Nemzeti Sport, 2010. július (108. évfolyam, 177-207. szám)

2010-07-01 / 177. szám

Dél-Afrika, 16.00,20.30. Iránytű a következő napokra. De vajon szerkesztőségünkben ki mivel vagy kivel köti össze a vb-t? A mi Afrikánkból ez is kiderül. ■ Volt az az átkozott 1996-os Afrikai Nemzetek Kupája Dél-Afrikában. Jött a feldönthetetlen Charles Akonnor meg az utála­tosan tehetséges Abedi Pelé abban a kilencvenes évekre tökéletesen jellemző sárga-zöld-piros-fekete mezében, és Tunézia kikapott. Tragédia volt ez, nem kevesebb, még az előző évi nyaraláskor a bazárban hangos alkudozással megszerzett plüss teve is sírt, ha jól emlékszem. Mert egy hét Nabeulben meg Tuniszban, az a „karthagói sasok” leg­nagyobb szurkolójává teszi az embert, még ha csak tizen­egy éves, akkor is. Vagy annál inkább. Szóval, ott volt az a 2-1-re elveszített csoportmeccs, ami ugyan nem osztott, nem szorzott, mert Tunézia továbbment, de a hozzánk frissiben bevezetett Eurosport csak ezt a vesztett meccset ismételte orrvérzésig, és nem az egyébként szintén vesztes döntőnket. Nekem legalábbis az maradt meg, ahogy Abe­di Pelé rohan és ünnepelteti magát, a tömeg meg ünnepli Ghánát az én Tunéziám helyett. Hát nekem ez az Afrika nem kell, morogtam. Most mégis ott tartok, hogy a Pelé két fiával kiálló Ghána az aktuális kedvenc csapatom. Olaszország ki­esett, Anglia igazából meg sem érkezett, a Nép Rooneyja is otthon lehet már­­ Japánban­­, és mivel Nigéria ezút­tal nem rukkolt ki olyan menő felszereléssel, mint ’94- ben, Tunézia meg, ugye, ki sem jutott, nagyjából csak Ghána maradt. Mert egyetlen Afrikában töltött hét azért Afrika szurko­lójává is teszi az embert, ha nem mondtam volna. * 1930 1934 1938 1950 1954 1958 1962 1966 1970 JÚLIUSI. - AFRIKÁNAK MÉG VÁRNIA KELL Kis híján csodát látott a nápolyi San Paolo Stadion közön­sége: Európa, Dél-Amerika és a CONCACAF-zóna után negyedikként majdnem Afrikának is lett világbajnoki elő­döntőse. Ehhez csak hét percet kellett volna kihúznia Ka-‘ merunnak, hiszen Emmanuel Kunde és Eugene Ekeke góljával a 83. percig vezetett Anglia ellen. Csakhogy Gary Lineker akkor felébredt, a rendes játékidőben egyenlített, a hosszabbításban pedig a négy közé lőtte a „háromorosz­lánosokat”. Kamerun után Szenegál (2002) is hiába pró­bálkozott a bravúrral, az idén pedig Ghána kísérletezik az elődöntőbe kerüléssel az afrikai csapatok közül. 1974 1978 1982 1986 1990 1994 1998 2002 2006 ­ HIRDETÉS • Gillette + ÉRDEKES VB híre: HOLLANDIA - Cruyff nem fizet a brazilokért Ti ^Cw^semmit sem fizetne é rt, üssa a­z1 brazilok mérkőzéseit a világbajnokságon. A holland válo­gatott egykori legendája szerint a dél-amerikaiak Malijából hi­ányzik az évtizedeken át jól megszokott varázslat, mert Dunga, a szövetségi kapitány sokkal defenzívebb együttest épített fel. JAPÁN - Megkezdték a harcot­­A japán közvélemény pozitívan értékeli a nyolcaddöntőben búcsúzó ázsiai válogatott szereplését. A Jomiuri nevű újság szerint a Kék Szamurájok ezzel megkezdték harcukat a világ színpadán, mert míg 1998-ban mindhárom meccsüket elveszítet­ték, most