Nemzeti Sport, 2009. február (107. évfolyam, 31-58. szám)

2009-02-01 / 31. szám

JEGYZET Szívóágon ■ Jó napot kívánok a kedves olvasóknak! Biros Péter egyik nyáktermelő mirigye vagyok, és azért kértem a figyelmü­ket, mert nagyon el vagyok keseredve. Csak képzeljék el! Éjt nappallá téve termelem a mucint (azaz a nyákot), nö­velem a világ legjobb vízilabdázójának szájában lévő nyál síkosságát, hogy könnyítsem a falatképzést és megakadá­lyozzam, hogy lehorzsolja szegénynek a tápcsatornáját a lenyelt táplálék. Elvégre van baja elég: nap nap után rója a kilométereket a medencében, úszik, küzd, lő és győz, ráadásul úgy kellett megnyernie a pekingi olimpiát a válogatottal, hogy ciszta volt a szíve mellett - de végigcsi­nálta. Ám ez nem ér semmit! Kitehetem én a lelkemet is, amíg a csillószőrök mozgását megbénítja a füst, és a hörgő kevesebb levegőt enged át! Ha a világ összes nyakját megtermelem Petinek, akkor sem örülhetek felhőtlenül, amíg a légzőizmokban a kollégáknak nagyobb munkát kell elvégezniük! Peti ugyanis el-elszív egy cigarettát. Vagy kettőt. Ezzel mérgezi magát, rombolja saját pályafutását és imázsát azok előtt, akik már kisgyerekként felnéznek rá. Nem veri nagydobra az ügyet, nem csinál neki reklámot, de nem is­­ titkolja: aki tudni akarja az ilyesmit, úgyis megtudja. Ha­­ pedig sokan megtudják... „Amíg a Fácán nem gyújt rá, én sem teszem!” - utasítot­­­ták el eddig sorra a felkínált spanglikat az egri gimnáziu­mok vécéiben a diákok, akik most egymás után nyúlnak­­ a bagóért. „Tedd le azt a cigit, vagy nem táncolok veled, még a Biros se gyújt rá soha!” - kapták meg korábban a ti­zenéves szépségkirálynők az ország minden diszkójában, akiket ezentúl viszont füstszagú egyetemisták visznek ágyba párosával. „Apu és anyu is füstöl, mint a gyárké­mény, de nekem Peti tette be az ajtót” - vallja meg a fülön csípett napközis. És ez mind a főnököm hibája! Úgyhogy higgyék el, Biros Péter nyáktermelő mirigyének lenni nehéz kenyér - el kell fogadnom, hogy egy ilyen felelőtlen fráternek dolgozom. De még mindig jobb nekem, mint neki: én ugyan nem vagyok a világ legjobb nyáktermelő mirigye, nem szárnyalom túl évről évre saját határaimat, nem fakasztok könnyekre milliókat - de leg­alább nem ítélnek el egyetlen apró hibám miatt, és nem állítanak pellengérre olyasmiért, amit társadalmi szinten kellene kezelni. m FOTÓ:REUTERS/AHMED JADALLAH Árnyékgolf 7* MEGMONDOM * A MAGAMÉT... ► Nem szívesen beszélnek róla, nem verik nagy­dobra, mégis köztudomású, hogy a dohányzás az aktív sportolók körében is létező probléma. De egyáltalán: probléma? Képes-e megfelelő teljesít­ményt nyújtani az a labdarúgó, kézilabdázó, atléta, aki a verseny előtt elpöffent egy-két szál cigaret­tát? A fenti kérdésekről és a téma itáliai kezelésé­ről az olasz másodosztályú Avellino 19 éves magyar labdarúgóját, Komán Vladimírt kérdeztük. ► Olaszországban szinte minden játékos dohányzik. Természetesen nem az edzéseket, meccseket megelőzően, és nem is az edzők orra előtt. Lehet, hogy meglepő, amit mondok, de a legnagyobb klubokban is ugyanúgy cigarettáznak. Itt az egyesületek nem szólnak bele abba, ki mit csinál magánember­ként, nem