Nemzeti Sport, 2010. március (108. évfolyam, 59-88. szám)

2010-03-18 / 75. szám

161 SPORTMIX I nemzetisport 2010. március 18., csütörtök 1 TENISZ INDIAN WELLS Federer kikapott! Bagdatiszt kárpótolja a világelső legyőzése a sok kihagyásért •­ MIHÁLYI ANDRÁS Mindig szenzáció, ha valaki elkapja Roger Federert, pláne ha egy verseny elején teszi ezt. Márpedig most ez történt: Indi­an Wellsben Markosz Bagdatisz verte meg a legjobb 32 között. Roger Federer elszenvedte pá­lyafutása első vereségét. Már­mint nem összességében - bár úgy sem jellemző rá, hogy úton­­útfélen kikap, hiszen ebben a naptári évben eddig csupán egy­szer vesztett, még január 8-án Dohában, az akkor csúcsformát mutató Nyikolaj Davigyenkótól szenvedett vereséget hanem a ciprusi Markosz Bagdatisztól, akivel eddig hat alkalommal ta­lálkozott minden idők talán leg­jobb teniszezője, és mind a hat­szor ő győzött. Magyar idő szerint szerda hajnalban viszont nem, ami még akkor is óriási meglepe­tés, ha a svájci ikonnal előfordul, hogy a­­ számára­­ kisebb torná­kon nehezen lendül bele, és ele­inte nem találja a játék ritmusát. Hogy így volt ezzel most is, arra jó példa a román Victor Hanescu elleni bemutatkozó mérkőzése az idén Indian Wellsben, ame­lyen szettet vesztett. A következő fordulóban pedig már meccset. „Karrierem legnagyobb győ­zelme­­ minősítette Bagdatisz 5:7, 7:5, 7:6-os diadalát, amely majdnem két és fél órás csatá­ban született meg. - Azt hiszem, ez mindent elmond. Nagyon boldog vagyok. Rengeteg érzelem tör most elő belőlem. Nagyon sok meccset veszítettem már el az él­játékosok ellen, és ezekért jelent kárpótlást egy ilyen találkozó megnyerése, főleg azok után, hogy két évre kiestem a vérkeringésből, és hogy oly sok nehézséggel kellett megküzdenem. Nagy pillanat ez nekem. Próbálom kiélvezni. ” Úgy tűnik, az általa is említett szűkebb esztendők után újra jó éve van az Australian Open 2006-os döntősének, aki volt már nyolcadik is a világranglis­tán. Most megint felzárkózófél­ben van az elithez, már 33., és bravúrgyőzelmével újabb érté­kes ATP-pontokat gyűjtött. De meg is dolgozott értük - nem­­úgy, mint a rangsorban kettővel mögötte álló Viktor Troicki. A szerb ugyanis kiemeltként erőnyerő volt az első fordulóban, a másodikban az első játék után feladta ellene az uruguayi Pablo Cuevas, majd a harmadikban már ki sem állt ellene Davigyenko. Előbbi a háta, utóbbi a csuklója miatt dőlt ki a sorból, Troicki pe­dig immár a legjobb 16 között jár úgy, hogy összesen öt percet sem kellett hozzá a pályán töltenie.­­ FÉRFITORNA ATP-1000-ES TORNA, BNP PARIBAS OPEN, INDIAN WELLS (4 500 000 dollár, kemény pálya) Egyes. A kiemeltek eredményei. 3. forduló: Bagdatisz (ciprusi, 27.)