Nemzeti Sport, 2011. április (109. évfolyam, 89-117. szám)

2011-04-01 / 89. szám

Kapuskereső ■ Mindenekelőtt kellene egy jó kapus. Mert az rendben van, hogy a védőink előbb-utóbb megtanulnak amúgy gladiátor módjára ütközni, területet lezárni, a középpá­lyásaink egyszer majd képesek lesznek végigsprintelni kilencven percet, elöl-hátul besegíteni, és csatáraink is felveszik majd a 21. századi futballtempót. Csak hát mit sem ér mindez, ha jön egy lapos lövés, és a lassan mozduló kapus hasa alatt a hálóban köt ki a labda, vagy úgy hullik a­ kapunkba, mint egy frontérzékeny varjú egy beadásnak szánt lövés után. Nincs könnyű helyzetben a kapitány. De nem Egervári Sándor az első a magyar futballtörténe­­lemben, aki azon töri a fejét, kinek adja az egyes számú mezt. Annak idején még a Fekete Párducra, Grosics Gyu­lára is azt mondták, olykor mellényúl. Aztán Gélei József egyszer Sunderlandben odaejtette a labdát a berobbanó szovjet Csiszlenko elé. És Szentmihályi Antal is lassan mozdult egy bizonyos Jozef Adamec szabadrúgására. Voltak jó kapusaink. De kevés klasszis volt közöttük. Talán ez is volt az egyik oka, hogy mi, magyarok nem tudtuk átlépni a saját árnyékunkat. Hogy mindig elbuktuk az aktuális sorsdöntő találkozót. Most megint itt tartunk, Király Gábor ideje alighanem lejárt, és nincs mögötte senki, akire nemcsak a kapitány, hanem a közvélemény is nyugodt szívvel bízná az egyes számú címeres mezt. Nem beleszólva Egervári Sándor munkájába, én csak kipróbál­nám az itthon évről évre megbízható teljesítményt nyújtó Szűcs Lajost. Vagy akkor jöjjenek a fiatalok, az U20-as válogatottban magabiztosnak tűnő Gulácsi Péter, illetve Bogdán Ádám, aki a Vasasból gyerekfejjel elindulva meg sem állt Angliáig, ahol most szerződést hosszabbított vele a Bolton. Nem könnyű döntés. Ha most valamiféle közvélemény-kutatást tartanánk arról, ki álljon ősszel a svédek elleni Európa-bajnoki selejtezőn a magyar válogatott kapujában, aligha lenne egyértelmű győztese a szavazásnak. Mert voltak és vannak jó kapusaink. De klasszisunk most sincs. • FOTÓ: REUTERS Már hiányzott a fű MEGMONDOM A MAGAMÉT... " Két mérkőzésen kilenc gólt kapott a magyar válo­gatott a hollandoktól, a szurkolók Király Gábor és Fülöp Márton teljesítményét egyaránt kritizálták - adódik a kérdés: nem lenne-e időszerű elővenni a fia­talokat? Gulácsi Péter és Bogdán Ádám Angliában edződik, hosszú távon ők oldhatják meg a válogatott kapusgondjait, ám azért látni kell, ez az egyik legfele­­lősségteljesebb poszt, itt valóban nem lehet hibázni. Bognár György szerint nem a kapuskérdés a legége­tőbb probléma a nemzeti csapatnál, ám az egykori kiváló középpályás lassan mégis előhúzná a fiatalokat a cilinderből. 1" A topon most Király Gábor és Fülöp Márton van, rend­szeresen védenek a klubjukban, tapasztaltak, az ésszerűség mellettük szól. Úgy érzem, nagyjából egyforma teljesít­ményre képesek, előbbi ugye hibázott a budapesti első mérkőzésen, utóbbi is védhetett volna talán nagyobb haté­konysággal Amszterdamban, én mégis más utat választa­nék. Lassan elkezdeném a fiatalokat védetni, Gulácsi Péter a világhírű Liverpoolban edződik, a második csapatban rendszeresen véd, meccshiánya aligha van. Sajnos látni kell, most nincs kiemelkedő képességű kapusunk, az emlí­tett rutinosabb és a fiatal kapusok között viszont már nem érzek akkora különbséget - így egyértelműen utóbbiaknak szavaznék bizalmat. Ott van Bogdán Ádám is, neki is remek a felépítése, nem bánnám, ha előbb-utóbb ez a két játékos lenne a válogatott két meghatározó kapusa. Mindketten céltudatosak, nyugodtak, van perspektíva bennük. Ám akkor is azt mondom, a nemzeti együttesnél most nem a kapusok problémája a legégetőbb, sokkal inkább az előttük futballozó négy védőé. Az ő produkciójuk pedig akarva­­akaratlanul rányomja bélyegét a mögöttük álló kapusok teljesítményére. * Nyomás alatt­ ig GALAMBOS DÁNIEL Az egyik még nem nyert az ősi rivális ellen, a másik még nem kapott ki a nagy ellenféltől. Péntek este a ferencvárosi André Schembrinek megadatik, hogy góljaival belepiszkítson az Újpesti Balajcza Szabolcs Fradi elleni veretlenségi statisztiká­jába, a lila-fehér kapus persze úgy véli, arra még várnia kell a máltai sólyomnak - mint ahogy a zöld sasoknak