már a kieséses szakaszig is eljutottak. ............. DÉL-AFRIKA - Kedvesebbek a munkáltatók ágbajnokság ideje alatt sokkal jobb lett a légkör­­a munkahelyeken Dél-Afrikában. Ahol lehetséges, megengedik a dolgozóknak, hogy hamarabb hazamen­jenek, illetve néhol tv-képernyőket is felszereltek, hogy délutánonként együtt nézzék meg a vb mérkőzéseit. BIZTONSÁG - Pavlos Joseph szabadon gy fokvárosi bíró szabadon engedte Pavlos Josephet, aki­­az Anglia-Algéria csoportmeccs után bejutott az angolok öl­tözőjébe, és ott összeszólalkozott David Beckhammel. Josephnek 10 dollárt kellett fizetnie, hogy a bíróság ejtse az illetéktelen beha­tolás vádját, és hogy elkerülje az egyéves börtönbüntetést. Cil­hc SZURKOLÁS - Mandela a döntökt Várhatón megjelenik a világbajnokság döntőjén Nelson Mandela, Dél-Afrika első színes bőrű elnöke. A 91 éves politikus - akinek szándékát Bheki Cele dél-afrikai rend­őrfőnök is megerősítette - dédunokája halála miatt lemondta a részvételt a június 11-én megrendezett nyitóünnepségen.­­ANGLIA - Southgate Capello mellett Gareth Southgate szerint nem szabad leváltani Fabio Capellót az angol válogatott szövetségi kapitányi posztról. Az egykori válogatott védő úgy véli, nem az olasz tréner a bűnbak, hogy a szigetország csapata már a nyolcaddöntőben búcsúzott, hanem a játékosok, akik nem álltak készen a feladatokra. STEALTH EGYSÉGBEN AZ ERŐ! LABDAGYŰJTŐ Egy múzeum Ishaq Ismail négy éve még profiként futballozott, ám A hazai vb-stáb tagjai: GALAMBOS DÁNIEL, IZLÁNYI SZABOLCS, KAMLER JÁNOS, MOLNÁR CSABA, MONCZ ATTILA, PIETSCH TIBOR, SOMOGYI ZSOLT, SZELI MÁTYÁS, SZŰCS ANDRÁS, TŐSÉR NORBERT, VOLESZÁK GÁBOR, ZSOLDOS BARNA Hat éve megszállottan kutatja fel és vásárolja meg a labdá­kat, a kontinensen elvileg az övé a legjelentősebb kollekció - de Dél-Afrikában biztosan. Kivételesen megelőzzük a nagy televíziós társaságokat, amelyek ezekben a napokban egymásnak adják a kilincset a Lilium Avenue-n álló háznál, és amelyek ugyanarra kíván­csiak, mint mi: Ishaq Ismail magángyűjteményére, no meg a jelenlegi vb-labdáról, a Jabulaniról alkotott véleményére. Szokás szerint dugó van Johannesburgban, kés­ve érkezünk a legtehe­tősebb városrész (Sand­ten) szélén álló gigantikus méretű családi házhoz, elnézést kérünk, mire házi­gazdánk nevetve előkapja tele­fonját, és mosolyogva mutatja meg a legutolsó bejövő üzenetet: az ESPN stábja kér benne bocsá­natot a csúszásért, jönnek. Jó érzékkel még otthonról le­szerveztük a találkozót, pontosabban a láto­gatást. Ishaq Ismail világ­méretű népszerűségi indexe nulláról az egekbe szökött: né­­hány napja a legje­­­­lentősebb dél-afrikai napilap közölt vele interjút, azóta tizenhat médiakommandó jelent­kezett be nála. A budapesti kapcsolatnak köszönhetően a miénk az első delegáció az indi­ai származású Ishaqnak és tizenhat családtag­jának ott­­honául szolgáló négy­gene­rációs A megszállott gyűjtő becslése szerint kétszáz labda boldog tulajdonosa tol palotában - utánunk az ESPN, a CNN és a Sky elitcsapata teszi tiszteletét nála. Ishaq négy éve még profiként futballozott, a