Nemzeti Sport, 2008. június (106. évfolyam, 148-177. szám)

2008-06-01 / 148. szám

JEGYZET SOMOGYI ZSOLT Sipka m­­a már nyilvánvaló, amit néhány hete sokan láttak: a ballépésektől hemzsegő magyar futballban is párját ritkítóan nagy hiba volt edzőt cserélni Újpesten. A menesztett Urbányi Istvánt, miként utódját, Szentes Lázárt is lehet szeretni, mint ahogy nem szeretni is, a trénercserével kapcsolatos számok azonban könyörte­len őszinteséggel mutatják a lila balfogás mértékét. Amikor Urbányi Istvánnak megköszönték a munkáját, az első négy helyezett pontszámai imigyen festettek: MTK 51 (52 lőtt góllal), DVSC 48 (50), Újpest 48 (50), Győr 47 (52). A legkevesebb, amit ezek szerint megállapítha­tunk: a lilák nem lógtak ki az éllovast üldözők sorából... Érkezett Szentes Lázár, és most a tabella azt mutatja: MTK 66 pont (67), DVSC 64 (67), Győr 58 (64), Újpest 55 (58). Vagyis az edzőcsere óta a bajnok tizenöt, a Loki tizenhat, a Győr tizenegy pontot gyűjtött, az Újpest hetet. Ráadásul az új edző a Sopron elleni látszatgyőzelemmel mutatko­zott be, amelyért a három pont ugyan járt, gratuláció alig­ha. Tehát a pályán mutatott produkció: öt meccsen négy (...) pont, öt rúgott, tíz kapott gól. Urbányi Istvánnak a menesztése előtti hat meccsen öt győzelem, egy döntetlen volt a mérlege, ami aligha magyarázta a döntést. Az új edző kinevezésekor azt mondta: látta az Újpestet, tudja, mi nem működik. Ezek szerint Szentes Lázár vagy nem az Újpestet látta, vagy mégsem tudta, mi a baj, vagy mégis tudta, csak segíteni nem tudott rajta. .Annyi közöm van ehhez a csapathoz, hogy a jegyző­könyvben az én nevem áll” - mondta az edző a DVSC elleni, 3-1-re elveszített mérkőzés után a sporttévében. Az Újpest híveit ennél nagyobb arculcsapás aligha érhe­tte volna. Szentes Lázár öt hete a csapat edzője. Ha több mint egy hónap után csak ennyi köze van azokhoz, akiket min­dennap (sokszor naponta kétszer is) edz, taktikát vázol nekik, akkor nagy a baj. „Szépen csilingelnek a csengők a bohócsipkán” - utalt­­kiszolgáltatott helyzetére a debre­ceni meccs után a tréner. Nem volt muszáj felvenni. A vezetők a nyáron nagy erőket mozgósítva kicserélik a fél (háromnegyed, egész?) csapatot, és elégedetten dől­nek hátra - talán nem is sejtve, mekkora rombolást végeztek a klubban 2008 tavaszán. m r ■ v ► FEKETE LÁSZLÓ, 21-szeres válogatott támadó MEGMONDOM A MAGAMÉT... Az Újpestnek győznie kellett volna a DVSC ellen ah­hoz, hogy bronzérmes legyen - sima 3-1-es vereséget szenvedett. A kinevezésekor a szurkolóknak „tör­t aranyat” ígérő tréner, Szentes Lázár azt mondta a mérkőzést követően, neki annyi köze van ehhez a csa­pathoz, hogy az ő nevét írják be a jegyzőkönyvbe. Megnyilvánulhat így egy hiteles szakember? !s Szentes Lázár habitusa, fílingje nem jó, ezt már a kinevezé­se pillanatában mondtam. Ő sértődékeny ember, aki harag­ban áll a világgal, csak akkor szeret nyilatkozni, ha csapata hat nullára veri az ellenfelet. Amit mondott a debreceni vereséget követően, az számomra felfoghatatlan, ha én lennék a tulaj­donos, másnap már nem kellene dolgozni jönnie... Legyen „bármilyen gyenge is a játékosállomány, az edző ne alázza meg a futballistáit. A vereség után tisztességgel gratuláljon az el­lenfélnek, ha viszont úgy gondolja, hogy a pályán nem az ő csapata játszik, akkor ne vegye fel a fizetését! Sajnos az edzői kör annyira belterjes, hogy a szakemberek három perc alatt mindent megígérnek, hogy kispadhoz jussanak. Semmi ba­jom nem lenne Szentes Lázárral, ha mondjuk az NB II-ben a DAC-ot irányítaná, azonban az Újpestnek ne sértődött tréne­re