ismerek olyan esetet, hogy a dohányzás miatt bárkit is megbüntettek volna. De miért is kellene elítélni valakit e rossz szokása miatt, ha ezzel együtt mondjuk a Juventusban vagy a Milánban hétről hétre jó teljesítményt nyújt? Biztos, hogy árt a cigaretta, de ez Olaszországban ugyanúgy hozzátartozik a min­dennapokhoz, mint a kávé, amiből egyesek tízet is megisznak egy nap. Hogy én dohányzom-e? Nem, én nem élek vele. NVIDPPVlf­AZA­FlWAMPPIFiwPC­­ Sohasem szabad lebecsülni az ifiket A fiatalok újfent bizonyították, hogy lehet rájuk építeni . BODNÁR TIBOR E heti negyedik előkészületi mérkőzését is lejátszotta a Nyíregyháza Spartacus. A piros-kékeknél ugyanaz a csapat szerepelt, amelyet Debrecenben kissé lekezeltek a vezetők, ám a fiatalok a Szolnok ellen is igazolták, hogy lehet rájuk építeni. Egy gonddal kevesebb. A pénteki, Nagyszalonta elleni edzőmeccsen kiállított hondu­­rasi Luis Ramos a sportheti­lapban azt nyilatkozta, hogy a nyíregyházi klubvezetők elvet­ték a kocsiját, emiatt napjában többször húszperces sétára kényszerül albérlete és a sta­dion között, ami ebben a nagy hidegben kimeríti őt. Az eset­ről a nyíregyháziak klubmene­dzsere, Révész Attila elmondta, az egyik helyi autókereskedés a gazdasági válság miatt le­mondta a további támogatást, és bekérte a játékosok rendel­kezésére bocsátott autókat. A megoldásra azonban nem kell sokáig, várni - azaz­­Luis Ra­­mosnak sem kell már sokáig gyalogolnia és fáznia... -, mert hamarosan egy másik márka­­kereskedés révén hozzájuthat az autóhoz. Egy üggyel kevesebb. Szerdán kissé meglepődtek a nyíregyháziak a debreceni fogadtatáson, és azon, hogy kissé lekezelték a fiatal gárdát, amelyik a Loki ellen szerepelt. A DVSC a pályán nem tudott elégtételt venni a sérelmek miatt (mondván, a gyengének tűnő ellenféllel szemben nem kaphatnak tiszta képet a tesz­telt futballistákról), szombaton pedig ugyanez a nyíregyházi garnitúra igazolta: nem a vélet­len műve volt a Debrecenben elért 1-1-es döntetlen, hiszen a másodosztály Keleti csoportjá­nak ezüstérmesét, a Szolnokot verte meg meggyőző különb­séggel és teljesítménnyel. Egy büntetéssel kevesebb. „Íme, az újabb ékes bizonyí­ték arra, hogy nálunk nincs két csapat, csupán egy, bőnek mondható keret"-mondta a le­fújás után láthatóan elégedett Révész Attila. A klubmenedzser most vidámabbnak tűnt, mint pénteken, amikor a Nagysza­lonta elleni edzőmeccs szünet­ében ezereurós büntetést he­lyezett kilátásba a csapatnak, ha a folytatásban nem javul a játékosok futóteljesítménye. . A pénzt végül nem kellett összeadniuk Zabos Attiláék­­nak... „A fiatalok is ugyanazt a munkát végezték el, mint a nagyok, és ennek már látható pozitív hatása van a teljesítmé­nyükre - folytatta a nyíregyhá­zi szakember. - Biztos vagyok benne, hogy néhányan bemu­tatkoznak a tavasszal az élvo­nalban. Persze rutint kell még szerezniük, de erre ott vannak az NB III-as meccsek. Egyébként ha nem bíznék ezekben a játéko­sokban, és nem tudnám róluk, hogy tehetségesek, nem tettem volna ki őket annak, hogy eset­leg nagy vereségbe szaladjanak bele Debrecenben vagy éppen a Szolnok ellen. ” A találkozó harmadik gól­ját a mindössze 17 esztendős