Nemzeti Sport, 2011. március (109. évfolyam, 59-88. szám)

2011-03-01 / 59. szám

A legenda is odafigyel­ t A Magyar Labdarúgás Fóru­mán felszólalt Fazekas László is, az Újpest kilencvenkétszeres válogatott labdarúgója. A Me­gyeri útiak legendás játékosa sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a támadófutballnak közön­ségcsalogató hatása van, s ezt mindenképpen figyelembe kelle­ne venniük a magyar élvonalbeli csapatoknak, legfőképpen pedig az edzőknek, mert ezzel tudnák visszacsábítani a stadionokba a szurkolókat. Személyes példát említve elmesélte, hogy a belga másodosztályban hét-nyolcezer ember járt ki csapata mérkőzé­seire, s a szurkolók azt is elnéz­ték, ha nem sikerült győzni. „Természetesen követem az Újpest eredményeit. A szombati meccsből azonban csak húsz percet láttam, de kifejezetten tetszett a csapat játéka, mert volt hajtás. Ez is mutatja, megéri fiatal, saját nevelésű fiatalokat alkalmaz­ni, mert ők igazán szerethető csapatot alkothatnak, s ilyen­kor a drukkerek jobban elnézik a kudarcokat is” - mondta Fa­zekas László, aki hozzátette, örömmel vállalna feladatot Újpesten, de konkrét ajánlattal nem keresték meg. m Remek eredmény: 5-3 a fiatalok javára SI A hétvégi fordulóban lejátszott hat bajnokin tizenöt gólt esett, amelynek egyharmadát huszonkét esztendős, vagy annál fiatalabb magyar labdarúgó szerezte (a duplázó Lázár Bence mellett Balázs Zsolt, Eppel Márton, Rubus Tamás), míg a honi mezőnyt elárasztó légiósok közül csupán a grúz Rati Alekszidze (Győri ETO), a horvát Ivan Lovric (Bp. Honvéd) és a szerb Milan Perics (Kaposvár) volt eredményes. Alábbi összeállításunkból kiderül, a 17. forduló során a pá­lyára lépő csapatokban hány légiós, és hány huszonkét esz­tendős, illetve annál fiatalabb magyar játékos kapott lehető­séget edzőjétől. BFC Siófok (3) - Csermelyi Imre (22) Győri ETO (11) - Kiss Máté (19) Újpest (3) - Balajti Ádám (19),Balogh Balázs (20), Lázár Bence (19), Magos Mátyás (18), Rubus Tamás (21), Szokol Zsolt (20), Tajthy Tamás (19) Kaposvár (6) - Balázs Benjámin (20), Kulcsár Kornél (19) Ferencváros (8) - Tóth Bence (21) KTE-Ereco (7) - Bertus Lajos (20), Prekler Csaba (19) Zalaegerszeg (6) - Balázs Zsolt (22), Kovács Gergő (21) Haladás (-) - Simon Ádám (20) MTK (2) - Eppel Márton (19), Frank Richárd (20), Pátkai Máté (22), Szekeres Adrián (21), Tischler Patrik (19) Bp. Honvéd (8) - Debreceni András (21), Sergiu Moga* (19), Nagy Gergő (18) Vasas (3) - Katona Máté (21) Videoton (4) - Elek Ákos (22), Gosztonyi András (20), Lázár Pál (22) *Noha Sergiu Moga román állampolgár, a kispesti Magyar Futball Akadémia növendéke A csapatok neve mögött zárójelben a hétvégén pályára lépő légiósok számát, míg a játékosok neve mögötti zárójelben a fiatalok életkorát tüntettük fel. a iiiiiiiiiiiiiiiiiii|iiiiiiiiii||i! '0010 0120081290010 oi. LABDARÚGÁS 13 2011. március 1., kedd nemzetisport ÍGÉRETES UTÁNPÓTLÁS: Újpesten Mészöly Géza vezetőedző is pontosan tudja, most kell rendet tartania a fejekben INTERJÚ A SZAKVEZETŐ SZERINT NÁLUK NEM FÉLTÉKENYSÉG, HANEM VERSENY VAN A HUSZONÉVESEK ÉS A RUTINOSABBAK KÖZÖTT Barátság helyett tisztelet ■ KECSKÉS ISTVÁN Miközben a Magyar Labdarúgás Fórumán többen is a fiatalok szerepére és velük kapcso­latban az edzők felelősségére hívták fel a figyelmet, Újpesten a bajnoki rajton alig több, mint huszonhárom év volt a csapat átlagéletkora. Hét U21-es korú magyar labdarúgó kapott lehe­tőséget Mészöly Gézától.