—Fe­derer (svájci, 1.) 5:7,7:5,7:6; A. Murray (brit, 4.)—Russell (amerikai) 6:3,7:5; Söderling (svéd, 6.)-F. López (spanyol, 28.) 7:6,6:4; Roddick (amerikai, 7.)-De Bakker (holland) 6:3,6:4; Tsonga (fran­cia, 9.)-Montanes (spanyol, 24.) 4:6, 6:3,6:3; Robredo (spanyol, 18.)—Sela (izraeli) 6:3,6:0; Melzer (osztrák, 22.)—Greul (német)játék nélkül a. m h i rH ív?? 1 ul Rí HI £1ITi í Ei * i rffe*.-. Bilink m »T» r<1 KlKA-LOiy Kg - _ SZOLGÁLTATÁSV. PARALIMPIA \__ Dani itthon, Koleszár34. ■ Mozgalmas napja volt szerdán két téli paralimpi­­konunknak: előbb a Dani Gyöngyit (is) szállító repü­lőgép landolt Ferihegyen, hogy onnan egyből kórház­ba szállítsák a kettős láb­szárcsonttörést szenvedő versenyzőt, majd magyar idő szerint este Koleszár Ba­lázsra irányult a figyelem, aki második, egyben utolsó számában rajtolt Vancou­verben. Az állók óriás-műlesiklá­sának csak az első futama ért véget lapzártánkig, de szerencsére a mi fiunk nem járt úgy, ahogyan hétfőn műlesiklásban, vagy aho­gyan most is jártak kilencen, vagyis nem esett ki, végig tudott menni a pályán, hat vetélytársat meg is előzött. A hivatalos eredménylista sze­rint a 34. helyen zárta az első kört, 17.48 másodperccel el­maradva az első helyezett német Gerd Schönfeldertől, 53 századdal lassabban tel­jesítve a távot, mint az előtte lévő horvát Zlatko Pesjak, és több mint hat másodperc­cel gyorsabban, mint a köz­vetlenül mögé rangsorolt ausztrál Nicholas Watts. A második futamról és Kole­szár végső helyezéséről csak pénteki számunkban tu­dunk beszámolni. Visszatérve Danira, ő sú­lyos sérülése ellenére jól bírta a hosszú, fél világot átszelő, frankfurti átszállás­sal tarkított utat, amelyet a Magyar Paralimpiai Bizott­ság elnöke, Gömöri Zsolt kí­séretében tett meg. Műtétre előreláthatólag nem lesz szüksége, viszont nyolc hét pihenő vár rá, és csak azután kezdheti meg az edzéseket „nyári” sportágában, a kere­kes székes vívásban. M.A.H eredmények: ATLÉTIKA ► NEMZETKÖZI VERSENYEK LUGANO. Nők, 20 km gyaloglás: ...11. Varró Katalin (magyar) 1:36:16 SLAVONSKI BROD. Férfiak. Félmarato­ni: 1. Tóth László (magyar) 1:08:40, ...4. Tóth Tivadar (magyar) 1:09:20, ...6. Balogh István (magyar) 1:11:07, 7. Horváth Béla (magyar) 1:12:03 SAKK ► 11. EGYÉNI EURÓPA-BAJNOKSÁG, RIJEKA Nyílt verseny (svájci rendszer, 408 részt­vevő, 11 forduló), 11. forduló: Sokolov (bosnyák, 2638)—Almási Zoltán (ma­gyar, 2720) 0:1, Berkes Ferenc (magyar, 2659)-Lutovsky (izraeli, 2650) döntet­len, Gyimesi Zoltán (magyar, 2586)-Najer (orosz, 2665) döntetlen, Európa-bajnok: Jan Nyepomnjascsy (Oroszország, 2656) 9 pont, 2. Zsobava (grúz, 2695) és Tyimofe­­jev (orosz, 2655) 8.5-8.5 pont, ...6. Almá­si Zoltán (Magyarország) 8, ...23. Berkes