Batizi-Pócsi Balázs szerezte, az elsőt pedig Robert Jakob. Utóbbi nem a fiatal tehetsé­gek kategóriájába tartozik: Aradról érkezett próbajáték­ra. Nem jött egyedül, társa, Florin Dan - aki korábban öt esztendőn át erősítette az ősz­szel a Bajnokok Ligájába jutó CFR Clujt - a mérkőzés első félidejében kapott lehetősé­get. A román második ligá­ban szereplő UT Arad anyagi nehézségekkel küzd, így vál­tak szabaddá a középpályán bevethető játékosok, akiknek további sorsáról a jövő héten határoz a klubvezetőség.­­ A debreceni döntetlen után a Szolnokot könnyedén győzték le a fiatal nyírségiek _ NYÍREGYHÁZA SPARTACUS, SZOLNOKI MÁV FG 3~0 __| 7(0-0) Nyíregyháza, 100 néző. V: Sándor Cs. NYÍREGYHÁZA: Lazareanu - Odro­­béna (Orgován Gy.), Hegedűs T. (Farkas M.), Nánási, Tóth Gy. (Pén­tek) - Oláh D. (Markos), Bakos B. - Szilágyi N. (Lakatos L), Dán (Jakob), Varga K. - Nagy D. (Batizi- Pécsi) SZOLNOK: Rézsó (Kolláth) - Mile (Blaskovits), Antal, Kőkúti, Balogh P. - Zana (Tisza K.), Kerényi G. Kis K. (Tóth N.) - Széki (Bujáki), Ger­mán (Freud)—Kotula G. Jakob, Nagy D. Batizi-Pócsi JÁTÉKOSSORS KÜLFÖLDÖNt____________________________________________ Áruló, rossz és fekete bárány Izing Martin szerint nem miatta rúgták ki Bognár Györgyöt Felcsútról ■ „Nem igaz, hogy miattam rúgták ki Bognár Györgyöt Fel­csútról” - szögezte le érdek­lődésünkre Izing Martin. Ne­vezett fiatalember 1992-ben született, és másfél éve Fel­­csúton, a Puskás Ferenc Labda­rúgó Akadémián futballozott. Lapunk szombati számában beszámoltunk róla: azonnali hatállyal eltávolították a PFLA szakmai vezetőjét, a korábbi ötvenszeres válogatott futbal­listát, Bognár Györgyöt, aki néhány hete kapta ezt a meg a pozíciót. Az akadémia veze­tői szerint az volt a bűne, hogy nem tájékoztatta őket arról, hogy Izing Martin Belgiumba utazott. Bognár György szerint a korábbi szövetségi kapitány, a PFLA szakmai tanácsadó tes­tület elnökével, Mezey György­­gyel való konfliktusa áll a hát­térben, utóbbi viszont állítja, ő a Fehérvár szakmai igazgatója, így semmi köze Felcsúthoz. „Bognár György igazat mond, egyszer beszéltünk, megkérdez­te, mikor írom alá a profi szer­ződésemet, mire azt mondtam, még gondolkodom ezen, nem szeretném elkapkodni a dolgot" - mondta Izing Martin, és a kér­désre, hogy hova kellett volna aláírnia, rávágta: „Fehérvárra.” Majd hangosan nevetett azon, hogy - Mezey György szerint - Fehérvár és Felcsút között nincs kapcsolat... „Az amatőr szerződés csak Magyarországon köti meg a fia­tal játékosok kezét, de ez a ha­táron túl nem számít, szabadon igazolhatónak minősültem, amikor a Bruges tagja lettem” - mondta a fiatal játékos, aki a fejlődése miatt költözött Bel­giumba. Úgy érzi, így nagyobb hasznára lehet az utánpótlás­válogatottnak - pénteken már a Bruges B-csapatában, a tar­talékok között játszott bajnoki mérkőzést, nála sokkal időseb­bek között. „Mintha az apám ellen ját­szottam volna - tette hozzá Izing Martin. - Tudom, most Felcsúton én vagyok a rossz és a csúf, a fekete bárány és az áruló egyszerre, de nem igazán érdekel. Profi futballista akarok lenni, és ehhez el kellett jönnöm otthonról. ” S.ZS.a L­ízing Martin elment Felcsútról

Next