­ ­ Szinte utánpótlás­edzőnek érezheti magát, miközben a felnőttgárda szakvezetője. • Kicsit más az öltözői hangu­lat, mint amikor én kerültem fel az első keretbe - mondta Mé­szöly Géza. - Mi hárman lettünk egyszerre a felnőttcsapat tagjai, most az első gárda keretében összesen tizenhárom huszon­egy éven aluli labdarúgó van. Ez nem kevés, de nem élezem ki a helyzetet, nincs fiatal és idős já­tékos, csak Újpest van. ► Mi a titka a Megyeri úti fiataloknak? Semmi. Szeretik, amivel fog­lalkoznak, és nagyon élvezik a futballt. Ezt kell visszahozni a magyar labdarúgásba. Van ben­nük érzelem, és ez kiemelkedő­en fontos. Nézzük meg a nyugati képzést, és láthatjuk, hogy szak­mailag nem sokkal jobbak, mint a magyarországi felkészítés. El­lenben amikor a fiatalok bemu­tatkoznak a legjobbak között, nem jönnek zavarba, mindent meg mernek tenni a pályán, mert vannak érzelmeik. Ezt kell meghonosítani. ► Nagyjából egy nappal a mérkőzés előtt tudta, hogy öt U21-es korú magyar lab­darúgót nevez a Kaposvár ellen. Hogy aludt? !” Feszült voltam a mérkőzés előtti éjszaka, de azért félelem­ről szó sem volt. Délelőtt még beszélgettem a kollégáimmal, kérdezték, hogy biztos ez lesz-e a csapat. Nem akartam változ­tatni, már csak azért sem, mert Rubus Tamás volt az egyetlen, akit sérülés miatt tettem be a gárdába. A többiek a téli felké­szülés alatt kivívták a helyüket az együttesben. Visszatérve Ru­bus Tamásra, aki hirtelen lett csapattag, egy pillanatra sem láttam rajta félelmet, sőt a gólja után kiemelkedően futballozott. ► Hogy viselik az idősebbek, hogy a kispadra kerültek?­­ Amikor kiderült, hogy a vé­delem közepén egy huszonegy éves labdarúgó szerepel majd, Böőr Zoltán például azt mond­ta, így indulnak el a karrierek. Takács Zoltán véleménye csak annyi volt, hogy ő azzal játszik együtt, akivel kell. Verseny van és nem féltékenység, ez pedig nagyon fontos. ► Azért sem kiabált a szünetben, mert vigyázott a fiatalok lelkére? !> Nem szabad üvölteni. A győz­ni akarásukra apelláltam, s egy pillanatig sem, még döntetlen­nél, emberhátrányban sem gon­doltam azt, hogy jó az egy pont. Az egésznek az a titka, hogy a második félidő elején elhitték, tudnak futballozni. ► Elvárható a jelenlegi Új­pesttől, hogy sorozatban nyerjen?­­ Ekkora terhet nem szabad rájuk tenni. Lázár Bence, aki szombat este hős volt, a Pápa elleni keddi kupameccsen nem is biztos, hogy kezd. Nem kell azt gondolnia senkinek, hogy megvan a magyar Pelé. A szel­lemiség, ami most uralkodik Újpesten, pozitív, de óvatosnak kell lenni.­­ Odafigyel arra is, hogy az öltözőben ki ki mellett ül? !