Nemzeti Sport, 2013. március (111. évfolyam, 59-88. szám)

2013-03-01 / 59. szám

Bevallom, kezdetben nem tartoztam a kedvencei közé. Már az ifiben is nehezen jöttümnk od egymással, majd amikor a Pécs első csapatába kerültem, újra együtt dolgoztunk, s ott is voltak nézetkülönbségek közöttünk. Mást gondolt­­, most én a fut­­ballcel­­­lám, Garami Józsefből remek edző lett, én meg nem tartoztam a gyenge futballisták közé. Alapembere voltam például a Józsi bácsi edzette, 1990-ben kupát nyerő Pécsnek. Végül tehát neki is, nekem is igazam lett. Örülök, hogy újra találkozunk, s bár nem tudom, a mester készü­l-e valamiféle ünnepre, mi min­denképpen azon leszünk, hogy elrontsuk.” MÁRTON GÁBOR a PMFC edzője Pécstől a fővárosig Jk ^Déntekdélutántól i^.é mokTriest^e­d­z­ő páratlan karrierje a kispadon ■ THURY GÁBOR Folytatódik az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, emléke­zetes pillanattal. A pénteken 17 órakor kezdődő Pécsi MFC-MTK mérkőzésen Garami József átveszi Illovszky Rudolftól a legidősebb edző titulust. A hetvennegyedik életévében járó mesteredző - immár korelnök - 1985 óta dolgozik az élvonalban, jelenleg az MTK alkalmazásá­ban. ► Tudatosul önben, hogy a Pécs elleni mérkőzéssel a legidősebb aktív edző lesz magyar viszonylatban? [] Mit mondjak erre? Ha tuda­tosul, ha nem, így van - mondta Garami József, aki manapság az egyik legfiatalabb átlagéletkorú csapatot, az MTK irányíthatja. ► Éppen Pécsen jön el a nagy nap, ott, ahol felnőtt, ahol futballozott, ahol edzői karrierjét megkezdte. Nem találja sorsszerűnek? • Mi lenne ebben sorsszerű? Ez tulajdonképpen valamennyi Pécs elleni meccsem előtt el­mondható. ► Életrajzát böngészve kiderül, a ciszterci gim­náziumban érettségizett 1957-ben. Akkoriban ez nem jelentett hátrányt? !› Értem, mire céloz, de nem. Két évig járhattam az egyházi is­kolába, aztán államosították. ► Sváb származása sem hozta hátrányos helyzetbe? !› Az ötvenes évek felé már nem volt svábkérdés. Egyébként apám volt sváb, Glücknek hívták, ami magyarul szerencsét jelent. Szó­val, szerencsés vagyok. Mielőtt megkérdezné, gyorsan hozzáte­szem, nem tudok németül. A példaképe ajánlotta az Újpest kispasára ► Igaz, hogy a legendás, 1970-es Pécs-Newcastle United Európai Városok Kupája-mérkőzés után ha­tározta el, hogy komolyan veszi az edzősködést? ■ Tény, hogy akkoriban a sérü­lések miatt egyre nehezebben ment a játék, foglalkoztatott a futball utáni életem, de ez nem köthető a Pécs bravúros sze­repléséhez. Magyar-orosz-test­­nevelés szakos tanári diplomát szereztem 1964-ben, három év múlva pedig már a Pécsi Sport­iskolában edzősködtem. Ebben nevelőedzőm­nek, későt­!) atyai jó barátomnak, doktor Czibulka Mihálynak is nagy szerepe volt, aki egyébként a pécsi kupame­netelés alatt dirigálta a csapatot. ► Mondhatjuk, hogy ő volt a példakép? !> Egyértelműen, de idesorolom Baróti Lajost is. ► Sem ön előtt, sem ön után egyetlen edző sem töltött hét évet a pécsi együttesnél. Ebben volt szerepe annak, hogy az ifi­ként megismert játékosok felnőttként is a keze alatt dolgoztak? .. .és hoztuk az eredményeket. Mert az edzőt az eredmények minősítik. Az együttes a legjobb időszakát élte, nem volt ok a vál­tásra. Nem csupán a játékosokat ismertem, hanem a velük foglal­kozó edzőket is, az iskolák part­nerek voltak. Más világ volt! ► Aztán önnek is más lett a világ Újpesten. Mi vitte a Megyeri útra? A bizonyítási vágy? !