Nemzeti Sport, 2006. november (104. évfolyam, 298-326. szám)

2006-11-26 / 322. szám

CSAPATSPORTOK VÍZILABDA VIG­OB I, FÉRFIAK, RANGADÓ ELŐTT A nyugodt légkör reményében Steinmetz Ádám a valódi Egerből indul ki, Nyéki Balázs pedig bizakodik A férfi pólóbajnokság hatodik fordulójában az őszi idény utolsó rangadóját rendezik vasárnap. A Vasas az Egert fogadja, és a közelmúltat figyelembe véve kizárható, hogy unalomba fulladjon a találkozó. SZABÓ GÁBOR Vasárnap a Komjádi uszodában a TEVA-VasasPlaket-Brendon- Fenstherm-ZF-Eger derbivel le­zárul az őszi idény rangadóinak sora, ebből következik, hogy a négy legerősebb együttes közötti sorrendet csak a középmezőnyt képviselő­ csapatok forgathatják fel a következő öt fordulóban. Fia a Vasas­­ és az Eger ját­szik, óhatatla­nul bevillan­nak a rengeteg izgalmat, alka­lomadtán bot­rányos jelene­teket hozó ta­­­lálkozók az elmúlt két szezonból - Gerendás György például emi­att az év végéig nem ülhet bajno­ki mécsesen az egri kispadon. A két élgárda legutóbbi két derbijén (a bajnoki elődöntő negyedik ál­lomása, a Magyar Kupa elődön­tője) szerencsére már a póló ját­szotta a főszerepet, remélhetőleg nem lesz ez másképp vasárnap sem. A szóban forgó két mérkőzést a Vasas nyerte meg (9-5 Egerben, 8-7 Debrecen­ben), ám az elmúlt bajnoki idény­ben az egriek startoltak jobban. A 2006. februári meccsen, az alapszakasz 1­­. fordulójában Ge­rendás György csapata 9-8-ra di­adalmaskodott, az edző pedig boldogan jelentette ki, hogy az Eger mestereként először vette be csapatával a piros-kékek várát - a második negyed 5-2-es meg­nyerésével alapozva meg a sikert. A valóságból kiindulva most ke­vesebb az esély hasonló bravúrra, ugyanis a Vasas idegenben verte meg Bresciát (Euroliga) és a Honvédot, míg az egriek egy pontot Szolnokon hagytak, kettőt Szegeden, legutóbb pedig ideges hangulatú mérkőzésen az utolsó pillanatban vesztettek hazai me­dencében a Honvéd ellenében. „ Tudjuk, mire képes az Eger, még ha valami miatt eddig nem is jött ki neki a lépés - mondta Steinmetz Ádám, a Vasas centere. - Nem té­veszt meg bennünket az egriek rossz sorozata, nem abból indulunk ki, hogy gödörben vannak. Biztos vagyok benne, hogy ettől motivál­tabbak a játé­kosok, kemény ütközetre szá­mítok. Ez az utolsó nagy meccsünk az ősszel a baj­nokságban, ha nyerünk, az alapsza­kasz felét nagy valószínűséggel az első­ helyen zárhatjuk. Egyelőre badarság akár csak gondolatban is ennél előrébb tekinteni. ” Steinmetz szerint, ha a Vasastól függ, minden a vízilabda körül forog majd a medencében. Örvendetesnek tartja, hogy a szö­vetség súlyosan bünteti a durva játékot, akár utólag meghozva a döntéseket, mintegy korrigálva a bírók hibáját. Így tiltotta el a fe­gyelmi bizottság három mérkőzésre Matajsz Már­kot, az egri centert, aki a Vasas ellen kezdi meg le­­tölteni bünte­tését. „Noha nem vagyunk túl boldogok a közelmúlt eredményei miatt, nem vagyunk letaglózva szögezte le Nyéki Balázs, aki Domino ellen három gólt szer­zett. - Inkább pozitív a hatása, ösztönző feszültség és dac munkál bent­ünk. A Domino ellen az utolsó pillanatban elveszített meccs sem csa­pódott le bennünk