9.00: Motorshow, ism. 9.45: Vízilabda, férfi Euroliga, TEVA­­VasasPlaket—Jug Dubrovnik (horvát), ism. 12.00: Heti helyzet, ism. 12.45: Aranypillanatok 13.30: Jégkorong, NFL, játéknap 14.00: Motorcsónak, F1-es vb-futam, Abu-Dzabi 15.00: Labdarúgás, olasz bajnokság: Roma-Palermo, ÉLŐ 17.00: Labdarúgás, angol bajnokság: Manchester United-Everton, ÉLŐ 19.00: Labdarúgás, spanyol bajnok­ság: Málaga-Real Madrid, ÉLŐ 21.00: Labdarúgás, spanyol bajnok­ság: Barcelona—Sevilla, ELŐ 23.00: Bokszmágia: Calzaghe, Eubank, Nuhn, Ottke, ism. 24.00: Labdarúgás, olasz bajnokság: Juventus—Cagliari, ism. 2.30: Vízilabda, férfi Euroliga: Domino-BHSE-Posillipo Napoli (olasz), ism. RTL Klub 10.45: Labdarúgás, Borsodi Liga, öt. 11.30: Labdarúgás, Borsodi Liga, Fehérvár-Újpest, ÉLŐ 18.30: Híradó. Sporthírek MAGYAR ATV 13.30: Sportmagazin. A magyar női kézilabda-válogatott eddigi mérkőzéseinek összefoglalója a szentpétervári világbajnokság­ról 18.30: Híradó. Sporthírek HÍR TV 7.00, 12.00, 15.00, 17.00, 19.00, 21.00: Sporthírek FŐNIX TV 18.30: Aloha-sportképcsarnok. Vendég: Vágott András jet-ski versenyző. (Ismétlés: hétfő, 15.00.) EUROSPORT 8.30: Extrém sportok magazinja, ism. 9.00: Szánkó, Világkupa, nők, 2. futam, Calgary, felv. 9.30: Síugrás, Világkupa, HS134, Harrachov, ism. 10.15: Alpesi sí, Világkupa, férfiak, kombináció, lesiklás, Val d’Isere, ÉLŐ, mk. 11.30: Síugrás, Világkupa, HS134, ÉLŐ, mk. 13.15: Alpesi sí, Világkupa, férfiak, kombináció, szlalom, ÉLŐ, mk. 14.00: Sznúker, brit bajnokság, York, ÉLŐ 15.30: Bob, Világkupa, férfiak, négyes, 2. futam, Igls, ÉLŐ, mk. 16.30: Sílövészet, Világkupa, férfiak, váltó, felv., mk. 17.30: Úszás, rövid pályás Eb, Trieszt, ÉLŐ, mk. 19.00: Sznúker, brit bajnokság, felv. 21.00: Alpesi sí, Világkupa, nők, mű­lesiklás, 2. futam, Aspen, ÉLŐ, mk. 21.45: Sznúker, brit bajnokság, ÉLŐ 22.30: Olimpiai magazin 24.00: Gyeplabda, férfibajnokok tornája, India—Németország, Chennai, felv. Napkelte, hétfő MT, M2. 5.50-9.00 (ismétlés: M2. 1530-18.00): Napkelta A tervezett té­mák: A Forna Primissima közönségdíjasa: Csókay András idegsebész • Félnek perel­­­­ni a hallgatók az egyetemeket? Magyar Bá­lint oktatási miniszter • Vendég: Navracsics­­ Tibor • Kereszttűzben: Kuncze Gábor, az­ SZDSZ elnöke és frakcióvezetője • A hatá­­­ron túli magyarok helyzetéről: Csapody Mik­lós (MDF), Balla Mihály (Fidesz), Szabó Vil­­­­mos, a határon túli magyarokért felelős állam­­­­titkár, Eörsi Mátyás (SZDSZ) • Szakmai fel­­■ készültségét vitatták: Budaváry Zita, a Bölcső Alapítvány vezetője. Producer: Gyárfás Ta­­más. Főszerkesztő: Lakat T. Károly. Műsorvezető: Orosz József. Telefon­szám az adás idején: 06 (1) 251-0519. (X) Rádióműsor: vasárnap KOSSUTH 19.04. Sportvilág. Beszámoló a Fehérvár-Újpest Borsodi Liga labdarúgó-mérkőzésről • Domino-Posillipo rangadó a vízilabda Euroligában • Hírek a szentpétervári kézilabda-vb-ről. PETŐFI 8.45: Sportreggel. 17.05-21.00: Hazafelé. Benne: Közvetítés a Domino-Posillipo vízilabda Euroliga-mérkőzésről • Tudósítás a Fehérvár-Újpest labdarúgó-mérkőzésről. BUDAPEST 19.35: Junior sportmagazin. 20.35: Aloha-sportkörkép: labdarúgó Borsodi Liga-mékőzés: Fehérvár-Újpest, női kézilabda-vb, hétvégi panoráma. Sportműsor: vasárnap KÉZILABDA NB I, férfiak: Debreceni KSE-Dunaferr SE, Debrecen, 12.15. Kemabo-Hargita KC Miskolc-Tatabánya-Carbonex KC, Solymár, 17 KOSÁRLABDA NB I, A-csoport, nők: Kanizsa DKK-Zala Volán-ZTE, Nagykanizsa, 17. Atom­­erőmű-KSC Szekszárd-MiZo-Pécs, Szekszárd, 17. DKSK Miskolc-Rába Quelle-Veritas-Foton, Miskolc, 17.30. MKB-Euroleasing Sopron-Szolnoki NKK, Sopron, 18 LABDARÚGÁS Borsodi Liga: FC Fehérvár-Újpest FC, Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 11.30 RÖPLABDA Közép-Európa Liga, férfiak. Kométa-Kaposvár-DK Autocommerce Bled (szlo­vén), Kaposvár, 18. Extraliga, férfiak. Phoenix-Mecano Kecskeméti RC-1. MCM RC-Kaposvár, Kecskeméti 17. Dunaferr SE-Szolnoki RK-SI, Dunaújváros, 17.30 TENISZ Férfitorna, Raiffeisen Grand Prix, mesterverseny, Budapest, Szépvölgyi Teniszcentrum, 14 VÍZILABDA Euroliga, A-csoport: Domino-BHSE-Posillipo Napoli (olasz), Kőér u., 17.15 JÉGKORONG ■ NHL, ALAPSZAKASZ, 65. JÁTÉKNAP Atlanta-Columbus 5-2 (1-1,3-0,1-1). Gólszerző: Savard (6.), Petrovicky (26., 27., 59. - az első emberelőny, a harmadik üres kapu), S. Rubin (28.), ill. Balastík (20. - 6e.), Zserdev (46.). Kapusok: Garnett 26 védés/28 lövés, ill. Leclaire 11/15, a 28. perctől Denis 15/15. New Jersey-Colorado 3-4 (0-3, 2-0, 1-0, 0-1) - büntetőkkel. G: J. Pandolfo (26.), Gionta (28. - ee.), S. Gomez (51.), ill. Brunette (4., 19.-mindkettő ee.), Sakic (17.), Laaksonen (65. - győztes büntető). K: Brodeur 22/25, ill. Kolesnik 28/31. Vancouver-Ottawa 3-2 (2-1, 0- 0,0-1,1-0)­­ h. G: Näslund (2. - ee.), H. Sedin (18.), D. Sedin (65. -gy.­b.), ill. P. Schaefer (4. - emberhátrány), Mészáros (46.). K. Auld 21/23, ill. Hasek 36/38. Washington-Detroit 3-4 (1-1, 1- 1, 1-2). G: Ovecskin (6.