Nemzeti Sport, 2013. április (111. évfolyam, 89-117. szám)

2013-04-02 / 89. szám

Vonzás, választás : Erdei Zsolt profi ökölvívó 38 évesen elszenvedte első vere­ségét. A pontozók finoman fogalmazva másképp látták Ma­dár Gyenyisz Gracsov elleni meccsét - azaz elcsalták. Eűnek az érdeke? - tesszük fel ilyenkor a szokásos kérdést, amely persze okafogyott, a lényeg, hogy nem Erdeié, az ő nagy kérdése, karrierjéből mennyi van még hátra. Mert van még benne kurázsi. Madár a vele készített interjúban kimondta, folytatja. Az ország egyik legnépszerűbb sportolója került válaszút elé - magánéleti válságát is ideszámítva, rövid időn belül másodszor. A profi bunyó a magyar köztudatban nem azt a helyet fog­lalja el, mint a nagy boksztradíciójú országokban. A sportág hivatásos változatának itthon nincsenek mély gyökerei, társadalmi elfogadottsága sem egyértelműen pozitív. Egye­sekben az ökölvívás az agresszió megnyilvánulásának jele, holott az élet gyakran sokkal agresszívebb, de nem szemtől szemben, mint a ringben, hanem - időnként - hátulról mell­be. Igaz, a szorító körüli világ sem egyértelmű: míg belül a bunyósok - nem csupán a mi kedvünkért, hanem jó pénzért - vásárra viszik a bőrüket, kívül gyakran már eldöntötték, mi lesz az eredmény... , Erdei Zsolt - aki életét végig az ökölvívás vonzásában tölti - lénye sokat segített abban, hogy a sportág ember(ibb) közelségbe kerüljön, azt is bizonyítva, hogy a kesztyűs kezek világában nem feltétlenül unintelligens emberek püfölik egymást. Lehetne most okoskodni, mi lett volna ha... Ha egykori klubja, az Universum válsága idején befejezi pályafutását, amit két súlycsoportban is vb-övig jutó sportolóként nyu­godtan megtehetett volna. De ő az álmait kergette tovább, a legnagyobbak ellen akart bunyózni, közben szinte egye­dül maradt a profi boksz kívülálló és a jelek szerint néha a sportoló számára is kiismerhetetlen labirintusában. Mégis megpróbált Amerikában karriert építeni. Balszerencséjére kétszer is sérülés ütötte el a lehetőségtől. S most, több mint másfél év kihagyás után, majd’ 39 évesen jött a monte-carlói vereség. Mondhatnánk, ez egyfajta üzenet, mint minden ve­lünk történő esemény. Erdei úgy értelmezte, folytatnia kell. Ez nyilvánvalóan érzelmi döntés. Remélhetőleg persze az ésszerűség határain belül. ■ MEGMONDOM A MAGAMÉT... —" ■­ ­ Erdei Zsolt szombat este erősen vitatható pontozás­sal vereséget szenvedett az orosz Gyenyisz Gracsovtól Monte-Carlóban. A magyar bokszoló 38 évesen, 34. profi mérkőzésén vesztette el veretlenségét Menedzserszem­mel, csak a tényeket nézve lehet-e még esélye a vissza­térésre? Noha az életkor nagymértékben közrejátszik, inkább tel­jesítményfüggő, ki meddig bokszolhat, ott van például Bernard Hopkins, aki március elején 48 évesen lett világbaj­nok. Zsolt esélyeit mindenképpen javítja, hogy sportember­hez illő az életmódja, a hétköznapokban sem mérgezi magát semmivel, nem éjszakázik, nincs olyan környezetben, ahol dohányoznak. Az egyetlen negatívum, hogy az elmúlt évek­ben sérülékeny lett, ami ellen viszont tud tenni. Ráadásul óriási rutinja van, ami a szoros mérkőzések eldöntésénél ját­szik szerepet, ha Lou DiBella helyében lennék, biztosan nem a kora alapján ítélném meg. Sokkal inkább szerepet játszik, hogy Magyarország kicsi piac, ami már korábban is hendike­pet jelentett a magyar bokszolóknak. A tv-csatornák és a támogatók sem kapkodnak a magyar bunyósok után, láthat­tuk például, hogy Erdei nadrágján