Nemzeti Sport, 2008. május (106. évfolyam, 119-147. szám)

2008-05-25 / 141. szám

Kezdődik a táborozás CSELGÁNCS Vasárnap rendezik Moszkvában a cselgáncs csa­pat Eb-t, amelyen a magyarokat a férfi B-válogatott képviseli, míg a hat hazai olimpiai kvótásból négy hétfőtől Oroszországban edzőtáborozik. Azért a B-együttes vesz részt az Európa-bajnokságon, mert a legjobbak felkészülési tervébe nem illett bele a viadal. A magyarok várhatóan nem tudják megismételni a 2005-ös teljesítményt, a debreceni ezüstérmet: a Taraba Sándor (66), Ungvári Attila (73), Krizsán Szabolcs (81), Madarász Tamás (90) és Urbán Gergő alkotta kvintett Bíró Tamás edző vezetésével veszi fel a harcot a riválisokkal. Az első helyezettet 25, a másodikat 15, a harmadikat pedig ötezer dollárral jutalmazzák. Hétfőtől péntekig ugyan­csak az orosz fővárosban lesz a három hét hazai tréningezést követő edzőtábor, amely az első külföldi gyakorlási lehetőség a kvótás verseny­zőknek a közvetlen olimpiai felkészülés kezdete óta. A hat olimpikon közül négyen - Csernoviczki Éva (48 kg), Mészáros Anett (70), Ungvári Miklós (66) és Bor Barna (+100) - kelnek útra, ketten - Baczkó Bernadett (57) és Hadfi Dániel (100) - itthon maradnak. „A mandulaműtétem miatt a ter­vezettnél később kezdtem a tréningeket, ezért edzőmmel, Tones Péter­rel úgy döntöttünk, korai lenne a tábor. Örömmel mondhatom viszont, hogy a héten ismét voltam vérvételen, és az orvosok mindent teljesen rendben találtak, szinte már jobb formában vagyok, mint a kontinensvia­dal előtt” - tudtuk meg Hadfitól, míg Baczkó edzője, Pánczél Gábor sze­rint tanítványa Magyarországon is megfelelően tud gyakorolni. A 27 éves Ungvári Miklós a repülést nem túlzottan kedvelő mestere, Nagysolymosi Sándor nélkül utazik, ám a szakember szerint mostanra benőtt a feje lá­gya, s egyedül is el tudja végezni a szükséges munkát. A négy olimpikon mellett Ungvári Attila vesz részt az edzőtáborban, a dzsudokák közül a jú­­nius elején Japánba utazó Csernoviczki Éva csütörtökön, a többiek pénte­ken érkeznek haza.­­ (r.b.b.) Sokasodó kérdőjelek KERÉKPÁR Az első igazán kemény hegyi szakasz várt szom­baton a kerékpáros Giro d’Italia mezőnyére. A 195 kilométeres, öt emel­kedővel - amely közül az utolsó kettő igen nagy próbatétel volt - nehe­zített etap elején tizenhárman választották az előremenekülés takti­káját, közülük a zöld trikós Emanuele Sella fantasztikus versenyzéssel a szakaszt is megnyerte. Remélhetőleg az emberfeletti teljesítményt saját erőből érte el... Az igazi verseny azonban Sella mögött tíz perccel zajlott, ahol egy ideig úgy tűnt, a Danilo Di Luca, Riccardo Ricco, Gilberto Simoni