Ferenc (Magyarország) 7.5, ...54. Gyime­si Zoltán (Magyarország) — Nők (svájci rendszer, 158 résztvevő, 11 forduló), 11. forduló: Hoang Thanh Trang (magyar,2487)-Romanyko(orosz,2409) döntetlen, Kovanova (orosz, 2385)— Schneider Veronika (magyar, 2314) dön­tetlen, Radziolka (lengyel, 2311)—Papp Petra (magyar, 2263) döntetlen. Európa­­bajnok: Pia Grämling (Svédország, 2523) 9 pont, 2. Viktoria Cmilyte (Litvánia, 2485) 8,5,3. Socko (lengyel, 2465), T. Koszince­­va (orosz, 2524), Sebag (francia, 2506), Zsukova (ukrán, 2492) és Dembo (gö­rög, 2457) 8-8, ...19. Hoang Thanh Trang (Magyarország) 7, ...33. Schneider Ve­ronika 6.5, ...78. Papp Petra (Magyaror­szág) 5.5 A második és harmadik helyekről a csü­törtöki rájátszás dönt. TENISZ ► NŐI TORNAK WTA-PREMIERTORNA, BNP PARIBAS OPEN, INDIAN WELLS (4 500 000 dollár, kemény pálya) Egyes. Nyolcaddöntő: Wozniacki (dán, 2.)-Petrova (orosz, 16.) 6:3, 3:6, 6:0; Gyementyjeva (orosz, 4.)-Rezai (fran­cia, 19.) 6:3, 6:3; A. Radwanska (len­gyel, 5.)-Bartoli (francia, 11.) 6:3, 6:2; Jankovics (szerb, 6.)-Peer (izraeli, 17.) 6:2, 6:2; Stosur (ausztrál, 8.)-Zvonar­­jova (orosz, 12.) 6:2, 7:5; Martinez Sán­­chez (spanyol, 28.)-Wickmayer (belga, 13.) 6:4, 6:4; Cseng Csie (kínai, 18.)-Mo­­lik (ausztrál) 6:3, 4:6, 7:6; Klejbanova (orosz, 23.)-Suárez Navarro (spanyol) 2:6, 7:6, 6:4. Negyeddöntő: A. Radwans­­ka-Gyementyjeva 6:4,6:3 ITF-FUTURE-TORNA, BATH (10 000 dollár, kemény pálya) Egyes. 1. forduló: Jani Réka (magyar, 3.)-Ro­­dier (francia) 6:1,6:7,6:2. Páros. 1. forduló: Jani, Mezak (magyar, horvát)-Barry, Web­­ley-Smith (új-zélandi, brit) 6:0,6:1 VÍZILABDA ► VODAFONE OBI, FÉRFIAK AZ ÁLLÁS ► VODAFONE OB I, NŐK, KÖZÉPSZAKASZ Felsőház. Utánpótlás-válogatott­­-UVSE 8-17 (0-5,2-5,4-3,2-4). Gólszerző: Po­lák, Ráduly 2-2, Major, Mészáros, Domb­­rádi, Zabolai, ill. Molnár T. 5, Bodrogi 4, Kisteleki H, Kocsics 2-2, Pardi, Gaál, Ko­rányi, Adamik. BVSC-Zugló-Diapolo-Után­­pótlás-válogatott 1.14-3 (3-1, 3-1, 3-0, 5-1). G: Somhegyi 5, Farkas, Ráski 2-2, Csabai, Bujka V., Henk, Horváth A., Kiing, ill. Korányi 2, Antal 2.Eger 15 13 1 1 168-105 40 3. Ferencváros 16 12 1 3 161-122 37 4. Szeged 15 10 2 3 152-104 32 5. Szolnok 16 8 4 4 146-123 28 6.Honvéd 15 8 1 6 145-113 25 7.Pécs 16 3 3 10 123-170 12 8. Újpest 15 3 1 11 95-155 10 9. BVSC 15 3 1 11 117-182 10 10.OSC 15 2 2 11 108-1698 11. Szentes 16 1 114 101­9804 1. Dunaújváros AZ ÁLLÁS 8 6 11 116-58 19 2. Szentes7 5 1 1 68-46 16 3.Eger6 3 2 1 53-37 11 4. BVSC7 3 - 4 59-509 5.UVSE7 2 - 5 58-766 6. Utánpótlás-vált.7-- 7 30-1070 ▲ Almási Zoltán Európa-bajnoki hatodik helyezésével kijutott a világkupára FOTÓ: MEGGYESI BÁLINT

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék