Nemzeti Sport, 2006. április (104. évfolyam, 89-117. szám)

2006-04-09 / 97. szám

EGYÉNI SP SAKK EB: AYDIN Balogh Csaba újra remizett RÁCZ PÉTER Két és fél ponttal várhatta az ötö­dik fordulót Balogh Csaba a tö­rökországi Aydinban zajló Eb-n. A magyar nagymester ellenfele a korábban hosszú évekig belga, ám néhány hónapja már török szí­nekben versenyző­ Mikhail Gure­vich volt. Balogh a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal sem számítha­tott könnyű mérkőzésre, Gure­vich az utóbbi időszakban kiváló eredményeket ért el, megnyerte új hazája bajnokságát, bejutott a világbajnokjelöltek ősszel rende­zendő kieséses tornájára, ahol Lékó Péter lesz az ellenfele. Balogh a sötét bábukat vezette, de Gurevich semmit sem tudott kezdeni lépéselőnyével. A parti magyar fölényében telt el, a vilá­gos haderő egyáltalán nem jelen­tett veszélyt. Ám a sötét bástya és vezér hiába tört be az ellenséges állásba, a győzelem elmaradt, döntetlen lett a vége. Balogh to­vábbra is veretlen, egyszer győ­zött, és négyszer remizett. 7. EURÓPA-BAJNOKSÁG, AYDIN Svájci rendszer, 5. forduló (érdeke­sebb eredmények): Gurevich (török, Élő­pont: 2643)-Balogh Csaba (magyar, 2576) döntetlen, Zsobava (grúz, 2646)-Anasz­­taszjan (örmény, 2553) döntetlen, Georgiev (bolgár, 2677)- Dgebuadze (belga, 2535)­­ 1:0, Luther (német, 2593)—Ivancsuk (uk­rán, 2723) 0:1, Macieja (lengyel, 2584)—Naiditsch (német, 2664) döntetlen, Minaszjan (örmény, 2574)—Szorja (grúz, 2548) döntetlen, Gasimov (azeri, 2644)-Limi (holland, 2565) döntetlen, Atalik (török, 2627)-Berescu (román, 2461) 0:1. Az állás: Zsobava, Anasztaszjan, Georgiev, Ivancsuk, Berescu, Turov (orosz, 2539), Nikolics (bosnyák, 2596), Közül (horvát, 2606) 4-4 pont,... 28. Balogh3 EREDMÉNYEK BIRKÓZÁS­ A KÖTÖTTFOGÁSÚ ORSZÁGOS BAJNOK­SÁG, EGER 55 kg (8 induló). Bajnok: Oláh Tibor (Vá­ci Forma), 2. Jáger (BVSC-Ganz-Tát), a döntőben: 5:0,3. Szabó G. (Szegedi VSE) és Májer (Univer KTE). 60 kg (8). B: Ko­máromi Ede (Egri Vasas), 2. Purczeld (Csepel SC), d: 3:­ 3. Mischinger (Egri Va­sas) és Gérnyi (Csepel BC). 66 kg (8). B: Lőrincz Tamás (Ceglédi VSE), 2. Kliment (FTC), d: 3:1,3. Zelei (Univer KTE) és Dreschler (Váci Forma). 74 kg (17). B: Hor­váth András (Univer KTE), 2. Bácsi (FTC), d: 3:1,3. Módos (Szigetvár) és Robotka (BVSC Ganz-Tát). 84 kg (8). B: Bárdosi Sándor (Váci Forma), 2. Fodor (FTC), d: 5:0,3. Virág (FTC) és Dajka (Univer KTE). 96 kg (14). B: Kiss Balázs (BVSC Ganz- Tát), 2. Nunajev (Váci Forma), d: 3:0,3. Kapuvári (Sziget SC) és Németh (FTC). 