­ - ee.), Pettinger (23. - eh.), Heward (60.), ill. Zetterberg (19., 26. - mindkettő ee.), Dacjuk (45.), Lidström (58. - ee.), K: Kölzig 26/30, ill. Osgood 27/30 KOSÁRLABDA ■ NBA, ALAPSZAKASZ, 39. JÁTÉKNAP Chicago-LA Lakers 80-93 (19-33,18-14, 31-25,12-21). Legjobb dobók: Hinrich 26, Sweetney 22, Deng 14, ill. Bryant 33, Odom 19, Cook 16, S. Parker 13. Cleveland-New Jersey 100-109 (19-29,27-25,26-26, 28-29). Ld: L. James 32, llgauskas 22, D. Marshall 16, Dam. Jones 14, ill. V. Carter 38, R. Jefferson 18, Krsztics, Kidd 16-16. Golden State—Detroit 103-106 (27-25, 22- 22, 29-27, 25-32). Ld: J. Richardson 36, Dunleavy, Fisher 15-15, B. Davis 14, ill. Billups 29, R. Wallace, R. Hamilton 22-22, Prince 15. Memphis-Dallas 83-90 (16-19, 20-24, 21-21,26-26). Ld: M. Miller 19, Battier 17, D. Stoudamire 15, E. Jones 14, Gasol 13, ill. Nowitzki 35, M. Daniels 18, Van Horn 13, Harris 10. Miami-Denver 92-100 (13-15,30-27,24-25,25-33). Ld: Wade 37, A. Walker 17, Payton 13, ill. Anthony 40, Camby 18, Buckner 14, A. Miller 12. Philadelphia-Charlotte 119-115 (34-30, 28-18, 35-29, 22-38). Ld: Iverson 43, Korver 26, Iguodala 20, Webber, Dalembert 12- 12, ill. Okafor, Rush 15-15, Bogans, Ely 13- 13, May 12. Phoenix-New York 85-81 (22-29, 24-15,18-20,21-17). Ld: Nash 19, Bell 17, House 15, Marion 14, ill. Marbury 28, N. Robinson 14 Portland-New Orleans/Oklahoma 98-95 (24-27,17-19, 23- 21,25-22,9-6) - hosszabbítás után. Ld: J. Dixon 28, Hriapa 16, Patterson 12, ill. Claxton27, Paul 21, Da. West 16. San Antonio-Boston 101-89 (22-17, 29-25, 24- 23, 26-24). Ld: Duncan 20, T. Parker 16, Ginóbili 14, ill. Pierce 24, R. Davis, Blount 19- 19. Utah-Seattle 90-106 (29-31, 20- 29, 23-28,18-18). Ld: Kirilenko 17, Harpring 16, D. Brown 14, ill. Lewis 26, R. Allen 19, Radmanovic 17, Ridnour 16 ÖKÖLVÍVÁS ■ 82. FÉRFI OB, EGER 48 kg. Bajnok: Szalai Gergely (Vasas-Ri­­ca Hungária, edző: Bácskai Imre), 2. Tu­dós Gábor (Várpalota) - döntő: p. gy. (23:18)­­, 3. Puska Sándor (Kiskunfélegy­háza). 51 kg. B: Kalucza Norbert (DVSC, e: Deél István), 2. Bedák Pál (Unió Sport Kis­pest) - d: p. gy. (40:39) -, 3. Mucsi Ottó (Vasas-Rica Hungária) és Raduly János (Unió Sport Kispest). 54 kg. B: Bedák Zsolt (Vasas-Rica Hungária, e: Szántó Imre), 2. Hódosi Zsolt (Kőszeg) - d: p. gy. (44:23)­­, 3. Kassai Ignác (NYVSC-Szabolcs Volán) és Újhelyi Lajos (DVSC). 57 kg. B: Varga Mik­lós (Harangi SE, Hajdúsámson, e: Máté Attila), 2. Ráth Miklós (Vasas-Rica Hungá­ria) - d: fa. a 3. m-ben -, 3. Pikács Gábor (Honvéd Sashegy) és Kemény János (Haladás-Novák). 