negatívan, sike­rült feldolgoznunk. A Vasas otthon mindig esélyesebb, de százszázalékos­ként nagyobb teher hárul rá, erre le­het építkezni. Ötven-ötven százalék esélyt adok a két csapatnak. ” Nyéki biztos benne, hogy nyu­godt légkörű lesz a találkozó, sen­ki és semmi sem hergeli egymás ellen a két együttest. Időpont: 13.15 Helyszín: Komjádi uszoda Játékvezetők: Kiszelly Gábor, Székely Balázs Jegyár: 1200 forint Vasas-Eger Komjádi uszoda, 13.15 Tv: 511112.58 FÖLDI LÁSZLÓ (Vasas) Ha nyerünk,­­ pontveszteség nélkül tudjuk le a három legerősebb vetélytárs el­leni mérkőzésünket, ami meg­alapozhatja őszi elsőségünket. Nem foglalkozunk azzal, ki hi­ányzik a másik oldalon - magun­kat szeretnénk adni, és nyerni akarunk. TÓTH KÁLMÁN (Eger) Nem éljük át kudarcként az elmúlt hetek pontvesztéseit, igyekszünk a pozitívumokra alapozni. Ter­mészetesen elemeztük a gyer­meteg hibákat, ha kiküszöböl­jük őket, bárki ellen, bárhol esélyesek vagyunk. Talán a sze­rencse is visszatér hozzánk. Steinmetz Ádám (elöl) és Decker Ádám vasárnap is találkozik Varga 4 Dénes Dame Mátyás ,, Zoltán . Steinmetz Hosnyánszky Norbert Ádám Császár György 9 Jászberényi J­any Gábor Steinmetz Barnabás ING OB I, FÉRFIAK, ALAPSZAKASZ, 6. FORDULÓ 16 premier sport «_ .. _ ..­ _ ___ _ji_ ____* « FLORIOLOB I. NŐK Primász Ágnes elemében volt A női bajnokság elhalasztott 4. fordulójának rangadóján a duna­újvárosiaknál továbbra is hiány­zott Varga Andrea - mint kide­rült, nagyon. Cassie Azevedo vi­szont hiányozni fog, a szombati volt ugyanis a búcsúmérkőzése, mivel Olaszországban folytatja a pályafutását. Több elrontott tá­madás után a vendégek össze­kapták magukat, Primász Ágnes találatára Szűcs Gabriella még válaszolt, ám Ráski Lilla, Primász, valamint Ipacs Barbara góljaival már az első nyolc perc­ben tetemes előnyhöz jutott az OSC. A folytatásban Brávik Fruzsina és Menczinger Kata gólpárbaja döntetlenül vég­ződött, Tiba Zsuzsanna látvá­nyos csavarja után pedig tovább növelték előnyüket az újpestiek. Térfélcsere után érte el első részsikerét a hazai együttes, ám a pontszerzés reménytelennek lát­szott (5-8). Csoda nem történt, a gyenge napot kifogó Dunaúj­város ezúttal is simán kikapott a volt játékosa, Primász vezérelte OSC-től. A női bajnokság egy ideig szünetel, legközelebb januárban, a 12. fordulóban találkoznak a csap­atok. Az első helyen az Újpest- OSC várja az új esztendőt. DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA-ELCO ÚJPEST-OSC-CEMELOG 7-11 (1-4, 2-3, 2-1,2-3) Dunaújváros, 100 néző. V: Németh And­rás, Székely Z. DUNAÚJVÁROS: Brávik H. - Poszkoli, Szűcs 1, Brávik F. 2, Sipos 1, Zsámbok 1, Benkő T. 1. Cs: Jankovics (kapus), Azevedo, Huszka, Benkő N. 1. Edző: Mi­hók Attila ÚJPEST-OSC: MENCZINGER M. - RÁSKI1, Ipacs 2, Zantleitner, PRIMÁSZ 4, MENCZINGER K. 2, TIBA 2. Cs: Porvay, Keszthelyi, Kisteleki D., Bede. Edző: Becsey Péter Gól - emberelőnyből: 6/2, ill. 4/3 MESTERMÉRLEG Mihók Attila: - Hasonló volt a helyzet, mint a múlt héten, nem értjük egymást sem tá­madásban, sem védekezésben. Becsey Péter: - Gratulálok a lányoknak, azt láttam viszont a medencében, amit a parton megbeszéltünk. További