Nemzeti Sport, 2007. január (105. évfolyam, 1-30. szám)

2007-01-02 / 1. szám

LABDARÚGÁS ANGLIA - MANCHESTER UNITED: HÉTPONTOS ELŐNY Megbotlott a listavezető Döntetlen a rangadón • Priskin Tamás kezdett, és kiállítót­t /­i FAZEKAS ZOLTÁN Az új év első angol bajno­ki fordulójának rangadó­ján mindössze egy pontot tudott szerezni a listave­zető Manchester United a Newcastle otthonában. A 22. forduló után így hét ponttal vezeti a tabellát a manchesteri gárda, a második helyen álló Chelsea kedden az Aston Villa ellen felzárkózhat. Sokáig nem kóstolgatták egymást a felek a hétfői meccsdömping zá­ró felvonásán, jelezve, a Newcastle és a Manchester United játékosai nem néztek mélyen a pohár fene­kére a szilveszteri pezsgőzés alkal­mával... A 9. percben a walesi Ryan Giggs szerzett Ids híján vezetést a vendé­geknek, ám lövése után a labda elgu­rult a bal kapufa mellett, majd há­rom perc múlva jött a hazai válasz, Kieron Dyer bombáját védte remek vetődéssel a Manchester holland ka­pusa, Edwin van der Sar. A lüktető iramú csata első nagyobb ütését a Newcastle vitte be: a „Szarkák” 20 éves szélsője, James Milner a 33. percben bombagólt ragasztott a vendégek kapujának jobb felső sar­kába. Mielőtt azonban túlzottan be­leélték volna magukat a hazai druk­kerek abba, hogy MU-verés lesz a Saint James’ Parkban, a mancheste­riek Paul Scholes távoli lövésével egyenlítettek a 40. percben. Még a szünet előtt újabb gólt szerezhetett volna a vendégcsapat, de a koreai Pak Dzsi Szung gurítá­­sa a kapufáról mellé csordogált. Ami nem sikerült a pálya innenső oldalán, összejött a térfélcsere után: mindössze huszonhárom másodperccel a középkezdést kö­vetően Scholes újabb gólt rúgott, így már a vendég „vörös ördögök­nél” volt az előny. Azonban még mindig nem dőlt el az összecsapás, hiszen újabb fordulatot rejtett a forgatókönyv. A 73. percben a má­sodik bajnokiját játszó David Edgar távoli kísérlete után a labda picit irányt változtatott a kétgólos Scholes vádliján, éppen annyira, hogy Van der Sar ne érje el a bal alsó sarokba surranó labdát. A 19 éves kanadai védő a Newcastle-t sújtó sérüléshullámnak köszönhe­tően jutott játéklehetőséghez, s mint utólag kiderült, az ő találata végül pontot ért a hazaiaknak. A Manchester United több gólszer­zési lehetőséget is kialakított a le­fújás előtti időszakban, fölényben játszott (a szögletarány 10:1, a ka­pura lövéseké 20:8 volt a vendégek javára), ám a győztes gólt nem tud­ta megszerezni, így előnye a Chelsea előtt csak hétpontosra nőtt, amelyet a címvédő négyre csökkenthet, ha keddi meccsét megnyeri az Aston Villa ellen ide­genben. Emlékezetes marad első, csak­nem végigjátszott mérkőzése Priskin Tamásnak, a Watford magyar csatárának. A 20 éves já­tékos másodszor volt kezdő baj­nokin (az elsőn gólt is szerzett a Wigan ellen félbeszakadt össze­csapáson, ám azt a mérkőzést a kezdéstől újra kell majd játszani), de nem sikerült fényesre a Fulham elleni idegenbeli találko­zó. Priskin 97 percig volt a pá­lyán, ezalatt volt egy kapu mellé