Nemzeti Sport, 2014. május (112. évfolyam, 118-147. szám)

2014-05-02 / 118. szám

41 Labdarúgás l- 2014. május 2., péntek nemzetiipart VÉGRE NEM KELL MAGYARÁZKODNIA KÍNOS EREDMÉNY MIATT, LEHET ÜNNEPELNI A FIATALOKAT PASSZ A GYŐR Az előzetes tervek szerint a Győri ETO FC vezetősége nem kíván­ja meghosszabbítani a külföldi labdarúgók június végén lejáró szerződését. Ha ez bekövetkezik, hat-hét légiós távozása válik biz­tossá. BUDAPEST Olaszb­an Nem hosszabbít szerződést Emi­­liano Bonazzolival (35) és Ar­turo Lupolival (26) a Budapest Honvéd vezetősége. A szezon végén mindkét olasz légiós sza­badon távozhat Kispestről. BUDAPEST Amatőrök a Puskásban Lejátszották az Amatőr Kupa elődöntőinek visszavágóit, és két Pest megyei csapat játssza a finálét a május 25-i Magyar Ku­pa-döntő előtt a Puskás Ferenc Stadionban. A megyei első osz­tályú Viadukt-Biatorbágy 1-0-ra nyert a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén (összesítés­ben 5-2 lett az eredmény), míg a megye kettős Pilis a Baranya megyei Geresdlakon diadalmas­kodott 3-0-ra (összesítésben itt is 5-2 volt a vége). UTÁNPÓTLÁS-SIKER Micsoda öröm: 6-0 KIÜTÉSES GYŐZELEM: a Pintér Attila irányította U20-as csapat Moldova ellen megmutatta, hogyan kell támadni Bodnár Tibor. Régen az úgy volt, hogy amikor a nagyok (igen, így, idézőjel nél­kül) előtt, fellépett az ifjúsági vá­logatott, az ember tudta jól, hogy előbb-utóbb azok a fiatalok al­kotják majd a nemzeti csapatot, akik az előmeccset játszották Ma már erre nincs garancia, tessék csak belegondolni, hogy az után­pótlásszinten tényleg kiemelkedő eredményeket elérő, mostaná­ban éppen a legjobb korban lévő 1989-es korosztály tagjai (Gulácsi Péter, Komán Vladimir, Németh Krisztián és társaik) mennyire ját­szanak meghatározót?­ szerepet, és mennyivel lett eredményesebb általuk válogatottunk... Itt vannak a Moldova elleni U20-as mérkőzésen játszó kor­­osztályos legjobbak, és az NB I-es meccseket figyelemmel kö­vető, a magyar futballt jól ismerő szurkolóknak is nagyítóval kellett keresniük az olyan, játékosokat, akik már ismertté váltak Még egyszer: húszévesen, amikor más országokban (Belgium, Horvátor­szág - soroljuk még?) világbajnoki kvalifikációhoz segítették ennek a korosztálynak a képviselői a fel­nőttválogatottat. Nálunk pedig az a legfőbb gond, hogy a nagy légi­­ósdömping közepette hogyan ta­láljunk megfelelő játéklehetőséget ennek a - jelek szerint - mostohán kezelt generációnak Pedig - ahogyan a meccs előtti nyilatkozatában Pintér Attila is utalt rá - oly mértékben fogy a szá­mottevő bajnokságban szereplő légiósaink száma, hogy eljön az idő, amikor ezekből a fiatalokból kell válogatnia a szövetségi kapi­tánynak Azért is lehettek látható­an extrán motiváltak a kedd dél­utáni mérkőzésen az ifjak, hogy maga Pintér Attila, a „nagyok” (igen, így, idézőjellel) szövetségi kapitánya felügyeli a munkájukat, még