Nemzeti Sport, 2006. január (104. évfolyam, 1-30. szám)

2006-01-09 / 8. szám

TORNAINTERJÚ E­lső kézből jön hírek SZABÓ ANDRÁS: „Lesz dolgom, rengeteg” MOLNÁR ALEXA Az Európai Tornaszövet­ség (UEG) tavaly ősszel tartotta meg tisztújító kongresszusát Bir­minghamben, amelyen kiemelkedő magyar sport­­diplomáciai siker szüle­tett. Szabó Andrást, a Ma­gyar Tornaszövetség el­nökét az UEG egyik alel­­nökévé választották. - Mi történt a kinevezése óta? - A tisztújítás szeptemberben volt, ám azok, akiknek lejárt a mandátumuk, csak december közepén adták át hivatalukat - mondta Szabó András. - Felállt az új csapat, az elnökség tagjai az eddig megszokottól eltérően osztották szét egymás között a munkát. Az elnököt három al­­elnök segíti, hozzám a marke­ting, a szponzoráció és a kom­munikáció tartozik. - A másik két alelnöknek mi a dolga? - Az egyikük a lausanne-i központban az adminisztráció­val foglalkozik, míg a másik szövetséghez tartozó sportágak szakmai felügyeletét látja el. - Hogyan jellemezné saját területét? - Biztos, hogy ez a legválto­zatosabb munkakör, de a latin mondás szerint a változatosság gyönyörködtet. Én úgy szok­tam jellemezni a megbízatáso­mat, hogy „most a hónom alá vettem a forró burgonyát”. Mert lesz dolgom rengeteg. - Milyen gondokkal találta szembe magát? - Szerencsére eddig nem voltak nagyobb gondjaim, ezzel együtt sok a munkám. Az idén legkevesebb hétszer ülésezik az elnökség, február végén példá­ul az olimpiai kvalifikációs rendszer reformjáról tárgya­lunk. Ki kell dolgoznom a szö­vetség marketing- és kommu­nikációs stratégiáját, emellett pályázatokat írok ki szakmai ügynökségeknek, ezzel újabb partnereket kutatok fel. A ma­gyar szövetségtől is kértem ad­minisztrációs segítséget, ki kell építenünk a munkakapcsolatot a lausanne-i központtal. Ugyan­akkor már aktuális téma az áp­rilis végi, május eleji görögor­szági Európa-bajnokság rende­zése, előkészítése, a helyszínek ellenőrzése, ezért februárban Athénban is lesz ülésünk. - Az alelnöki kinevezése tekinthető a magyar torna­­sport elismerésének is? - Annak ellenére választottak meg a tisztségre, hogy csak ke­véssé volt ismert a nevem a sportág nemzetközi berkeiben, ugyanakkor remek ajánlóleve­let jelentett a kitűnő magyar sportdiplomaták munkája. Elsősorban Karácsony Istvánra gondolok, aki a nemzetközi szövetség technikai bizottságá­nak alelnöke és Forgács Ró­­bertre, aki korábban a hazai szövetség főtitkára volt. Az el­múlt három évben Magyaror­szág négyszer volt házigazdája nagy nemzetközi versenynek, több alkalommal rendeztünk nívós edzőképzést Tatán, és a pontozóbírók úgynevezett FIG-akadémiájának is otthont