jobb lábbal együtt azonban a karrier is eltört, azóta hobbifocista, megszállott lab­dagyűjtő, ebből eredően kicsit szakértő is: az utóbbit illetően a Jabulaniról, a dél-afrikai világ­­bajnokság hivatalos labdájáról tartott kiselőadása győz meg minket, az előbbiről az emeleti előtérben kiállított kollekció. Elvétve válik meg egy-egy darabtól (a kedvencek­­semmi pénzért), viszont növekvő ét­vággyal vásárol. Kétszázra becsüli a da­rabszámot (a gyűjteményre költött ösz­­szeget viszont nem hajlandó elárulni, első­sorban maga miatt: bele sem mer gondolni, hány randnál állhat a szám­láló), amelyben bőven akadnak kuriózumok. Büszkén eme­li ki a felépít­ményből az „alapkövet”, a múzeum első relikvi­áját, a 2003-as Bajnokok Li­gája-döntőben rúgott szép­séget, aztán a legöregebb eredeti darabot, az 1996-os angliai Európa-bajnokság A Nemzeti Sport helyszíni tudósítói: ■ CSILLAG PÉTER és LIPCSEI ÁRPÁD 1­7 Mikroszkóp alatt a Jabulani Marteen Stekelenburg sokáig Edwin van der Sar árnyékában élte életét, de Bert van Marwijk szövetségi kapitány bizalmától szárnyakat kapott, és most már ő is repíti a világbaj­nokságon éremesélyes oranjét ► 4. oldal Miközben a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a napokban elismerte a világ­­bajnokság hivatalos labdájá­nak tökéletlenségét, és ígérete szerint a torna után leül egyez­tetni a készítőkkel (ez körülbe­lül olyan, mintha egy vacsorán a vendégek távozása után szolgálnák fel az ételt), vi­lágszerte tudósok tucatjai dolgoznak a labulari­­átok megfejtésén. „A probléma részben annak tudható be, hogy a varrások nem kívül, hanem belül találhatók - magyarázta Eric Berton, a marseille-i Mozgástudo­mányi Intézet igazgatóhe­lyettese. - Formája közelít a tökéletes gömbhöz, emiatt a labda és a láb találkozási idő­Könnyen elképzelhető, hogy a kétgólos Elano számára már a negyeddöntő előtt befejező­dött a világbajnokság. A bra­zilok középpályása bokasé­rülése miatt a Hollandia elleni találkozót biztosan kihagyja, de még a jövő héten sem lesz százszázalékos állapotban ► 4. oldal se csökkent, és a pörgetési ha­tás gyakorlatilag megszűnt. Kevésbé száll messzire, vi­szont szitál, és röppályája ki­számíthatatlan.” A szakember ellenpélda­ként a tenisz-, a golf- vagy a baseball-labdát említet­te, amelyek felületi szabálytalansá­gai hozzájárul­nak ahhoz, hogy repü­lési útjuk stabilabb, kontrol- l­á­l­h­a­­­tóbb. A csavarást, nyesést például jelentős részben e­­ tulajdonság teszi lehetővé. A japán cukubai Takesi Aszai Egyetemen el-­­­végzett szélcsatornás tesztek megállapították, a gömb for­ma eredményeként a Jabulani hajlamos menet közben hirte­len lelassulni, jelentősen meg­zavarva kapust és mezőnyjáté­kost egyaránt. „A mostani vb labdája minden elődjénél gyorsabb, mozgása a korábbiaknál ki-­s ismerhetetlenebb” - állapí­totta meg az ausztrál Derek­­ Leinweber, aki az Adelaide­­ Egyetem tudósaként végzett­­ összetett számítógépes kísér­leteket a Jabulanin. Akármire jutnak végül a kutatók, egy biztos: a megtévesztett kapu­sokat, csatárokat nem vigasz­talja az eredmény. . as

Next