ha csak ideiglenes jelleggel is. A szakember végig együtt élt a já­tékkal, a holt időt kihasználva még a pályára belépve is instruálta já­tékosait, és összességében volt minek örülnie. Leginkább persze azok csillogtak (Márkvárt Dávid, Szécsi Márk, Prosser Dániel), akik­nek a nevét már ismerhetjük az élvonalból, de ez nem is véletlen. Mindenesetre a többiek is megér­demlik a bizalmat, olvasatunkban Fiatalos lendület: Szécsi Márk (7) csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott, ráadásul ő volt az, aki elindította a góllavinát HIRDETÉS Kitörta Ilyen egyszerűen nyerheti meg a világbajnok 4. Bővebb információ a játékról ajándékokat! . ................ és a nyereményekről: 1. Kaparja le a Nemzeti Sport címlapján lévő , „ matrica kaparófelületét! www.nemzetisport.hu/brazilmama 2. A kaparóréteg alatt három ikont talál.­­ A pénznyereményeket banki utalvány Amennyiben három azonos ikont talál, Ön formajában adjuk át a nyerteseinknek. nyert! 6. A nyeremények adóját a Nemzeti Sport 3. FONTOS: Ha valaki nyert, még aznap fizeti! 19.00-ig telefonálnia kell a 06 (1) 487-3499 A játék időtartama: 2014. április 07. -május 11 utwurrwfnrMisftnrl.h­u­ MAGYARORSZÁG mm 6 -. MAGYARORSZÁG: Banai - Angyal Zs. (Botka, a szünetben), Dulló (Jagodics B., 62.), Kocsis G. (Zsirai, 63.), Hangya (Cse­­mer, 63.) - Holdampf - Pintér A. (Cseke B., 56.), Márkvárt, Szécsi M. (Novák Cs, 63.) - Berki (Király B. a szünetben), Prosser (Bese, 56.). Szövetségi kapitány: Pintér Attila MOLDOVA: Avram (Buga, a szünetben) - Graur (Demschi, 72), Burlacu (Fratea, 78.), Rosea, Apostolov (Bolisacov, 78.) - Maritchii - Jonas (Lacusta, a szünetben), Bejan, Jancov, Durghier (Poiarcov, a szü­netben) - Ursu (Rogac, 82.). Szövetségi edző: Ion Testimiteanu G: Király B. (2), Szécsi M., Prosser, Márkvárt, Cseke B. Jó: Holdampf, Márkvárt, Szécsi M. Berki, Prosser, Király B. ill. Bejan Nyíregyháza, 500 néző. Vezette: Kozik (Puzanszkij, Kravcsenko) - ukránok a húszéves korosztályos válogatott tagjainak igenis helyük kell, hogy legyen a legmagasabb osztályban. „Fantasztikusan futballozott a csapat, amiket az összetartások alatt vagy a korábbi edzőmecs­­cseken gyakoroltunk, most is meg tudták valósítani a srácok. Nagyon sokan azt mondják, hogy nincse­nek tehetségek a magyar labda­rúgásban, én azt gondolom, hogy igenis vannak, csak egy játékos annyit tesz meg amennyit meg­követelnek tőle. Remélem, hogy az ilyen összetartásokat nemcsak az utánpótlás-, hanem a nagyváloga­tott szintjén is meg tudjuk valósí­tani, mert ezek nélkülözhetetlenek a felemelkedéshez” - összegzett a meccs után Pintér Attila. És bár a jelzőkkel csínján bánnánk (külö­nösen, hogy a moldovai csapat­ban jócskán akadtak tizennyolc és tizenkilenc esztendős játéko­sok is), a Gibraltár elleni 2-2 és az olaszországi 0-6 után ezt a fél tu­catot is meg kell tudni becsülni. NB II-26. FORDULÓ Mint kukac a