120 kg (10). B: Branda Gyula (Kőbiánya SC), 2. Bálla (Vasas SC), d: 3:0,3. Bures (Vasas SC) és Káló (Csepel BC), GOLF , 70. US MASTERS, AUGUSTA Az élcsoport a 2. forduló után (a pénzdíj: 7 millió dollár; a pálya: 6666 méter, 72 pár): 1. Chad Campbell (amerikai) 138 ütés (71,67), 2. Mediate (amerikai) 141 (68, 73), Singh (fidzsi) 141 (67,74), Couples (amerikai) 141 (71,70). Érdekesebb ered­mények: Mickelson (amerikai) 142, Els (dél-afrikai) 142, Woods (amerikai) 143, García (spanyol) 146, Olazábal (spanyol) 147. Érdekesebb kieséi­: Montgomerie (skót) 149, DiMarco (amerikai) 150, Faldo (angol) 153, Langer (német) 15 EVEZÉS ■ TAVASZI HOSSZÚ TÁVÚ VERSENY (6 km), CSEPEL Férfi felnőtt, egypárevezős: 1. Varga Tamás (DÉMÁSZ Bajai Vízügy SC) 21:54.1, 2. Pető (Vác Városi Evezős Club) 22:07.3, 3. Haller (DÉMÁSZ Sze­gedi VSE) 22:14. 2 Férfi felnőtt köny­­nyűsúlyú egypárevezős: 1. Hirling Zsolt (Vác Városi Evezős Club) 22:28.0, 2. Galambos (Vác Városi Evezős Club) 22:38.6, 3. Varga (Csepel Evezős Klub) 22:58. 6. Férfi kormá­nyos nélküli kettes: 1. DÉMÁSZ Sze­gedi VSE (Tari János, Jankó László) 22:21.2, 2. Csepel Evezős Klub (Szőnyi, Nagy­ Pál) 22:29.3, 3. Csepel Evezős Sport Klub-DÉMÁSZ­ Szegedi VSE (Zöld, Márton) 22:44.3. Női fel­nőtt egypárevezős: 1. Verőci Lidia (Mohácsi Torna Egylet) 25:29.2, 2. Alliquander (Danubius Nemzeti Hajós Egylet) 25:34.6, 3. Kónya (DÉMÁSZ Szegedi SE) 25:38.4. Női könnyűsúlyú egypárevezős: 1. Hajdú Zsuzsa (Cse­pel Evezős Klub) 25:41.3, 2. Novák (Külker Evezős Klub) 26:01.2, 3. Lajkó (Külker Evezős Klub) 27:18.1 JÉGKORONG , NHL, ALAPSZAKASZ, 166. JÁTÉKNAP Washington Capitals—Carolina Hurri­canes 3-4 (1-0, 0-3, 2-1). Gólütők: Halpern (14. - emberelőnyből), Morrisonn (58.), Willsie (59.), illetve K. Adams (24. -emberhátrányból), Justin Williams (25., 41. - mindkettő eh.), Staal (32. - ee.). Ka­pusok: Kölzig 28 védés/32 lövés, ill. Ward 39/43. Detroit Red Wings-Columbus Blue Jackets 6-5 (1-1,3-2,1-2,1-0) - büntetőkkel. G: Samuelson (2), Kronwall (25. - ee.), Shanahan (28.), Jason Williams (30.), Draper (50.), Holmström (győztes büntető), ill. Nash (19. - ee., 55., 60.), Hartigan (32.), Fritsche (37.). K.: Legace 18/23, ill. Denis 31/36. Florida Panthers-Pittsburgh Penguins 1-5 (0-2, 0-2,1-1). G: Bouwmeester (54.), ill. Kolcov (9. - eh.), Whitney (10. - ee.), Malone (28. - eh.), Crosby (35.), LeClair (57.-ee.). K.: Luongo 14/18, a 40. perctől McLennan 8/9. Buffalo Sabres—Phila­delphia Flyers 2-4 (0-2, 2-1, 0-1). G: Connolly (21.