Nemzeti Sport, 2006. október (104. évfolyam, 268-297. szám)

2006-10-01 / 268. szám

Semmi hatalmat senkinek! A magyar válogatott, amely az ötvenes években a legjob­bak között volt, 1986 óta nem kvalifikálta magát nagy fut­­balltornára - állapítja meg a Reuters budapesti jelentése. A hírügynökség a pénteki szurkolói tüntetésről szólva rög­zíti a számunkra szomorú tényt, beszámolva persze a de­monstrálók követeléseiről, megállapításairól is, amelyek ar­ról szólnak, hogy a magyar futball morális nívója elfogad­hatatlan, a stadionok és a játék egyaránt romokban hever. A tudósítás jóvoltából a világ tudomást szerezhet arról is, hogy a magyarországi vezető klubok drukkerei eny­hén szólva sem támogatják a szándékot, hogy 2012-ben a horvátokkal közösen Európa-bajnokság házigazdái le­gyünk. Legfeljebb gombfociban - adta tudtul egy transzparens, egy másik egyértelműen az olaszok pályá­zata mellett állt ki (Italy - I love it), egy harmadik pedig egyértelműen utasított (Mondj nemet az Eb-re!). Tiszteletben tartva a demokrácia játékszabályait, nincs értelme minősíteni a követeléseket, még a súlyozás, sőt az aránytévesztés (magyar futballviszonyok kontra Euró­­pa-bajnoki rendezés) rögzítése is felesleges. Említésre méltó viszont a nálunk szemléző UEFA-küldöttség ma­gatartása. Ezredszer is kiderült, hogy a szemlézők ál­mukból felkeltve is tudják, mit parancsolnak a rájuk vo­natkozó játékszabályok. Távol tartották magukat a tün­tető százaktól, a petíciójukról is csak közvetítő­(k) útján voltak hajlandók tudomást venni. Ahogy illendő azoknál, akik a pártatlanságra esküsznek fel. A 2-es villamos utasai nem is olyan régen naponta szem­besülhettek egy falfirkával. Semmi hatalmat senkinek! Hogy a szerző elkeseredésében, kiábrándultságában vagy az anarchiára esküdve adta tudtul hitvallását, kideríthetet­len. Csak a helyszín biztosba Roosevelt téri megálló fala. Néhány méterre a pénteki tüntetés helyszínétől. 500 inj,inmp nh 2»1­0'• .... ................. •■'IC Ennyi gólt szerzett hazai mérkőzésen a Premiershipben a Chelsea, a jubileumi találatot Didier Drogba érte el (12. oldal). „...a helybéli bácsikkal fagyikba játszottunk. Szerencsére egyik meccset nyertem a másik után, ráadásul közben a focipályán is arattam, így este csak azt állapíthattam meg: ez még gombócból is sok.” (14. oldal) világbajnoki döntős sakkozónk a kezdetekről Veszprém-drukkerként számom­ra meglepetés volt a Pick kiváló játéka, nem számítottam ilyen teljesítményre az első félidőben. Sajna aztán beállt Árpi, és ott vége is lett a dalnak... Öt forduló még hátravan, hajrá, Veszprém, hajrá, Pick! IGAZÁN FEHÉR SPORT 2 nemi sport BORSODI LIGA, 8. FORDULÓ Ragyogó tripla A szenegáli támadó a hátán cipelte a Debrecent. Az NL osztályzata: Debrecen: 1-4-4-2 Csernyánszki 0 - Bernáth 6, Vukmir 6, Komlósi 6, Leandro 7 - Kiss Z. 6, Sándor T. 6-2-4, Dzsudzsák 6, Halmosi 6 - Brnovics 6, Sidibe 8 Vezetőedző: Miroslav Beránek CSERE: Brnovics helyett Zsolnai (­­(-) a 89. percben­­ a 85., Dzsudzsák helyett Virág B. FC Fehérvár: 1—4—1 —4—1 Sebők Zs. 6 - Csizmadia 6, Fehér Zs. 5, Kuttor 6, Mohi 5 - Schwarcz 5 - Alumona 5, Lattenstein 5, Farkas B. 5, Győrök 5 - Sitku 6 Vezetőedző: Cserőti Aurél CSERE: Győrök helyett Dvéri (6) a szünetben, Lattenstein helyett Terjék (6) az 53., Alumona helyett Horváth F. a 72. percben Gólszerző: Sidibe (1-0) a 16., Sidibe (2-0) az 51., Sitku (2-1) az 55., Sidibe (3-1) a 94. percben Sárga lap: Győrök (hátulról rácsúszott Bernáth lábára) a 28., Sándor T. (rátartott Schwarcz lábára) a 85., Terjék (felrúgta Kiss Zoltánt) a 86., Kuttor (reklamálásért) a 86., Komlósi (reklamálásért) a 91., Bernáth (rátartott Kuttor lábára) a 92. percben Kiállítva: Sándor T. a 87. percben Játékvezető: Vad II István (5). Ez nem az ő napja volt. A mezőnybeli szabálytalanságokat ugyan jól ítélte meg, viszont a kezezéseknél abszolút következetlen volt. A fehérváriak négy kezezése közül háromért büntetőt is ítélhetett volna. Sándor Tamás jogtalannak tűnő kiállítása után kicsúszott kezéből a mérkőzés. Asszisztensek: Kelemen, Vígh T. Ibrahim Sidibét és Sitku Illést tettük meg lapunk­ban a rangadó főszerep­lőjévé, és a két támadó nem is okozott csalódást: a Loki légiósa mesterhár­mast ért el, a fehérvári csatár pedig szépített. A mérkőzésről tudósított: BORBOLA BENCE, KIRIPOLSZKY TAMÁS Hat pont. A szombati rangadó elő­tt ennyi választotta el a rosz­­szul rajtoló, majd egyre jobban az elmúlt évi önmagára hasonlító Váratlan pillanat volt: Sándor Tamást leküldte a pályáról Vad II István Az edzőknek is tetszett a meccs MIROSLAV BERÁNEK: „Nagyon jól támadunk” CSERTŐI AURÉL: „Voltak jó momentumaink...” ■ Hazai bajnoki találkozón im­már két éve veretlen a DVSC­­TEVA. A Magyar Kupában is csak egyszer kapott ki, éppen a Fehérvártól.­­ Immár sokadik mérkőzé­sét nyeri meg úgy a Debre­cen, hogy játékban nem sok esélyt ad ellenfelének, ám a gólkülönbség nem tükrözi hí­ven a látottakat. Miért? - Úgy érzem, a támadójáté­kunk egyre jobb, és valóban helyzetek sorát dolgozzuk ki - mondta a DVSC cseh edzője, Miroslav Beránek. - Az viszont bosszantó, hogy a lehetősé­geinknek csupán a töredékét használjuk ki. Bár a három szer­zett gól és megnyert meccs után talán fölösleges elégedetlenked­nem, úgyhogy azt mondom: nagyon jól támadunk. - Mintha a védelem nem koncentrálna megfelelően. Ez súlyos gond, nem? - De. Egyértelmű, hogy véde­kezésben javulnunk kell. - Sokakat meglepett - bizo­nyára a fehérváriakat is -, hogy Halmosi Péter ismét eredeti posztján, a bal oldalon játszott, míg Kiss Zoltánt jobb oldali feljutóként szere­peltette. Ezentúl ez marad a felállás? - Erre nem tudok egyértelmű választ adni, mert mindig az ha­tározza meg a taktikánkat, me­lyik csapat ellen játszunk. Nem tudom, hogy állunk majd fel leg­közelebb, már csak azért sem, mert Sándor Tamás a kiállítása miatt nem szerepelhet. " A vereség ellenére meglehe­tősen higgadtan lépett ki a Fehér­vár öltözőjéből Csertői Aurél vezetőedző. - El kell ismerni, a Debrecen egy fejjel fölénk nőtt - kezdett be­le az értékelésbe kérdés nélkül is a szakember. - Egyszerűen képte­lenek voltunk tartani a kapu elé remekül érkező Ibrahim Sidibét, pozitívum azonban, hogy azért nekünk is voltak jó momentuma­ink ezen a nagy iramú mérkő­zésen. - A három egyes vereség el­lenére is úgy gondolja, hogy magas színvonalú mérkőzést játszott a két csapat? - Igen, ezt gondolom. Lükte­tett a játék, csupán egy-egy perc­nyi volt az üresjárat. Sajnos ebből a magas színvonalú mérkőzésből nem mi jöttünk ki győztesen. Persze hozzá kell tenni, bravúr kellett volna ahhoz, hogy meg­verjük a Debrecent. - A második félidőre pályára küldött Dvéri Zsoltnak kö­szönhetően szervezettebb lett a Fehérvár játéka. Miért nem kezdett az irányító? - Zsoltot azért küldtem pályá­ra, hogy megpróbálja összeszedni a labdákat, és azt hiszem, jól látta el a feladatát. S hogy miért nem kezdett? Azért, mert a héten ösz­­szesen két edzésen vett részt a sé­rülése miatt. Ő legalább csere­ként felléphetett, ám a védelem­ből Koller Ákost és Horváth Dá­vidot nélkülöznöm kellett, így már talán érthetőbb, miért kap­tunk ki a Lokitól. Miroslav Beránek: Csak óvatosan! Csertői Aurél: Van gond bőven... 2006. október 1., vasárnap

Next