olasz trió nem talál fogást a spanyol Alberto Gontador és a né­met Andreas Klöden kettősén, ám az Alpe di Pampeagóra vezető mere­deken előbb Klöden majd Gontador adta meg magát, miközben az eddig háttérben maradó tavalyi Vuelta-győztes orosz Gyenyisz Mencsov mind az öt favoritot megelőzte, jelezve, hogy a három olasz és a két astanás mellett vele is számolni kell. Kisebb krízise ellenére a favoritok közül to­vábbra is Contador áll a legjobb helyen, csaknem egy perccel vezet rivá­lisai előtt, ám az összetettben egyelőre öt másodperccel megelőzi az olasz Gabriele Bosisio, aki átvette a rózsaszín trikót Giovanni Viscontitól. A vasárnapi újabb kemény hegyi etap után talán okosabbak leszünk az erőviszonyokat illetően.­­ (Munkatársunktól) PHu­m­­­ I : 2008. május 25., vasárnap nemzetisflöff EREDMÉNYEK ASZTALITENISZ - JAPÁN NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, A PRO TOUR-SOROZAT 7. ÁLLOMÁSA, JOKOHAMA Női egyes. Nyolcaddöntő: Csang Ji-ning(kí­­nai)—Póta Georgina 4:0 (5,6,8,11) ATLÉTIKA ► GRAND PRIX-VERSENY, HENGELO Férfiak: 200 m(­2A­): 1. Churandy Martina (holland antilláki) 20.50,2. Devonish (brit) 20.89.800 m: 1. Robert Lathouwers (hol­land) 1:45.80, 2. Lalu (marokkói) 1:46.02, 3. Yego (kenyai) 1:46.06.5000 m: 1. Kenenisa Bekele (etióp) 12:58.94,2. Sei (kenyai)13:13.88.10 000 m:1. Sileshi Sihine (etióp) 26:50.53,2. Gebrselassie (etióp) 26:51.20,3. Kipchoge (kenyai) 26:54.32. 3000 m akadály: 1. Richard Mateelong(ke­­nyai) 8:13.00. Ho m gát (­17): 1. Marcel van der Westen (holland)13.46. Rúd:1. Fabian Schulze (német) 560. Távol: 1. Irving Saladino (panamai) 873 (+1.2), 2. Mokoena (dél-afrikai) 835 (+2.3), 3. Pate (amerikai) 804 (+0.8). Súly: 1. Christian Cantwell (amerikai) 20.88. Diszkosz:­ Ehszan Hadadi (iráni) 68.52,2. Kanter (észt) 68.28, 3. Alekna (litván) 66.82. Kalapács: 1. Pars Krisztián (magyar) 79.93,2. Gyevjatovszkij (fehérorosz)77.85,3. Lingua (olasz)77.72. Nők. 100 m (­0.7): 1. Kim Gevaert (belga) 11.25,2. Sturrup (bahamai) T1.27.400 m:1. Lee McConnell (brit) 51.66.800 m:­ Pamela Jelimo (kenyai)1:55.76,2. Dzsamal (bahreini) 1:58.66,3. Klocová (szlovák) 1:59.76.5000 m: 1. Gelete Burka (etióp) 14:45.84,2. Melkamu (etióp) 14:46.25,3. Fikadu (etióp) 14:46.84.100 m gát (0­ 0): 1. Lolo Jones (amerikai) 12.87. Magas: 1. Nicole Forrester (kanadai) 193. Súly:­ Nadine Kleinert (német) 19.64 ► 1. BÉKÉSCSABA-ARAD-BÉKÉSCSABA NEMZETKÖZI SZUPERMARATONI VERSENY,­­ NAP, 104 KM Férfiak. Egyéni:­ Anatolij Krugikov(orosz) 7:42:57,2. Bogár János (Hell Energy Drink) 7:51:25,3. Vozár Attila (Békéscsabai AC) 7:52:30 BIRKÓZÁS ► 2. KÖTÖTTFOGÁSÚ KVALIFIKÁCIÓS TORNA, ÚJVIDÉK