szálló lövése, hatszor futott lesre, egyszer szabálytalankodtak elle­ne, emellett pedig kapott két sár­ga lapot s a második után auto­matikusan járó pirosat a hosz­szabbítás során. A nyolcperces ráadást a hazaiak kapusa, Antti Niemi sérülése indokolta: a finn olyan szerencsétlenül esett a fejé­re, hogy hosszasan kellett ápolni, mielőtt elszállították a kórházba. A 34 éves finn válogatott kapus az első jelentések szerint meg­úszta az esetet maradandó sérü­lés nélkül. Maradva a kapusoknál, az Aston Villában kölcsönben szereplő Ki­rály Gábor az előzetes hírek sze­rint ismét kezdőként kap lehetősé­get a keddi, Chelsea elleni találko­zón, mivel sem a felépülőben lévő dán Thomas Sörensent, a Villa el­ső számú kapusát, sem pedig a szintén sérült Stuart Taylort nem jelölte Martin O’ Neill menedzser a bajnok elleni keretbe. Paul Scholes két góljával majdnem a meccs hő­se lett, de éppen róla pattant be a Newcastle egyenlítő gólja Peter Crouch klasszismozdulattal küldte a labdát a Bolton kapujába­ ­. LIVERPOOL - A NYAKIGLÁB CSATÁR PARÁDÉJA WEST BROMWICH ALBION - KÉTMILLIÓ FONTOT ÉR A MAGYAR LÉGIÓS Újabb ajánlat Gera Zoltánért A brit sajtó szerint a játékost az Aston Villa és a Wigan is vinné CS. P. Az utóbbi napokban lapunk mel­lett több brit forrás is beszámolt arról, hogy a Middlesbrough 1.5 millió fontos (563 millió forint) - más értesülések szerint 3.5 millió fontos (1.31 milliárd forint) - aján­latot tett a West Bromwich Albi­­onnak Gera Zoltánért, a bir­ming­­hamiek azonban nemet mondtak. A legfrissebb hírek a Middles­brough érdeklődését nem erősítet­ték meg, felvetődött azonban újabb két csapat neve a középpá­lyás jövőjével kapcsolatban. ,,Még senkiért sem tettünk írásbeli ajánlatot” - reagált Gareth South­­gate, a Middlesbrough menedzse­re a Gera megszerzéséről szóló in­formációkra. - Szeretnénk nyélbe ütni egy-két üzletet, de ez még a nyá­ri, három hónapos átigazolási időszak alatt sem könnyű, nemhogy most, amikor csak egy hónap áll rendelkezé­sünkre. Ha összejön valami, annak örülünk, de ha nem, akkor sincs baj, dolgozunk tovább a jelenlegi kerettel. ” Ha a Boro nem is, másik két él­vonalbeli együttes állítólag szíve­sen látná a WBA-nál 2007 nyaráig élő szerződésű Gera Zoltánt. Az angliai átigazolási időszak január 1-jei kezdete kapcsán a The Guardian című tekintélyes brit na­pilap összeállítást közölt a Premier League csapatainak várható játé­kosmozgásairól, amelyben a - az újság becslései szerint a kétmillió fontot (750 millió forint) érő­­ ma­gyar középpályás az Aston Villa és a Wigan lehetséges érkezői között is szerepel. A hosszabb ideje érdek­lődő Aston Villánál könnyen szemmel tarthatják a Birmingham kisebbik klubjában játszó futballis­tát, míg a Wigan már a nyáron is az első számú kérők közé tartozott az akkori, 2.8 millió fontos (1.05 milliárd forint) ajánlatával. Gera Zoltán sem tudja, hogy me­lyik kérőnek mond igent a WBA 2007. január 2., kedd Csodálatos volt az első gól Peter Crouch: ollózós bomba a Bolton kapujába A Liverpool angol