> Hét évet és hét meccset töltöt­tem Pécsen, visszavonultam vol­na az utánpótlásba, hogy ne köp­­­jak annyira, hogy aztán újult erővel akár az első csapatnál folytassam. Ám Baróti Lajos javaslatára hívott az Újpest, s azért azt mindenki tudta, hogy a fővárosban jobban ki lehet bontakozni. Persze az is igaz, hogy Budapesten aki ki­csit is híres, annak mellszobra van, amit nehéz elmozdíta­ni. Összességében az elején ez nem okozott problémát, inkább az, hogy jó játékos­anyaggal, osztályozós helyen vettem át a csapatot, és ott is végeztünk. Aztán végül baj­noki ezüst- és bronzérem is összejött. ► Noha Várszegi Gá­borral jó kapcsolatban volt, első nekifutásra csupán két évet töltött a Hungária körúton. Ha azt vesszük, hogy 2004 óta ismét ott van, elhamarko­dottnak tűnik az elküldése. Főleg úgy, hogy 1997-ben bajnok lett a csapattal. Amikor nem ment úgy, aho­gyan Várszegi Gábor szerette volna, elküldött. Ez üzlet. Egy tulajdonosnak joga van azt mondani, hogy „Azt gondolom, mással jobban megy". Nekem abból az időszakból a Rosenborg elleni Bajnokok Ligája-selejtező jobban fáj. Tudja, amikor három kettőre vezettünk a Hungária körúton, és elment az áram. Másnap meg egy nullára kikap­tunk. Na, mindegy! A Ferencváros legendái is elismerték, szerették . A győri időszakban elért negyedik hellyel elége­dett? Mit jelent az, hogy elégedett valaki? Mihez képest? Ez viszo­nyítás kérdése. Sok mindentől függ, nyilván egy edző töké­letesen nem lehet elégedett. Mindig ott van az emberben, hogy ebben vagy abban le­het még valamit hozzátenni a játékhoz. Győrben nagyon jó volt a közeg, jól éreztem magam. Más jellegű feladatot kellett megoldanom, mint az MTK-ban. Bicskei Bertalan lett a szövetségi kapitány, szakmai igazgatónak mentem, aztán az utánpótlás irányítása mellett én lettem a vezetőedző. ► Aztán hívta a Fradi - ezt pedig ki utasította volna vissza? !> Pontosan! Ráadásul volt már mögöttem tapasztalat. ► Nyilván Várszegi Gábor­­ 2001-ben induló szerepvál­lalása az FTC-ben is sokat számított, és önben minden tekintetben megbízott. Hogyan érezte magát az Üllői úton? De Csupán a tények kedvé­ért: ne feledkezzünk meg ar­ról, hogy előtte rövid ideig az MTK-nál szakmai igazgató voltam. Az FTC-ben összesség­ében jól éreztem magam, más kérdés, hogy a zöld-fehéreknél minden körülmények között elvárás a bajnoki cím. Az első évben másodikok lettünk és Magyar Kupát nyertünk, 2003- ban mindenki bajnokságot várt, amit az utolsó fordulóban a DVSC ellen buktunk el. ► Mégpedig emlékezetesen botrányos körülmények között. A meccs alatt a Fradi-játékosok fenyeget­ték a debrecenieket, utána a nézők Szentes Lázárt és Tököli Attilát is inzultálták. Hogyan látja mindezt majd’ egy évtized távlatából? !. Hogy a futballisták egymás­sal mit beszéltek a pályán, hogy a háttérben mi történt, nem tudom. A történtek legfőbb okát abban látom, hogy a csapat száz százalékig biztos volt benne, hogy le­győzi a Lokit. Nem így lett, ráadásul a kudarc minden­kit megviselt, fél év kellett, amíg kiegyenesedtünk. Az­tán bajnok lett a Fradi, igaz, már Pintér Attilával a kispa­don. ► A jelek szerint várhat­tak volna az ön leváltá­sával. Furulyás János nem várt. Noha a klub legendás játéko­saival, Albert Flóriánnal, Szűcs Lajossal és Rákosi Gyulával jó volt a viszonyom, ők elismerték a munkámat, Furulyás János kijelentette, mindenáron olyan edzőt akar, aki ferencvárosi kö­tődésű. ► Végül ismét az MTK következett. És a történet immár jelen időben folyta­tódik.­­ Szakmai igazgatóink jöttem 2004-ben, úgy volt,­mi­desz a vezetőedző, mifik ér?