adtunk. Remélem, a munkám tovább erősíti majd a magyar tornasport presztízsét. Ponto­zásos sportágban hasznos el­nökségi tagnak lenni, ráadásul általam első kézből juthat a ha­zai szövetség fontos informáci­ókhoz. - Meddig szól a kinevezé­se? - Négy évre, ugyanis olim­piai ciklusonként van tisztújí­tás. Szabó András munkaköre a leg­változatosabb az elnökségben SZOLGÁLTATÁS Televízióműsor: hétfő M1 5.50: Napkelte. Benne: Sporthírek 12.34,19.54: Sporthírek 21.34: Műkorcsolya Eb 23.00: Sporthét, 1. rész 23.36: Sporthírek 23.43: Sporthét, 2. rész. M2 5.50: Napkelte. Benne: Sporthírek 13.00: Sportcsillagok gálaestje, ism. 20.28: Sporthírek DUÍÍA TV 18.00, 21.30: Híradó. Sporthírek SPORT1­8.30: Labdarúgás, spanyol bajnok­ság: Espanyol-Barcelona, ism. 11.15: Labdarúgás, francia bajnok­ság, öt., ism. 12.45: Alpesisí-magazin, ism. 13.15: Biliárd, world masters, 15/9. rész 14.45: H2O-magazin, ism. 15.15: Labdarúgás, angol FA-kupa, Burton Albion—Manchester United, ism. 17.15: Labdarúgás, spanyol bajnok­ság, öt. 19.15: Labdarúgás, olasz bajnokság, öt. 19.30: Mai helyzet 19.45: Labdarúgás, angol FA-kupa, öt. 20.30: Labdarúgás, portugál bajnok­ság, öt. 21.15: Labdarúgás, spanyol bajnok­ság, öt., ism. 22.15: Labdarúgás, olasz bajnokság, öt., ism. 23.15: Labdarúgás, angol FA-kupa, öt., ism. 3.45: Labdarúgás, spanyol bajnok­ság: Athletic Bilbao—Deportivo, ism. 5.45: Labdarúgás, spanyol bajnok­ság: Espanyol-Barcelona, ism. SPORT2­8.00: Profiboksz-magazin 9.00: Bokszmágia: Nino Benvenuti-Emile Griffith, ism. 10.30: Labdarúgás, angol FA-kupa: Hull City-Aston Villa, ism. 13.30: Aranypillanatok 13.45: Esélyegyenlőségi magazin 15.15: Kézilabda, női bajnokság: Cor­­nexi-Alcoa-HSB Holding-Vasas, ism. 17.30: Kézilabda, női EHF-kupa: Ferencváros-Madeira (portugál), ism. 19.45: Labdarúgás, portugál bajnok­ság, öt. 20.30: Mai helyzet 20.45: Darts, Premier League, 24/21. rész 22.15: Kosárlabda, NBA, alapsza­kasz: New York-Seattle, ism. 0.15: Sportcsillagok gálaestje, ism. 2.15: Labdarúgás, angol bajnokság: Arsenal-Manchester United, ism. 5.00: Labdarúgás, angol bajnokság: Manchester City-Tottenham, ism. RTL Klub 18.30: Híradó. Sporthírek 0.20: Dakar-rali, öt. BUDAPEST TV 19.15: JAKO Sporthíradó. Vendég: Vass László labdarúgóedző. (Ismét­lés: 22.45, valamint kedd, 7.00. A műsor a www.jakosporthirado.hu hon­lapon is látható.) SPORT KLUB 6.00: Autósport-magazin, ism. 6.30: Labdarúgó-vb-magazin, ism. 7.00: Futball - az angol bajnokság legnagyobb meccsei 9.00: RTL Boksz Klub-klasszikusok: Kótai-Oligov, ism. 10.00: RTL Boksz Klub-klasszikusok: Kótai-Roche, ism. 11.00: Szuperkrossz, amerikai baj­nokság, ism. 12.00: Labdarúgó-vb-magazin, ism. 12.30: Műkorcsolya, Út a dicsőségig: a sportág történetének legnagyobb alakjai, ism. 13.30: Nemzetközi sportmagazin, ism. 14.30: Autósport-magazin, ism. 15.00: Olimpia pillanatok - a tél szu­persztárjai 15.30: Futball - az angol bajnokság legnagyobb meccsei 17.30: Labdarúgó-magazin, ism. 19.00: Ökölvívás, péntek esti pofo­nok: Ward-Burton, ism. 21.00: Kosárlabda, amerikai egye­temi bajnokság: Duke-St. John's, ism. 23.00: Szuperkrossz, amerikai baj­nokság, ism. 24.00: Labdarúgó-vb-magazin, ism. 0.30: Műkorcsolya, Út a dicsőségig: a sportág történetének legnagyobb alakjai, ism. HÍR TV 8.21: Nemzetközi gólösszefoglaló EUROSPORT 8.30: Dakar-rali, ism. 9.00: Olimpiai magazin - fáklyafu­tás, ism. 9.15: Sportvilág, ism. 9.30: Extrém sportok, ism. 10.00: Alpesi sí, Világkupa, férfiak, lesiklás, 2. futam, Adelboden, ism. 10.30: Sílövészet, Világkupa, férfiak, 15 km-s tömegrajt, Oberhof, ism. 11.00: Sílövészet, Világkupa, nők, 12.5 km-es tömegrajt, ism. 11.30: Sífutás, Világkupa, férfi és női sprint, Otepää, ism. 12.30: Dakar-rali, ism. 13.00: Síugrás, Világkupa, HS137, Oberstdorf, ism. 14.00: Síugrás, Világkupa, HS125, ism. 15.00: Sílövészet, Világkupa, férfiak, 15 km-es tömegrajt, ism. 15.30: Sílövészet, Világkupa, nők, 12.5 km-es tömegrajt, ism. 16.00: Labdarúgás, vb-magazin, mk. 16.30: Labdarúgás, vb-múltidéző, 1974: NSZK—Hollandia, mk. 17.30: Eurogólok, mk. « ^DIsS,’Wp§:^,mk. 21.00: Darts-vb, Lakeside, ÉLŐ 22.30: Dakar-rali, mk. 23.00: Eurogólok, ism. 23.30: Sportvilág 24.00: Olimpiai magazin, ism. 1.00: Dakar-rali, ism. Napkelte: kedd M1, M2. 5.50-9.00 (ismétlés: M2. 15.30-18.00): Napkelte. A tervezett témák: Kereszttűzben Varga Mihály* A Fidesz évnyitó nagygyűléséről: Deutsch Ta­más • Labdarúgó Európa-bajnokság 2012. . Vendég: Kósa Lajos Debrecen. Warvasovszky Tihamér Székesfehérvár és Balogh József Győr­­polgármestere, továb­bá Demszky Gábor Budapest főpolgár­mestere. Producer: Gyárfás Tamás. Főszer­kesztő: Lakat T. Károly. Műsorve­zető: Bánó András. Telefonszám az adás idején: 06 (1) 251-0519. (X) Rádióműsor: hétfő Ifév S sportv­ág. 8.45 Sportreggel. 11.05: Sporthí­­?portpercek- 18.30: Aloha-portré. Vendég: Erdei Zsolt profi ökölvívó-világbajnok. 19.35: Junior-sportmagazin. 20.35: Alo­­ha-sportkörkép: visszatekintés az elmúlt hét sporteseményeire. Sportműsor: hétfő HUSWIlWUA NB I, B-csoport, férfiak: Nyugati csoport: Fehérvár Kodolányi KC-Bony­hádi KSE, Székesfehérvár, 19 AsportM­B­L ügyfélszolgálatának telefonszáma: * (1) 292-9586 leni) hirdeta t.nInm­lített a kiír­ó nem vállal felelőséget A/ elh­elye/ett politikai hirdetések nem k­ikip/ik a s/erkps/leseo vagy a