válogatott csatára, a hórihorgas Peter Crouch szerezte a Premier League (s egyáltalán a nemzet­közi futballelit) első gólját a 2007-es esztendőben. A 25 éves, 3 201 centiméter magas támadó a­­ 22. forduló nyitó meccsen, a­­ Bolton Wanderers elleni hazai­­ bajnoki hatvanegyedik percében­­ lőtte csapata első gólját. A sok­­szor esetlen mozgású, azonban a az ellenfél kapuja előtt mindig nagyszerű helyzetet találó csatár testalkatát meghazudtoló moz­dulatsor végén, félfordulattal, a levegőből kapásból szerzett gyö­nyörű gólt Jermaine Pennant be­adása után. Peter Crouchnak nem ez volt az első ilyen találata, a legemlé­kezetesebb és talán pályafutása eddigi legszebb gólját a Bajno­kok Ligájában szerezte, amikor szeptemberben a török Galata­­saray ellen 3-2-ra megnyert ta­lálkozón Liverpoolban a mosta­nihoz hasonló, ám talán még szebben kivitelezett, valódi olló­zással talált a vendégek kapujába. Kedves Olvasóink! A Nemzeti Sport munkatársai számára a legfontosabb fel­adat, hogy napról napra olyan újságot készítsenek, amely tájékoztatja, szórakoztatja olvasóit, és egyúttal érdemessé váljon arra, hogy mindennap megvásárolják. Az olvasói elis­merés a legnagyobb ajándék, amelyet kaphatunk. Ezért is külön öröm számunkra, ha önt előfizetői tá­borunkban üdvözölhetjük. Az előfizetőink bizalmát egy új évi fejlesztéssel szeretnénk tovább erősíteni. 2007 januárjától kedvenc lapjukat, a Nemzeti Sport elő­fizetői példányát nem a Magyar Posta, hanem a kiadónk saját résztulajdonában lévő terjesztőcég, a MédiaLOG Fiege Zrt. terjeszti és szállítja az ön postaládájába. Az új cég mögött egy nemzetközi tapasztalatú terjesztési vállalat áll. Megalakításával az a célunk, hogy fejlett, modern rendszerének köszönhetően garantálni tudja a XXI. századi olvasói kiszolgálást, ami az eddiginél lényegesen jobb szolgáltatást nyújt előfizetőinknek. (A kezdetekkor a türelmüket kérjük, a véletlenül felvetődő problémákkal kérem, keressék ügyfélszolgálatunkat. Telefon: 06-80 106-000) A Nemzeti Sport szerkesztősége bízik a MédiaLOG Fiege által nyújtott kitűnő szolgáltatásban, és reméli, hogy Ön is elégedett lesz az előfizetői terjesztéssel. Boldog új évet kíván a Nemzeti Sport szerkesztősége! Kálnoki Kis Attila főszerkesztő CHELSEA - ÚJ ÉV, ÚJ STÍLUS, ÚJ HANG_________ A szerény José Mourínho Már nem beszél címvédésről a portugál edző F. Z. Az új év első nagyobb meglepe­tésének lehet tekinteni, hogy a korábban örökké magabiztos José Mourinho mintha megin­gott volna. A Chelsea portugál menedzserét eddigi pályafutása során majd szétfeszítette az ön­bizalom, így kisebbfajta csodával ér fel, hogy a bajnokcsapat szak­vezetője legfrissebb nyilatkoza­tában már arról beszélt, együtte­se nem biztos, hogy képes lesz a címvédésre. A londoniak az utóbbi fordulók botladozásai miatt jelenleg hétpontos hát­rányban vannak a listavezető Manchester Uniteddel szemben. „Csapatom most nem tud védekez­ni, ezzel én is tisztában vagyok. Le­hetséges, hogy nem is vagyunk olyan jók, mint ahogy gondoltuk, lehet, hogy én nem