Nemzeti Sport, 2011. február (109. évfolyam, 31-58. szám)

2011-02-01 / 31. szám

A sors keze a Mintha egyszer ezt már átéltük volna. Szalai Ádám akkor még nem élt, a magyar futball annál inkább. Válogatottunk fontos világbajnoki selejtezőt ját­szott Koppenhágában hatvankilenc júniusában, amikor egy bizonyos Knud Engedahl ráugrott, rávetődött Albert Flórián lábára. A dán kapus azóta ezerszer bocsánatot kért a súlyos sérülést szenvedett Császártól, ám mi ezzel nem sokra mentünk. Nemzeti csapatunk később Mar­­seille-ben soha el nem felejthető meccsen immár Albert nélkül kikapott, és nem jutott el Mexikóba, a világbajnok­ság helyszínére, az álmok földjére. Most Tobias Sippel intézte el a centerünket. A Kaiserslautern kapusa szinte kísértetiesen hasonló mó­don intézte el válogatottunk centerét, Szalai Ádámot, akit ugyancsak hosszú hónapokra veszített el klubja, a Mainz és persze a magyar futball. A különbség a két sajnálatos sérülés között mégis jelentős: amikor Albert kidőlt, az akkori kapitánynak, Sós Károlynak volt bőven válogatási lehetősége, hiszen akkortájt klasszis csatárok egész sora futballozott az NB I-ben. Most pótolhatatlannak tűnik Szalai Ádám. Egyrészt remek formába lendült, ázsiója, tekintélye hétről hétre nőtt, s nemcsak a Bundesligában, hanem szerte Európában. Egervári Sándornak mégis helyettest kellett találnia, olyan csatárt, akit bátran küldhet az erős, robusztus, labdabiztos holland védők közé. Tököli Attila jó megoldásnak tűnik. Kellően vagány, tapasztalt, a kapu előtt életveszélyes csatár - csakhogy harmincöt esztendős. Mondhatná erre bárki, mit akar vele a kapitány, hiszen hét éve nem szerepelt a válogatottban, sokan már leírták, és talán ő maga is feladta címeres álmait. Aligha hihette volna még egy esztendővel ezelőtt is a paksi sporttelepen, ezer néző előtt, hogy egyszer majd megint kifut több tízezer őrjöngő fanatikus magyar drukker elé. Mert ez a lehetőség immár rajta múlik. Tobias Sippel keze Tököli számára egyben a sors keze is volt, olyan lehető­séggel ajándékozta meg a magyar futball fenegyerekét, amellyel élnie kell. Legyűrve, elfelejtve a vele kapcsolatos előítéleteket. Képes rá - ha ő is akarja. ■ FOTÓ: REUTERS Kettős K. U. MEGMONDOM A MAGAMÉT... ► Egervári Sándor szövetségi kapitány meghívta Tököli Attilát a magyar válogatottba - kérdés, milyen szerepet szán neki. A Szombathelyi Haladás támadója, Kenesei Krisztián nemrég azt nyilatkozta lapunkban a Kecskeméti TE-Ereco labdarúgójáról, hogy joggal nézhetnek föl rá a mai fiatalok, hiszen mindig, minden körülmények között bizonyítani akar.­i. Először is: nagyon örülök, hogy Attila újra lehetősé­get kap a válogatottban, Egervári Sanyi bácsi kitűnő lab­darúgót hívott be a nemzeti tizenegybe. Tököli Attila minden évben jól játszik, a most futó szezonban eddig nyolc gólt szerzett, a Kecskemét ennek köszönhetően mozdult el a kiesőzónából. Még mindig, így, közel a har­mincöthöz is hihetetlenül robbanékony, nagyszerű ütemben fut be az üres területekre és jó százalékban használja ki a gólhelyzeteket. Hogy pótolhatja-e Szalai Ádámot? Gondolom, azért hívta be Sanyi bácsi, mert szeretné szerepeltetni, biztosan pályára lép majd. A Mainz csatára épp az ellentétje Attilának, hiszen a légi­ós magas, erős és erőszakos. Hogy nem bánom-e, hogy nem rám gondolt a szövetségi kapitány? Most, hogy mondja... A tréfát félretéve, nagyképűség nélkül mond­hatom, az egyik legjobb NB I-es csatárnak vallhatom magam, de nem tartom elképzelhetőnek, hogy külde­nek még nekem válogatott meghívót. De most nem rólam van szó... Bízom benne, hogy Egervári Sanyi bácsi hosszabb távon is számol Tököli Attilával - hiszen tudjuk, nem a kor számít, hanem a teljesítmény... r A kapitány gyorsan elöntött . Amit eddig is érzékeltünk, nevezetesen, hogy a magyar futball nem dúskál klasszis csatárokban, azt Szalai Ádám sajnálatos sérülése újra csak megerősítette. Alighanem a honi labdarúgásban dolgozók közös bűne, hogy ilyen cudar a helyzet támadók terén, Eger­vári Sándor szövetségi kapi­tány sopánkodás helyett azon­ban tüzet olt, és a nagy magyar kvízkérdésre, („Ki pótolhatja a mainzi csatárt?”) pontot téve hamarjában eldöntötte, hogy Tököli Attila helyettesítheti a térdszalagszakadást szenvedő centert. „Szerintem vannak a ma­gyar futballnak tartalékai, Németh Krisztián például ha folyamatos játéklehetőséget kap, bizonyíthat, szóval pró­bálom pozitívan megközelíte­ni a helyzetet - bizakodott a kapitány. - Tököli Attila az első számú jelölt Szalai Ádám pót­lására, azt hiszem, a képessége­it senki sem vitatja, az elmúlt évtized egyik legjobb magyar csatára, ráadásul az edzőjével konzultálva is kijelenthetem, kifejezetten jó állapotban van. Mindig is hangoztattam, a ke­ret nyitott, egy-egy sérülés vagy jobb esetben kimagasló telje­sítmény nyomán be lehet ke­rülni. Úgy látom, Attila az, aki ebben a néhány hónapban a leginkább képes lehet harmo­nizálni a középpályásainkkal, aki a mi játékrendszerünkbe a legkönnyebben beilleszthető." Nos, a hollandok elleni elő­adás előtt mindössze egy pró­bára futja, az persze más­ kér­dés, biztosan Azerbajdzsán-e a megfelelő játszótárs a na­rancsmezesek ellen felkészü­lendő. Egervári Sándor szerint ,miután a korábbi MLSZ-veze­tés februárra nem szervezett partnert, nem volt gyerekjáték ellenfelet találni. „Hozzátenném még, hogy az azeriek Berti Vogtsszal a kispa­­don októberben Eb-selejtezőn legyőzték a törököket, vagyis jelentős fejlődést mutat az egy­kori szovjet tagállam futball­ja. Velük játszani jó lehetőség a gyakorlásra, amit vétek lett volna elszalasztani." Ugyancsak aggodalomra ad­hat okot, hogy ismét kevesebb szerepet kapnak kulcsembere­ink: Gera Zoltán a Fulhamben szorult a kispadra, de Koman Vladimir sem alapember egye­lőre a Sampdoriában. „Ez az állapot már a korábbi években is gondot jelentett - sóhajtott fel a szövetségi kapi­tány. - Előnyünk biztosan nem származik belőle... ” Annyiban igen, hogy játék nélkül megsérülni is nehe­zebb. Ha már mindenáron pozití­vak akarunk lenni... m Egervári Sándor régi játékosának ad bizalmat az azeriek elleni meccsen 31:4 H — iBigi mm Ül viliit NÉ* J Visszatérés m Z0MB0RI ANDRÁS Miután a Mainz támadója, Szalai Ádám a Kaiserslautern elleni bajnoki mérkőzésen súlyosan megsérült - a jobb lábában elszakadt a külső térdszalagja -, Egervári Sándor szövetségi kapitány a Kecskeméti TE-Ereco csatárát, Tököli Attilát hívta be az Azerbajdzsán ellen készülő keretbe. A harmincötödik évében járó futballista 1999 és 2002 között játszott a keze alatt a Dunaferrben, a nemzeti együttesbe pedig majd hétévnyi kihagyás után térhet vissza. ► Emlékszik arra a nyi­latkozatára, amit január elején adott a Nemzeti Sportnak? S­ Persze, de mire gondol benne? - kérdezett vissza a KTE horvát­országi edzőtáborában tartózko­dó Tököli Attila. ► Csak mert abban töb­bek között a következőket nyilatkozta: „...bár rég lemondtam magamban a válogatottságról, Sanyi bá’nak nem mondanám azt, hogy nem megyek.” Akkor még nyilván nem sejtet­te, hogy ilyen rövid időn belül újra meghívják majd a legjobbak közé. Meglepte Egervári Sándor a dönté­sével? Viccel? Amikor hét éve nem voltam válogatott? Igen, meg­lepett a behívó, igazából nem számítottam rá, de ettől még nagyon örülök neki. Nem titok, Egervári Sándorral imádtam dolgozni, és bár hosszú évek teltek el a közös munka óta, többször is elmondtam, az ő irányításával bármikor szívesen futballozok. A balszerencsés Szalai Ádám­­ hónapokig nem futballozhat

Next