napon JÓL JÖN AZ OPTIMIZMUS: Lendvai Miklós szerint „sovány” a ZTE kerete, de győznie kell Gyirmóton Somogyi Zsolt: „Küszködünk, mint kukac a na­pon. ” Hogy pontosan mit ért a vá­ratlannak nem mondható „Mi újság a csapattal?” felvezető kérdésre Lendvai Miklós, a ZTE edzője, azt olvasóinkra bízzuk, a magunk részéről ezt elfogad­tuk egyfajta helyzetértékelés­nek. Az évtizedeken át az első osz­tályban vitézkedő, sőt 2002-ben bajnok és a BL-selejtezőben a Manchester Unitedet legyőző egerszegi egylet manapság az NB II-ben szerepel, nyolcadik, és az a szomorú helyzet, hogy a korábbi 23-szoros válogatott­ból lett szakvezető szerint eb­ben a szezonban a reális célja csak az lehetett a klubnak, hogy megkapaszkodik a másodosz­tályban. Az utóbbi négy fordulóban a Tatabánya (2-2), a Cegléd (2-0), a Sopron (3-3),és a Bal­mazújváros (2-2) ellen veretlen maradt a kék-fehér együttes, így a bentmaradás szinte bizo­nyosra vehető. „Igaz, nem voltak veresé­gek, de győzelmek sem nagyon - mondta Lendvai Miklós. - Ráadásul most elég soványak vagyunk, hiszen jellemzően ti­­zenhárom-tizennégy játékossal edzünk, az U21-es csapatból jönnek fel srácok a gyakorlá­sokra. A keretünk tovább szű­kült, négyen eltiltás miatt nem játszhatnak, ez azért nem ideá­lis. Persze tudom, hallom én is, kis szerencsével jobban is áll­hatnánk, de ebben nem nagyon hiszek, az a véleményem, hogy szerencse nem létezik, az nálam a felkészültség és a lehetőségek összessége. ” Az edző hozzátette, a kapura leginkább veszélyes játékosa, Wittman Ádám most tért visz­­sza térdsérüléséből, nem is rosszul, hiszen mindkét gólt ő szerezte a Balmazújváros ellen, de a kihagyás miatt még nincs megfelelő erőállapotban. Az is elképzelhető, hogy Simonfalvi Gáborra is számíthat a szakve­zető a hétvégén. „Gyirmóton évek óta stabil csapat játszik - mondta a kö­vetkező fordulóról az edző. - Ellenfelünk jó formában, felfelé ívelő szakaszban van, de természetesen győzni sze­retnénk, miközben teljesen világos, hogy a tőlünk telhető maximális teljesítményre van szükség ahhoz, hogy sikeresek legyünk.” Hogy aztán mi történik a ku­kaccal a napon? Gyirmóton kiderül... 3 Sórok 25 12 8 5 34-25 +9 44 4 Epi­tsteyer 25 12 6 7 42-29 +13 42 5 teas 25 11 4 10 38-38 0 37 6 IckiHuba 25 10 7 8 44-34 +10 37 7 RAjka 25 10 7 8 37-31 +6 37 8 Zilatgmag 25 9 9 7 37-37 0 36 9 Jalwajk­ras 25 9 8 8 41-42 -1 35 10 MdK­V 25 8 5 12 35-36 -1 29 11­ 9 BMBV 25 7 8 10 31-38 -7 29 12 SZTI-Eriia 25 7 7 11 24-31 -7 28 13 KmnanhirstHEMI 25 6 9 10 34-36 -2 27 14 teglediVSE 25 7 4 14 30-45 -15 25 15 SzínEtert 25 4 6 15 22-39 -17 18 16 TatabányaFC 25 4 6 15 20-52 -32 18 A 26. FORDULÓ MŰSORA Május 3., szombat SVSE-GYSEV-Tatabánya 16.00 Kisvárda Master Good-Békéscsaba 17.30 SZTK-Erima-DunaújvárosPASE 17.30 Kozármisleny-Ajka 17.30 Siófok-Vasas 17.30 Szolnoki MÁV-Nyíregyháza 19.30 Május 4., vasárnap Balmazújváros-Cegléd 17.30

Next