egyetlen hirdetés volt, egy karitatív szervezeté... Gracsov Amerikában élő oroszként sokkal könnyebben eladható, ráadásul a másik ágon ott van Edwin Rodriguez, DiBella liblingje, 27 éves, felfelé ívelő pályafutással, és nem mellesleg Gracsovot könnyebben legyőzi, mint Erdeit. AJÁNLJUK MAGUNKAT Arccal az A-csoport felé Nagy a zsongás Káposztásmegyeren: kezdődik férfi jég­korong-válogatottunk felkészülése a hazai világbajnok­ságra. Ott lesz az edzőtáborban majd’ harminc játékos, a teljes háttérstáb és néhány szurkoló, na és persze mi. Szerdai lapszámunk középpontjában tehát hoki - min­den mennyiségben! _______ NB 121. FORDULÓ Az öngólra két kapufa a válasz Meglepetésre az Újpest nyerni tudott a DVSC otthonában 1-4-4-2 Verpeczi-Nagy Z. 5, Simac 4, Mészáros N. 5, Ferenczi J. 4 - Bódi 4, Ramos 6, Se.Boudlac, Szakály P.4 , Pölöskey 4, Sidibe 5 CSERE: Se. Bouadla helyett Coulibaly (4) a szünetben, Szakály P. helyett Szécsi M. (-) a 70., Pölöskey helyett Dombi(-)a 82. percben 1-4-4-1-1 ÚJPE­ST Balajcza 7 - Szélesi 6, Antón 6, Vermes 6, Mandoli 6 -Simon K. 7, Balogh B. 6, Vasziljevics 6, Christ 6 - Kabát 6-Moraes6 CSERE: Moraes helyett Lázár B. (-) az 58., Lázár B. helyett Sztaniszavljevics (-) a 61., Christ helyett Remili (-) a 91. percben GÓLSZERZŐ: Simac (öngól, 0-1) a 10. percben SÁRGA LAP: Lázár B. (műesésért) a 60., Szakály P. (Balogh Balázs bukatá­­sáért)a 65. percben Játékvezető: Bognár Tamás 9 - Szin­te minden döntése helyes volt, neki is köszönhető, hogy sportszerűen futballoztak a csapatok. Asszisztensek: Ring György, Takács Gábor Dejan Simac­­ öngóljával győzött Debrecenben az Újpest. A lilák idei első bajnoki győ­zelmében főszerepet vállalt a remekül védő Balsucza Sza­bolcs, akinek kétszer a kapusa is segített. Ez volt az a mérkőzés, amelyet a DVSC az előző szezonban ugyanilyen körülmények kö­zött, ugyanilyen játékkal bizto­san megnyert volna. A veretle­nül megszerzett bajnoki címhez ugyanis a jó produkción túl kell egy nagy adag szerencse is, s ebből mostanság kevesebb jut a Lokinak. A Dajan Simac által összeho­zott banális öngól még belefért volna - ilyet tavaly áprilisban is lőtt a DVSC védője, akkor a Siófok ellen -, ám ami utá­na történt... A hazaiak még az újpesti örömtüzek kihunyása előtt egyenlíthettek volna, ám Balajcza Szabolcsnak ezen a na­pon akadt egy hűséges segítő­társa, a kapufa. A demoralizáló azonnal egyenlítés elmaradt, a lila-fehérek pedig egyre inkább megérezték a lehetőséget. Ez a csapat nyomaiban sem emlé­keztetett a Pakstól hatost be­szedő társaságra, s az idő előre­haladtával egyre nőtt az újpesti labdarú­gák önbizalma,vdl A Debrecen hiába próbált vál­toztatni, hiába érkezett a szünet­ben a tékozló fiú, Adamo Cou­libaly, a regnáló gólkirály sem tudott lendíteni a DVSC szeke­rén, sőt... A vendégeket Lázár Bence szerencsétlen kimenetelű esése sem zavarta meg, s jó hír még, hogy az első diagnózissal ellentétben mégsem szakadt el a játékos vállízületi szalagja, így műtétre sincs szükség. Ez a vereség azt is jelenti, hogy a Magyar Kupa még érté­kesebb a debreceni csapat szá­mára, hiszen a bajnoki helyezés alapján egyre nehezebbnek tű­nik az európai kupaszereplés kiharcolása. A meccs nem ért véget a pályán, a stadion közelében ugyanis debreceni szurkolók egy csoportja megtámadta a vendégek biztonsági embereit szállító buszt. A csetepaténak a rendőrség vetett véget, harminc embert előállítottak, m ■ A mérkőzésről tudósított: BERECZKY ATTILA, MAGYARI