­lenem. ► Melyik a jobb megoldás, ha a szakmai főnök egy­ben vezetőedző is, vagy mindenképpen szét kell vá­lasztani a két feladatkört? !. A pécsi időszakban az előbbi variációt követtük, és azt mon­dom, szakmailag ez a jobb. Itt, az MTK-ban is ezt a modellt követ­jük, ám napjainkban számtalan részletre oda kell figyelni, a kon­kurencia is erősebb, ezért jobb, ha a két posztot szétválasztják. Sokkal jobban kellene szeretni a futballunkat . A szövetségi kapitányi ki­nevezés nem jött túl korán? Mindössze öt mérkőzés jutott önnek. De Az eleve elveszett ügy volt. Már nem volt esélyünk kijutni az 1988-as Európa-bajnokságra, amikor Verebes József helyére kerültem. No, de mit ért azon, hogy korán kaptam lehetőséget? ► Pécsen volt sikeres, ha akkor fővárosi klub­nál edzősködik, nyilván nagyobb az esélye, hogy tovább maradjon. Viszont nem látok csalódottságot az arcán, amikor a kapitá­nyi időszakáról kérdezem. i. Mert nem is vagyok csaló­dott, noha az a szakma csúcsa. Közben párhuzamosan voltam a­­Pécs trénere, majd kétszer ott akara­ a jelöltek között, Mészöly Kálmán aztán Benei Imre futott be helyettem, harmadszorra pe­dig azt mondtam, ne jelöljenek. ► Edzősködése egybeesik a magyar labdarúgás ha­nyatlásával, ennek ellenére önről mind szakmailag, mind emberileg csak jót le­het hallani. Ez vigasztalja? Nem. A hanyatlás okairól órá­kig lehetne beszélni. Egyfelől a futball társadalmi beágyazott­sága megváltozott, nem a sport­ágat megillető helyet tölti be, ugyanakkor jól tudom, hogy a süllyedésben megvan a szakma felelőssége is. Azonban ne feled­kezzünk meg azokról, akiknek életük a futball, azt is mondhat­nám, szerencsések, mert a szen­vedélyüknek élhetnek, mint Mi­­narik Ede a Régi idők focijában. Valahol közéjük sorolom magam is. Még akkor is, ha önmagáról nem mondhat ilyet az ember. ► Van valamiben hiányér­zete? !> Elkelne néhány jó csatár itt, a Hungária körúton. Ha egy-két támadó kiesik a sorból, alig tu­dom pótolni őket. Most mondja meg, mit tegyek? Na, ezért fáj most a fejem! ■ FOTÓ: SZABÓ MIKLÓS Nagy öregek ! A március 1-jei meccsen Garami József 73 évesen és 204 naposan ül a kispadon. Eddig Illovszky Rudolf volt magyar viszonylatban a „legöre­gebb”: 1995. június 24-én a BVSC­­Vasas (1-3) találkozón 73 évesen és 123 naposan edzősködött, Gellei Imre követte a kispadon. Mezey György néhány héttel a hetvenedik születésnapja előtt állt fel a Videoton kispadjáról - nem mellékesen baj­nokként. Az 1913-as születésű Kalo­­csay Géza 1982-ben 69 évesen még edzősködött az al-Ahli együttesénél, Lakat Károly 65 évesen hagyott fel szeretett hivatásával, m LABDARÚGÁS 13 2013. március 1., péntek memmetisport Kispad: 16 Sánta A. (kapus), 5 Fodor F., 8 Márkvárt, 13 Szatmári L, 18 Lantos, 26 Causic,99 Simon A. Sérült:­­Eltiltva: Akassou (öt sárga lap) Szakmai igazgató: Garami József Kispad: 28 Groppioni (kapus), 2 Nagy T., 12 Kálnoki Kis, 16 Pölöskey, 24 Poór, 91 Balajti Sérült: Csiki (részleges combizomszaka­­dás), Nikházi (térdműtét után), Pál A. (boka­műtét után), Vadnai (bokaszalag-húzódás) Eltiltva:­­Meccsmérleg: 2006-2007 0-1,2005-2006 2-2,2004-2005 1-0,2003-2004 1-1,2000-20010-3 Élőben az NSO-n: www.nso.hu PÉCSI MFC © Zel­kovic Horváth Zs. 0 # ® © Dibusz Krejcí Uzoma ^Grumics­o M Balogh B. © Wittrédi © Horváth A. 0 Lázár P. Nagy O. WM © Vass P. © _ Zsidai © Kelemen Kanta J. © MTK BUDAPEST © Wolfe 0 © Hegedűs L. Tischler© Ladányi Vukmir © © 8880 Hídvégi Tv: Sport1 Helyszín: Pécs Időpont:17.00 Jegyár: 900-2200 Vezeti: Solymosi (Lémon, Horváth R.) Vezetőedző: Lőrincz Emil

Next