kiadó véleményét A hirdetés közzétételekor teljes mértékben figyelembe vesszük a szóló 1997 évi Will.' OOORuigier Titoi­t Nemzeti Sport bármely fotójának. Imit anyagának vagy résziednek a szerzi­, m­ul­ibe e­­ledő fráebell engedélye nélküli fa újrakozlásel HU ISSN 0866-2517 E-mail: szerkesztoseg@nemzetisport.hu Internet: www.r­emzetisport.hu A Szerencsejáték Rt. napilapja HU ISSN 0490-5148 E-mail: sportfogadas@nemzetisport.hu Szerkesztőség: [1] 460-2600 Főszerkesztő: Kálnoki Kis Attila Főszerkesztő-helyettesek: L. Pap István, Pajor-Gyulai László Felelős szerkesztő: Őri B. Péter Művészeti vezető: Uhrin Tibor Vezető olvasószerkesztő: Skrapits László Képszerkesztő: Ginák László Vezető publicista: Csurka Gergely Rovatvezetők: Budai Miklós (Sportfogadás), Németh Ferenc (fotó), S. Tóth János (csapatjáték és egyéni), Vincze András (labdarúgó) Grafikus: Székely Zoltán Kiadó: Ringier Kiadó Kft. (1) 460-2500 kiado@nemzetisport.hu Felelős kiadó: Papp Béla ügyvezető igazgató Lapigazgató: Kovács Tibor Kereskedelmi igazgató: Miczinkó Katalin Marketingigazgató: Gyapay Péter Terjesztési igazgató: Bulyáki Iván Gyártási igazgató: Végh Petra Kiadó és szerkesztőség: 1141 Budapest, Szugló u. 83-85. Levélcím: 1591 Budapest, Pf. 330. Árusításban terjeszti a Lapker Rt. és alter­natív terjesztők. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletág. Előfizethet közvetlenül a postai kézbesítőknél, az ország bármely postáján, vagy Budapesten a Hírlap Területi Képviseleteken (Postacím: 1900 Budapest; E-mail: hirlap@posta.hu; Zöldszám: 06-80/444-444); hirlap@posta.hu Külföldön terjeszti a Batthyány Kultur- Press Kft., 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Nyomás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda Felelős vezető: Bertalan László nyomdaigazgató www.ringier.hu E-mail: ringier­­print@ringier.hu A Nemzeti Sport példányszámát a MATESZ hitelesíti Hirdetés: (1) 460-2588 Apróhirdetés: [1] 460-2543 Előfizetés: 06-40/200-548 [helyi tarifával hívható) — -----------------— NEMZETI SPORT ELŐFIZETÉSI DÍJAK 6 napos *7 napos Egyhavi díj 2250 Ft 2620 Ft Negyedéves díj 6414 Ft 7494 Ft Féléves díj 12828 Ft 14988 Ft Éves díj 25644 Ft 29 976 Ft * A vasárnapi lapszámokat a posta csak hétfőn kézbesíti Az előfizetés kék száma: 06-40/200-548 Fax:06-1/460-2490 e-mail: elofizetes.nemzetisport@ringier.hu 2006. január 9., hétfő EREDMÉNYEK ALPESLSL ■ VK-VERSENYEK Nők. Maribor. Műlesiklás: 1. Marlies Schild (osztrák) 1:48.34 (52.19, 56.15), 2. Kostelic (horvát) 1:48.91 (53.05,55.86), 3. Borssen (svéd) 1:49.03 (52.89,56.14). A szakági Vk állása: 1. Kostelic és Schild 360-360,3. Hosp (osztrák) 247. Az