Magyar érdekeltségű eredmény, 60 kg. 1 forduló: Korpási Bálint-Betterman (amerikai) 0:3 (0:3,0:3) KERÉKPÁR : 91. GIRO DUTALIA 14. szakasz, Verona-Val di Fiemme (195 km),­ Emanuele Sella (olasz, CSF Group) 5:37:14 (34.338 km/óra), 2. Kirijenka (fe­hérorosz, Tinkoff) 4:38 perc hátrány, 3. J. Rodriguez (spanyol, Caisse d’Epargne) 5:08 p h.,.. .58. Visconti (olasz, Quick Step) 18:02 p h. Az összetett álása: 1 (rózsaszín trikóban) Gabriele Bosisio (olasz, LPR Brakes) 63:10:47,2. Contador (spanyol, Astana) 5 másodperc hátrány, 3. Bruseghin (olasz, Lampre) 28 mp h. KICKBOX ► VILÁGKUPA-VERSENY,SZEGED Férfiak: Sémi-kontakt 57 kg:­ Veres Ri­­chárd (KirályTeam), 2. Bonaszewski (len­gyel). 60 kg:­ Hirsch Viktor (Zoltek SE), 2. Debreczeni (Békéscsabai LTPSE). 69 kg:­­ Gömbös László (Király Team), 2. Szabó L. (Békéscsabai LTPSE). 74 kg:­ Imre Ta­más (Király Team­), 2. Haska (Szegedi Tigers SE). 79 kg:­ Mórádi Zsolt (Király Team), 2. Czesniewski (lengyel). 84 kg:­ Jaroskiewicz Krisztián (Király Team), 2. Oltarewski (lengyel). *94 kg:­ Csikós Pé­ter (Hunyadi SE), 2. Wappel (Kopula BC) KOSÁRLABDA ► NBI,A-CSOPORT, FÉRFIAK Rájátszás a 9-14. helyért KAPOSVÁRI KK UNIVERKSE 68-70 (20-25,20-16,16-18,12-11) Kaposvár,200 néző.V:Török,Pál,Németh Cs. KAPOSVÁR: CESKOVIC 22/6, Vojvoda 4, Szőke 3, Orosz 10, Kinsella 8/6. Cs: Hendlein 7, Csirke 14/9. Edző: Horváth Imre UNIVER: SIGURDARSON 20/12, Horváth A. 19/9, TÓTH P. 10, SZABÓ ZS. 16/12, Csorvási. Cs: Horthy 3, Csabay, Lekli 2. Edző: Zsoldos András SOPRONI SÖRDÖGÖK BODROGI BAU VÁSÁRHELYI KS 104-72 (23-16,25-17,32-20,24-19) Sopron, 300 néző. V: Forrai, Kóthay, Surányi SOPRON: Bradley 14/3, LAKATOS 14, VIGGIAND 19/3, KÖRTÉLYESI 25, Lesko 10. Cs: POJBICS 14/12, Boldizsár 5/3, Pé­ter, Kiricsi 3/3. Edző: Meszlényi Róbert VÁSÁRHELY: Drahos 5/3, Brooks 4, Freeman 13, Kováts R. 9, GÉMES 17/6. Cs: Böszörményi 10/6, Szögi 4, Bálint, Kukla 6, Csorba 4. Edző: Czuprák László ZALAKERÁMIA-ZTE KK MAFC 101-91 (23-19,24-26,21-24,33-22) Zalaegerszeg, 300 néző. V:Papp,Bognár, Franyó ZSE: Simon 6/3, GÁSPÁR 13/3, BAKI 14/12, KAMAN 25/3, Hoffm­ann 1. Cs: WALTERS 26/9, Kováts V. 6, Starics. Edző: Nikola Lazics ............... ................................. MAFC: HARRIS 38/6, Fodor K. Wehner 9/6, VAVRA 12/3, Fülöp 6. Cs: GRÁCZER 14/9, Kecskés 12. Edző: Dinnyés Attila Kipontozódott: Simon (29. p.), Hoffmann (3­ p.), Vavra (35. p.), Gáspár (38. p.), Kecskés (4. p.) . NBI,A-CSOPORT,NŐK Az 5. helyért 2. mérkőzés SZOLNOKI NKK ZALA VOLÁN-ZTE 60-50 (12-14,9-12,16-14,23-10) Szolnok, 100 néző. V: Ádám J„ Pozsonyi SZOLNOK: DJELMIS 9/3, Fürtös, Kozdron 7/3, Hegedűs 13/3, Vescan 6. Cs: SONYÁK 12/6, Boskovics 6, Keller 1, Kmézics D. 2, Szavercsenko 4. Edző: Kmézics Zorán ZSE: PUNGOR10/6,Creamer 6,Szélesy 5/3, Túróczi 6, Horváth Zs. 4. Cs: MILKOVA15, Malareva, Hersics4. Edző: Bencze Tamás KprtffiDdottTiróczi(40.p.),Crearrier(40.p.) Az egyik fél második győzelméig tartó pár­harc végeredménye: 2-0 . NBA, RÁJÁTSZÁS Főcsoportdöntő, 2. mérkőzés Nyugat: Los Angeles Lakers (1 ki­emelt )-San Antonio Spurs (3.) 101-71 (21-16,25-21,28-20,27-14). Legjobb do­bók: Bryant 22/3, Odom 20, Farmar 14/6, ill. T. Parker 13, Duncan 12. Legtöbb le­pattanó: Odom 12, ill. Duncan 16. Legtöbb gólpassz: Bryant 5, ill. T. Parker, Duncan 4-4. Dobószázalék, mezőny (bibitető): 54.9, 39/71 (90,18/20), ill. 34.5,30/87 (50,5/10). Az egyik fél negyed­ győzelméig tartó pár­harc állása: 2-0 SAKK ► NEMZETKÖZI SZUPERTORNA, BÁZNA Átlagértékszám: 2567, XIII. kategória.1 forduló: Beljavszkij (szlovén, 2641)-Portisch Lajos (magyar, 2523) dön­tetlen, Short (angol, 2660)-Mecking (bra­zil, 2565) döntetlen, Murariu (román, 2483)-Andersso­n (svéd, 2537) döntet­len, A. Sokolov (francia, 2596)-Vaganjan (örmény, 2617) döntetlen, Suba(román, 2487)-Timman (holland, 2565) döntetlen SPORTLÖVÉSZET­I VILÁGKUPA-VERSENY, MILÁNÓ Légpuska. Férfiak:­ Csu Csi-nan (kínai) 701.2 kör (alapverseny: 599, döntő: 102.2), 2. Cao Ji-fej (kínai) 700.9 (596,104.9), 3. Sidi Péter 700.3 (596,104.3),.. .23. Kecső 593, ...6. Háner 584. Nők: T Sonja Pfeilschifter (német) 505 (400,105), 2. Emmons (cseh) 503 (398,105), 3. Vu Liu­­hszi (kínai) 501.8 (398,103.89, ...45. Krzyzewsky 391 TENISZ ► FÉRFITORNÁK ARAG CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG, DÜSSEL­DORF (2 335 000 dollár, salak) Döntő: Svédország-Oroszország 2:1 (Söderling—Juzsnij 6:3,6:1;Th. Johans­son—Andrejev 6:2, 3:6,4:6; Lindstedt, Söderling-Turszunov, Juzsnij 4:6,7:6,11:9) ATP-T0RNA, HYPO GROUP TENNIS INTERNA­ TIONAL, PÖRTSCHACH (575 000 dolár, salak) Egyes. Döntő: Davigyenko (orosz,­­)-Mo­­naco (argentin, 2.) 6:2,2:6,6:2 ATP-TORNA, II. HASSZÁN-KUPA, CASABLAN­CA (575 000 dollár, salak) Egyes. Döntő: Simon (francia)-Benne­­teau(francia, 5.)7:5,6:2 . NŐI TORNÁK WTA-TORNA, ISTANBUL CUP, ISZTAMBUL (200 000 dollár, salak) Egyes. Döntő: A. Radwanska (lengyel, 2.)­­Gyementyjeva (orosz,­) 6:3,6:2 WTA-TORNA, INTERNATIONAUX DE STRAS­BOURG (145 000 dollár, salak) Egyes. Döntő: Medina Garigues (spanyol, 6.)-Srebotnik (szlovén, 5.) 4:6,7:6,6:0 VÍVÁS ► GRAND PRIX-VERSENY, MADRID Férfiak. Kard:­ Rares Dumitrescu (ro­mán), 2. Marti (spanyol), 3. Decsi Tamás és Kova­ jov (orosz),.. .10. Nemcsik,.. .13. Lontay,.. .43. Lengyel,.. .49. Szilágyi,.. .55. Nagy P.,....57.Nagy Zs. VÍZILABDA , VILÁGLGR Férfiak. Európai selejtező, Budva, 1. for­duló: Horvátország-Görögorszá­g 12-4, Montenegró-Olaszország 9-7. Újvidék.