eredmények a 21. oldalon Tudósított: BENKE ZOLTÁN Szolnokon a bíró és a drukkerek dulakodtak Székely Zoltán játékvezető a szünetben lefújta a hazaiak Pécs elleni találkozóját Váratlanul a szolnoki mérkőzés hozta a legtöbb izgalmat szomba­ton, köszönheően annak, hogy fél­beszakadt a hazaiak PVSK elleni találkozója. Eleve presztízsmérkőzésre lehe­tett számítani, mert a pécsieknél Babay Árpád, Gárdonyi András, Ridzyk Zoltán és Pataki Gergely az elmúlt évadban még szolnoki szí­nekben szerepelt Forró is volt a han­ SZEGED-BETON VE­TO-APRILIA 10-6 (2-2, 3-3, 3-1,2-0) Szeged, 200 néző, V: Bátori, Petik SZEGED: BAKSA-JUHÁSZ ZS. 3, LEHMANN 2, Varga P. MÉSZÁROS 2, KOMLÓSI 3, Tóth L. Cs: Monostori, Szamardzsics, Molnár P. Edző: Gyöngyösi András FTC: Németh II Zs. - Benczúr, Kállay, Dávid, VINDISCH 3, ZENTAI 2, Haufe 1. Cs: Kaszper, Zoufal, Maár, Simon T., Gulyás. Edző: Somossy József Gól - emberelőnyből: 8/5, ill. 7/1 Ötméteresből: 1/0, ill. 2/1 Kipontozódott: Juhász Zs. (29. p.) MESTERMÉRLEG Gyöngyösi András: - Erre számítottunk, küzdelmes mérkőzésen győztük le a Ferencvárost. Az öt honi élcsapat ellen pozitív mérleggel zártunk. Somossy József: - Az emberelőnyök jobb kihasználásával szorosabb eredményt érhettünk volna el, gátát a medencében és a parton egy­aránt. A második negyed elején egy dulakodást követően Cseh Sán­dort állította ki cserével végleg Szé­kely Zoltán, bonuszként ötméterest kaptak a pécsiek. A közönség tilta­kozott a bírók ítéletei ellen, miköz­ben Petőváry háromra növelte a pé­csiek előnyét. Balogh Zoltán szépítése után, a negyed vége előtt nem sokkal Ridzyk újabb gólt lőtt SZOLNOKI FŐISKOLA VSC PVSK-FÜSZÉRT (1-2,1-3)-félbeszakadt Szolnok, 200 néző, V: Székely Z., Füzesi SZOLNOK: Veres - Hangay Z., Csányi 1, Hangay R., Süveges, Balogh 1, Cseh L. Cs: Kistamás, Mohi, Pásztor. Edző: Lu­kács Dénes PVSK: Gárdonyi - Czigány, Bóbis 2, Surányi, Ágner, Babay, Ridzyk 1. Cs: Petőváry 2, Pataki, Kollár. Edző: Ambrus Tamás Gól - emberelőnyből: 11/1, ill. 6/2 Ötméteresből: 1/1, ill. 2/2 Kiállítva (végleg cserével): Cseh L. (9.), Petőváry (12.) MESTERMÉRLEG Lukács Dénes: - Ez nem hiányzott a szol­noki vízilabdának... Ambrus Tamás: - Szerettem volna, ha normális körülmények között játszunk, sajnálom a történteket. (2-5), és következett a szünet. Szé­kely játékvezető megindult a zsűriasztal felé, közben vitába és du­lakodásba keveredett a nézőkkel, majd közölte, hogy félbeszakítja a mérkőzést, mert a szurkolók meg­ütötték és megrúgták. Játékvezetői szempontból nem volt könnyű a mérkőzés, a feszült­ség oka Cseh Sándor kiállítása volt, Cseh ugyanis nem volt szereplője a DOMINO-BHSE UTE-ÓBUDA-ÚJLAK 17-11 (3-3, 6-2, 7-3,1-3) Kőér u., 300 néző. V: Juhász Gy., Madarasi DOMINO: Györke - BENEDEK 5, Kiss G. 1, Hárai 1, MOLNÁR T. 4, Fodor 1, SZÍVÓS 2. Cs: SZÉKELY 2, Kovács D., Bárány 1, Paján, Cseh. Edző: Kovács István UTE: Pelle - Máthé 1, Szabó Z., Sziklai 1, SUTI 2, SOMOGYI 3, Debreczeni. Cs: Borsós, Deme, Vörös 1, Olasz 1, SALAMON 1, Kotszidisz 1. Edző: Petrovics Mátyás Gól - emberelőnyből: 7/3, ill. 10/6 Ötméteresből: 2/2, ill. 1/1 Kipontozódott: Máthé (27. p.) MESTERMÉRLEG