Nemzeti Sport, 2008. november (106. évfolyam, 299-327. szám)

2008-11-02 / 299. szám

JEGYZET TÓTH ANITA Tűz és víz Az egyik forrófejű, a másik nyugodt alaptermészetű­­ mint a tűz és a víz, annyira különböznek Az egyik üstökösként robbant be a száguldó cirkuszba, s rögtön a középpontba került (nemcsak fekete bőrszíne, hanem vehemens természete miatt is), a másik évek óta ál­landó szereplője a világ legnépszerűbb autós sorozatának, s bár iszonyúan gyors, amolyan se hús, se hal típus - ha ideges, akkor is maximum ötvenet ver a szíve percenként. Lewis Hamilton és Felipe Massa - kettejük párharcának je­gyében telik ez a hétvége, ők képviselik az új generációt, s bármelyikük kerül ki győztesen a végső csatából, új világ­bajnoka lesz a Formula-1-nek, ez teljesen biztos. Brazíliában csapnak össze utoljára, Massa hazájában, ahol Ayrton Senna óta nem tombolt ekkora F1-es láz. Az „őrü­let” kiváltó oka pedig egy apró termetű, szerény fiatalem­ber. (Itt kell megjegyezni, kevesen gondolták, hogy a brazi­lok valaha egy McLarenben ülő, sárga bukósisakot viselő pilóta ellen drukkolnak - pedig megtörténik. Semmiféle empátiát nem vált ki, hogy a külső jegyek a Senna-korsza­­kot idézik, hiszen az ellenfél egy vérbeli brazil.) Hamilton eddig jól viseli a terheket. Azt, hogy oroszlánket­recbe dugja a fejét, azt, hogy mindenki a tavalyi esetet em­legeti, amikor ugyanilyen jó helyzetből bukta el a vb-trófe­­át, s azt, hogy fekete macskát (szerencsére nem élőt, ha­nem játékot) vágtak hozzá viccből egyik támogatója Sao Pauló-i rendezvényén. Hogy melyikük győzelme tenne jobbat a sportágnak? Bernie Ecclestone, az F1 mindenható ura tavaly azt mond­ta, az első fekete világbajnok új lendületet adhat, csak az a kár, hogy nem zsidó. Aztán amikor közölték vele, hogy a muzulmánok többen vannak, helyesbített: kár, hogy nem muzulmán. Persze ez csak tréfa, de minden tréfa fele igaz - főleg ha egy olyan gigantikus üzletről van szó, mint az FI. Az üzleti érdekek tehát Hamilton mellett szólnak, a mérleg másik serpenyőjében azonban ott van, hogy aligha a brit a mezőny legnépszerűbb tagja. Megosztó személyiség: agresszív stílusa egyeseket lehengerel, másokat taszít. Utóbbiak Massa pártjára álltak, még akkor is, ha eddig nem kedvelték különösebben. A szimpátia és az üzleti érdekek azonban ezen a hétvégén a háttérbe szorulnak, s főszerepet kap a sport. Interlagosban csak az számít, a két fiatalember közül ki lesz az, aki jobban bírja cérnával a 71 körös, 305.909 kilométeres versenytávot. Bármelyikük lesz is az, megérdemli a világbajnoki címet. FOTÓ:REUTERS/MICHAEL DALDER Ebből V^jOfl ITtl feSZ? TALMÁCSI GÁBOR gyorsasági motoros világbajnok MEGMONDOM A MAGAMÉT... ► Lewis Hamilton azzal a plusz lelki teherrel száll harcba a világbajnoki címért, hogy legfőbb riválisán, Felipe Massán hazai környezetében, őrjöngő brazil drukkerek előtt kell felülkerekednie. Talmácsi Gábor egy évvel ezelőtt hasonló cipőben járt - azt kérdez­tük tőle, vajon mennyire nehéz úgy versenyezni, hogy az ember nem feltétlenül a győzelemre hajt, ráadá­sul mindezt az