­­forduló: Szerbia-Spanyolország 10-6, Románia-Oroszország 10-6 Nők. Európai selejtező. Siracusa.­ for­duló: Olaszország (Valkai Erzsébet 3)-Spanyolország 15-13 - büntetőkkel, Oroszország-Görögország 8-7 . FLORIOL OB I, NŐK Az 5. helyért, 3. mérkőzés: BVSC-ZF-EGER 10-8 (2-1,0-2,3-2,2-2,2-0,1-1) - hosszabbítás után. Gólszerzők: Dob­ay 3, Csabai, Virág Boglárka 2-2, Márki, Bo­dor, Somhegyi, ill. Antal, Pócsi, Bene 2- 2, Zsaková, Balla. Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredmé­nye: 2-1 a BVSC javára TOVÁBBI TIPPMIXEREDMÉNYEK 113. H, 1.56.114. H, 2.93.115. V, 2.73.116. V, 2.93. 117-118. -. 119. H, 24.00.120-125. 126. H, 1.09. 127. D, 4.35.145. D, 2.93.146. V, 2.83.147. V, 2.37.­­ V, 2.16.149. H, 2.20.150. V, 3.10.151. V, 2.08 Az eredmények tájékoztató jellegűek. SZOLGÁLTATÁS Televízió-műsor: vasárnap 5.50: Napkelte. Benne: Sporthírek 19.45,23.13: Sporthírek 0.18: Motorsport, technikai magazin 5.50: Napkelte. Benne: Sporthírek 20.50: Sporthírek 9.00: GT-magazin, ism. 9.15: MKB Heti helyzet, a hét témái, ism. 10.45: Mozgásmagazin, ism. 11.15: Fullkontakt-magazin, kio diák­olimpia, döntő, ism. 12.15: Szepesivel...: Sztanity Zoltán, ism. 12.45: Röplabda, ndl Savaria-kupa: Magyarország-Spanyolország, ÉLŐ 15.30: Fogathajtás, Vk-kvalifikáció, Fábiánsebestyén 16.30: Profiboksz-magazin 17.00: Gillette World Sport­ magazin 17.30: GT-magazin, ism. 17.45: Kézilabda, női bajnokság: Buda­pest Bank-FTC-Dunaferr, ÉLŐ 20.00: Labdarúgás, Olasz Kupa, döntő: Roma-Internazionale, ism. 22.30: Kézilabda, férfibajnokság, döntő, 5. mérkőzés: MKB Veszprém- Pick-Szeged, ism. 0.45: Fogathajtás, Vk-kvalifikáció, Fábiánsebestyén, ism. 1.45: Aranypillanatok 2.00: Profiboksz-magazin, ism. 2.30: Kosárlabda, NBA, rájátszás: San Antonio-LA Lakers, ÉLŐ (eredeti kommentárral) 9.00: Búvármagazin, ism. 9.30: Aranypillanatok 10.15: Kosárlabda, NBA, rájátszás: LA Lakers-San Antonio, ism. 12.45: Salakmotor, Svéd Nagydí, Stockholm, ism. 15.15: Labdarúgás, NB II: Szolnok- Kecskemét, ÉLŐ 17.45: Labdarúgás, felkészülési mérkőzés: Magyarország-Görögor­szág, ism. 20.30: Jégkorong, NHL, nagydöntő,­­ mérkőzés: Detroit-Pittsburgh, ism. 23.00: Labdarúgás, Skót Kupa, döntő: Queen of the South-Rangers, ism. 1.00: Röplabda, női Savaria-kupa: Magyarország-Spanyolország, ism. 3.45: Rögbi, Heineken-kupa, döntő, ism. 5.45: Kézilabda, női bajnokság: Buda­pest Bank-FTC-Dunaferr, ism. RTL KLUB 13.10: Autósport-magazin 13.30: Formula-1 Monacói Nagydí, fu­tam, ÉLŐ SPORT KLUB 9.30: Strandröplabda, Euro