is vagyok olyan jó edző, lehet, hogy a játékosaink nem is olyan nagy klasszisok, mint hittük. Nem fogok milliókat költeni új fu­tballistákra ja­nuárban, már azzal is megelégednék, ha John Terry és Petr Cech újraját­szana. A világ legjobb középső védőé­ről és a legjobb kapusról beszélek. Ha ők visszatérnek, utolérjük a Manches­tert. Ha nem, akkor elképzelhető, hogy elmarad a címvédés” - jelentet­te ki José Mourinho, aki eddig magabiztosan mindig újabb baj­noki címről beszélt, miután az elmúlt négy évben kétszer por­tugál, kétszer angol bajnok lett aktuális csapatával. Az angol hátvéd és csapatkapitány, John Terry fájós hátát december vé­gén műtötték meg, ám még nem lehet tudni, mikor játszhat újra. A cseh Petr Cech október 14-én szenvedett súlyos koponyasérü­lést, megműtötték, és a vártnál sokkal gyorsabban gyógyul, így elkép­zelhető, hogy né­hány napon belül teljes értékű edzés­munkát végezhet. José Mou­rinho ilyen akkor, amikor szerény PREMIER LEAGUE 22. FORDULÓ Liverpool—Bolton 3-0 G: Crouch (61,), Gerrard (63.), Kuyt (83.) Fulham-Watford 0-0 Manchester City-Everton 2-1 G: Szamarasz (50., 71. -1 Lesből), ill. Osman (84.) Middlesbrough-Sheffield United3-1 G: Viduka (36.), Yakubu (69., 75.), ill. Jagielka (44. - 11-esbó'l) Portsmouth-Tottenham 1-1 G: Mwaruwari (29.), Ili Malbranque (50.) Reading-West Ham 6-0 G: Gunnarsson (12.), Hunt (15.), A. Ferdinand (30. - öngól), Doyle (36., 78.), Lita (53.) Wigan-Blackburn 0-3 G: Heskey (37. - öngól), Derbyshire (58.), McCarthy (76. - 11-esből) Newcastle-Manchester United 2-2 G: Milner (33.), Edgar (73.), ill. Scholes (40., 46.) Kedd, 20.45: Arsenal—Charlton (tv: Sport2), 21.00: Aston Villa—Chelsea (tv: Sportl) AZ ÁLLÁS 1 Man. United 22 17 3 2 49-15 54 2. Chelsea 21 14 5 2 37-17 47 3. Liverpool 2212 4 6 32-16 40 4. Bolton 22 12 3 7 27-21 39 5 Arsenal 21 10 6 5 37-19 36 6. Portsmouth 22 10 6 6 33-22 36 7 Tottenham 22 9 5 8 26-28 32 8. Everton 22 8 7 7 28-22 31 9 Reading 22 9 3 10 30-30 30 10 Manchester City 22 8 5 9 19-25 29 11 Blackburn 21 8 4 9 24-29 28 12 Fulham 22 6 9 7 22-32 27 13. Newcastle 22 7 5 10 23-28 26 14. Aston Villa 21 510 6 23-25 25 15 Middlesbrough 22 6 6 10 21-27 24 16 Sheffield United 22 6 5 11 17-29 23 17 Wigan* 21 6 4 11 23-32 22 18. West Ham United 21 5 3 14 12-33 18 19 Charlton 21 4 4 13 17-36 16 To. Watford* 20 1 9 10 12-26 12 * Az előző fordulóban a Watford-Wigan mérkőzés 1-1-es állásnál az 56. percben a heves esőzés mi­att félbeszakadt, a találkozót későbbi időpontban újrajátsszak. HIRDETÉS— ——­­ I—­ Külföldi és magyar vevőknek, keresünk­ ki nálunk telket nyaralót, családi házat, lakást, szőlőt, ipari­kereskedelmi ingatla­nokat. Külföldi csapatoknak keresünk fiatal tehetséges, rutinos, tapasztalt, managerrel nem rendelkező játéko­sokat. Fizetés 3000- 20 000 € között. IFM Ltd International Football Manager Ltd., 8200 Veszprém, Szilfa u. 22. Mobil: (06-70) 709-8830 • Fax: (06-88) 789-291 Web: www.realestate-agency.net»www.footballagency.org»E-mail: ism@infornax.hu nemxe sport 3

Next