-ee.), Kotalik(38.), ill. Umberger (2.), Gagne (10.), Desjardins (29. - ee.), Knuble (56.). K.: R. Miller 30/34, ill. Esche 20/22. Chicago Blackhawks-Edmonton Oilers 3-4 (1-1, 0-2, 2-0, 0-1) - hosszabbításban. G: Vrbata (20. - ee.), Bell (45. - ee ), Calder (59.), ill. R. Smyth (7., 64. - utóbbi ee.), Hemsky (29. - ee.), Pisani (36. - ee.). K.: Habibulin 35/39, ill. Roloson 23/26. Cal­gary Flames-Minnesota Wild 2-1 (1-0, 0-0,1-1). G: Amonte (2.), Lundmark (55.), ill. Rolston (49.-eh.). K.: Kiprusoff 21/22, ill. Fernandez 27/29 KOSÁRLABDA ■ NBA, ALAPSZAKASZ, 151. JÁTÉKNAP Atlanta Hawks-Washington Wizards 114-101 (28-32, 27-21, 25-22, 34-26). Legjobb dobók: Josh Smith 25, Joe Johnson 20, Pacsulija 16, illet­ve Arenas 41, Jamison 24, Haywood 11. Orlando Magic-Detroit Pistons 89-87 (27-23, 27-16, 13-27, 22-21). Ld: Türkoglu 26, D. Howard 12, Battie 11, ill. Billups 25, Delk 18, Prince 15 Philadelphia 76ers-Boston Celtics 99-109 (34-30, 25-25, 17-26, 23-28). Ld: Iverson 37, Webber és Korver 18-18, ill. Pierce 33, G. Green 17, T. Allen 16. New Orleans/Oklahoma City Hornets-To­­ronto Raptors 95-89 (29-19, 24-28, 21-19, 21-23). Ld: D. West 19, Paul 16, L. Johnson 13, ill. M. James 36, Villanueva 14, Peterson 13. Minnesota Timberwolves-Utah Jazz 95-103 (19-22, 23-28, 34-29, 19-24). Ld: Reed 18, McCants 17, Garnett és Banks 14-14, ill. Boozer 30, Ökür 19, Harpring és D. Brown 15-15. New York Knicks-lndiana Pacers 98-96 (21-18, 28-28, 19-26, 30-24). Ld. Crawford 23, N. Robinson 16, Woods 13, ill. Sztojakovics 32, J. O'Neal 25, Jackson 17. San Antonio Spurs-Dallas Mavericks 86-92 (27-26, 26-25, 12-20, 21-21). Ld: Ginóbili 22, Finley és Van Exei 14-14, ill. Nowitzki 30, Josh Howard 22, J. Terry 14. Memphis Grizzlies-Milwaukee Bucks 100-90 (24-27, 34-18, 21-27, 21-18). Ld: Gasol 33, Atkins 16, M. Miller 12, ill. Redd 25, Bogut 18, Bell 15. Portland Trailblazers—Seattle Supersonics 108-121 (29-26, 23-32, 21-30, 35-33). Ld: Dixon 28, Telfair 15, Ratliff 14, ill. Allen 38, Wilcox 20, Watson 19. Golden State Warriors-Houston Rockets 93-100 (19-25, 26-30, 31-18,17-27). Ld: J. Richardson 29, Fisher 17, Murphy 12, ill. Jao Ming 30, Head 26, Alston 16. Los Angeles Clippers-Sacramento Kings 93-96 (25-21, 25-23, 19-28, 24-24). Ld: Mobley 19, Brand és Cassell 17-17, ill. Bibby 30, Artest 23, B. Miller 18. Phoenix Suns-Los Angeles Lakers 107-96 (31-27, 33-25, 16-27, 27-17). Ld: Nash 25, Barbosa 23, Ma­rion, Diaw, R. Bell 12-12, ill. Bryant 51, Odom 17, Parker 14 ÖTTUSA ■ VILÁGKUPA-VERSENY, MILLFIELD Férfidöntő: 1. Dmitrij Meljah (fehér­orosz) 5564 pont, 2. Balogh Gábor (magyar) 5552 (lövészet: 181 kör/1108 pont, vívás: 916 pont, úszás: 2:08.7/1256 pont, lovaglás: 1200 pont, futás: 9:42.53/1072 pont), 3. Csang Zsung-cao (kínai) 5544, ...5. Fülep Sándor (magyar) 5488 (188/1192, 832, 2:06.8/1280, 1104, 9:40/1080),...7. Horváth Viktor (ma­gyar) 5428 (186/1168, 804, 2:06.9/1280, 1088, 9:38.7/1088) SAKK ■ ELSŐ SZOMBAT NEMZETKÖZI TOR­NA, BUDAPEST Nagymestercsoport (GM), 5. forduló: Kristjansson (izlandi)—­Vera Imre (ma­gyar) döntetlen, Faragó Iván (ma­­gyar)-Pap Gyula (magyar) 0:1, Witt­­mann (osztrák)—F­oangr Thanh Trang (magyar) döntetlen, Pataki Győző (magyar)-Szabó Krisztián (magyar) 0:1, Seres Lajos (magyar)-Morrison (skót) 1:0, Ilincsics (szerb-monteneg­­rói)-Sendur (török) döntetlen. Az ál­lás: Kristjansson 4 pont, Sendur és Se­res 3.5-3.5, Ilincsics 3, Faragó és Héra 2.5-2.5, Hoang, Pap, Wittmann és Morrison 2-2, Szabó és Pataki 1.5-1.5 ■ 2. KARAKAS ÉVA CSILLAGSAKK­­EMLÉKVERSENY, VÁC Nagymestercsoport (GM): 1-3. Czebe Attila, Pálinkás Tamás, Sehen­kérik Csaba 8-8 pont. ■ PÁROS MÉRKŐZÉS, BUKAREST 2. játszma: Topalov (bolgár, Élő-pont: 2804)—Nisipeanu (román, 2695) 1:0. Az összesítésben Topalov vezet 1,5:0.5 arányban TENISZ - DAVIS KUPA Világcsoport, negyeddöntő, második nap: Horvátország-Argentína 1-2. Cilic, Ljubicic-Acasuso, Nalbandian 4:6, 2:6, 6:3,4:6. Ausztrália—Fehéroroszország 3-0. Arthurs, Hanley—Mirnij, Volcskov 3:6, 6:4, 5:7,6:3,7:5. Franciaország-Orosz­­ország 1-2. Clement, Llodra-Turszunov, Juzsnij 6:3, 6:3, 6:7, 5:7, 6:2 Egyesült Államok—Chile 1—1. Blake—Gonzalez 7:6, 6:0,6:7,4:6,8:10. Roddick-Massa 6-3, 7:6,7:6. ÚSZÁS ■ RÖVID PÁLYÁS VILÁGBAJNOKSÁG, SANGHAJ Férfiak. 50 m m hát. Vb: Matthew Welsh (Ausztrália) 23.53, 2. Thomas Rupprath (Németország) 23.70, 3. Helge Meeuw (Németország) 24.01.50 m pillangó. Vb: Matthew Welsh (Ausztrália) 23.05, 2. Szerhij Breusz (Ukrajna) 23.06, 3. Kaio Almeida (Bra­zília) 23.07 Nők. 100 m mell. Vb: Tara Kirk (Egye­sült Államok) 1:05.25, 2. Suzaan van Bijen (Dél-Afrika) 1:05.62, 3. Jade Edmistone (Ausztrália) 1:06.08. 200 m vegyes. Vb: Csi Huj (Kína) 2:09.33, 2. Kaitlin Sandeno (Egyesült Államok) 2:10.79, 3. Lara Carroll (Ausztrália) 2:11.77. 4x100 m gyorsváltó. Vb: Hol­landia (Inge Dekker, Hinkelien Schreuder, Chantal Groot, Magdalena Veldhuis) 3:33.32 - világcsúcs, régi: 3:34.55, Kína - 1997, 2. Ausztrália (Shayne Reese, Sophie Edington, Danni Miatke, Lisbeth Lenton) 3:34.95, 3. Svédország (Josefin Lillhage, Therese Alshammar, Anna-Karin Kammerling, Ida Matsson) 3:36.13 A phoenixi Tim Thomas dobásá­hoz Kobe Bryant csak asszisztált SZOLGÁLTATÁS Televízióműsor, vasárnap M1 5.50: Napkelte. Benne: Sporthírek 18.45: Sporthírek M2 5.50: Napkelte. Benne: Sporthírek 18.45: Sporthírek DUNA TV 18.00: Híradó. Sporthírek SPORT1­9.00: Futtában - magazin, ism. 9.15: Heti helyzet, ism. 10.45: Labdarúgás, olasz bajnokság: Ascoli—Internazionale, ism. 13.15: Labdarúgás, vb-felvezetés, 6. rész, ism. 13.45: Profiboksz-magazin 14.15: Szepesivel..., Géczi István, ism. 14.45: Labdarúgás, olasz bajnokság: Milan-Chievo, ELŐ 17.15: Labdarúgás, német bajnokság: Hamburg-Mönchengladbach, ÉLŐ 19.45: Gillette World Sport­ magazin 20.15: Labdarúgás, olasz bajnokság: Juventus-Fiorentina, ÉLŐ 22.45: Labdarúgás, angol bajnokság: Chelsea-West Ham, ism. 0.45: Labdarúgás, angol bajnokság: Manchester United-Arsenal, ism. SPORT2­9.00: Labdarúgás, spanyol bajnok­ság: Real Madrid-Real Sociedad, ism. 11.45: Horgászmagazin, ism. 13.00: Labdarúgás, angol bajnokság: Chelsea-West Ham, ÉLŐ 15.00: Labdarúgás, angol bajnokság: Liverpool-Bolton, ÉLŐ 17.00: Labdarúgás, angol bajnokság: Manchester United-Arsenal, ÉLŐ 19.00: Labdarúgás, spanyol bajnok­ság: Racing-Barcelona, ELŐ 21.00: Labdarúgás, spanyol bajnok­ság: Villarreal-Deportivo, ÉLŐ 23.00: Kosárlabda, NBA, alapszakasz: Milwaukee-New Jersey, ism. 4.00: Jégkorong, felkészülési mérkőzés: Magyarország-Németország, ism. RTL KLUB 10.40: Labdarúgás, Borsodi Liga, cf. 11.30: Labdarúgás, Borsodi Liga, Győri ETO-FTC, ÉLŐ 13.4: Formula-1-magazin FŐNIX TV 18.30: Aloha-képcsarnok. Vendég: Sándor György, tolószékes kick-box edző. (Ismétlés: hétfő, 15.00.) SPORT KLUB 7.30: Kosárlabda, férfi Euroliga, Bar­celona (spanyol)—Real Madrid (spa­nyol), ism. 9.00: Szuperkrossz-vb 10.00: Grand Prix-magazin 11.00: Nemzetközi sportmagazin 12.00: Kosárlabda, férfi Euroliga: Tau Ceramica (spanyol)-Panathinaikosz (görög), ism. 13.30: Extrémsport-magazin 14.00: Túraautó, német bajnokság, fu­tam, Hockenheim, ÉLŐ 15.30: Futsal, kispályás bajnokság 16.30: Futballmagazin 17.00: Nemzetközi sportmagazin 18.00: Szuperkrossz-vb 19.00: Labdarúgás, Borsodi Liga, Győri ETO-FTC, felv. 21.00: Futball, brazil bajnokság, ÉLŐ 23.00: Az évszázad bokszmeccsei: le­gendás bajnokok 23.30: Autómánia-magazin HÍR TV 7.00,12.00,15.00,17.00,19.00, 21.00: Sporthírek Napkelte: hétfő M1, M2. 