legyen... írásunk a 4. oldalon David Beckham ezt is befűzte! FOTÓ: REUTERS AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGRA KÉSZÜLŐ HORVÁTOK OLYAN ERŐSZAKOSAN FUTBALLOZTAK. Az eredmény Fülöp Bodnár, Vaskó, Juhász, Bodor Dárdai, Vadócz Gera, Hajnal, Dzsudzsák Huszti CSERE: Dzsudzsák helyett Orosz a 64., Dár­dai helyett Szélesi a 89. percben MAGYARORSZÁG CD HORVÁTORSZÁG CD Pletikosa Corluka, R. Kovac, Simunic, Pranjic Srna, N. Kovac, Modric, Kranjcar Petric, Olic CSERE: Olic helyett Rakitic a szünetben, Petric helyett Klasnic és R. Kovac helyett Knezevic a 63., Kranjcar helyett Vukojevic a 78. percben Szusza Ferenc Stadion, 10 000 néző Gólszerző: N. Kovac (0-1) a 24., N. Kovac (öngól, 1-1) a 45. percben Sárga lap: Gera (Srnát rúgta fel) a 31., Pranjic (kezezésért) a 73., Hajnal (ka­kaskodásért) a 77. percben Játékvezető: Damien Ledentu már a második percben az előnyünkre téve­dett, amikor lest látva nem adta meg a vendégek szabályos gólját. A folytatás­­­ban a francia bíró engedte a kemény játékot, az időnként szikrázó párharco­kat azonban következetlenül torolta meg. Ennek tetejében mindkét csapat számon kérhet rajta egy-egy meg nem adott tizenegyest. Asszisztensek: Philippe Larose, Eric Dansault Szögletarány: 5:7 (3:3) ’ ' »­­ AZNS MAGYARORSZÁG HORVÁTORSZÁG Fülöp Márton Többször is bizonytalannak tűnt, a horvá­­tok góljában is ludas volt. Bodnár László 5 Több labdát eladott a meccs első harma­dában, amúgy különösebb panasz nem le­­het a tétesítményére. Vaskó Tamás : Nemegyszer önfeláldozó mentéssel vé­tette észre magát, ráadásul nem kis sze­repe volt az egyenlítő gólban. Juhász Roland 6 A meccs elején elkövetett egy-két hibáját a tőle megszokott megbízható játékkal fe­ledtette. Bodor Boldizsár S Az első percekben többször becsapták a horvát támadók, aztán felavult a játéka. Kis híján gólpasszt adott Huszti Szabolcs­­ nak.___________________________ Dárdai Pál 6 Nála több labdát csak Vadócz Krisztián szerzett. Még arra is ártotta erejéből, hogy lövésekkel próbálkozzon. Vadócz Krisztián 6 Sokat fejlődött az elmúlt évben, sőt meg­határozó labdarúgó vált belőle - ez a Me­­gyeri úton is kiderült Gera Zoltán . Eleinte keveset volt játékban, aztán alapo­san feljavult. A legszebb megoldásokat tő­le láttuk. Hajnal Tamás Ha egyből megjátszotta a labdát, sokat lendített a támadásokon, viszont ha cse­lekbe bonyolódott, gyakran leszerelték a horvátok. Dzsudzsák Balázs : A rá jellemző lendület ezúttal hiányzott a já­­tékából, de cseréjét nem ez indokolta, ha­nem_____________ Huszti Szabolcs is­­jfent bizonyította, hogy csatárként is le­het rá számítani. Elképesztően sokat fu­tott, rengeteget brusztolt, ráadásul jól is fu­tballozott._______­ A CSERÉK közül Orosz Péter (-) igyekezett meghálálni a bizalmat, több szabadrúgást is kiharcolt, míg Szélesi Zoltánnak (-) csak percek jutottak. Stipe Pletikosa : Az egyenlítő gólnál azt sem tudta, hol van, de más megingása nem akadt. Vedren Corluka 5 Remek felépítésű hátvéd, azonban több­ször is zavarba hozták a magyar játéko­sok. Josip Simunic 6 A horvát védelem legbiztosabb pontja, már csak a termete miatt is tekintélyt pa­­rancsoló. Robert Kovac 6 Gyakorlatilag hiba nélkül futballozta végig a mérkőzést, igaz, tőle ez elvárható. Danijel Pranjic Többször is átjátszották, Gera Zoltán egy ízben úgy megtréfálta, mintha nem május 31-én, hanem április elsején ren­dezték volna ezt a találkozót. Dario Sina Semmi kétség, meghatározó tagja a hor­vát válogatottnak. Niko Kovac­s Jól játszott, kétszer is Fülöp Márton ka­pujába fejelhetett volna - öngója csupán egy