össze­tett Vk állása: 1. Kostelic 732 pont, 2. Pärsson (svéd) 585,3. Dorfmeister (oszt­rák) 510 Férfiak. Adelboden. Műlesiklás: 1. Giorgio Rocca (olasz) 1:39.14 (48.94, 50.20), 2. Ligety (amerikai) 1:39.74 (49.05, 50.69), 3. Raich (osztrák) 1:39.92 (49.65, 50.27). A szakági Vk állása: 1. Rocca 400 pont, 2. Ligety 240, 3. Raich 140. Az összetett Vk ál­lása: 1. Raich 606 po'nt, 2. Miller és Rahlves (mindkettő amerikai) 489-489 ASZTALITENISZ ■ NŐI BAJNOKOK LIGÁJA A-csoport, 5. forduló: Castelgoffredo (olasz)—Langweid (német) 1:3. A cso­port állása: 1. (már továbbjutott) Langweid 10 pont, 2. Castelgoffredo 7, 3. Kroppach 7, 4. Statisztika 6. B-cso­­port, 5. forduló: Fürst Heerlen (hol­land)—Linz-Froschberg (osztrák) 1:3. A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Linz-Froschberg 9 pont, 2. (már to­vábbjutott) TV Busenbach 8, 3. Postás- Matáv 7, 4. Fürst Heerien 6 ATLÉTIKA ■ MEZEIFUTÓ-VERSENY, BELFAST Férfiak (9810 m): 1. Barnabas Kosgei (kenyai) 28:05, 2. Kipsiro (ugandai) 28:06, 3r Ritzenhein (amerikai) 28:20. Nők (5930 m): 1. Etalemu Kidane (eti­óp) 19:09, 2. Alemu (etióp) 19:10, 3. Kasim (etióp) 19:14 ■ NHL, ALAPSZAKASZ, 92. JÁTÉK­NAP Boston Bruins-Tampa Bay Lightning 6-3 (1-2, 3-1, 2-0). Gólszerző: Sturm (18.), Jurcina (30., 34.), P. Bergeron (35.), Axelsson (49.), Leahy (60. -üres kapu), ill. Módin (1.), Artyuhin (5.), Lecavalier (22.). Kapu­sok: Raycroft 29 védés/32 lövés, a 60. percben Sigalet 0/0, ill. Grahame 26/31, a 49. perctől Burke 2/2 Buffalo Sabres-New Jersey Devils 2-3 (1-1, 0-2, 1-0). G: Afinogenov (18. - emberelőny), Vanek (59.), ill. Langenbrunner (20.), Rafalski (23.), S. Gomez (27.). K: R. Miller 24/27, ill. Ma. Brodeur 26/28 Colorado Avalanche-Columbus Blue Jackets 3-2 (2-0, 0-1, 0-1, 1-0) - büntetőkkel. G:Tanguay(16. — ee., 65. - győztes büntető), Svatos (19. - ee.), ill. Fjodorov (30.), R. Nash (48.). K: Aebischer 19/21, ill. Leclaire 46/48 Edmonton Oilers-Toronto Maple Leafs 2-3 (0-2,1-0,1-1). G: Horcoff (40.), R. Smyth (55.), ill. Stajan (9.), Tucker (20. - ee.), Kilger (42.). K: Conklin 16/19, ill. Tellqvist 36/38 Minnesota Wild-Anaheim Mighty Ducks 4-1 (2-1, 0-0, 2-0). G: KERÉKPÁR_______________ ■ ORSZÁGOS TEREPBAJNOKSÁG, POS­TÁS-PÁLYA Férfiak. 22 km. Bajnok: Vinczeffy Zsolt (Maraton SC) 1:05.13, 2. Szeghalmi (Pottospec Team) 1:08.40, 3. Specziár (FTC) 1:10.12. Nők. 7.5 km. B: Vajda Márta (Postás SE) 26.17, 2. Fördős (Józsefhegyi SE) 28.42, 3. Prantner (Szekszárdi Szabadidős KE) 30.21 KOSÁRLABDA ■ MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, FÉRFIAK BP. HONVÉD-DEBRECENI VADKAKA­SOK 62-83 (20-24, 19-18, 11-24, 12-17) Dózsa György út, 300 