60 kg. B: Dudás Tibor (Unió Sport Kispest, e: Szántó Imre), 2. Klasz Árpád (KSI) - d: p. gy. (31:17) -, 3. Döbrösi Ádám (Kőszeg) és Görbics Gábor (Vasas-Rica Hungária). 64 kg. B: Káté Gyu­la (MTK, e: Drechsler Géza), 2. Bácskai Balázs (Vasas-Rica Hungária) - d: p. gy. (44:12) -, 3. Pekanov Tamás (Kecskemét) és Kiss Ádám (Haladás-Novák). 69 kg. B: Szili István (Kőszeg, e: Nemes Emil), 2. Rafael László (MTK) - d. p. gy. (34:14)­­, 3. Pintye Szabolcs (Maccabi) és Harcsa Nor­bert (Unió Sport Kispest). 75 kg. B: Régi Dániel (Vasas-Rica Hungária, e: Bácskai Imre), 2. Nagy András (Vasas-Rica Hungá­ria) - d: p. gy. (22:18) -, 3. Ács József (UTE) és Kelemen Balázs (Győri Gladiátor). 81 kg. B: Szűcs István (Vasas-Rica Hungária, e: Bácskai Imre), 2. Szellő Imre (Kecskemét) - d: p. gy. (22:16) -, 3. Sipos Péter (UTE) és Mocsár Gyula (Unió Sport Kispest). 91 kg. B: Darmos József (Vasas-Rica Hungá­ria, e: Bácskai Imre), 2. Hubert László (MTK) - d: p. gy. (29:14) -, 3. Bajzáth Ta­más (Zugló) és Fekete János (Big Boxing). +91 kg. B: Kurtucz Csaba (Békés, e: Maczik Pál), 2. Garai Lajos (MTK) — d: p. gy. (27:10)­­, 3. Palusinech Patrik (UTE) és Fertős Csa­ba (Haladás-Novák) ■ OB: KAZINCBARCIKA Férfiak, 85 kg (10 induló). Bajnok: Cser Norbert (Vállalkozók SE Kisbér, edző: Imrő Dezső) 328 (150,178), 2. Gráner (Test­vériség SE) 321 (146,175), 3. Penczák (Za­laegerszegi TE) 285 (130,155), 94 kg (10). B: Vatai Viktor (Soroksári SE, e: Szűcs End­re) 331 (146,185), 2. Kiss A. (Tiszaújvárosi SC) 330 (150,180), 3. Vaspöri (Haladás VSE) 313 (143,170). 105 kg (10). B: Nadrai József (Haladás VSE, e: Nagy Ferenc) 316 (150,166), 2. Kovács I. (Pécsi SE) 308 (140, 168), 3. Dani (Soroksári SE) 303 (138,165). +105 kg (13). B: Nagy Péter (Szegedi Lel­kesedés SE, e: Oláh Imre) 327 (147,180), 2. Barkóczi (Tatabánya) 305 (140,165), 3. Héber (Haladás VSE) 297 (130,167) Nők: 63 kg (6 induló). B: Nagy Nikoletta (Ózdi SC és Fittness Club, e: Fekete Jó­zsef) 180 (80,100), 2. Nagy Sz. (Tatabá­nyai SC) 166 (76,90), 3. Sztojka (BKV Előre) 132 (57, 75). 69 kg (3). B: Szepesi Mart­ina (BKV Előre, e: Nagy Bernadett) 172 (77,95), 2. Molnár A. (Haladás VSE) 164 (74,90), 3. Lengyelné (Vállalkozók SE Kis­bér) 90 (39,51). 75 kg (4). B: Triff-Árkosi Anikó (Tatabányai SC, e: Pócza Károly) 165 (75, 90), 2. Horváth D. (Soroksári SE) 111 (51,60), 3. Lenkei (BKV Előre) 105 (46,59). +75 kg (6). B: Németh Valenti­na (Tatabányai SC, 1: Stark András) 210 (90,120), 2. Szili (BKV Előre) 185 (85,100), 3. Hubert (Tatabányai SC) 176 (80,96) ÚSZÁS ■ RÖVID PÁLYÁS EB, TRIESZT Férfiak: 100 m gyors. Döntő. Eb: Filippo Magnini (Olaszország) 46.52 - Európa­­csúcs, régi: 46.55, Magnini­­ 2005, 2. Steffen Deibler (Németország) 47.43,3. Jevgenyij Lagunov (Oroszország) 47.55. 