CSABA Nagy Zoltán és Simon Krisztián óriási réssel érkezett a labdához, a debreceni könnyebben meg is sérült az esetnél FOTÓ: MIRKÓ ISTVÁN PERCRŐL PERCRE 10 perc: Simon Krisztián jobb oldali beadását követően Kabát az alapvonal közeléből keresztbe rúgta a labdát a Loki kapuja előtt, a menteni akaró Simac bal lábáról a bal oldali kapufa irányába pattant, a visszavetődő Verpecz csak belekapott, de nem menthetett. Öngól 1 0-1 11. perc: Sidibe fejelte a labdát Bódi elé, aki a szögletzászló közeléből emelt középre, Pölöskey nyolcméteres fejese után a labda a jobb kapufáról pattant ki. 90. perc: Coulibaly az újpesti tizenhatoson belül passzolt Sidibe elé, a szenegáli csatár hat méterről ballal estében lőtt, a labda a jobb kapufáról pattant vissza, éppen Coulibaly aki, aki öt méterről jobbal laposan lőtt, Balajcza védett. A MESTERMÉRLEG Túl sok volt a rossz döntés Mi volt a vereség legfőbb oka? Nagyon sok párharcot vesztettünk el, ráadásul pontatlanok voltunk, a kapu előtt pedig rendre rossz döntéseket hoztunk. A tizedik percben gólt kaptak, ez alapjában befolyásolta a meccs képét. Az Újpest eleve kontrákra épített, a vendégek forgatókönyvét segítette a szerencsét­len gól, amelyet kaptunk. Hiába rohamoztunk, hiába voltak meg a helyzeteink, nem tudtunk betalál­­■ ni. Kényszerből vetett be fiatal játékosokat? Korhut Mihály eltiltása miatt most szükség volt Ferenczi János játékára, de nálunk a fiatalok folyamatosan lehetőséget kapnak. KONDÁS ELEMÉR a DVSC vezetőedzője Nagyon mélyről indultak a Paks elleni vere­ség után, de úgy tűnik, elindultak felfelé.­­ Mintha már túl lenne a csapat a rossz emlékű­­ meccsen, hiszen most remek eredményt értünk el, így álmodta meg? ! Az első félidőben jól és szervezetten játszottunk,­­ meg is szereztük a vezetést. Szünet után­­ már fölényben játszottak a hazaiak,­­ de szerencsénkre a tizenhatoson be­­­­lül nem voltak hatékonyak, mi pedig a kontrákkal a meccs végéig veszélye­­­­sek tudtunk lenni. Tudatosan álltak vissza a szünet után?­­ A bajnok otthonában vezettünk, s érthető, ha őrizni akartuk az eredményt, de azért akkor is akadtak veszélyes támadásaink. MARG LELIEVRE az Újpest megbízott edzője A mély talaj ellenére izgalmas és színvonalas mérkőzést játszott a két csapat. Az iramra sem lehetett panasz, izgalomban sem volt hiány, több átlagon felüli egyéni teljesítmény is akadt.­­ Megtelt a vendégszektor, igaz, az újpestiek kissé visszafogottan szurkoltak. A hazai ultrák ellenben végig buzdították kedvenceiket, s bár a megszokottnál kevesebb néző volt a stadionban, a hangulat futballmérkőzésre emlékeztetett. „ Dicséret illeti a játékosokat, nyoma sem volt brutalitásnak, durva szabálytalanságnak. Valamennyi labdarúgó érezte, hol a határ a keménység és a durvaság között. Lázár Bence sérülése szerencsét­len esést követően történt. Mivel az Újpest a mérkőzés elején vezetést szerzett, később a kínálkozó lehetőségeket várta a kontratámadásokra. A Loki ezúttal a legnagyobb helyzetekből sem szerzett gólt, pedig kétszer a kapufát is eltalálta. 7 Marc Leliévre kívánni sem tudott volna megfelelőbb forgatóköny­vet, a második félidei bunkertak­tikája is bejött. Kondás Elemér hiába cserélt, ezúttal nem volt nyerőembere a keretben. 7 Beigazolódott, hogy a jó kapusnak szerencséje is van, Balajcza Szabol­csot és csapatát kétszer is a kapufa mentette meg a góltól. Ezzel együtt az újpesti kapus védé­seivel, bravúrjaival kiérdemelte a mezőny legjobbja címet.

Next