néző. V: Szilas, Makovsky HONVÉD: Kollár 8/3, Szathmáry 9/3, Ti­hanyi 2, Hensch 8, Földi 9/3. Cs: Kiss B. 6, L0S0NCZY 6, BOHANEK 10, Gyányi, Nagy V. 4. Edző: Mészáros István DEBRECEN: FODOR M. 16/3, Williams 10/6, Molnár A. 11, HORVAT 16, POWELL 20. Cs: Swietonski 3, Kovács I. 5/3, Molnár M. 2. Edző: Rajkó Toroman BODROGI BAU-VÁSÁRHELYI KOSÁR­­SULI-PVSK-PÉCS EXPO 90-92 (21-24, 19-25, 26-26, 24-17) Hódmezővásárhely, 600 néző. V: Kiss L. Vétek VÁSÁRHELY: DRAHOS 21/3, Utasi 2, NYILAS 27/6, Tigyi 14, K0VÁTS 17. Cs: KUKLA 9, Böszörményi. Edző: Czuprák László PÉCS: Csirke 8/6, ALEKSZICS 24/3, Jovanovics 10/3, DÉNES 11/6, OROSZ 26. Cs: Lakatos 6/3, Tóth N. 7. Edző: Völgyi Péter NŐK KANIZSA DKK-MIZO-PÉCS 40-120 (15-33, 10-29, 4-31, 11-27) Nagykanizsa, 200 néző. V: Németh Cs., Horváth A. KANIZSA: Cosby 17/15, Völgyi 4, Zsovár 10, Varga Zs. 5, Bencze 2. Cs: Tálosi, Mozsolics, Németh A., Góber 2, Burucz. Edző: Gábor Erzsébet PÉCS: IVÁNYI 8, Johnson, DAPO 23/6, BRANZOVA 17, LISZINA 24. Cs: VAJ­DA 22/3, FEGYVERNEKY 11, Bujdosó 3, Semsei 10, Szakács 2. Edző: Rát­­géber László Kipontozódott: Bencze (29. p ), Varga Zs. (36. p.) SZOLNOKI NKK-ZALA VOLÁN-ZTE 62-65 (10-19, 22-21,13-10,17-15) Szolnok, 300 néző. V: Kóthay, Po­zsonyi SZOLNOK: Hartman 6, Tajkov 6, FAR­KAS A. 13, MAKSZIMOVICS 11/3, Horti 3. Cs: Hegedűs 7/3, SZALAY 9/3, So­mogyi 7/3. Edző: Gálos László ZALAEGERSZEG: NÉMETH B. 19/9, SZÉLESY 9/3, SZŐKE 8/6, Moua 9, LIBICOVÁ 10. Cs: Males 4, Heller 6. Edző: Bencze Tamás Kipontozódott: Tajkov (33. p.), Libi­­cová (37. p.) A győztesek továbbjutottak NBA, ALAPSZAKASZ, 67. JÁTÉKNAP Atlanta Hawks-New Orleans/Okla­­homa City Hornets 101-93 (27-24, 30-29, 25-19, 19-21). Legjobb dobók: A. Harrington 24, J. Johnson 20, Lue 15, ill. Claxton 29, Da. West 22 Chicago Bulls-Memphis Grizzlies 111-82 (30-23, 24-21, 30-15, 27-23). Ld: Hinrich 26, Gordon 21, Nocioni 16, ill. Burks 18, Gasol 15 Cleveland Cavaliers-Milwaukee Bucks 96-88 (16-23, 28-17, 20-25, 32-23). Ld: L. James 35, Gooden, D. Marshall 14-14, ill. Redd 32, Magloire 12 Dallas Mavericks-Minnesota Timber­­wolves 83-79 (22-21, 16-20, 19-22, 26- 16). Ld: Nowitzki 26, Jo. Howard 15, ill. Garnett 26, Szczerbiak 25 Detroit Pistons—Utah Jazz 90-94 (30-16, 14-20, 21-19, 17-27, 8-12) - hosszabbítás után. Ld: Billups 24, R. Hamilton 18, Prince 14, McDyess 13, ill. Kirilenko 24, D. Williams 14, Okur 13, Harpring 12 Los Angeles Clippers—Los Angeles Lakers 109-112 (18-29, 37-21, 27- 28, 27-34). Ld: Mobley 34, Brand 28, Kaman 14, ill. Bryant 50, Cook 16, Mihm 14 Orlando Magic-Charlotte Bobcats 108-92 (27-31, 22-19, 33-10, 26-32). Ld: D. Howard 19, Francis, J. Nelson 