ellenfél pályáján? Mindkettőjükre nagy nyomás nehezedik, de Hamilton van könnyebb helyzetben. Mert végül is mit tehet Mássá? Min­dent föltesz egy lapra, és vagy hibázik, vagy nyer, de legalább megpróbálja. Illetve van még egy lehetőség: a Ferrari-csapat ugyanazt a taktikát követi, mint tavaly velem szemben Faubel, vagyis megpróbálja feltartani Hamiltont, de annak meg kiszámíthatatlan a végkimenetele. Hamiltonnak ezzel szemben okosan kell autóznia, és nem hiszem, hogy gond lesz vele, mert szerintem tanult a Japán Nagydíj rajtjánál tör­tént féktávos ügyből - már korántsem annyira forrófejű, mint régebben. S hogy nehéz-e győzelmi kényszer nélkül verse­nyezni? Könnyebb, mint győzelmi kényszerrel. Hamiltonnak nem kell rizikót vállalnia, de ha beállítanak neki egy olyan autót, amelynek elég gyors a ritmusa ahhoz, hogy nyolcvan­százalékos teljesítménnyel is nyerni lehessen vele, akkor sen­ki sem kérheti arra, hogy vegye vissza a gázt. www.nemzetisport.hu SOPRONI LIGA 13. FORDULÓ _______________ Már szent a béke Waltner Róbert az egységnek tulajdonítja a jó futballt A mérkőzésről tudósított: ■ KECSKÉS ISTVÁN Waltner Róbert ismét hátára vette a Zalaegerszeget: az ősz első felében sokat mellőzött csatár Glank Jánosnál érzi a bi­zalmat, amit az Újpest ellen pén­tek este két góllal hálált meg. A találkozót követően érthető­en sokan voltak kíváncsiak Waltner Róbert véleményére, mert újra főszereplővé lépett elő az elmúlt hetekben. Supka Attila nem kedvelte annyira, az őszi idényben igen kevés mécs­eset játszott végig, de most egy­re jobban magára talál: az előző fordulóban Nyíregyházán szer­zett gólt, most pedig kétszer betalált a lilák kapujába. „Csank János érkezése óta na­gyot fordult velünk a világ -kezdte a legutóbbi gólkirály. - Egészen más a hangulat, sokkal egységesebb a csapat, eltűntek a belső ellentétek. Igaz, fizikailag még nem vagyunk a csúcson, és taktikailag is nagyon sok elemet kell gyakorolni. Pillanatnyi helyzetünkben pedig jó ered­mény a kettő kettő, hiszen az Újpestben olyan futballisták ül­nek a kispadon, akik nagyon sok csapatban alapemberek lennének. ” A csatárt persze saját teljesít­ményéről is kérdeztük, hiszen korábbi újpesti futballistaként volt csapata ellen duplázott. „Az első gólnál nem volt ne­héz dolgom, Roguy Meyé lövé­se után a kipattanó labdát ér­tékesítettem - emlékezett vissza Waltner Róbert. - A ti­zenegyesnél tudtam, hogy Balajcza Szabolcs készül belő­lem, talán azért is koncentrál­tam kicsit hosszabb ideig. Biztosra akartam menni, mert tartoztam annyival a közönségnek és a csapatnak is, hogy döntő pillanatban nem hibázom. Sikerült kilő­nöm a jobb alsó sarkot, és ak­kor szinte kiszaladtam a vi­lágból. Édes, de milyen édes teher volt, amikor az egész csapat a hátamon feküdt a gól után... Biztos vagyok ben­ne, hogy a lendület megma­rad, és bizonyítjuk, hogy igen­is jó csapat a ZTE. ” A találkozó krónikájához tar­tozik, hogy bár több mint hat­ezren vettek jegyet, a két tábor pedig nem különösebben szí­veli egymást, egy-két pályára dobott görögtűztől eltekintve békés