Nemzeti Sport, 2007. június (105. évfolyam, 147-176. szám)

2007-06-01 / 147. szám

KÍNOS ÜGY miatt került fókuszba a Hannover középpályása a Görögország elleni, szombat esti Európa-bajnoki selejtező előtt IS BELE TUD NÉZNI, ÉS FENNTARTJA A VÉLEMÉNYÉT, HOGY NEKI IGENIS A VÁLOGATOTT KEZDŐCSAPATÁBAN LENNE A HELYE a döntését bíznak bennem, ez nagyban hozzájárult a jó teljesítményem­hez. A bizonytalanság azonban senkinek sem használ. A máso­dik beszélgetés végén ezért ab­ban maradtunk a kapitánnyal, hogy a soron következő két mérkőzésen nem számol velem. Hozhatott volna magával egy „kamu” orvosi papírt ► Nem lett volna szeren­csésebb megvárni a két Eu­­rópa-bajnoki selejtezőt? ■ Nem. Úgy véltem, mindenki­vel szemben az a legkorrektebb, ha még az elutazás előtt döntök. Könnyebb így a kapitánynak, hi­szen kizárólag azok készülnek a találkozókra, akik mentálisan abszolút rendben vannak, akik többet segíthetnek a válogatott­nak, mint én. ► Ön mi szólna, ha, teszem azt, arról olvasna, hogy Wayne Rooney elköszönt társaitól, mert Steve McClaren csak csereként vetné be? Már hallottam olyan vélemé­nyeket, hogy bezzeg Oliver Kahn leült a német válogatott padjára a világbajnokságon, holott ő - velem ellentétben - világsztár. Ez mind igaz, de ne feledjük, a világsztár világsztárok mellett foglalt helyet... Mindannyian a pillanatnyi formájuk miatt szo­rultak ki a csapatból, nem pedig amiatt, mert nem fértek bele a rendszerbe. Ha nem fértek volna bele, Jürgen Klinsmann meg sem hívja őket. Engem viszont meghívott Várhidi Péter, és a legnagyobb örömmel jöttem is. A hétfőn kezdődő hivatalos fel­készülést megelőző, múlt heti népligeti edzéseket is becsülettel végigcsináltam, ez is bizonyítja, hogy kedd előtt fel sem vetődött bennem, hogy idáig fajulhat a helyzet. Megtehettem volna, hogy Hannoverből hozok ma­gammal egy kamu orvosi papírt, miszerint sérült vagyok, és elme­gyek nyaralni, ám én játszani akartam a válogatottban! Érti, játszani! !» A szövetség elnökével, Kisteleki Istvánnal egyezte­tett? !! Nem. Úgy értesültem, a ve­zérkar az oslói mérkőzést követően tárgyalja az esetet. A következményeket természete­sen vállalom. Egyébként tisztá­ban vagyok vele, hogy nem lehet megfelelni mindenkinek, nem is akarok, de azt elhihetik nekem, őszintén beszélek, bárkinek a szemébe bele tudok nézni. Várhidi Péterébe éppúgy, mint a társakéba vagy a szurkolókéba. Az már más lapra tartozik, hogy ezek után mindenki eldöntheti, igazam van vagy nincs, hazaáru­ló vagyok vagy nem... A nemzeti csapat szent marad a számára . Ma is kérné azt a bizo­nyos második randevút a kapitánytól?­­ Ha arra céloz, hogy megbán­tam-e a történteket, akkor hatá­rozott nem a válasz. Még akkor is, ha Magyarországon most nem találna olyan embert, aki nálam jobban fájlalná, hogy nem Görögországban vagyok. Három év után biztosan keser­ves lesz televízión nézni a ma­gyar válogatott meccsét, a pá­lyán sokkal jobb lenne. ► Talán még a kispadon is. Nem, ott nem. Nem győzöm hangsúlyozni, csereként nem tudnék annyit segíteni a gárdá­nak, amennyit szeretnék. Mert mi