18-18, Stevenson, Battie 16-16, ill. Bogans 22, G. Wallace 12 Phoenix Suns-San Antonio Spurs 91-86 (24-20,18-20, 23-20, 26-26). Ld: Nash 22, Marion 20, Diaw 18, Ku. Thomas 12, ill. Ginóbili, Duncan 19-19, T. Parker 18, Horry 15 Washington Wizards-Boston Celtics 103-102 (26-28, 19-23, 37-25, 21-26). Ld: Arenas 31, Jamison 24, C. Butler 20, ill. R. Davis 24, Pierce 23, De. West 17 Boogaard (10.), R. Robitaille (15.), Gáborík (43.), T. White (44. - ee.), ill. Fedoruk (12.). K: Fernandez 22/23, ill. Brizgalov 32/36 Montreal Canadiens-Ottawa Senators 4-1 (4-0, 0-1, 0-0). G: Koivu (2.), Bo­uillon (7. - ee.), Bőnk (13.), Dandenault (16.), ill. Martins (34.). K: Huet 40/41, ill. Emery 7/11, a 17. perctől Hasek 13/13 New York Islanders—Carolina Hurri­canes 0-3 (0-0, 0-3, 0-0). G: Brind’Amour (23. - ee.), Ra. Whitney (28.), Stillman (30. - ee.). K: Dubie­­lewicz 25/28, ill. Gerber 30/30 New York Rangers-Florida Panthers 4-0 (2-0,1-0,1-0). G: Jágr (5., 53 ), Nieminen (18.), Prucha (27. - ee.). K: Lundqvist 38/38, ill. Luongo 21/25 Pittsburgh Penguins—Atlanta Thrashers 3-4 (1-1, 2-2, 0-1). G: Mi. Ouellet (16., 40. - mindkettő ee.), Malone (33.), ill. Kovalcsuk (5., 25. - a második ee.), Slater (37.), Savard (57. - ee.). K: Fleury 28/32, ill. Lehtonen 28/31 San Jose Sharks-Los Angeles Kings 3- 2 (1-2, 2-0, 0-0). G: Sc. Thornton (16., 36.), Marleau (31. - ee.), ill. Visnovsky (11. - ee.), Avery (12.). K: Nabokov 27/29, ill. Garon 22/25 Vancouver Canucks-Calgary Flames 4- 3 (0-1,1-0, 2-2,1-0) - hosszabbí­tás után. G: S. Salo (27., 40. - mind­kettő ee.), A. Carter (53. — ee.), B. Morrison (63. - ee.), ill. Yelle (8. - ee.), Phaneuf (44. - ee.), Iginla (45.). K: Auld 27/30, ill. Kiprusoft 32/36 Bertuzzi (Vancover, 44) elszállt, amikor Ference-szel (Calgary) ütközött SAKK ■ 12. GYÖNGYÖSI LÁZÁR-EMLÉKVER­SENY, GYULA A végeredmény. A-csoport: 1. Balla Tamás (Gyula) 8.5 pont, 2. Szalai (Ma­kó) 7.5, 3. ifj. Balog (Makó) 6.5, 4. Dosztán (Orosházi MTK) 6.5,5. Rostás (Makó) 6, 6. Kovács L. (Gyulai SE) 6 TENISZ,__________________ ■ FÉRFITORNÁK ATP-TORNA, CHENNAI OPEN, CHEN­NAI (380 ezer dollár, kemény pálya). Döntő: Ljubicic (horvát, 1.)-Moyá (spanyol, 3.) 7:6 (8-6), 6:2 ATP-TORNA, NEXT GENERATION ADELAIDE INTERNATIONAL, ADE­LAIDE (419 ezer dollár, kemény pá­lya). Döntő: Serra­(francia)-Malisse (belga) 6:3, 6:4 NŐI TORNA RICHARD LUTON PROPERTIES CAN­BERRA INTERNATIONAL, CANBERRA (145 ezer dollár, kemény pálya). Egyes, 1. forduló: Czink Melin­da—Serra Zanetti (olasz) 6:2, 6:2. Pá­ros, a 8 közé jutásért: Daniilidu, Garrigues (görög, spanyol, 1 .)— Czink, Castano (magyar, kolumbiai) 6:4, 6:4 nemzetisport 17

Next