volt a meccs, a rendőrök senkit sem állítottak elő. a 4. perc: Kabát végzett el sza­badrúgást a jobb oldalról. Beívelé­se után Szamosi fején megcsú­szott a labda, Rajczit és Liptákot megelőzve Korcsmár négy méter­ről jobbal a kapu jobb oldalába lőtt. 0-1 24. pare Korcsmár röviden fejelte haza a labdát, Meyé így kilé­pett a jobbösszekötő helyén, és 15 méterről lőhetett is, ám Balajcza kiütötte a labdát. A kipattanóra érkezett Waltner, s jobbal hat mé­terről a kapu közepébe lőtt. 1-1 42. perc: Bozsics ívelte előre a labdát, a leshatáron kilépő Mijadinoszki jobbal azonnal kö­zépre adott, az érkező Rajczi jobb lábáról pedig hat méterről a bal alsó sarokba pattant labda. 1 -2 66. perc: Waltner tört előre a bal oldalon, Lipták lerántotta, Kassai Viktor játékvezető sárga lapot adott Liptáknak, akinek ez már a második volt. 71. percs Meyé betört a tizen­hatoson belülre, Cutuk utánaug­­rott, és mindenki meglepetésére a földön fekve kézzel belekapott a labdába, 11-es. Waltner jobbal a jobb alsó sarokba lőtt. ▲ Waltner Róbert első gólja után még csak a fél csapat borult a csatár nyakába, az egyenlítést követően az egész ZALAEGERSZEG—ÚJPEST 2-2 ZTE: Vlaszák - Kocsárdi, Varga R., Miljatovic, Szamosi - Sluka, Máté P., Davidov, Hajdú N. - Waltner, Meyé. Csere: Davidov helyett Petneházi a 60., Szamosi helyett Horváth A. a 74., Hajdú N. helyett Alomerovics a 84. percben Vezetőedző: Csank János ÚJPEST: Balajcza- Dudics, Lipták, Korcsmár, Mijadinoszki - Bori, Bozsics, Sándor Gy., Pollák - Kabát, Rajczi. Csere: Rajczi helyett Cutuk a 69., Sándor Gy. helyett Foxi a 76., Bori helyett Jucemar a 77. percben Vezetőedző: Szentes Lázár Zalaegerszeg, 6431 néző Gólszerző:Korcsmár(0-1)14.,Waltner(1-1)a 24.,Rajczi(1-2)a 42., Waltner (11-esből, 2-2) a 71. percben.Sárga lap: Dudics (reklamálásért a 21.), Waltner és Lipták (kakaskodásért) a 27., Szamosi (buktatta Rayczit) a 63. Bozsics (reklamálásért) a 73. percben.Kiállítva: Lipták a 66. percben.Szögletarány: 4:4 (2:3). Játékvezető: Kassai Viktor (8). Összességében jól látta el feladatát, az újpestiek második góljánál lest láttak a hazaiak, de a játékvezető a közelben állt. Asszisztensek: Erős Gábor, Vámos Tibor MESTERMÉRLEG Csank János:­­ Jó meccs volt, nagy feszültséggel. Néhány játékosomnak még az erőnlétével akadt problémája. Elégedett vagyok a döntetlennel, hiszen a liláknak nagyszerű keretük van, szinte minden poszton két hasonló tudású játékosuk van. Szentes Lázár: - Nehéz volt az öltözőben megnyugtatni a játékosokat, rám is átragadt picit a hangulat. Zavaros mérkőzésen született meg ez az eredmény. (1-2) AZ ML JÁTÉKOSÉRTÉKELÉSE ZTE Vlaszák Géza Az első vendéggólnál bent ragadt a gól­vonalon, talán a másodiknál is kiléphe­tett volna. Kocsárdi Gergely 6 Lezárta a folyosót, gyakorlatilag meg­szüntette az Újpest bal oldalát. Varga Róbert 4 Rajczi Péter góljához asszisztált. Matej Miljatovic Az első vendéggóllal kapcsolatban le­hetnek még rémálmai, de ezenkívül ma­gabiztos volt. Szamosi Tamás 5 Sokat dolgozott, de rendkívül rossz megoldást választott az első lila találat előtt. Marian Sluka 6 Sokat futott, és hasznosan játszott. Máté Péter 8 A játéka nem volt látványos, de rengete­get dolgozott. Milan Davidov­a Beleszürkült a mezőnybe, tehetsége megint nem domborodott ki. Hajdú Norbert Talán rövidebb meccsre készült, jól kez­­dett, aztán eltűnt a mezőnyben. Waltner Róbert jó reklámja a futballnak, kevés lehető­ségéből kettőt kihasznált. Roguy Meyé . Mindkét hazai gólt ő készítette elő, s ezenkívül is voltak igen veszélyes megol­dásai. A CSERÉK közül Petneházi Márk (5) szür­kén futballozott, Horváth András (-) már nem tudott sokat hozzátenni a meccshez, és mire megtanultuk Kemal Alomerovics (-) nevét, vége lett a talál­kozónak. ÚJPEST Balgjcza Szabolcs : Volt néhány nagy védése, s ha egy kicsit nagyobb a kesztyűje, kivédi a büntetőt is................................................ Ivan Dudics 6 Látszott rajta, hogy motivált, és bizonyí­tani akar volt csapata ellen. Lipták Zoltán 4-2-2 Két sárgát kapott Waltner Róberttól. Az első nagy butaság volt, a második csak kicsi. Korcsmár Zsolt egy helyzetét kihasználta, védőként azonban nagyot hibázott. Mirszad Mijadinoszki­j A magyar mezőny egyik legtöbbet tá­madó védője, aki hátul is figyel. Bori Gábor Sokat vállalt, mégis hiányzott belőle a lendület. Mario Bozsics 8 Előkészítette a lila-fehérek második gól­ját, s összefogta az Újpestet. Sándor György : Kiváló labdái voltak, sokat is mozgott.­­Pollák Zoltán 5 Nem tudott valódi szélső lenni, csak el­vétve tűnt fel. Kabát Péter : Ezúttal kevesebb veszélyt jelentett a ka­pura, mint korábban. Rajczi Péter 6 Jól futballozott, csípett, rúgott, hara­pott, ráadásul még gólt is szerzett, többet ennél nemigen tudott volna tenni. A CSERÉK közül Josip Cutuk (-) első lab­daérintése után büntetőt rúgott a ZTE, Foxi Ketheroama (-) nem tudott új len­dületet hozni, Jucemar (-) pedig csak epizodista volt. A LELÁTÓRÓL NÉZVE Jó mérkőzést láttunk. A lila-fe­hérek kerete jobb, a ZTE pedig egyre egységesebb. Taktiku­­sabbak voltak a hazaiak, ezzel egalizálták a játékosok közötti tudáskülönbséget. Ez a meccs is igazolta, hogy Waltner Ró­bert posztjához nem szabad hozzányúlni, ő igazi befejező csatár. Ha hagyják, rúgja a gó­lokat, most is tette a dolgát. Fi­zikailag egyértelműen a ven­dégek voltak a jobbak, de az összkép alapján a döntetlen reális eredmény. GLÁZER RÓBERT az Újpest és a ZTE volt edzője, a Hévíz szakmai vezetője 2-2 NS­MiÍTIKá A MECCSRŐLz OSZTÁLYZAT Négy nagy vendéghiba Nyerhetett volna az Újpest, ha csak eggyel kevesebbet hibázik, de a védők négy nagy bakit követtek el, így két pontot bukott a lila-fehér együttes. Korcsmár Zsolt rossz helyre fejelte a labdát, Lipták Zoltán kétszer szabály­talankodott feleslegesen, Josip Cutukról még senki sem tudja, hogyan vesztette el helyzeti előnyét Roguy Meyével szemben, és miért hozott össze egy büntetőt. Pedig a ZTE ellen kilenc mezőnyjátékossal is lett volna győzelmi esélye az Újpestnek, hiszen erővel jobban bírta a mec­cset. A lila­fehérek azonban kicsit visszavettek, és végül „fogták” az egy pontot, nehogy nagyobb baj legyen.

Next