1500 m gyors (időfutam). Eb: Jurij Priljukov (Oroszország) 14:27.12 - Euró­­pa-csúcs, régi: 14:31.82, Priljukov-2003, 2. David Davies (Nagy-Britannia) 14:35.94, 3. Mateusz Sawrymowicz (Lengyelor­ szág) 14:38.86, ...6. Kis Gergő (Magyaror­szág) 14:42.08-magyar csúcs, régi: 14:54.12, Kis G- 2005, ...21. Nagy Péter (Magyarország) 15:16.09.100 m hát. Előfutam: 1. Cseh (magyar) 52.04-ma­gyar csúcs, régi: 52.09, Cseh - 2004, ...28. Rudolf (magyar) 54.70,.. .35. Szabó J. (ma­gyar) 55.34 - Cseh továbbjutott, Rudolf és Szabói. kiesett. Elődöntő: 1. Vjatcsanyin (orosz) 51.25,2. Cseh 51.72-magyar csúcs, régi: 52.04 - Cseh - 2005 - Cseh döntőbe jutott. 50 m mell. Előfutam: 1. Makic(szlovén)27.24, ...36. Rácz(magyar) 29.09 - Rácz kiesett. Elődöntő: 1. Terrin (olasz) 28.86. Döntő. Eb: Oleg Liszogor (Ukrajna) 26.67,2. Alessandro Terrin (Olaszország) 26.79,3. Matjaz Markte (Szlo­vénia) 27.08.200 m pillangó. Előfutam: 1. Meeuw(német) 1:53.87, ...15. Kerékjártó (magyar) 1:56.77,.. .24. Zubcsek(magyar) 1:58.03­­ Kerékjártó és Zubcsek kiesett. Döntő. Eb: Pawel Korzeniowski (Lengyel­­ország) 1:50.89, 2. Helge Meeuw (Német­ország) 1:52.89, 3. Nyikolaj Szkvorcov (Oroszország) 1:53.58.100 m vegyes. Előfutam: 1. Mankoc (szlovén) 54.26. Elődöntő: 1. Mankoc 53.21 Nők, 400 m gyors. Előfutam: 1. Jackson (brit)4:03.21 ,...16. Verrasztó£ (magyar) 4:11.25,­­21. Hosszú (magyar) 4:13.68- Verrasztó és Hosszú kiesett. Döntő. Eb: Laure Manaudou (Franciaország) 3:56.79 -világcsúcs, régi: 3:59.53, Lindsay Benko (amerikai)­­ 2003,2. Joanne Jackson (Nagy-Britannia) 4:01.12, 3. Frederica Pellegrini (Olaszország) 4:02.81.50 m hát. Előfutam: 1. Ornstedt (dán) 27.43. Elődöntő: 1. Ornstedt 27.45. Döntő. Eb: Louise Ornstedt (Dánia) 27.26,2. Janine Pietsch (Németország) 27.47,3. Alekszandra Herasimenyja (Fehéroroszország) 27.59. 100 m mell. Előfutam: 1. Boggiatto (olasz) 1:07.53, ...1. Kovács Á. (magyar) 1:08.34 - Kovács Á. továbbjutott. Elődöntő: 1. Haywood (brit) 1:06.99, ...7. Kovács Á. 1:07.96-Kovács Á. döntőbe jutott. 100 m pillangó. Előfutam: 1. Moravcová (szlovák) 58.32, ...15. Boulsevicz(magyar)59.89, ...23. Dara (magyar) 1:00.79, ...29. Lip­csei (magyar) 1:01.43 - Boulsevicz tovább­jutott, Dara és Lipcsei kiesett. Elődöntő: 1. Dekker (holland), ...8-9. Boulsevicz és Mehl­horn (német) 58.92-58.92 - magyar csúcs, régi: 59.43, Boulsevicz -2005 Szét­­úszás: 1. Boulsevicz 57.98-magyar csúcs, régi: 58.92, Boulsevicz-2005,2. Mehlhorn 58.63- Boulsevicz továbbjutott. 