van akkor, ha beszállok, és ebben az állapotban nem válók az együttes hasznára? Mindenki azt gyanítaná, hogy megsér­tődtem. Hát ezért is gondoltam, hogy még időben, az elutazás előtt tisztázzuk a dolgokat. És ezzel kapcsolatban hadd mond­jak még valamit: ha olyanok len­nének előttem a sorban, akik ná­lam jobb idényt zártak, akik a Hannovernél erősebb klubban játszanak rendszeresen, akkor természetesen elfogadnám ezt a szituációt - így azonban képte­len vagyok rá. Ettől függetlenül szívből kívánom, hogy a csapat sikeres legyen Görögországban és Norvégiában. Már csak azért is, mert nehogy az legyen, hogy itt is, ott is vereséget szenve­dünk, aztán azt harsogja min­denki: látjátok, ez van, ha Huszti nem válogatott. ► Augusztusban Olaszor­szágot fogadja Magyaror­szág. Ott lesz a keretben? Szeretnék ot lenni... Várhidi Péter kérdezte amúgy, vele van­­­ problémám, mire azt feleltem, nem, ez nem személyfüggő - a rendszerrel van bajom. Soha­sem azt néztem, ki a kapitány. Nem titok, a kinti „jóból” haza­térve ingyen, a sérülés veszélyét vállalva lépünk pályára, de en­gem ez sem zavar, mert a válo­gatott, a címeres mez számomra tényleg szent. Az volt eddig, és az lesz ezután is. • A Huszti Szabolcsot megviselték a történtek, a játékos gesztusai arról árulkodnak, hogy nehéz két nap van mögötte még veretlenek a görögök­ nek tartom a magyar váloga­tottat, mint a jövő héten ugyancsak hozzánk látogató moldovai együttest. A történe­lem mindenesetre mellettünk szól - be kell bizonyítanunk, hogy nem véletlenül. Ezen a két fellépésen nem hibázha­tunk, így bár önök arra tippel­tek, hogy­ Panajotisz Fisszasz kiesésével megnyílt az út Nikolaosz Szpiropulosz előtt, a biztonságot szem előtt tartva a legutóbbi selejtezőnkön, Mál­tán is kezdő Vasziliosz Toroszidiszt állítom szomba­ton a védelem bal oldalára” -nyilatkozta újságírói kérdésre a görögökkel 2004-ben Eb­aranyat nyerő német szak­vezető. Ami a másik hazai „biztosíté­kot” illeti: a görög válogatott még nem vesztett mérkőzést Krétán. 1995-ben (Eb-selejtezőn) Feröernek lőtt válasz nélküli ötöst, két évvel később Ciprus (barátságos meccsen) meg­úszta 2-1-gyel. 2001-ben az orosz válogatott „barátságos” 3-3-at ért el Iráklióban, ám a tétmeccsen már nem volt apelláta: néhány hónappal később Albánia lógó orral tá­vozott a szigetről a vb-selej­­tező után (1-0), majd 2003- ban a norvégokat verték meg (ugyancsak tét nélküli mécs­esen) 1-0-ra. A listát a Svájc el­leni 2004-es, ugyancsak 1-0-s siker teszi teljessé. Esterházy Márton, az AEK korábbi játékosa egy helyi internetes portálnak nyilat­kozva megemlítette: „...a ma­gyar csapatnak nincs veszteni­valója.” Nem érdemes vitatkozni ve­le. .. i iMnipiifiicj I *i JUIJnM JUP JLP JrA UP Ui J«IUP I «3* 2007. június 1., péntek nemzet sport Juhász Roland: Címeres mezben meg kell szakadni a sikerért!! . A szerdai, kínosnak tűnő események ellenére is jó a hangulat a válo­gatottnál - állítja Juhász Roland, a belga Anderlecht légiósa, aki sze­rint a csapatot nem zavarta meg Huszti Szabolcs távozása. A 23-szo­­ros válogatott védő a