Tour, nők, felv. 10.30: Strandröplabda, Euro Tour, fér­fiak, felv. 12.00: Nemzetközi sportmagazin 13.00: Strandröplabda, Euro Tour, nők, a 3. helyért, ÉLŐ 14.00: Strandröplabda, Euro Tour, nők, döntő, ÉLŐ 15.00: Atlétikai magazin 15.30: Strandröplabda, Euro Tour, fér­fiak, a 3. helyért, ÉLŐ 16.30: Strandröplabda, Euro Tour, fér­fiak, döntő, ÉLŐ 17.30: Labdarúgás, német bajnokság 18.30: Indy­car, Indianapolis, ÉLŐ 22.30: Formula-1 Monacói Nagydí, felv. 0.30: Labdarúgás, Chelsea Tv, ism. SPORT KLUB* 8.00: Labdarúgás, MLS: Colora­do-Real Salt Lake, ism. 9.45: Labdarúgás, argentin bajnok­ság: Newell’s Old Boys-Olimpo Bahia Blanca, ism. 11.30: Labdarúgás, német bajnokság: Nürnberg-Schalke, ism. 13.15: Labdarúgás, Barca Tv, ism. 15.15: Labdarúgás, Chelsea Tv, ism. 18.15: Labdarúgás, felkészülési mér­kőzés: Hollandia-Ukrajna, felv. 20.00: Labdarúgás, német bajnokság, öf. 20.30: Fútbol Mundial 21.10: Labdarúgás, argentin bajnokság: Vélez Sársfield-Boca Juniors, ÉLŐ 23.40: Labdarúgás, argentin bajnok­ság: Estudiantes La Plata-Independi­­ente, ÉLŐ 1.30: Labdarúgás, argentin bajnok­ság: River Plate-Huracán, ism. 3.15: Labdarúgás, argentin bajnokság: Arsenal de Sarandi-Argentinos Juniors, ism. EUROSPORT 8.30: Labdarúgás, út az Eb-re, ism. 8.45: Tereprali, Világkupa, 4. sza­kasz, Portugália, ism. 9.15: Formula-1-magazin, ism. 9.45: Autósport, Porsche-szuperku­­pa, Monaco, ÉLŐ 10.30: Tereprali, Világkupa, 5. sza­kasz, ÉLŐ 11.00: Tenisz, francia nemzetközi baj­nokság, Roland Garros, ÉLŐ 16.00: Kerékpár, Olasz körverseny, 15. szakasz, ÉLŐ 17.30: Tenisz, francia nemzetközi baj­nokság, Roland Garros, ÉLŐ 20.45: Röplabda, férfi olimpiai kvalifi­kációs torna: Németország-Spanyol­­ország, Düsseldorf, felv. 22.15: Labdarúgás, ifjúsági torna, cso­portmérkőzés, Toulon, felv. 23.15: Motorsport hétvége 23.30: Tereprali, Világkupa, 5. sza­kasz, felv. 24.00: Strandröplabda, World Tour, nők, döntő, Oszaka, felv. 0.45: Strandröplabda, World Tour, férfiak, döntő, Horvátország, felv. EUROSPORT2­7.30: Reggeli hírek, ÉLŐ 7.45: Szörf, World Tour, Fidzsi, ism. 8.00: Reggeli hírek, ÉLŐ 9.45: Szörf, World Tour, ism. 10.00: Labdarúgás, ifjúsági torna, cso­portmérkőzés, Toulon, ism. 11.00: Strandröplabda, World Tour, Zágráb, ÉLŐ 13.00: Hétvégi hírek, ÉLŐ 13.15: Rögbi, felv. 14.45: Kosárlabda, görög liga, felv. 16.00: Szupermoto, világbajnokság, Olaszország, ÉLŐ 17.00: Kézilabda, női KEK-döntő, vis­­­szavágó: Rulmentul Urban Brasov-Larvik,felv. 18.00: Labdarúgás, Ifjúsági torna, cso­portmérkőzés, ÉLŐ 20.00: Szörf, World Tour, ism. 20.15: Hétvégi hírek, ÉLŐ 20.30: Labdarúgás, ifjúsági torna, csoportmérkőzés, ism. 