Nemzeti Sport, 2007. január (105. évfolyam, 1-30. szám)

2007-01-24 / 23. szám

Új arcok, régi motorosok Rekordszámú, huszonegy újoncot hívtak meg az 55. NHL All Star-gálára Bizony már három év telt el a legutóbbi, a 2004-es NHL All Star-mérkőzés óta. A 2004-2005-ös évad mindenes­től lecsúszott a lefolyón a dicstelen bérvitát követő lock­out miatt, tavaly pedig a február elejére időzített torinói téli olimpia törölte a programból az NHL-gála műsorát. De most nincs mentség, a dallasi American Airlines Cen­ter jegére lépnek a sportág legjobbjai, nem szívják magukba az izzadsá­got, sőt kilenc százalékkal kisebb a súrlódás is, azaz növekszik a j a­hogy odakint a nem éppen nézett Versus Tv közvetíti a meccset, joggal vakarjuk a fejünket. Első fellépése előtt áll Eric Staal, a bajnok Carolina 22 éves, remek centere, ám könnyen le­het, hogy néhány éven belül egy­szerre négy Staalt is látunk majd az All Star-gálán. Eric egyik öcs­­cse, Jordan, a Pittsburgh 18 éves csatára már szerepelt a kedden, lapzártánk után lejátszott ifjú csil­lagok mérkőzésén, a most 20 éves Mark Staalt 2005-ben draftolta a Rangers, de egyelőre csak a farm­csapatában szerepelteti, a legki­sebb testvér, a 16 éves Jared pe­dig akkora tehetség, hogy két-há­­rom éven belül a draft első számú kiválasztottja lehet. Egyelőre érjük be a legidősebb bátyussal... JÉGSZILÁNKOK Két bunyó színesítette az 1951-es találkozót Manapság inkább jégrevü, semmint hokimeccs az All Star-mérkőzés. Nincs bodicsek, a kiállítás olyan ritka, mint a fehér holló. De ez nem volt mindig így. 1951. október 9-én, a sorrendben ötödik gálán két bu­nyó is színesítette a küzdelmet. Az elsőt Gordie Howe, azaz „Mr. Hockey” Jim Maurice „Rocket” Richarddal, a másikat Fed Lindsay Ted Kennedyvel. Négyen a halhatatlanok közül... CH. GÁLL ANDRÁS Az NHL legjobbjai 2004 után randevúznak először a hoki All Star-gála keretében. De vajon tényleg a legjobbak lépnek jégre Dallasban? Először kezdjük az ilyen-olyan okokból távol mara­dókból találomra kiválasztott szupercsapattal: Dominik Hasek, Nyikolaj Habibusin, Rick Di­­Pietro (kapusok), Chris Pronger, Chris Chelios, Dan Boyle, Wade Redden, Bryan McCabe, Mathieu Schneider (hátvédek), Jaromír Jágr, Martin Straka, Milan Hejduk, Peter Forsberg, Mats Sundin, Markus Näslund, Paul Kariya, Ilja Kovalcsuk, Szer­­gej Fjodorov, Alekszej Kovaljov, Alekszandr Szjomin, Makszim Afinogenov (csatárok). Valószínűleg erősebb alakulat mind a Keleti, mind a Nyugati főcsoport All Star-csapatánál. Csakhogy a szezon első harma­dában a pontlistát vezető Jágr például, egészségügyi problémák miatt a felmentését kérte, néme­lyek sérülésekkel bajlódnak, má­sok pedig gyengébben hokiznak, mint ahogy azt meg­szoktuk tőlük. így kerülhe­tett rekordszá­mú, 21 (!) újonc a két vá­logatottba (a det­roiti Henrik Zetter­­berg nem játszhat), köztük a szinte teljesen ismeretlen, 3­3 éves bemutatkozó, akit a harmadik gyerekükkel mindenórás felesége is elkísért Dallasba (Jason Blake), és a tinédzser szupersztár (Sidney Crosby). Nyilván a szünet is köz­rejátszott, de rengeteg az új arc. Az időpont, a hét közepe, mi­nimum rendhagyó. A gálán ruk­kol elő a Reebok vadonatúj me­zeivel, amelyek a meccs elején 14, a végén pedig 25 százalékkal könnyebbek a hagyomá­nyosnál, tekintve, hogy Az időpont, a szerdai nap szo­katlan, az pedig egyenesen szervezői baklö­vésnek tűnik, hogy a­­ meccs egybeesik az ottani Megasztár, az American Idol sugárzá­­­­sával. Ha jó ehhez hozzá- Dallas, American Airlines Center FOKUS 2007. 