Nemzeti Sport, 2013. november (111. évfolyam, 298-326. szám)
2013-11-02 / 298. szám
4! Labdarúgás nemzetisport NÉGY FORDULÓ UTÁN HÁROM DÖNTETLENNEL ÁLLT A DVTK, AMELY A KÖVETKEZŐ NYOLC FELLÉPÉSÉN Kemény küzdelmet és jó futballt vár edzője Tisza Tibortól (jobbra), aki újra nagy csatát vívhat Muhamed Besiccsel, a Ferencváros bosnyák légiósával FOTÓ: MIRKÓ ISTVÁN LÁSSUK CSAK!» Rovatunkban minden forduló előtt egy-egy ismert szakember mondja el, mit remél a játéknaptól, majd a forduló után részletesen és kritikusan kifejti véleményét a látottakról, a magyar labdarúgás helyzetéről. Ezúttal Gujdár Sándort, a Szeged, a Bp. Honvéd és a válogatott egykori kiváló kapusát, a Fóti SE jelenlegi edzőjét kérdeztük. Nem árt, ha az edző jó taktikus Noha a megye kettőben edzősködöm, természetesen figyelemmel követem labdarúgásunk eseményeit, az élvonalbeli mérkőzéseket, és elmondhatom, a helyükön kezelem a dolgokat. Érdeklődve várom a szombati Diósgyőr-Ferencváros összecsapást, és tudom, ezzel nem vagyok egyedül, hiszen a hírek szerint már nem lehet jegyet kapni a találkozóra. A jó hangulat tehát garantált, az viszont még csak vágyálom, hogy a színvonal legalább az átlag magyar bajnokik fölé emelje a találkozót. Látható, hogy Tomiszlav Szivics érkezése jó hatással van a DVTK-ra, és most újabb nagy lehetőség előtt állnak Tisza Tiborék, hiszen ha nyernek, akkor megerősítik a második helyüket a tabellán. Jóval többet gondoltam és vártam a Fraditól, mert több van a csapatban, mint amennyit az eredményei mutatnak. Figyelek majd a Paks-Haladás meccsre is, hiszen nagyra tartom Horváth Ferencet, a hazaiak edzőjét, a csapatát pedig képesnek tartom a győzelemre. Úgy tűnik, jót tett az edzőváltás Újpesten, egyáltalán nem mehet biztosra a bajnoki aranyra pályázó DVSC. Nem véletlenül hagytam a végére a Honvéd-ETO mérkőzést, és nem csupán azért, mert ez a találkozó zárja a fordulót, hanem azért is, mert a kispesti csapat a szívem csücske. Szerintem Marco Rossi az egyik legfelkészültebb edző a mezőnyben. Kár, hogy jó ideig nem voltak minőségi labdarúgók a keze alatt, mert különben a nemzetközi kupában is ment volna néhány kört a Honvéd. Az olasz edző remek taktikus, és az egyre erősödő kerettel nem csak a Videotont, de a bajnok ETO-t is legyőzheti, még akkor is, ha a Győrnek egyébként jóval képzettebb labdarúgói vannak, mint a Honvédnak. VEZETŐEDZŐ: Benczés Miklós KISPAD: 13 Somodi (kapus), 2 Fabio, 9 Tischler, 10 U. Nikolics, 26 Bertus, 30 Farkas ,. 35 Molnár T. SÉRÜLT: Szakály D. (lábközépcsonttörés), Aposztolopulosz (bokaszalag-rándulás), M. Luque (bokasérülés), Tóth B. (vádlihúzódás), Papucsek (belső térdszalaghúzódás) ELTILTVA:SZAKMAI IGAZGATÓ: Garami József KISPAD: 28 Groppioni (kapus), 5 Kemeny, 6 Hajdú A., 7 Horváth Zs., 17 V. P., 23 Varga Sz. SÉRÜLT: ELTILTVA: -Hetesmérleg: A két cápát még nem játszott egymással az élvonalban ! GUJDÁR SÁNDOR korábbi 25-szörös válogatott kapus Székesfehérvár -18.00 - Tv Sportl Jegyár: 1000-1500 Vezeti Erdős J. (Kispál Lémon - Farkas Á., Kulcsár K.) PUSKÁS AKADÉMIA 1—4—1-4-1 MTKBto r'lwST ’-4-2-3-1 Haraszti Vaszilska Szvitkovics 71' Gallardo Mezőkövesd16.00 Jegyár: 800-1300 Vezeti Bognár T. (Bozó, Kelemen A. - Szőts, Urban) | VEZETŐEDZŐ: Véber György | KISPAD: 1 Szántai, 10 George, 12 Petne- I házi, 13 Olasz D. 14 Farkas B., 20 Irhás, 22 Bagi 1 SÉRÜLT: Éles (térdsérülés), Lakatos B. (porcsérülés) | ELTILTVA: Folyik (piros lap) VEZETŐEDZŐ: Lőrincz Emil KISPAD: 1 Gőcze (kapus), 3 Deutsch, 14 Nagy Jé 7 Wittrédi, 8 Márkvárt, 13 Jo-cics, 17 Horváth A. SÉRÜLT: Pölöskey P. (combhajlítószalag-húzódás), Városi (bokaszalag-húzódás) ELTILTVA:VEZETŐEDZŐ: Prukner László KISPAD: 30 Posza (kapus), 7 Pavlovics, 11 Markus, 14 Oláh L, 19 Albert, 22 Coroian, 28 Jánvári SÉRÜLT: Bank (ülőideg-gyulladás)Horváth T., Major (mindkettő térdműtét után), Lucas (combizomhúzódás) ELTILTVA: Addo (öt sárga lap) VEZETŐEDZŐ: José Gomes KISPAD: 12 Tujvel (kapus), 14 Torghelle, 23 Álvarez, 24 Mamadu, 26 Tóth B., 29 Zé Luís, 77 Gyurcsó SÉRÜLT: Juhász R. (térdszalagszakadás után), Paraíba (lábközépcsonttörés) ELTILTVA: Vinícius (öt sárga lap) Meccsmérleg: két csapat még nem játszott egymással az élvonalban Mwrsinéiite:oi:-;oijo^:Qii-:íi]:M.:úio-:oiii-yooq-:oioi-3.;ijos-:iiiitiH 1■TMf jl'ii'f”" Horváth I SJ SzalaiV. ZSÓRY 1—4—4—2 PÉCSI MFC 1—4—5—1 C» Kaposvár -16.00 - Tv Sportl Jegyár: 700-1800 Vezeti: Németh Á. (Szpisják, Berettyán - Szilasi, Varga L) KAPOSVÁR! RÁKÓCZI 1-4-4-2 VIDEOTON FC 1-4-2-3-1 “ “O Sándor Gy. Hanna ««»• 0 A Kovácsi. » Waltner Q _ VitorGames». Q ^ Nildo «Optra NB1-13. FORDULÓ Kinta: VISSZAVEREKEDTE MAGÁT javuló formát mutat, így aki Diósgyőrben nagyot fordult a világ kereke, hiszen a negyedik forduló után összesen három megszerzett ponttal „büszkélkedhetett” az alakulat Vajon hogyan reagált volna akkor Tomiszlav Szivics, ha valaki azt jövendöli, hogy november elején dobogós helyen álló csapattal készül az FTC ellen? „Őrültnek néztem volna az illetőt - mondta mosolyogva a diósgyőri sikeredző. - Akkor semmi sem utalt ekkora változásra, viszont hangoztattam, hogy keményen dolgozunk, és mindennap lépünk egyet előre. Biztos voltam benne, hogy a befektetett munka visszaköszön, de ilyen mértékű javulásra én sem számítottam. Persze, nem vagyok bánatos, hogy ez bekövetkezett. " A remek sorozatról ráadást az UEFA honlapja is írt. A Forrás elleni összecsapás előtt az nagy kérdés, játszik-e Tisza Ti csatár hetekkel korábban kikér kezdőből, csakhogy az MTK Ligakupa-mérkőzésen két gól két gólpasszal, Szombathelyenként beállva egyenlítést eredmt átadással jeleskedett, és Cigár Magyar Kupa-mérkőzésen is két gólt, továbbjuttatva ezzel a f tát. Mindezek után nem indoka a felvetés: mit kell tennie még márnak, hogy visszakerüljön a ló tizenegybe? . A felidézett statisztikai adato,tosak, de lenne egy kérdésem: nem esett szó az első kilenc mérről? - így a vezetőedző. - Bizony kon csak egyetlen gólra és két gótra futotta. Tiszát mindenki szép múlt áll mögötte, csapattal, tőle sokkal többet várok. Az alap nem tudta végigdolgozni, éppen beleesett egy pszichés krízisbe, zsákutcába vezette. Beszéltem vegítettem neki, és most már olyan Tibort láthatnak a szurkolók, akikünk szükségünk van. Magyaron rendkívül rossz beidegződést kategorizálnak, ha valaki egyszer Zsúfolt ház előtt A jegyek már kedden elfogytak, így biztosra vehető, hogy csaknem tizenegyezer néző előtt játsszák szombaton az NB 113. fordulójának leginkább várt mérkőzését, amelyen a Diósgyőri VTK hazai környezetben fogadja a Ferencvárost. A fővárosiakat 1300 szurkoló kísérheti el, ugyanis a zöldfehérek ennyi jegyet kaptak. Windecker 1—4—1—4—1 HALADÁS :Siman T., I VEZETŐEDZŐ: Horváth Ferenc KISPAD: 1 Molnár P. (kapus), 6 Kovács G., 110 Kiss T. 11 Nyári, 30 Szabó 1„55 Tököli, 87 Délczeg SÉRÜLT: Kecskés T. (combizomhúzódás), Kulcsár D. (műtét után) ELTILTVA: Fiola (öt sárga lap) VEZETŐEDZŐ: Artner Tamás KISPAD: 91 Mursits (kapus), 6 Szakály A., 9 Andorka, 13 Gyurján, 15 Tóth P. 20 Ugrai, 90 Iszlai SÉRÜLT: Kalász (térdszalaghúzódás), Zsirai (agyrázkódás) ELTILTVA:11-7013-2,1-20090-2 élőben: w»m.nio.hu Sportl Jegyak 800-1800 Vezeti: Kassai (Horváth N., Takács G. - Takács I., Gaál By.)