balszerencsés megmozdulás ered­ménye. Luka Modric : Néhány labdaérintésén látható volt, hogy nagy tehetség, ám ennél többre nem tel­lett tőle. Niko Krapjcar : Állítólag a válogatottban a legritkább esetben megy neki a játék - ez a mérkő­zés sem tartozott a kivételek közé. Mladen Petric . Többször is a szívbajt hozta a magyar né­zőkre, Hajnál Tamás örülhet, hogy az ősztől csapattársa lesz. Ivica Olic & Gyors, technikás és kellően agresszív - a magyar válogatott szerencséje, hogy most csak egy félidőt kapott. __ A CSERÉK közül Ivan Rakitic (5) nem iga­zolta, miért tartják akkora tehetségnek, a félelmetesnek mondott Ivan Klasnic (-) egyszer megvillant, Dario Knezevic (-) alig volt játékban, míg Ognjen Vukojevic (-) válogatottságainak számát gyarapí­totta. ■ Két nagy kapushiba - két gól. A helyzeteket tekintve az 1-1-es végeredmény igaz­ságosnak mondható, ami a magyar válogatottat illeti: az Erwin Koeman irányította csapat ismét stílusos játékkal örvendeztette meg a lelkes közönséget a Szusza Ferenc Stadionban. Azt mondják a magyar futball leg­nagyobb szakértői: elég egy pici siker, és a közönség újra a csapat mellé áll. Legyen az bármelyik klubcsapat sikere a nemzetközi porondon, vagy legyen a váloga­tott egy-egy kiugró eredménye, újra megtelnek a lelátók, a druk­kerek lelke pedig hittel, remény­kedéssel. Szombat este kiderült, hogy a fenti tételben rengeteg igazság van. Már két órával a magyar-horvát barátságos (Eb­felkészülési) mérkőzés előtt fel­bukkantak a Váci úton olyan gép­kocsik, amelyek ablakában piros­­fehér-zöld zászlók lobogtak. So­rok a büfék előtt, a nagy melegre való tekintettel szépen fogyott a sör. Úgy érezhette magát az em­ber, mint amikor igazi futball­meccsre készült. Mondani sem kell, a mi sajátságos magyar foci­­viszonyaink között mennyire el­szoktunk ettől. Noha nem volt telt ház, régen volt a Megyeri úti stadionban ennyi ember, és már a bemelegítésnél, majd a magyar kezdőcsapat bemutatásánál ér­ződött, az emberek megint hisz­nek a csapatban, és képesek ki­lencven percen át buzdítani. Egy héttel azután, hogy Erwin . A csatárként játszó Huszti Szabolcsot (11) nem kímélte Robert Kovac NL-KRITIKA A MECCSRŐL Erősíteni kell a védekezést ■ Noha a védelem összetételén változtatott, a támadások terve­zését a horvátok ellen is ugyanar­ra a négyesre bízta Erwin Koeman, mint a múlt szombaton a görögökkel szemben. Ezúttal is a klubjában rendre a szélekről (fő­leg a bal oldalról) induló Huszti Szabolcsot tolta fel a Gera Zoltán, Hajnal­ Tamás, Dzsudzsák Balázs támadósor elé, azaz a Hannover légiósának láthatóan hasonló fel­adatot adott a kapitány, mint egy hete a Puskás-stadionban. Huszti Szabolcs a labdafelhozatal során ellépett az őt őrző hátvédtől, és a rápasszolt labdát egy érintéssel készítette le a felfutó középpályá­soknak. Nem is volt gond a táma­dófocival, több ígéretes akciót is vezetett a válogatott az első fél­időben, a védelem azonban bi­zonytalankodott. Bodnár László rossz felszabadítási kísérletei, Bo­dor Boldizsár helyezkedési megin­gásai s a vendégek vezető gólja előtt Fülöp Márton kapus határo­zatlansága bizonyította, hogy en­nek a csapatrésznek sokat kell ja­vulnia még a vb-selejtezőig. A szögletszituációk kivédekezése terén is fejlődni kell: szinte minden beadás után gólveszély alakult ki a magyar kapu előtt. Erwin Koeman pedig a támadósor megerősítésé­től várt sikert az utolsó fél órában, és egy vérbeli csatárt - Orosz Pé­tert - is pályára küldött, a győzel­met azonban nem tudta megsze­rezni Magyarország. A csapat tel­jesítménye viszont továbbra is ígé­retes. *

Next