­ Ez is része annak az összetett munkának, amelyet el kell vé­geznünk. Ambrus Imre, a szer­táros is partner ebben, ő régi motoros, pontosan tudja, mire van szüksége a fiataloknak. Tóth Kálmán gyúró a lelkeket is masszírozza pszichológusként. Kell a sikerekhez két segítőm, Víg Péter és Pálin­kás András, valamint a stratégiai kérdésekben döntő sportigaz­gató Kovács Zoltán munkája is. Ősszel az edzésen levezényel­tem egy meccset a fiatalok és az idősebbek között. Ilyet többet nem csinálunk, mert presztízs­meccs lett belőle. Kicsit bíró­ként bele is kellett nyúlnom a találkozóba, de összehoztunk egy döntetlenközeli eredményt. Tudom, hogy a keret játékosai most nem lehetnek közeli bará­tok, nem járnak együtt pizzáz­­ni, de ettől még egységesek, és tudják, hogy csak az eredmény számít, sí 4 AZ ÉRSZŰKÜLETES ÉLETMINŐSÉG ROMLÁSHOZ VEZETHET ----------­*1 |—­Í­rhálózatunk állapota 1-3 befolyásolja életünket, I—ütőerekben kering az oxigén és tápanyagban dús vér. A vér erekben fo­lyik, a szívtől a test irányába artériákban (verőerek), a szív felé pedig vénákban (visszerek). A vérkeringést fenntartó bármelyik szerv - a szív vagy az érhá­lózat - működésének csökkenése vagy zavara keringési elégtelenséget okozhat. A súlyos betegségek kialakulását sem mindig kísérik a beteg számára felis­merhető figyelmeztető jelek, a tünetek csak előrehaladott állapotban jelentkez­nek. Például az első stádiumú alsó vég­tagi érszűkületet (Fontine-I) csak orvosi vizsgálat derítheti ki. A keringési beteg­ségek a leggyakoribb halálokok és e ha­lálok mintegy harmadában a dohányzás meghatározó szerepet játszik. Nincs ez másképp Magyarországon sem. A do­hányzás, a magas vérnyomás a cukor­­betegség, és a magas vérzsírszinttel járó kórképek, vagy alkati jellemzők képezik a négy legsúlyosabb kockázati tényezőt az érelmeszesedés kialakulásában. A cukorbetegek bőre az átlagosnál sokkal sérülékenyebb. A diabétesz során káro­sodhatnak a bőr idegei, és felléphetnek érzészavarok is. Mivel a fájda­lomérzet csökken, a lábat érő ir­­ritáció vagy apró sérülés sokáig észrevétlen maradhat. A cukor­­betegség szövődménye a végtagi keringés romlása, mely nemritkán gangrénához (üszkösödéshez) ve­zet, ami súlyos esetben akár a vég­tag amputációját is szükségessé teheti. Ha a lábakban lappangva ki­alakuló érszűkület első fázisát nem is jelzik tünetek, később a betegség előrehaladtával megjelennek a láb­ikragörcsök, fájdalmak, zsibbadás. Csökken a megállás nélkül megtett nagyban hisz az táv hossza. Egyre hidegebb, fázósabbak­­ lesznek a végtagok. Vigaszt jelenthet,­ hogy az egész ország területén elérhető­­ már a Nashwan-Parasound eljárás. Ez-­­zel az eljárással, feltalálója dr. Khaledi Nashwan sebészorvos 2006-ban Magyar-­­ország év feltalálója volt. Az új eljárással­­ való kezelés egyedülállóan fájdalom és­ szövődménymentes, infra-, ultra és hall- i­ható hang kibocsájtásával a szervezetet­ mellékerek képzésére serkenti a beszű­­­kült érszakasz környékén, ez­által javult a szövetek keringése. A 20 kezelést ma­­­gába foglaló kúra előtt és után is orvosi­­ vizsgálat történik. Kedvező fejlemény,­­ hogy több gépet fognak alkalmazni, így­­ a túl sok jelentkező miatti, hosszú időre­ nyúló előjegyzést lerövidítik. IÜ WWW.MEDHUNGARY.COM HONLAPON VAGY 0 6-30/576-8487, 06-20/224-440 7, 06-70/290-32 7

Next