21.30: Ausztrál futball, felv. 23.00: Hétvégi hírek, ÉLŐ 23.15: Szörf, World Tour, ism. 23.30: Kosárlabda, görög liga, ism. 0.30: Hétvégi hírek, ÉLŐ 1.00: Tereprali, Világkupa, 5. szakasz, ism. Napkelte, hétfő M1, M2.5.50-9.00: Napkelte. A tervezett témák: Stúdióbeszélgetések, szolgálta­tások, hazai és külföldi jelentések • A 7 órás hírek után összefoglaló az előző nap sporteseményeiből, sporthírek, időjárás-jelentés Producer: Gyárfás Tamás. Főszer­kesztő: Lakat T. Károly. Műsorvezető: Betlen János (X) Rádióműsor: vasárnap KOSSUTH 6.00,12.01: Sporthírek. 17.50: Sportvilág, Formula-1-híradó • Pekingi helyzetje­lentés. 22.20: Sportvilág, öf. MRG: Debrecen, Győr, Miskolc, Szeged 18.00- 20.00: Körkapcsolás a bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről (Győr-Vasas, Fe­hérvár-Siófok, Újpest-DVTK, Tatabánya-Kaposvár, Nyíregyháza-Honvéd) PETŐFI 6.30,11.02,13.02,15.02,17.02,19.02: Sporthírek. 21.00-22.00: A hétvége sportja PONT FM 88.1­7.00- 21.00: Sportpont (minden egész érában). 11.00: Tudósítás a szegedi kick-box Világkupáról. 14.00: Tudósítás a Magyarország-Spanyolország női röplab­damérkőzésről. 16.00: Tudósítás a Szolnok-Kecskemét NB II-es labdarúgó-össze­csapásról. 17.30-21.00: Sportmaratoni. Tudósítás az FTC-Dunaferr és a Győr-Hódmezővásárhely női kézilabda-bajnokiról, valamint a Győr-Vasas, Új­­pest-DVTK, Fehérvár-Siófok, Nyíregyháza-Bp. Honvéd és Tatabánya-Kaposvár Soproni Liga labdarúgó-mérkőzésről. 22.00: Sportkörkép, öf. Sportműsor: vasárnap ATLÉTIKA Békéscsaba-Arad-Békéscsaba szupermaratoni, Arad, Városháza, 9 KERÉKPÁR­T-Mobile Top mountain bike maratoni sorozat, 1 állomás, Szilvásvárad, 9.30 KÉZILABDA NB I, nők: Győri Audi ETO KC-ASA-Hódmezővásárhelyi NKC, Győr, 16. Budapest Bank- FTC-Dunaferr NK, Kőbányai út, 18 KICK-BOX Világkupa, Szeged, Városi Stadion, 9 KOSÁRLABDA Uniqa NB I, A-csoport, férfiak, elődöntő, 5. mérkőzés: Szolnoki Olaj KK-Polaroid-Lami- Véd Körmend, Szolnok, 18. LABDARÚGÁS , Soproni Liga: Újpest FC—Diósgyőri VTK-Borsodi, Szusza-stadion, 18. Győri ETO FC-Va­­sas, Győr, 18. Nyíregyháza Spartacus FC-Budapest Honvéd, Nyíregyháza, 18. FC Ta­tabánya-Gabona Transz-Kaposvári Rákóczi FC, Szőnyi út, BVSC-pálya, 18. FC Fehér­­vár-BFC Siófok, Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 18 MOTORSPORT Salakmotoros csapat-világbajnokság, elődöntő, Miskolc, Népkerti salakstadion, 16.30 RÖPLABDA Savaria-kupa, nemzetközi női felkészülési torna, 3. forduló: Szombathely, Aréna Savaria, Szlovákia-Finnország, 10.30. Magyarország-Spanyolország, 13 TENISZ Budapest Bank Money Plus Open, férfi ITF-future-torna, Kapolcs u., 10 Olvasóink figyelmébe! A műsorváltoztatás jogát valamennyi tv- és rádióadó fenntartja! MOBI 06(1)422-3490 Háttérkép, animáció, csengőhang és JAVA-játék letöltéséhez aktivált WAP-szolgáltatás Kompatibiláselenőrzés: küldd a TESZT szót a 06-20-9000-968-as alapd­as telefonszámra! Adatvédelem, további információ: wwwjisp.hu vagy www.telefor.hu k a gazdasági reklámtevékenységről szóló I9Í v alanni az önszabályozó reklámpiacon kialaku­lt gyakorlatot." O < Ringier THos a Nemzeti Sport bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének a szerzi, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli új­ HU ISSN 0866-2517 E-mail: szerkesztoseg@nemzetisport.hu Internet: www.nemzetisport.hu A Szerencsejáték Zrt. napilapja HU ISSN 0490-5148 E-mail: sportfogadas@nemzetisport.hu Főszerkesztő: Buzgó József Felelős szerkesztő: dr. Malonyai Péter, S. Tóth János, Szűcs Miklós, Sz. Nagy Tamás (online) Művészeti vezető: Uhrin Tibor Vezető olvasószerkesztő: Skrapits László Rovatvezetők: Vincze András (hazai labdarúgás), Moncz Attila (külföldi labdarúgás), Amler Zoltán (csapat- és egyéni sportágak), Németh Ferenc (fotó), Budai Miklós (Sportfogadás). Riporterek: Ch. Gáli András, Pajor-Gyulai László, Pietsch Tibor, Sinkovics Gábor Grafikus: Székely Zoltán Kiadó: Ringier Kiadó Kft. (1) 460-2500 kiado@nemzetisport.hu Felelős kiadó: Mihók Attila ügyvezető igazgató Lapigazgató: Domán Éva Hirdetési igazgató: Miczinkó Katalin Terjesztési igazgató: Bulyáki Iván Gyártási igazgató: Végh Petra Kiadó és szerkesztőség: 1141 Budapest, Szugló u. 81-85. Levél­cím: 1591 Budapest, Pf. 330. Árusításban terjeszti a Lapker Rt. és alternatív terjesztők. Előfizetésben terjeszti a MédiaLOG Zrt. Előfizethető a kézbesítőknél. Megrendelhető: zöldszám: 06-80-106-000; fax: 06-46-815-800,06-46-506-681; e-mail: elofizetes@media­log.hu Reklamációk fogadása: zöldszám: 06-80-106- 000; fax: 06-46-815-800,06-46-506-681; e-mail: reklamacio@media­log.hu Nyomás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda Felelős vezető: Bertalan László nyomdaigazgató www.ringier.hu E-mail: ringierprint@ringier.hu A Nemzeti Sport példányszámát a MATESZ hitelesíti NEMZETI SPORT ELŐFIZETÉSI DÍJAK 6 napos *7 napos Egyhavi díj 2550 Ft 2750 Ft Negyedéves d­j 7650 Ft 8250 Ft Féléves dj 15300 Ft 16500 Ft Éves d­j 30600 Ft 33000 Ft Szerkesztőség: (1) 460-2600 Hirdetés (hirdetes@nemzetisport.hu): (1) 460-2541 Apróhirdetés: (1) 460-2543 Előfizetés: 06-40/200-548 (helyi tarifával hívható) ügyfélszolgálat: 460-4816­­ A vasárnapi lapszámokat a terjesztő csak hétfőn kézbesíti Az előfizetés kék szám­a: 06-40/200-548 Fax:06-1/460-2490 e-mail: elofizetes.nemzetisport@ringier.hu T

Next