görögországi utazás előtt a Ferihegyi reptéren elmondta, hogy most csak a meccsekre szabad figyelniük, semmi mással nem foglalkozhatnak. „Jó hangulatban készültünk fel Tatán a görögök, illetve a norvégok el­leni selejtezőre - mondta a játékos. - Az utolsó pillanatban történt vál­tozással nem foglalkozunk, nekünk nem ez a dolgunk, hanem hogy min­dent megtegyünk a válogatott sikeréért. Teljesen függetleníteni kell ma­gunkat ettől az eseménytől, és ezt mindannyian meg is tudjuk tenni.” Juhász Roland is azon játékosok egyike, aki számára már két hete­­ véget ért a bajnokság, így hosszú kihagyás után játszik ismét tét-­­ meccset. „A meccshiány mögé nem lehet elbújni, a válogatottban mindenkor­­ megtiszteltetés futballozni - mondta a játékos. - Aki meghívót kap eb-­­ be a csapatba, annak nagy akarással kell küzdenie, címeres mezben meg kell szakadnia a sikerért. Ha ezt nem így teszi, akkor inkább ne is­­ jöjjön! Az előttünk álló két mérkőzésnek sajnos nem mi vagyunk az­­ esélyesei, de mindent meg kell tennünk a győzelemért.” Juhász Rolandnak vannak közeli emlékei a görögökkel kapcsolat­ban, hiszen csapata, az Anderlecht a Bajnokok Ligájában a Tőzsér Dánielt is alkalmazó AEK Athén ellen is pályára lépett. „Az AEK támadói igen veszélyesek voltak, de ez általában elmond­ható a görög válogatott csatárai­ról is - mondta a védő. - Jó felépítésű futballistákról van szó, akik mindvégig küzdenek. Habár Tőzsér Dániel mindenkit nyugtat­gat, én úgy gondolom, hogy poko­li hangulat vár ránk majd Krétán, de ezzel sem szabad foglalkoz­nunk. A görög szurkolóktól is füg­getleníteni kell magunkat, és meg kell próbálnunk elrontani az esté­­. Juhász Roland (balra) harcra kész­­üket.” VÉLEMÉNYEK „Azt senki sem fogadja el, hogy egy játékos bevonul az edzőtáborba, ott végzi az előírt munkát, aztán mégis »borít«. Gondolni kell arra is, hogy a súlyos döntés jó társakban milyen­­ hatást vált ki.” BICSKEI BERTALAN, korábbi szövetség kapitány „Nem helyes, amit csinált. Még akkor sem, ha Németország­ban és a többi jelentős bajnok­ságban erőteljes egyéniséget nevelnek a futballistákból, olyan embert, aki vállalja a vélemé­nyét. Külföldön talán másként dolgoznák­­ fel az ügyet...” CSANK JÁNOS,­­ a DVTK vezetőedzője, korábbi szövetségi kapitány „Nem tudom, hogy a ragyogó bajnoki évet záró Huszti Sza­bolcs miért borult ki. A játékos akkor döntött volna helyesen, ha ottmarad a társai között, és ha szükséges, akkor - ha csak percekre is, de - pályára lép ezen a két fontos Eb-selej­tezőn. A hazaérkezés után pe­dig mindent megbeszélhetett volna a kapitánnyal.”­a voln­am . GELLEI IMRE korábbi szövetségi kapitány 2007. június 1., 15 óra Europark, Kékmoly könyvesbolt Már kapható a könyvesboltokban! INFORMÁCIÓ ÉS MEGRENDELÉS: 06 (40) 200-548 • Az aranylabdás Császár őszinte vallomása pályafutásáról • Megelevenedik a Fradi csillogása és bukása • Pályatársak, edzők, magánélet, focibunda, meccsek, tények... • Exkluzív könyv rengeteg fotóval! A könyv bolti ára: 5900 Ft Kiadói kedvezményes ár: 4200 Ft Nemzeti Sport-előfizetőknek: 3800 Ft könyvek

Next