is. I ► Négy meccs, nulla gól. Mi­­ a baj? I ! Nincs baj, azon túl természete­­­­sen, hogy roppantmód sajnálom, S amiért nem sikerült a tavasszal betalálnom - felelte a Ferencvá­­­­­ros-Újpest derbire egri összetar­­­­tással készülő zöld-fehér támadó. I - A Fradi azonban nem egyenlő ! André Schembrivel, tizenegy játé­­­­kosból áll, közös felelősség, hogy­­ szerzünk-e gólt egy meccsen vagy­­ sem. Ráadásul ha csak a csatár­­­­sort nézem, ott van mellettem­­ Marek Heinz és Emil Miljkovic­­ is, mindketten remek táma-I der • I Mindenesetre jól I titkolják, elvégre I egyikük sem ünne- I­pelhetett még az I idén. Sajnos a csatárok életében előfordul az ilyesmi, az ősszel is nehezebben lendültem bele a góllövésbe, de legalább annyira fontos, hogy a csapat ne kapjon gólt. Az utóbbi két meccsünkön támadásban és védekezésben sem nyújtottunk elfogadhatót, elöl nem nagyon sikerült még csak lehetőségekig sem eljut­nunk, miközben túl sok gólt kaptunk. ► Az őszi nulla hat fényé­ben ezúttal rúgniuk kelle­ne, nem is egyet. Pedig tökéletesen elégedett lennék azzal is, ha egy nullára győznénk. ► A Fradi-drukkerek úgy­szintén? Szerintem boldogok lenné­nek, ha megverjük az ősi riválist. ► Nem fűti revánsvágy? Bosszúvágy nem forr bennem, nem megsemmisíteni akarjuk az ellenfelet, csupán legyőzni. És mindenekelőtt visszaszerez­ni a becsületünket, a méltóságun­kat. Az őszi nulla hat óta renge­teget gondolok a visszavágóra, szívem szerint már a követke­ző héten megvívtam volna. De kivártuk a sorunkat. A pillanat eljött, élnünk kell vele. Én örül­nék a legjobban, ha sokgólos kü­lönbséggel nyernénk, de legyen meg az az egy. ► Egyébként tudja, miért utálják annyira egymást a két klub hívei? Nem hinném, hogy különö­sebb magyarázat bújik meg mö­götte, a derbik már csak ilyenek. A világon mindenütt így megy ez, a városi riválisok szurkolói nem szeretik egymást, izgatot­tan készülnek a nagy napra, de nemcsak nekik, a játékosoknak is általában ez az év meccse. ► Futballtörténeti fejte­getésekbe valóban nem érdemes belemenni, hanem érdekelne, Máltán hogyan fest a Fradi-Újpest? A Floriana és a Valletta vívja, ha a színeket veszem alapul, a Floriana a máltai Fradi. ► A népszerűséget tekintve is? Nem, a Valletta mint fővá­rosi­­egyesület a legnagyobb bázist tudja maga mögött, de nekem már csak azért is a Floriana a kedvesebb, mert a klub akadémiáján nevelked­tem. És remélem, valamikor a pályafutásom végén még megadatik, hogy legalább egy meccs erejéig beleszagolják játékosként a máltai rangadó hangulatába. Néhány száz néző miféle atmoszférát teremt? Néhány száz? Ha a bajno­­ko­ki címért küzd a két klub, nyolc-tíz ezren őrjöngenek a stadionban, ha nincs különösebb tétje, nagy­jából ötezren drukkol­nak. A Fradi-Újpest ■ Bosszú nem forr ben­nem, nem megsemmisí­teni akarjuk az ellenfelet, csupán legyőzni. És min­denekelőtt visszasze­rezni a becsületünket, a méltóságunkat. Az őszi nulla hat óta rengeteget gondolok a visszavágó­ra, szívem szerint már a következő héten megvív­tam volna.­­ ■ André Schembri a Fradi céljairól természetesen más. Németor­szágban is szerepeltem egy-két presztízstalálkozón, de abból a szempontból, hogy mit jelent a szurkolóknak és a játékosoknak a Fradi-Újpest, egyetlen koráb­bi fellépésemmel sem össze­hasonlítható a pénteki. Mindig is élveztem a nagy téttel járó ütközeteket, az ember ilyenkor mutathatja meg az igazi karak­terét. Nyomás alatt. A mester ugyan igyekszik levenni a terhet a vállunkról, minket, a gólokkal adósakat is folyamatosan biztat, bátorít, de egyáltalán nem za­var, hogy súlyos teher nyugszik a vállunkon. Egy futballistának már csak ilyen a sorsa. Az Újpest kapusát isme­ri? A nevét igen. Balajcza, ugye? A kiejtés is stimmel. És azt is tudja, hogy karri­erje során még egyszer sem hagyta el vesztesen a pályát a Fradi elleni bajnoki meccset követően? Nem tudtam, hát akkor épp itt az ideje. Csütörtök délutánig már több mint kilenc­ezer jegy talált gazdára a mérkőzésre, az újpes­tiek megtöltik a részük­re fenntartott szektort. Mivel sokan csak a meccs napján vásárolnak jegyet, aligha kétséges, hogy legalább tíz-tizenkétezer szurkoló előtt futnak ki a pályá­­ ról fogynak a jegyek . André Schembri (balra) óriási csatára számít a pénteki derbin

Next