1.24 tesz szűkí­tékosok sebes­sége. Három hokilegenda, Jarom­r Jagr (balról), Mark Messier és Robert Lang jó hangulatban ünnepelt a legutóbbi, 2004-es gálán - az idén már csak nézők lehetnek Dallasban Miamiban a szétlövés döntött a Nyugat javára 2003. február 8-án Miamiban 5-5-ös döntetlennel zárult a rendes játékidő, s ekkor már jöttek a büntetők, először s mindmáig utoljára a gálák történetében. Ebben Nyugat bizonyult jobbnak, az MVP mégis a vesztes Kelet csapatából került id a négy gólt és egy gólpasszt jegyző Dany Heatley személyében. Gordie Howe és Wayne Gretzky együtt a jégen Az NHL két legnagyobb hokisának karrierje éppen összeért. 1980. február 5-én a detroiti Joe Louis Arénában az akkor 51 éves Gordie Howe élete utolsó, huszonharmadik, a 19 éves Wayne Gretzky pedig pályafutása első All Star-meccsét játszotta­­ a tizennyolcból. Howe „apó” egy gólpasszal segítette a Wales-főcsoport válogatottját a 6-3-as győzelemhez a Campbell-főcsoport legjobbjai ellen. Mesternégyes egynegyednyi játék alatt Négy gólnál többet senki sem ütött egy All Star-meccsen, annyit is csak öten (Wayne Gretzky 1983, Mario Lemieux 1990, Vincent Dam­­phousse 1991, Mike Gartner 1993, Dany Headey 2003). Kiemelkedik Wayne Gretzky 1983. február 8-án, a Long Island-i Nassau Coliseum­­ban, a meccs utolsó negyedében, 13 perc leforgása alatt ütött mester­négyese, amely hozzájárult a Campbell-főcsoport 9-3-as sikeréhez. Huszonhat gól a csúcs az eddigi találkozókon 2001. február 4-én a denveri Pepsi Centerben huszonhatszor rezdültek meg a hálók, többször, mint bármikor a gálákon. Észak-Amerika 14-12-re verte meg Európát Brian Conacher divatot teremtett a sisakjával Kezdetben még „nyílt sisakos” játék volt a hold, olyannyira, hogy a já­tékosok nem viseltek fejvédőt... Igen ám, csakhogy az 1968-as All Star-meccs előtt egy nappal Bill Masterton, a Minnesota North Stars centere be­lehalt az Oakland elleni meccsen szerzett súlyos fejsérülésébe. Vélhetően a tragédia miatt Brian Conacher, a Toronto centere sisakban játszott a Maple Leaf Gardenben, január 16-án rende­zett meccsen. Azóta min­denki védi a fejét... Csütörtök 2 óra (magyar idő­) Tv: Sports Kelet­­ ■V nemzeti. Csengőhangok Polifonikus Valósághű Pink Floyd: Wei. lo Hie Machine 31010 Bikini: Nehéz a dolga 31011 Billy Idol: Cradle of Love 31012 Beatrice: Boldog szép napok 31013 James Brown: I feel good 31014 Töltse le a csengőhangokat! Küldje el a dal melletti kódot az 1 0691/333-321 -es telefonszámra!! Rém rendes család fő­címdala 33055 Kistehén Táncz: Szájbergyerek 33056 Dopeman: A legjobb 33057 Champions League 33058 Belga: Lotto 33059 Töltse le a csengőt Küldje el a dal melletti kódot 0691/334-443-as telefonszámra! Erotikus háttér Háttérképek Küldje el a kép alatti kódot a 0690/642-422-es telefonszál Töltse le fotót! Küldje el a kódot a 0691/333-321-es kép alatti telefonszámra! 36557 36558 36559 T* 36560 36561 36562 36554 36555 A Nemzeti Sport segít! Küldje az NSLOTTO kódszót SMS-ben a 0691/331-441-es számra! Szakértőnk javaslatát elküldjük Önnek. ETITTE Az NS-MOBIL ügyfélszolgálatának telefonszáma: (1) 292-9586 Háttérkép, csengőhang és Java-játék letöltése csak az arra alkalmas készülékekre és aktivált WAP-szolgáltatás mellett lehetséges. A PUMA parfüm nyertesei: Cserja Sándorné, Kisújszállás ~ Rékasi Istvánná, Baja­­p­a Bz­­­iff Papp László, Debrecen ■ ■ ■ V Illés Ottó, Budapest ■j­.J Kelemen Ferenc, Budapest I — Nyerjen! Legyen öné az 5 darab kosárlabda egyike! Nincs más dolga, válaszoljon helyesen a következő kérdésre. Minden elküldött SMS-sel növeli esélyét, hogy az Öné legyen az 5 darab kosárlabda egyike! Melyik kosárlabdacsapat tagja jelenleg Shaquille O'Neal? A) Miami Heat B) Los Angeles Lakers C) Orlando Magic Helyes megfejtésének betűjelét küldje az NL szó után a 06 91/331 -441-es számra! A helyes megfejtéseket 2007. 01. 26-ig várjuk. A nyertesek neve a 2007. január 9­-i úkánban olvasható

Next