5.50-9.00 (ismétlés: M2: 15.30-18.00): Napkelte. A tervezett témák: Az országgyűlési­ választások első fordulója után a Nap­kelte politikai forgószínpadának szerep-­­lője lesz az Országos Választási Bizott­ság elnöke, szót kapnak a pártelnökök,­ elemeznek, értékelnek a politológusok. • 6 óra után a stúdióban lesz Szigeti Péter, az OVB elnöke, majd Kuncze Gá­bor, az SZDSZ elnöke, őt követi Dávid EUROSPORT 8.30 Maratoni futás, Párizs, ÉLŐ 11.15: Tenisz WTA-torna, elődöntők, Amelia Island, ÉLŐ 12.15: Gyorsaságimotoros-vb, Katari Nagydíj, ism. 13.00: Kerékpár, országúti verseny, Párizs-Roubaix, ÉLŐ 17.30: Úszás, rövid pályás világbaj­nokság, Sanghaj, felv. 18.30: Curling-vb, férfiak, döntő, Lowell, ÉLŐ 21.30: Motorsportmagazin 22.00: Champ car, vb-sorozat, Long Beach, ÉLŐ 24.00: Rali-vb, korzikai futam, felv. 0.30: Sporthírek 0.45: Profi ökölvívás, ism. Z. Ibolya, az MDF elnöke - 7 órától pedig Hiller István, az MSZP, majd Orbán Vik­­­tor, a Fidesz elnöke. 8 óra után a polito­lógusoké lesz a szó. A stúdióban: Ben­ce György, Lengyel László, Stumpf Ist­ván és Tamás Gáspár Miklós Producer: Gyárfás Tamás. Főszer­kesztő: Lakat T. Károly. Műsorve­zető: Pallagi Ferenc Telefonszám az adás idején: 06 (1) 251-0519. (X) AJÁNLAT A JÖVŐ HÉT TÉVÉMŰSORAIBÓL Sport2,20.30: Labdarúgás, Német Ku­pa, elődöntő: Frankfurt-Bielefeld, ÉLŐ Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Kedd Szerda Sport1, 17.45: Kézilabda, férfimérkőzés: Magyaro­rszág-Szerbia-Montenegró, ÉLŐ Eurosport, 18.00: Kerékpár-világbaj­nokság, 1. nap, Bordeaux, ÉLŐ Duna Tv, 19.00: Labdarúgás, Borso­di Liga: Debrecen-REAC, ÉLŐ 11,16.07: Kézilabda, női KEK: Győri ETO-Larvik HK (norvég), ÉLŐ RTL Klub, 11.30: Labdarúgás, Borso­di Liga: FTC-Újpest, ÉLŐ 2006. április 9., vasárnap Rádióműsor: vasárnap PETŐFI 8.45 Sportreggel. 17.05-21.00. Hazafelé. Közben: közvetítés a Sop­­ron-Diósgyőr női bajnoki kosárlabda-elődöntőről, a Magyarország-Egyiptom tenisz Davis-kupa-mérkőzésről és hangképes beszámoló a Győri ETO-Ferencváros bajno­ki labdarúgó-mérkőzésről •Sporthírek, sportösszefoglaló, fotó. 23.10: Sporthírek BUDAPEST 19.35: Juniorklub, sportmagazin. 20.35: Aloha-produkció: Győri ETO-Fe­­rencváros, labdarúgó Borsodi Liga-mérkőzés • Hétvégi panoráma Sportműsor: vasárnap ATLÉTIKA Maratoni ob, Debrecen, Egyetem tér, 10 JÉGKORONG U18-as divízió-I-es világbajnokság, Miskolc, Kazahsztán-Franciaország, 13. Svájc-Szlovénia, 16.30. Ausztria-Magyarország, 20 KÉZILABDA NB I, férfiak. Rájátszás, az 1-8. helyért Komlói BSK-Fűtőerőműr-Pick-Szeged, Komló, 18 KOSÁRLABDA NB I, A-csoport, nők, rájátszás, negyeddöntő, első mérkőzés. MKB­­Euroleasing Sopron-DKSK Miskolc, Sopron, 18 LABDARÚGÁS Borsodi Liga: Győri ETO FC-Ferencváros, Győr, 11.30 TÁJFUTÁS Postás-kupa, nemzetközi verseny, Pusztavacs, 10 TEKE Szuperliga. Férfiak: Attala SC-Soproni Ászok, Nagyberki, 10. Nők: Tatabánya SC-Sztráda'92-PTSE, Tatabánya, 10 TENISZ Davis-kupa, Hódmezővásárhely. Magyarország-Egyiptom, 13 MOBILS ügyfélszolgálatának telefonszáma: (1) 292-9586 ___________________ szett politikai hirdetések nem tükrözik a szerkesztőség vagy a kiadó velem vesszek a gazdasag, reklámtevek­­­segről szóló 199/ év LVill. Törvény rendelkezese,­ valamint az onszabalyozo reklámpiacon MaM­g­ OOORingier Tilos a Nemzeti Sport bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése! HU ISSN 0866-2517 E-mail: szerkesztoseg@nemzetisport.hu Internet: www.nemzetisport.hu A Szerencsejáték Zrt. napilapja HU ISSN 0490-5148 E-mail: sportfogadas@nemzetisport.hu Szerkesztőség: (1) 460-2600 Főszerkesztő: Kálnoki Kis Attila Főszerkesztő-helyettes: Pósa Árpád Felelős szerkesztő: S. Tóth János, Vincze András Művészeti vezető: Uhrin Tibor Különkiadványok szerkesztője: Őri B. Péter Vezető olvasószerkesztő: Skrapits László Vezető publicista: Csurka Gergely Riporterek: Ch. Gáli András, Pajor-Gyulai László, Sinkovics Gábor Rovatvezetők: Budai Miklós (Sportfogadás), Németh Ferenc (fotó), dr. Malonyai Péter (csapatjáték és egyéni), Pietsch Tibor (labdarúgó) Grafi­kus: Székely Zoltán Kiadó: Ringier Kiadó Kft. (1) 460-2500_kiado@nemzetisport.hu Felelős kiadó: Papp Béla ügyvezető igazgató Lapigazgató: Kovács Tibor Kereskedel­mi igazgató: Miczinkó Katalin Marketingigazgató: Domán Éva Terjesztési igazgató: Bulyáki Iván Gyártási igazgató: Végh Petra Kiálló és szerkesztőség: 1141 Budapest, Szugló u. 81. Levélcím: 1591 Budapest, Pf. 330. Árusításban terjeszti a Lapker Rt. és alternatív terjesztők. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletág. Előfizethet közvetlenül a postai kézbesítőknél, az ország bármely postáján, vagy Budapesten a Hírlap Területi Képviseleteken (Postacím: 1900 Budapest; E-mail: hirlap@posta.hu; Zöldszám: 06-80/444-444); hirlap@posta.hu Külföldön terjeszti a Batthyány Kultur-Press Kft., 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Nyomás: Ringier Ki­adó Kft. Nyomda Felelős vezető: Bertalan László nyomdaigazgató www.ringier.hu E-mail: ringierprint@ringier.hu A Nemzeti Sport példányszámát a MATESZ hitelesíti Hirdetés: [1] 460-2588 Apróhirdetés: [1] 460-2543 Előfizetés: 06-40/200-548 (helyi tarifával hívható) NEMZETI SPO­RT ELŐFIZET 6 napos rÉSZ DÍJAK *7 napos Egyhavi díj 2250 Ft 2620 Ft Negyedéves díj 6414 Ft 7494 Ft Féléves díj 12828 Ft 14988 Ft Éves díj 25644 Ft 29 976 Ft • A vasárnapi lapszámokat a posta csak hétfőn kézbesíti Az előfizetés kék száma: 06-40/200-548 Fax:06-1/460-2490 e-mail: elofizetes.nemzetisport@ringier.hu llemzei sport 21 » » *

Next