100 m ve­gyes. Döntő. Eb: Hanna-Maria Seppala (Finnország) 1:00.71,2. Hanna Erikson (Svédország) 1:01.18, 3. Hinkelien Schreuder (Hollandia) 1:01.21.4x50 m ve­gyes váltó. Előfutam: 1. Hollandia 1:49.54. Döntő. Eb: Hollandia (Hinkelien Schreuder, Maniek Nijhuis, Inge Dekker, Marleen Veldhuis) 1:47.44-világcsúcs, régi: 1:48.31, Svédország­­ 2000, 2. Né­metország (Janine Pietsch, Janne Schaffer, Daniela Samulski, Dorothea Brandt) 1:47.68, 3. Svédország (Therese Alshammar, Rebecca Ejdervik, Anna-Karin Kämmerling, Josefin Lillhage) 1:49.07 SÚLYEMELÉS A ‘sport M­B­L ügyfélszolgálatának telefonszáma: _ (1) 292-9586 „A lapban megjelenő hirdetések tartalmáért a kiadó nem vall. Az elhelyezett politikai hirdetések nem tükrözik a szerkesztőség vagy a kiadó véleményét. A hirdetés közzétételekor teljes mértékben figyelembe vesszük a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. Törvény rendelkezéseit, valamint az önszabályozó reklámpiacon kialakult gyakorlatot. OOOR­inkier Tilos a Nemzeti Sport bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése! HU ISSN 0866-2517 E-mail: szerkesztoseg@nemzetisport.hu Internet: www.nemzetisport.hu A Szerencsejáték Rt. napilapja HU ISSN 0490-5148 E-mail: sportfogadas@nemzetisport.hu Szerkesztőség:­­1­­460-2600 Főszerkesztő: Kálnoki Kis Attila Főszerkesztő-helyettesek: L. Pap István, Pajor-Gyulai László Felelős szerkesztő: Őri B. Péter Művészeti vezető: Uhrin Tibor Vezető olvasószerkesztő: Skrapits László Képszerkesztő: Ginák László Vezető publicista: Csurka Gergely Rovatvezetők: Budai Miklós (Sportfogadás), Németh Ferenc (fotó), S. Tóth János (csapatjáték és egyéni), Vincze András (labdarúgó) Grafikus: Székely Zoltán Kiadó: Ringier Kiadó Kft. (1) 460-2500 kiadó@nemzetisport.hu Felelős kiadó: Papp Béla ügyvezető igazgató Lapigazgató: Kovács Tibor Kereskedelmi igazgató: Miczinkó Katalin Marketingigazgató: Gyapay Péter Terjesztési igazgató: Bulyáki Iván Gyártási igazgató: Végh Petra Kiadó és szerkesztőség: 1141 Budapest, Szugló u. 83-85. Levélcím: 1591 Budapest, Pf. 330. Árusításban terjeszti a Lapker Rt és alter­natív terjesztők. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletág. Előfizethet közvetlenül a postai kézbesítőknél, az ország bármely postáján, vagy Budapesten a Hírlap Területi Képviseleteken (Postacím: 1900 Budapest; E-mail: hirlap@posta.hu; Zöldszám: 06-80/444-444); hirlap@posta.hu Külföldön terjeszti a Batthyány Kultur- Press Kft., 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Nyomás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda Felelős vezető: Bertalan László nyomdaigazgató www.ringier.hu E-mail: ringier­­print@ringier.hu A Nemzeti Sport példányszámát a MATESZ hitelesíti Hirdetés: 0 1 460-2588 Apróhirdetés: (1) 460-2543 Előfizetés: 06-40/200-548 (helyi tarifával hívható) NEMZETI SRCIRT ELŐFIZE-6 napos RÉSZ DÍJAK *7 napos Egyhavi díj 2250 Ft 2620 Ft Negyedéves díj 6414 Ft 7494 Ft Féléves díj 12828 Ft 14988 Ft Éves díj 25644 Ft 29 976 Ft * A vasárnapi lapszámokat a posta csak hétfőn kézbesíti Az előfizetés kék száma: 06-40/200-548 Fax:06-1/460-2490 e-mail: elofizetes.nemzetisport@ringier.hu 2005. december 11., vasárnap EREDMÉNYEK ASZTALITENISZ ■ ITTF PRO TOUR-DÖNTŐ: FUCSU (a pénzdíj: 240 ezer dollár) Férfiak. Egyes. Negyeddöntő: J. Saive (belga)—Crisan (román) 4:0 (5,6,6,6), O Szang Eun (dél-koreai)—Ma Long (kínai) 4:1 (7,9, -11,8,9), Rju Szeung Min (dél­koreai)—Kuzmin (orosz) 4:0 (7,7,8,9), Boll (német)-Ko Laj-csak (hongkongi) 4:3 (6,7, 8, -4, -7, -6,3). Páros. Negyeddöntő: Li Jung Vu,­­ Szang Eun (dél-koreai)—Gerell, Lundqvist (svéd) 4:3 (-9, 3, -7,5,10, -8, 8), Csen Csi, Vang Li-csin (kínai)—Bertin, Robillier (francia) 4:1 (7, -11,9,8,5), Boll, Süss (német)-Cseung Juk, Leung Csü­­jen (hongkongi) 4:0 (6,11,11,9), Ko Laj­­csak, Li Csing (hongkongi)—Schlager, Jindrak (osztrák) 4:0 (10,6,7,8). Elődöntő: Li Jung Vu,­­ Szang Eun-Csen Csi, Vang Li-csin 4:3 (­5, -8, 8, 8, -9, 8, 9), Boll, Süss-Ko Laj-csak, Li Csing 4:3 (7,8, -5, -3,-12,6,11) Nők. Egyes. Negyeddöntő: Csang Ji-ning (kínai)—Struse (német) 4:0 (7,8,5,4), Mun Hjun Jung (dél-koreai)—Kim Kjung A (dél­ koreai) 4:3 (-6, -8,5, -9,10,5,7), Tie Ja­ na (hongkongi)—Kiao Jun (amerikai) 4:1 (5, -9,5,11,8), Li Jia Wei (szingapúri)—Boros (horvát) 4:1 (10, 9, -8, 7,9). Elődöntő: Csang Ji-ning—Mun Hjun Jung 4:0 (9,4,5, 8), Li Jia Wei—Tie Ja-na 4:3 (-11,4, -8,6, 10,-10,6) ■ IFJÚSÁGI VILÁGBAJNOKSÁG, LINZ Csapatverseny. Lányok. 2. csoport: Ma­gyarország-Japán 3:0, Magyarország-Új- Zéland 3:0. Az állás: 1. Magyarország 2 győzelem, 2. Tajvan és Japán 1-1,4. Új-Zé­­land 0 ■ EXTRALIGA Férfiak: Békési TE 1.-PTE-PEAC 1­6:10 Győztesek: Klampár 3, Baranyi 2, Farkas, ill. Orosz 3, Zombori 3, Ács, Laczkó, az Orosz, Zombori és az Ács, Laczkó páros memxeilsport 21

Next