Kovács István: - Nagyon sok a tizenegy kapott gól. Petrovics Mátyás: - Végig egyenrangú ellenfelei voltunk a világ egyik legjobb csapatának, jelenetnek, melyet követően vég­leg el kellett hagynia a medencét. Később a rutinos Petőváry is kénytelen volt kiszállni a játékból, ám az esetek nem indokolták a bíróval szembeni tettlegességet. Megjegyzendő: a szurkolók szerint a bíró nem maradt adósa a nézőknek Ami a vízilabdát illeti, a szegedi rangadón az FTC legjobbja, Vin­­disch Ferenc az első félidőben két (3-2, 4-2, 4-1,5-5) Szőnyi út, 100 néző. V: Németh Attila, Donauer BVSC: Labancz - Pecz 1, Szabó B. 1, LÁZÁR 2, PERSELY 3, Kriszt 2, Balatoni 2. Cs: Szabó A. (kapus), Szűcs 2, Szabó P. 2, Ambrus 1, Nitsovits, Simon, Zsol­dos. Edző: Vincze Balázs NEPTUN: Bóta - Dobricza 1, Nagy D. 2, Bene, Sármezei, CSENTE 3, Halász. Cs: Szenes (kapus), Szilágyi 1, Helembai, Szujó, Pszota 2, Abel 1, Földesi Edző: Be­szédes Csaba Gól - emberelőnyből: 6/4, ill. 7/2 Kipontozódott: Helembai (14. p.) MESTERMÉRLEG Vincze Balázs: - Magabiztos győzelem, pedig rengeteg gólt kaptunk. Beszédes Csaba: - A Szőnyi úti házibaj­nokságot megérdemelten nyerte meg a nagytestvér, akciógólja mellett egy ötméterest is értékesített, elsősorban neki kö­szönhető, hogy 5-5-ös állásnál cse­réltek térfelet a csapatok Szegeden. A nagyszünet után Mészáros István, Komlósi Péter és Juhász Zsolt talá­lataival elhúzott a házigazda, a záró felvonás elején Vindisch büntetőt hibázott, a másik kapunál viszont Komlósi és Mészáros akciógóllal tet­te egyértelművé a Beton győzelmét (0-2, 2-1,2-1,3-2) Szentes, 300 néző. V: Marjay, Vojvoda SZENTES: HORVÁTH T.-Torday, Németh D.­­, Acsimov, Szabó T, VÍGH 3. Cs: Gábor, Józsa, Baranyi 1, Jaksa, DÖBRÖSSY 2. Edző: Berki András OSC: Tory-Takács, HANGODY L. 2, Petik 1, Garádi, Szőcs, Ferkó. Cs: Bándhidy, Ürögi, IBOLYA 1, Tiba, Bálla 1, Hangody Gy. 1. Edző: Bíró Attila Gól-emberelőnyből: 11/4, ill. 10/3 Kipontozódott: Baranyi (18. p.), Bálla (25. p.) MESTERMÉRLEG Berki András: - Borzasztóan kezdtünk, a sírból hoztuk vissza a győzelmet. Bíró Attila: - Saját magunkat vertük meg. Tudósított: THÉKES ISTVÁN (Szeged), VARGA CSABA (Szolnok) MAROS JÓZSEF (Kőér utca), FESZTBAUM BÉLA (Szőnyi út) KOZÁK JÁNOS (Szentes) KÖVETKEZIK A 7. FORDULÓ November 29.-december 2._____ UTE-Óbuda-Újlak-TEVA-VasasPlaket FTC-Aprilia-Domino-BHSE_______ OSC-Opus Via-Szeged-Beton VE PVSK-Fűszért-Legrand-Szentesi VK Neptun VSC-Szolnoki Főiskola VSC Brendon-Fenstherm-ZF-Eger-BVSC LEGRAND-SZENTESI VK OSC-OPUS VIA 7-6 A 6. FORDULÓ EREDMÉNYEI Legrand-Szentesi VK-OSC-Opus Via 7-6 Szeged-Beton VE-FTC-Aprilia_____10-6 Domino-BHSE-UTE-Óbuda-Újlak 17-11 BVSC-Neptun VSC___________16-10 Szolnoki Főiskola VSC­PVSK-Fűszért___________félbeszakadt TEVA-VasasPlaket-Brendon-Fenstherm-ZF-Eger 11.26. AZ ÁLLÁS 1. Vasas5 5 --80-36 10 2. Domino6 5 -1 95-59 10 3. FTC6 4 -2 68-548 4 Szeged6 4 -2 55-458 5. UTE6 3 12 56-537 6. Eger5 2 12 66-425 7. PVSK4 2 11 39-315 8. OSC6 2 13 48-555 9 BVSC6 2 13 61-765 10 Szentes6 1 -5 41-932 11 Szolnok*5 - 14 32-590 12 Neptun5 - -5 43-810­­A Szolnoktól egy pont levonva. 2006. november 26., vasárnap

Next